Elérkeztünk február utolsó hetéhez: hihetetlen, hogy a héten már beköszönt a március. Egyre halmozódnak a tennivalók, és ez május végéig így is marad.
Nem várt plusz tennivaló lett a pénzmosási adatszolgáltatás (25PFO), amelynek határideje február 28-a lesz, így aki kapott erre vonatkozó felhívást, de még nem foglalkozott vele, ezt is ütemezze be magának erre a hétre. Ne hagyd az utolsó pillanatra, ugyanis a tapasztalatok alapján az ONYA felülete nem problémamentes sem a kitöltés, sem a beküldés során. Javaslom, hogy kitöltés közben többször ments, illetve beküldés előtt érdemes lementeni is PDF-ben (bár a kérdések nem látszanak benne, csak a válaszok sorszámai, szóval nagyon „informatívra” sikerült… ).
Február 25-én lesznek esedékesek a 2025-ös évhez kapcsolódó következő bevallások:
- 25KATA,
- a 2025-ös éves ÁFA bevallási határideje és
- a 2025. évi rehabilitációs hozzájárulás 2501-es elszámoló bevallásé (előlegbevallás csak az első 3 negyedévre kapcsolódott hozzá).
A KATA bevallással kapcsolatosan a legfontosabb átgondolni valók:
- Mi számít bevételnek és mi nem? Figyeljünk különösen a támogatásokra!
- Mi a bevétel megszerzésének időpontja? Hiszen nem csak banki jóváírás és készpénz átvétellel szerezhet a KATA-s bevételt.
- Külföldi pénznemben keletkezett bevételt a megszerzés időpontjának MNB árfolyamán kell átszámolni.
A KATA bevallásokkal együtt érdemes már az ő iparűzési adó bevallásaikat elkészíteni, illetve ellenőrizni, hogy aki az egyszerűsített „sávos” adót választotta, annak az adóévi bevétele sávon belül maradt, vagy kell majd neki bevallást benyújtania. Így májusban nem kell újra elővenni az anyagaikat
- Amennyiben a bevételi adatok alapján más sávba kerül, akkor kell bevallást beadni és a különbözettel 2026.05.31-ig fog elszámolni.
- Ha sávos adót választott, és a sávhatárt nem lépi át, akkor főszabály szerint bevallást nem kell benyújtani, csak az adót kell befizetni 05.31-ig.
- Ezt a tényt fel is vezetem az EV-k zárásáról vezetett nyilvántartásomba.
- Amennyiben pedig az általános szabályok alapján fizeti az iparűzési adót, és nehezen igazodsz el az OHP oldaláról letölthető kivonaton, akkor ebben a régebben íródott cikkemben sok példát találsz az értelmezésére vonatkozóan: https://egykonyveloelete.hu/iparuzesi-ado-folyoszamla-egyeztetes-a-konyvelessel/
Alig léptek hatályba az éttermek versenyképességének javítását szolgáló intézkedések, máris kibővítették az érintettek körét a cukrászdákkal. Az erre vonatkozó rendeletek február 13-án jelentek meg a Magyar Közlöny 17. számában.
Könyvelőként már felmerült, honnan fogjuk tudni, hogy egy adott XY Kft-nek a számlája, amire ráírják, hogy éttermi fogyasztás, azt valóban egy étteremnek minősített helyen állították ki, vagy egy büfé számlája. Egyelőre én azt gondolom, hogy ha https://oknyir.kh.gov.hu/ oldalon az üzletek nyilvántartásánál az adott hely adatánál a vendéglátóhely típusa étterem vagy cukrászda, akkor ez alátámaszthatja, hogy maga a hely megfelelt a kormányrendeletben foglaltaknak.
A NAV honlapján számos tájékoztató jelent meg:
- Újabb információs füzetekből jelentek meg a 2026-os verziók.
- Változik a globális minimumadó bejelentésére szolgáló GLOBE bejelentő lap egyes rovatainak kitöltése: https://nav.gov.hu/ugyfeliranytu/nezzen-utana/tudjon_rola/valtozasok-a-globe-nyomtatvany-kitolteseben
- Aki kéri, hogy az szja-tervezetét postán küldjék, ezt már csak március 16-ig teheti meg. A tervezet március 15-től érhető el az eSZJA/ÜPO felületen. https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Intezze_a_legegyszerubben_online_az_szja-bevallasat_
- 2026-tól azok, akik több, saját tulajdonú gépjárművet használnak, és ezek különböző meghajtásúak eltérő költségelszámolási módot választhatnak a különböző járműtípusokra (nem egyesével hanem járműcsoportonként) https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Rugalmasabb_koltsegelszamolas_a_gepjarmuhasznalatban
- Február 19-től mindenki számára elérhető az ÜPO-n az új Vállalkozói Ügysegéd.
- Az átállás érdekében 2026.03.01-ig mindkét felület működik (a régi Webes Ügysegéd is), március 2-től azonban új bejelentés már csak az ÜPO-n keresztül nyújtható be.
- Azért, hogy lásd, kihez van a Vállalkozói Ügysegédhez is érvényes meghatalmazásod, az ÜPO-ra belépve a főoldalon ne válaszd ki az ügyfelet, hanem ahogy beléptél, mindjárt kattints a Vállalkozói Ügysegéd csempére, és a megnyíló oldalon fogod látni kinek a nevében járhatsz el.
- Ha nem látod minden EV ügyfeledet, akinél meghatalmazott vagy, a meghatalmazást ki kell bővíteni a vegyes ügyek – vállalkozói ügyek intézése ponttal is, ha a jövőben szeretnéd az Ügysegédes bejelentéseket is a saját neved alatt intézni.
- Egyelőre nem problémamentes a működése, reméljük a felmerült hibák hamarosan javításra kerülnek.
- https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Matol_elerheto_a_Vallalkozoi_Ugyseged
- Az új Ügysegéddel kapcsolatos információkhoz készült egy gyűjtőoldal: https://nav.gov.hu/fooldal-elemei/fooldali-csempek/uj-ugyseged
- Felkerült a honlapra a 2026-tól érvényes egyszerűsített munkaszerződés új nyomtatványa. Az idei évtől aki ezt alkalmazza, annak nem elég a ledolgozott órák számát, hanem a munkaidő kezdő- és befejező időpontját is fel kell tüntetni rajta. A bérprogramunk ezt már januárban frissítette, de akinek az ügyfele ezt kézzel tölti, az figyeljen rá. https://nav.gov.hu/nyomtatvanyok/letoltesek_egyeb/adatlap/egyszerusitett_munkaszerzodes
Múlt héten az önkormányzatok már elkezdték küldeni az iparűzési adófolyószámlákat. Aki szeretne kicsit előre dolgozni márciusra, az ellenőrizheti, hogy a márciusi előlegek jól szerepelnek-e rajta, illetve lehet értesíteni az ügyfeleket is a fizetendő adóról.
Remélem, kitartottál a levél végéig, és jó indulási alapot adtam ehhez a héthez is
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
Már több mint másfél hónap eltelt az idei 2026-os évből, és kezd bekúszni az érzés, hogy vajon mennyit fogunk május végéig még aludni? A héten a fókuszban az első 2026-ra vonatkozó ÁFA bevallási határidő áll, és a február 25-ei bevallások előkészítése. Persze már csordogálnak az S.O.S. SZJA bevallási igények jövedelemigazolás és hitelfelvétel miatt, ahogy a beszámolókra vonatkozó igények is.
Ehhez a „pár tennivalóhoz” kaptunk még egy plusz pénzmosási adatszolgáltatást (25PFO), amelynek határideje február 28-a lesz, így aki kapott erre vonatkozó felhívást, de még nem foglalkozott vele, ezt is ütemezze be magának.
A NAV PEI tájékoztatása alapján jelenleg nem látszik határidőmódosítás, ezért érdemes a február 28-i határidővel tervezni: https://pei.nav.gov.hu/utmutatok/tajekoztatas-a-nav-penzmosas-es-terrorizmusfinanszirozas-elleni-iroda-altal-a-felugyelete-ala-tartozo-szolgaltatoknak-kuldott-kerdoivrol
Ezen a héten pénteken, február 20-án a következő határidők várnak ránk:
- 2665-ös ÁFA bevallás benyújtása.
- Ha volt közösségi ügyletünk, akkor a 26A60 összesítő nyilatkozatot is be kell adni.
- Havi kötelezettek turizmusfejlesztési hozzájárulása. Ne felejtsük el, hogy az alanyi ÁFA mentesek esetében, ha kell havi ÁFA bevallást benyújtani, akkor a 26TFEJLH-t is be kell adni.
- NETA bevallás és befizetés.
Jövő héten február 25-én lesznek esedékesek a 2025-ös évhez kapcsolódó következő bevallások:
- 25KATA,
- a 2025-ös éves ÁFA bevallási határideje és
- a 2025. évi rehabilitációs hozzájárulás elszámoló bevallásé (előlegbevallás csak az első 3 negyedévre kapcsolódott hozzá).
A KATA bevallással kapcsolatosan a legfontosabb átgondolni valók:
- Mi számít bevételnek és mi nem? Figyeljünk különösen a támogatásokra!
- Mi a bevétel megszerzésének időpontja? Hiszen nem csak banki jóváírás és készpénz átvétellel szerezhet a KATA-s bevételt.
- Külföldi pénznemben keletkezett bevételt a megszerzés időpontjának MNB árfolyamán kell átszámolni.
A NAV honlapján számos tájékoztató jelent meg:
- A 2608-as ismét frissült, 2026.02.13-án. A szakirányú oktatáshoz és a duális képzéshez kapcsolódó szociális hozzájárulási adókedvezmény számításakor két tizedesjegyre való kerekítésből adódóan egyes esetekben pontatlan kedvezményösszeg szerepelt. A hibás számítással már benyújtott bevallások javítását a NAV végzi el, és erről értesíti az érintetteket. https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/tajekoztatas-a-2608-as-jarulekbevallasban-a-szakiranyu-oktatashoz-es-a-dualis-kepzeshez-kapcsolodoan-alkalmazott-szocialis-hozzajarulasi-adokedvezmennyel-kapcsolatosan
- 2026. január 1-jétől bővült a kedvezményes, 5%-os adómérték alá eső termékek köre a szarvasmarhahús, belsőség és a vágási melléktermék. https://nav.gov.hu/ado/adozasi_kerdes/2026_2._Adozasi_kerdes_-_A_haziasitott_szarvasmarha_elelmezesi_celra_alkalmas_husa_vagasi_mellektermeke_es_belsosege_ertekesitesenek_5_-os_adomertekerol
- Az SZJA bevallásban 2026. január elsejétől egységesen 12 százalék a különbözeti bírság, mely a következő esetekben keletkezik:
- A magánszemély a tételes költséglevonás esetén magasabb összegről nyilatkozott a kifizetőnek, mint a ténylegesen igazolt.
- Adóalapkedvezmény jogosulatlan érvényesítése esetén.
- Ha ez nem haladja meg a 10 ezer Ft-ot, akkor nem kell megfizetni. https://nav.gov.hu/ado/szja/Figyelni_kell_a_bevallas_kitoltesekor_az_ev_kozben_tett_nyilatkozatokra
- 2026-tól a gépjárművek költségelszámolása esetén ha a gépjárművek különböző meghajtásúak, akkor eltérő költségelszámolási módot is választhatunk rájuk. 3 eltérő csoportra vonatkozóan lehet különböző elszámolási módot választani:
- belső égésű motorral rendelkezők,
- hibrid meghajtásúak és
- az elektromos gépjárművek.
- https://nav.gov.hu/ado/szja/Valtoztak_a_gepjarmuhasznalattal_kapcsolatos_koltsegelszamolas_szabalyai
- Már egy ideje létezik a közzétételt kiváltó bírság, amely lehetővé teszi, hogy:
- a be nem jelentett foglalkoztatottat foglalkoztatók, valamint
- a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók közzétételi listáin szereplők
- külön bírság megfizetésével a kötelezően előírt 2 éves időtartamnál hamarabb lekerülhessenek a listákról.
- Ennek feltételei:
- naptári évenként 1x kérhető
- A foglalkoztató legfeljebb 5 alkalmazott bejelentését mulasztotta el
- A közzétételt kiváltó bírságot önként, teljes összegében és határidőben befizeti
- Mértéke minden esetben a mulasztás miatt kiszabott összeg 10x-e, a hatóságnak nincs mérlegelési jogköre.
- Amennyiben nem kerül megfizetésre önként a közzétételt kiváltó bírság összege, a NAV nem hajtja azt be, hanem a kérelmet elutasítja és nem törli az adózót a listákról.
- https://nav.gov.hu/ugyfeliranytu/nezzen-utana/tudjon_rola/Ket_evnel_hamarabb_is_lekerulhet_a_bejelentes_nelkul_foglalkoztatok_kozzeteteli_listajarol
- Elkezdődött a külföldi utasok áfa-visszaigénylési eljárásának digitalizálása. Ugyanakkor a papíralapú áfa-visszaigénylés sem szűnik meg: a digitális és a papíralapú eljárás egymás mellett, párhuzamosan működik tovább. https://nav.gov.hu/vam/kivitel/probauzemben-a-digitalis-afa-visszaigenyles-a-budapesti-repuloteren
- Megújul az Ügysegéd, 2026.02.19-től az ÜPO-n lesz elérhető Vállalkozói Ügysegéd néven. A régi Webes Ügysegéden március 2-től már új bejelentés nem tehető meg, addig még párhuzamosan használható mind a kettő felület. https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Megujul_az_Ugyseged
- Továbbra is lehet nyilatkozni a gépjárműadó mentességről: https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Gepjarmuado-mentesseg_2026-ban_is_Nyilatkozzon_idoben_a_NAV-nak_
Még 1 tipp így a végére: a mai nap (02.16) a határideje az SZJA kedvezményekről szóló igazolások kiadásának (pl. pénztári/nyugdíjcélú befizetések igazolásai). Remélhetőleg mindenki megkapta már ezeket. Nem árt ha megkérjük ügyfeleinket, hogy már most küldjék át ezeket a részünkre, nagy valószínűséggel még könnyebben teljesítik ezt a kérésünket, mint 1 hónap múlva
Remélem, kitartottál a levél végéig, és jó indulási alapot adtam ehhez a héthez is
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
Múlt héten valószínűleg minden könyvelő 2 nagy feladattal foglalkozott: az egyik a bérszámfejtés volt és a másik a „hírhedt” 25PFO adatlap.
Bár a pénzmosási adatszolgáltatás határideje február 28-a lesz, de az ezzel kapcsolatban kapott levél szerint a beküldés elmaradása befolyásolhatja az ellenőrzésre történő kiválasztást. A szakmai szervezetek felemelték a hangjukat (Adótanácsadók Egyesülete, MINKE, MKOE… ), hogy legalább a határidőt módosítsák egy későbbi időpontra, de egyelőre nincs ezzel kapcsolatban újabb fejleményt. Ugyanakkor mindenki próbál segíteni, van aki ingyenes, bárki számára elérhető anyagot készített, mások pedig csak saját tagjaiknak. Azt viszont ne felejtsük el, hogy vannak kötelező működési szabályok, és vannak egyedi választ igénylő kérdések, ezért mindenki kellő körültekintéssel járjon el a kitöltés során.
Így én továbbra is mindenkit arra biztatok, hogy ne kapkodjon a kitöltéssel, várjon türelemmel, hiszen van még idő, és senki sem szeret feleslegesen dolgozni.
Ehhez a témához kapcsolódik (írtam róla múlt héten), hogy 2026.01.29-től Oroszország is felkerült az EU kiemelt kockázatú harmadik országainak listájára. Érdemes felülvizsgálni, hogy van-e érintett ügyfeled, mert ez esetben magas kockázatba kell sorolni őket.
Ezen a héten még az idei év első hónapjára vonatkozó járulékbevallásé a főszerep. Ne felejtsd el, hogy 2026-tól minden egyéni vállalkozónak a saját magára vonatkozó járulékbevallása, a 2658-as negyedéves gyakoriságúvá vált (VSZJA (!) és átalányadó esetén is).
A 2608-as 02.05-én frissült a 3.0 verzióra, de ha valakit nem érint, hogy a 800. sor kiegészítésre került a gyakorló ápolók tekintetében az 5 0913 03 04 szakmakóddal és 2,20-as szakmaszorzóval, akkor használhatja az előző 2.0-s verziót is. A héten ennek a bevallásnak a beadása a fő határidőnk 02.12-én, persze előtte 10-éig ki kell fizetni a béreket és várhatjuk a NAV igazolását a munkaerőpiacra lépők szochó kedvezményéhez…
Múlt héten írtam, hogy január 30-án a Magyar Közlöny 12. számában két rendelet jelent meg az 5+1 pontos akcióterv kapcsán az éttermek részére. Ezek:
- 10/2026. (I. 30.) Korm. rendelet: Az éttermek versenyképességének javítását szolgáló intézkedésekről
- 5/2026. (I. 30.) NGM rendelet: A felszolgálási díj mértékének megállapításáról…
Írtam egy összefoglalót róla, amit MINKE tagok itt tudnak elolvasni: https://www.minositettkonyvelok.hu/ettermek-versenykepesseget-javito-intezkedesek/
Könyvelőként rengeteg kérdés merül fel bennem a téma kapcsán, a cikk pedig csak a szűkszavú joganyag emberi nyelven történő értelmezése. Ahogy az lenni szokott, az élet sokkal színesebb, mint ahogy arra első körben gondoltak. Az első kérdéseim:
- Könyvelőként honnan fogjuk tudni, hogy az adott számla tényleg étteremből származik? Kinek a felelőssége lesz, ha mégsem?
- Jóhiszeműen eljárva mi védi a feleket?
- És ezernyi olyan helyzet merül fel még, amire remélem gyorsan kapunk egy kérdés-válasz tájékoztatót…
A NAV honlapján számos tájékoztató jelent meg:
- Fizetési kedvezményekre vonatkozó információs füzetet frissítették.
- A magyar illetőségű magánszemély külföldről származó jövedelmének adó- és járulékkötelezettségéről is jelent meg anyag.
- Az alábbi oldalon összefoglalásra került, hogy Magyarországnak 2026-ban mely államokkal van hatályos és alkalmazható adóegyezménye: https://nav.gov.hu/ado/szja/Adozoi_tajekoztato_Magyarorszag_2026._adoevben_alkalmazhato_adoegyezmenyeirol
- Ha valaki rosszul nyilatkozott a kifizetőnek az adóelőleg-nyilatkozatban, akkor 2026-tól a különbözeti adóbírság összege egységesen 12 % lett. Ez fontos információ mind a magánszemélyeknek, mind az SZJA bevallást készítő szakemberek számára: https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Kedvezo_valtozasok_a_kulonbozet_miatti_birsagfizetesben
Aki érintett, jó, ha tudja, hogy a vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíj minimális értéke nettó 4.218 Ft/óra.
Február 6-án végre megjelent a sokak által nagyon várt 2529-es TAO bevallás. Évek óta használok egy egyszerűsített segédtáblát az IPA és TAO levezetésére, ami a kis cégekre ideális: nem kell kézzel számolgatni az iparűzési adó előlegeket, bosszankodni azon, hogy társasági adóban rosszul lett kerekítve. Ezen felül jó kontroll a 461 és 4695 főkönyvi számok év végi egyenlegéhez.
Ha neked is hasznos lenne, itt tudod elérni: https://egykonyveloelete.hu/termek/2025-evi-ipa-tao-kiva-kalkulator/
Remélem, kitartottál a levél végéig, és jó indulási alapot adtam ehhez a héthez is
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
Minden hónapban várom az utolsó hetet, ami határidőmentes, és kicsit tudok azzal foglalkozni, amivel én szeretnék munka terén. Ilyenkor azért csendesebbek a napok, de ez sajnos nem így volt múlt héten…
Múlt hét szerdán (01.28) teleszórták a könyvelők tárhelyét egy „Pénzmosás elleni eljárás” tárgyú értesítéssel. Ez egy 101 kérdésből álló adatszolgáltatás (25PFO), amelynek határideje 2026.02.28. Az adatszolgáltatás célja a levél szerint:
- a Pmt. hatálya alá tartozó szolgáltatói szektor kockázatainak felmérése és
- a szolgáltatók tudatossági szintjének felmérése.
- Felhívják benne a figyelmet, hogy a kért adatszolgáltatás elmaradása befolyásolja az ellenőrzésre történő kiválasztást.
Ezzel kapcsolatban nem történt előzetes egyeztetés a szakmai szervezetekkel, így mindenkit meglepetésként ért, az egyesek szerint 15.000, mások szerint akár 30.000 érintettnek kiküldött értesítő. A kérdőív feleletválasztós, de nem mindenhol egyértelmű a megfogalmazás sem. A szakmai szervezetek felemelték a hangjukat (Adótanácsadók Egyesülete, MINKE, MKOE… ), hogy:
- a soron kívüli adatszolgáltatási felhívást vonják vissza,
- legyen előzetes egyeztetés,
- szűkebb kört érintsen,
- ne ebben a határidőkkel zsúfolt, zárási időszakban valósuljon meg.
Így én most mindenkit arra biztatok, hogy ne kapkodjon a kitöltéssel, várjon türelemmel, hiszen van még idő, és senki sem szeret feleslegesen dolgozni.
Főleg, hogy ma (02.02-án) is sok minden határidős, bár gondolom senki nem várta ki az utolsó napot. Mivel erről már sokat írtam az elmúlt hetekben, így már csak tőmondatokban:
- 25M30-as igazolás és a 2025-ről szóló járulékigazolás kiadása
- Környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos 2026-ra vonatkozó változásbejelentések és bejelentkezések határideje (ezeket a 26TKORNY adatlapon lehet benyújtani)
- ún. K-s adatszolgáltatások
- Fejlesztési tartalékkal kapcsolatban ne feledkezzünk el arról, ha valaki nem használta azt fel határidőben, akkor az igénybevett adókedvezményt és annak késedelmi pótlékát január 31-ig kell megfizetni (nem eltérő üzleti év esetén), míg a bevallása csak 05.31-ig fog megtörténni (2529 vagy 25KIVA nyomtatványon).
- a NEBIH élelmiszerlánc-felügyeleti díj második részletének esedékessége.
Bérszámfejtéskor ne felejtsd el, hogy az idei évtől minden egyéni vállalkozónak a saját magára vonatkozó járulékbevallása, a 2658-as negyedéves gyakoriságúvá vált (VSZJA és átalányadó esetén is). Így rutinból ne készítsd el őket, de érdemes egyeztetni az érintett vállalkozókkal, hogy szeretnék-e havonta utalni a járulékot. Tapasztalatom szerint a kis EV-k nem elég tudatosak pénzügyileg ebből a szempontból, és inkább nem negyedévente fizetnének, hanem havonta.
Nem kapott nagy nyilvánosságot, de ha van olyan ügyfeled, aki egyszerűsített munkaszerződést tölt ki az EFO-sokra, akkor jó ha tudod, hogy a nyomtatvány módosult, és 2026-tól a munkaidő kezdő és befejező időpontját is fel kell tüntetni rajta, nem elég csak a ledolgozott munkaórák számát szerepeltetni. Sajnos a NAV honlapján nem találtam frissített munkaszerződés mintát, de pl. az RLB-be ez már bekerült.
Egy másik nagy érdeklődést kiváltó hír: a január 20-a után Nagy Márton által bejelentett 5+1 pontos akcióterv volt az éttermek részére. Ezzel kapcsolatban pénteken (01.30-án) megjelent a Magyar Közlöny 12. számában két külön rendeletben a szabályozás:
- 10/2026. (I. 30.) Korm. rendelet: Az éttermek versenyképességének javítását szolgáló intézkedésekről
- 5/2026. (I. 30.) NGM rendelet: A felszolgálási díj mértékének megállapításáról…
Most nem írok róla részletesen (szeretném rendesen értelmezni), szerencsére nem túl hosszú egyik rendelet sem, és várhatóan készül majd belőle cikk.
Kicsit visszakanyarodva a pénzmosás témájára: az (EU) 2016/1675 felhatalmazáson alapuló rendelet melléklete alapján 2026.01.29-től Oroszország is felkerült az EU kiemelt kockázatú harmadik országainak listájára. Érdemes felülvizsgálni, hogy van-e érintett ügyfeled.
A NAV honlapján számos tájékoztató jelent meg:
- Megjelentek a februári üzemanyagárak: benzin: 560 Ft/l, gázolaj: 572 Ft/l. https://nav.gov.hu/ugyfeliranytu/uzemanyag/2026-ban-alkalmazhato-uzemanyagarak
- A honlapon is megjelent a figyelemfelhívás az élelmiszerlánc-felügyeleti díj fizetésére: https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Elelmiszerlanc-felugyeleti_dij_kozeledik_a_masodik_reszlet_fizetesi_hatarideje
- A 35 év alatti munkavállalóknak adott lakhatási támogatásról a KLAKTAM jelű adatlapon 02.02-ig kell először adatot szolgáltatni a 2025-ös évről. https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Februar_2-ig_varja_a_NAV_a_lakhatasi_tamogatasok_adatait
- Egy szűkszavú tájékoztató is megjelent az ÁNYK kivezetéséről tartott Adókerekasztalról: https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Adokerekasztal_partnerseg_a_digitalis_atallasban
- Viszont a várhatóan február elején induló, a Webes Ügysegédet felváltó Vállalkozói Ügysegédről – mely az ÜPO-n lesz elérhető – egyelőre nem hallottunk további részleteket.
A 01.30-ai Hivatalos Értesítőben megjelent, hogy 2026-ban a munkáltató által fizetett, hazautazással kapcsolatos költségtérítés havi felső korlátja 60.886 forint.
Várhatóan a napokban megjelenik majd a 2529-es TAO bevallás is, amit nagyon sokan várnak már, annak köszönhetően hogy a bankok közzétett beszámolót szeretnének látni. Évek óta használok egy egyszerűsített segédtáblát az IPA és TAO levezetésére, ami a kis cégekre ideális: nem kell kézzel számolgatni az iparűzési adó előlegeket, bosszankodni azon, hogy társasági adóban rosszul lett kerekítve. Ezen felül jó kontroll a 461 és 4695 főkönyvi számok év végi egyenlegéhez.
Ha szeretnéd, itt tudod megrendelni: https://egykonyveloelete.hu/termek/2025-evi-ipa-tao-kiva-kalkulator/
Az ára jelképes, az oldal fenntartásához járulsz hozzá a megrendeléssel.
Bankkártyás fizetéskor automatikus a kiküldés, átutalás választásakor kézzel történik a feldolgozás. Külön köszönöm azoknak, akik ezt már hétvégén megtették
Remélem, kitartottál a levél végéig, és jó indulási alapot adtam ehhez a héthez is
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
Elérkeztünk január utolsó hetéhez. Azt gondolom nem vagyok vele egyedül, ha azt mondom ennek a hónapnak az első fele igazán húzós volt munka szempontjából.
Azonban ezen a január 20-a utáni héten sem fogunk unatkozni, hiszen január végéig számtalan egyéb feladat vár bennünket. A határidő 2026.01.31 szombat helyett február 2-a hétfő lesz (bár gondolom senki nem várja ki az utolsó napot )
- A kifizetőknek ki kell adni a 25M30-as igazolást, amely alapján a magánszemély el tudja készíteni az SZJA bevallását, illetve ellenőrizheti a bevallási tervezetben szereplő adatokat. Az előző évhez képest bővült az adattartalma egy új táblázatos résszel, amelyben részletezni kell:
- összevont adóalapba tartozó jövedelmet,
- azon belül a három és négy vagy több gyermeket nevelő anyák, a 25 év alatti fiatalok, 30 év alatti anyák szempontjából figyelembe vehető jövedelmeket.
- Mindezt havi bontásban és soronként az érvényesített kedvezmények típusát és összegét.
- Szintén ki kell adni a 2025-ről szóló járulékigazolást
- Környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos 2026-ra vonatkozó változásbejelentések és bejelentkezések (pl. átalány fizetés vagy készletrevétel választása) esetén is jogvesztő határidő január 31-e (ezeket a 26TKORNY adatlapon lehet benyújtani)
- Még mindig számos, ún. K-s adatszolgáltatás határideje is január 31-e (csak néhány felsorolás jelleggel):
- K71: társas vállalkozás adatszolgáltatása az adóévben jegyzett tőkéjének felemelését, valamint az általa kibocsátott átváltoztatható kötvény átalakítását követően kibocsátott (megemelt névértékű) összes értékpapírról
- K72: Adatszolgáltatás a magánszemélyek részére az adóévben értékpapírra vonatkozó jog révén juttatott vagyoni értékről
- K73: A kifizető adatszolgáltatása a magánszemélyek részére az adóévben kedvezményezett részesedéscsere révén juttatott értékpapírokról
- K79: A kifizető adatszolgáltatása az Szja. tv. 7. számú melléklete szerinti külföldi személy részére a kifizetett osztalékjövedelemről
- És még jó pár, szóval érdemes átnézni a listát
- Fejlesztési tartalékkal kapcsolatban ne feledkezzünk el arról, ha valaki nem használta azt fel határidőben, akkor az igénybevett adókedvezményt és annak késedelmi pótlékát január 31-ig kell megfizetni (nem eltérő üzleti év esetén), míg a bevallása csak 05.31-ig fog megtörténni (2529 vagy 25KIVA nyomtatványon).
- a NEBIH élelmiszerlánc felügyeleti díj második részletét is január 31-ig kell megfizetni.
Nem kapott túl nagy figyelmet, hogy 2026-tól módosult a foglalkoztatási igazolás adattartalma. Ezentúl a 30 napot napot meghaladó fizetés nélküli szabadság kezdő és befejező időpontjait, illetve annak jogcímét is ezen kell feltüntetni, és nem külön nyomtatványon. https://nfsz.munka.hu/cikk/3451/Foglalkoztatasi_igazolas
Annál nagyobb érdeklődést váltott ki Nagy Márton által bejelentett 5+1 pontos akcióterv az éttermek részére. Szokás szerint több a kérdésünk, mint a válasz, és „természetesen” várhatóan lesznek olyan elemei, amelyek január 1-től visszamenőleg alkalmazhatóak majd. https://hirado.hu/belfold/gazdasag/cikk/2026/01/21/szazmilliardos-forintos-gyorssegelyt-ad-a-kormany-a-hazai-ettermeknek
A NAV honlapon számos tájékoztató jelent meg:
- Megjelentek a februári üzemanyagárak: benzin: 560 Ft/l, gázolaj: 572 Ft/l. https://nav.gov.hu/ugyfeliranytu/uzemanyag/2026-ban-alkalmazhato-uzemanyagarak
- Viszonylag kevés szó esik róla, de a 80 és 90 százalékos költséghányad figyelembevételével adózó átalányadózó egyéni vállalkozó és átalányadózó őstermelő jövedelmének bizonyos hitel- és kölcsön felvétele esetén (!) a jövedelem megállapításánál figyelembe vett bevétele 50 százaléka minősül. Ezekben az esetekben bevételigazolás kérhető a NAV-tól, nem a szokásos „sima” jövedelemigazolás. Ezek a következők:
- CSOK Plusz hitelintézeti kölcsön,
- Falusi CSOK hitelintézeti kölcsön,
- babaváró kölcsön,
- Vidéki Otthonfelújítási Program szerinti otthonfelújítási kölcsön, valamint
- Otthon Start program keretében biztosított FIX 3%-os lakáshitel.
- Ugyanakkor a megszokott adó- és jövedelemigazolásokat továbbra is az IGAZOL nyomtatványon, illetve telefonon lehet kérni. Sajnos ez a nyomtatvány még mindig nem érhető el az ONYA-ban, pedig magánszemélyek valószínűleg ezt kérik a legtöbbször.
- Folytatódik az ONYA népszerűsítése, felkerült egy rövid bemutató róla a Nyomtatványok -> ONYA segédletek menübe ONYA általános bemutató címen.
- A NAV kommunikációjában megkezdődött az SZJA bevallási szezon. Itt megtekinthető a szokásos határidőkről szóló tájékoztató: https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Szja-bevallasi_hataridok_2026 Aki pedig a szép színes plakát helyett inkább elolvasná: https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Indul_a_2026-os_szja-szezon
- Ezt kihasználva újra terjednek a NAV nevében emailt küldő adathalászok, akik a 2025-ös adóévre vonatkozó szja-visszatérítésről tájékoztatnak. Ne dőljünk be nekik! https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Vigyazat_adathalaszok_A_NAV_nem_kuld_e-mailt
- Megjelent egy tájékoztató a személyi kedvezményről is. Én úgy látom, hogy a tömegesen adómentessé váló édesanyáknál azt a legnehezebb megértetni, hogy ha adómentes, akkor ez a kedvezmény nem jár még pluszban számukra. Ugyanis sokan év végén egy összegben igényelték vissza, és most úgy érzik, hogy ezt „elvették” tőlük… ezt ti is tapasztaljátok? https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/A_januari_fizetesben_a_szemelyi_kedvezmeny_is_ervenyesitheto
- Várhatóan február elején indul a Webes Ügysegédet felváltó Vállalkozói Ügysegéd az ÜPO-n. Lehetőségem volt a tesztelni az új felületet: a jó hír, hogy felépítésében követi a megszokott felületet, így nem kell valami teljesen újat megtanulni. Ugyanakkor ha valakinek régi meghatalmazása van az egyéni vállalkozójától, akkor az új ügyintézéshez majd módosítani kell a meghatalmazásokat, és kiterjeszteni erre a lehetőségre is.
Végezetül pedig a januári bérszámfejtéshez sem árt elkezdeni a felkészülést:
- A minimálbér és garantált bérminimum miatti munkabér módosításokat (illetve minden egyéb január 1-től érvényes bérmódosítást) át kell vezetni a bérszámfejtő programban is.
- A különféle SZJA kedvezményekre vonatkozó nyilatkozatokat kiadni és / vagy begyűjteni és szintén rögzíteni. Ne felejtsük el a következőkről:
- 2025-ben már adhattak le nekünk folytatólagos nyilatkozatot, és ebben az esetben akkor is érvényesíteni kell a kedvezményt 2026-ban, ha nem kaptunk újabb nyilatkozatot!
- Különösen érdemes a 3 gyermeket nevelő anyák SZJA kedvezményére figyelni, mivel 2025-ben nem lehetett jelölni, hogy folytatólagos a nyilatkozat, de jogszabályi változás miatt annak kell tekinteni 2026-ra vonatkozóan.
- A 30 év alatti anyák kedvezménye teljesen átalakult, így ne járjunk el rutinból!
- A 2 gyermeket nevelő anyák kedvezménye pedig teljesen új 2026-tól, idén a 40 év alatti anyák kérhetik. Már most sok a tévhit, de szeretném megerősíteni, hogy aki magzat okán 2 gyermek utáni családi kedvezményre jogosult, az ezt az új adókedvezményt csak a gyermek születését követően veheti igénybe!
Az SZJA bevallás megjelenése után a következő napokban várható tömeges kérdés a „mikor jelenik meg a 2529-es” lesz, ami az elmúlt évek tapasztalata alapján január végére, így erre a hétre várható.
Remélem, kitartottál a levél végéig, és jó indulási alapot adtam számodra erre a hétre is
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
Remélem a negyedéves bevallásoknál már csak az utolsó simítások vannak vissza, és nincs olyan ügyfeled, aki ma ömleszti rád a decemberi anyagot azzal a kérdéssel együtt, hogy „Mennyi lesz az ÁFA-m, és ugye nyereséges vagyok?”
Ugyanis holnap, január 20-án már a következő negyedéves bevallások várnak ránk:
- havi és negyedéves ÁFA bevallások.
- Amennyiben kapcsolódik hozzá, akkor az összesítő nyilatkozat (25A60) beadása.
- 2501-esen szereplő kötelezettségek bevallása, mint pl. cégautóadó.
- Turizmusfejlesztési hozzájárulás havi, illetve negyedéves bevallása.
- Negyedéves KIVA előleg bevallása.
- Környezetvédelmi termékdíj 4-ik negyédévi bevallása.
- Mindezek befizetéséről is gondoskodni kell,
- és a befizetések során a havi és negyedéves társasági adó előlegekről se feledkezzünk meg.
- A késedelmi pótlék befizetési határideje is most van.
Aki termékdíj esetén termékdíjátalány-fizetésre jogosult – mivel csekély mennyiségű kibocsátónak minősül – és ezt bejelentette határidőben, azoknak a 2025. évi kibocsátásról szintén 01.20-ig kell beadniuk a 25KTA bevallást.
Ne felejtsétek el, hogy rehabilitációs hozzájárulás esetében a IV-ik negyedévről már nem kell előleg bevallást beadni, hanem 2026.02.25. lesz az éves elszámoló bevallás határideje.
Az éves ÁFA bevallás határideje is 02.25 lesz, de ha a befizetendő ÁFA összege az utolsó negyedévben göngyölítetten meghaladja a 250 eFt-ot, akkor ne felejtsük el, hogy értékhatár átlépés miatt azt 2026.01.20-ig kell beadni! Ezt sokan nem figyelik, utána pedig nem értik, hogy miért lesz késett a bevallásuk, és a tartozás miatt még a KOMA-ból is kieshet az ügyfél.
Január 20-a után sem fogunk unatkozni, hiszen január végéig számtalan egyéb feladat vár bennünket. A határidő 2026.01.31 szombat helyett február 2-a hétfő lesz (bár gondolom senki nem várja ki az utolsó napot )
- A kifizetőknek ki kell adni a 25M30-as igazolást, amely alapján a magánszemély el tudja készíteni az SZJA bevallását, illetve ellenőrizheti a bevallási tervezetben szereplő adatokat. Az előző évhez képest bővült az adattartalma egy új táblázatos résszel, amelyben részletezni kell:
- összevont adóalapba tartozó jövedelmet,
- azon belül a három és négy vagy több gyermeket nevelő anyák, a 25 év alatti fiatalok, 30 év alatti anyák szempontjából figyelembe vehető jövedelmeket.
- Mindezt havi bontásban és soronként az érvényesített kedvezmények típusát és összegét.
- Szintén ki kell adni a 2025-ről szóló járulékigazolást
- Környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos 2026-ra vonatkozó változásbejelentések és bejelentkezések (pl. átalány fizetés vagy készletrevétel választása) esetén is jogvesztő határidő január 31-e (ezeket a 26TKORNY adatlapon lehet benyújtani)
- Még mindig számos, ún. K-s adatszolgáltatás határideje is január 31-e (csak néhány felsorolás jelleggel):
- K71: társas vállalkozás adatszolgáltatása az adóévben jegyzett tőkéjének felemelését, valamint az általa kibocsátott átváltoztatható kötvény átalakítását követően kibocsátott (megemelt névértékű) összes értékpapírról
- K72: Adatszolgáltatás a magánszemélyek részére az adóévben évben értékpapírra vonatkozó jog révén juttatott vagyoni értékről
- K73: A kifizető adatszolgáltatása a magánszemélyek részére az adóévben kedvezményezett részesedéscsere révén juttatott értékpapírokról
- K79: A kifizető adatszolgáltatása az Szja. tv. 7. számú melléklete szerinti külföldi személy részére a kifizetett osztalékjövedelemről
- És még jó pár, szóval érdemes átnézni a listát
- Fejlesztési tartalékkal kapcsolatban ne feledkezzünk el arról, ha valaki nem használta azt fel határidőben, akkor az igénybevett adókedvezményt és annak késedelmi pótlékát január 31-ig kell megfizetni (nem eltérő üzleti év esetén), míg a bevallása csak 05.31-ig fog megtörténni (2529 vagy 25KIVA nyomtatványon).
- a NEBIH élelmiszerlánc felügyeleti díj második részletét is január 31-ig kell megfizetni.
Januári bérszámfejtéshez sem árt már elkezdeni felkészülni:
- A minimálbér és garantált bérminimum miatti munkabér módosításokat (illetve minden egyéb január 1-től érvényes bérmódosítást) át kell vezetni a bérszámfejtő programban is.
- A különféle SZJA kedvezményekre vonatkozó nyilatkozatokat kiadni és / vagy begyűjteni és szintén rögzíteni. Ne felejtsük el a következőkről:
- 2025-ben már adhattak le nekünk folytatólagos nyilatkozatot, és ebben az esetben akkor is érvényesíteni kell a kedvezményt 2026-ban, ha nem kaptunk újabb nyilatkozatot!
- Különösen érdemes a 3 gyermeket nevelő anyák SZJA kedvezményére figyelni, mivel 2025-ben nem lehetett jelölni, hogy folytatólagos a nyilatkozat, de jogszabályi változás miatt annak kell tekinteni 2026-ra vonatkozóan.
- A 30 év alatti anyák kedvezménye teljesen átalakult, így ne járjunk el rutinból!
- A 2 gyermeket nevelő anyák kedvezménye pedig teljesen új 2026-tól, idén a 40 év alatti anyák kérhetik. Már most sok a tévhit, de szeretném megerősíteni, hogy aki magzat okán 2 gyermek utáni családi kedvezményre jogosult, az ezt az új adókedvezményt csak a gyermek születését követően veheti igénybe!
Mielőtt a NAV-os hírekre, tájékoztatókra áttérnék, íme néhány meglepő / érdekes hír:
2026. január 1-től a civil szervezetek beszámolói kizárólag SZÜF-ön (magyarorszag.hu) adhatóak be, ÁNYK-n keresztül már nem. Erről bővebben itt tájékozódhattok: https://birosag.hu/hirek/kategoria/ugyfeleknek/valtozas-civil-szervezeti-beszamolok-benyujtasanak-modjaban
2025. január 1-én vagy az után induló üzleti évek esetében a könyvvizsgálók számára kötelezővé vált a könyvvizsgálói jelentés elektronikus okiratba foglalása (e-jelentés). A beszámoló közzétételekor is ezt kell majd csatolni. https://mkvkok.hu/hirek/tajekoztato-a-fuggetlen-konyvvizsgaloi-e-jelentes-kozzetetelerol-es-a-kiadmanyozasrol
2025.11.24-e után 2026.01.09-től újra módosítani szükséges a pénzmosási szabályzatunkat
Egy remélhetőleg jó hír is érkezett múlt héten:
A Webes Ügysegéd helyett a NAV Ügyfélportál (ÜPO) új, Vállalkozói Ügysegédje szolgál majd a vállalkozói bejelentkezésre és az adatváltozások közlésére. A héten indul a tesztüzem. Az ígéret szerint egyszerűbb, gyorsabb, és könnyebben használható lesz az új ügysegéd. Jelentős előrelépés lesz, hogy az új felületen meghatalmazottként teljeskörűen intézhetjük majd a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket (szünetelés, újra aktiválás, megszűnés). Remélem nem kell külön meghatalmazást tenni ez miatt, hanem aki az UJEGYKE-n a vegyes ügyeken belül az egyéni vállalkozóval kapcsolatos ügyekre is jogosult, az érvényes lesz erre is
A NAV honlapon is számos tájékoztató jelent meg:
- Folyamatosan frissülnek az információs füzetek, lehet őket tanulmányozni.
- Az adóelőlegnyilatkozatokkal kapcsolatosan rövid tájékoztató jelent meg: https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Minden_egy_helyen_az_adoeloleg-nyilatkozatrol_kozertheto_tajekoztatoval_segit_a_NAV
- Ehhez kapcsolódik a hír, hogy sokan felejtenek el időben nyilatkozni a kedvezményekről: https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Sokan_felejtenek_el_idoben_nyilatkozni_az_adokedvezmenyekrol
- A kriptoeszköz felhasználókkal kapcsolatban a szolgáltatónak januártól átvilágítási kötelezettsége van. További részletek: https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/A_kriptoeszkoz-szolgaltatok_uj_kotelezettsegei
Ha pedig valakinél már jelentkeztek ügyfelek SZJA bevallás miatt (sajnos a bankból már ezzel érkeznek hozzánk az ügyfelek pl. egy hitelkérelem esetén), akkor már nem mondhatjuk, hogy még nincs nyomtatvány sem, ugyanis január 16-án megjelent a 25SZJA a NAV honlapján…
A következő kérdés a 2529-es lesz, ami az elmúlt évek tapasztalata alapján január végére várható.
Remélem, kitartottál a levél végéig, és jó indulási alapot adtam számodra erre a hétre is
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
Remélem a szombati munkanap utáni 1 napos rövid hétvégén sikerült kicsit pihenni is. Bevallom, amikor csak lehet, a szombatra áthelyezett munkanapokon nem dolgozunk az irodában, de ez most számomra sajnos nem valósult meg. Néha nincs is köszönet a hétvégi munkavégzésben, ezt jól mutatja a NAV egyik FB posztja is, ahol az jelent meg (itt még láthatod az eredetit), hogy az átalányadózóknak 45%-os költséghányad mellett 3.521.455 millió Ft bevételig nem kell adót fizetniük
Azért vasárnap délutánra sikerült kijavítani (törölni a millió szócskát), de ugye az internet nem felejt, és látszik, hogy még a „legnagyobbak” is tévedhetnek.
Ez a rövid kitérő után térjünk át a komolyabb szakmai tényekre.
A mai napon, hétfőn (01.12-én) esedékesek a következők, érdemes ellenőrizni, hogy semmi nem maradt ki:
- a szokásos havi gyakoriságú 2508 és 2558-asok mellett
- az átalányadózó egyéni vállalkozók negyedéves járulékbevallását (2558).
- Ezen kívül az SZJA előlegük kiszámítása (és megfizettetése) is, valamint
- a VSZJA-sok negyedéves SZJA előlegéről se feledkezzünk meg.
„Természetesen” nem úsztuk meg, és 01.10-én, a szombati munkanapon érkeztek meg a decemberi belépő munkavállalókra vonatkozó NAV-os szochó kedvezmény igazolások. Még jó, hogy nálunk csak pár embert érintett, de így is mindig bosszankodom. Miért?
- A számfejtést / bevallást át kell dolgoznom (ezért sem küldök be semmit 12-e előtt),
- ügyfelet értesítem,
- feljegyzem hogy következő hónapban kevesebbet utaltassak az ügyféllel.
- Ráadásul KIVA-soknál egy teljes negyedéves bevallás adata változik, ami már szintén készen várakozott az ÁNYK küldendő mappában…
Alig egy hét múlva, január 20-án pedig további negyedéves bevallásaink várnak ránk:
- havi és negyedéves ÁFA bevallások.
- Amennyiben kapcsolódik hozzá, akkor az összesítő nyilatkozat (25A60) beadása.
- 2501-esen szereplő kötelezettségek bevallása, mint pl. cégautóadó.
- Negyedéves KIVA előleg bevallása.
- Környezetvédelmi termékdíj (ne felejtsük el, hogy a 4-ik negyedévre bevallott és befizetett előleget vonjuk le!)
- Mindezek befizetéséről is gondoskodni kell,
- és a befizetések során a havi és negyedéves társasági adó előlegekről se feledkezzünk meg.
Ne felejtsétek el, hogy rehabilitációs hozzájárulás esetében a IV-ik negyedévről már nem kell előleg bevallást beadni, hanem 2026.02.25. lesz az éves elszámoló bevallás határideje.
Az éves ÁFA bevallás határideje is 02.25 lesz, de ha a befizetendő ÁFA összege az utolsó negyedévben göngyölítetten meghaladja a 250 eFt-ot, akkor ne felejtsük el, hogy értékhatár átlépés miatt azt 2026.01.20-ig kell beadni! Ezt sokan nem figyelik, utána pedig nem értik, hogy miért lesz késett a bevallásuk, és a tartozás miatt még a KOMA-ból is kieshet az ügyfél.
Persze 01.20 után sem fogunk unatkozni, hiszen január végéig számtalan egyéb feladat vár bennünket, de erről majd jövő héten írok
A NAV honlapon is számos tájékoztató jelent meg:
- Megjelent az EFO-sok részére kiadható éves igazolás (IGAZOLAS_53_EF) frissített kitöltési útmutatója, amelyben már szerepel a mezőgazdasági idénymunkára vonatkozó + 90 napos közteher mértéke is.
- Frissítésre került a TAONY, a Társaságiadó-bevallást helyettesítő nyilatkozat is, amelyre az évváltás miatt volt szükség.
- Január 1-től megszüntetésre került a korábbi EVA adónemhez kapcsolódó számla (adónem 115) és a Hitelintézetek járványügyi helyzettel összefüggő különadója (412 adónem). Ezek jogutód számlája a 211 adónem: Egyéb kötelezettségek bevételi számla.
- Ha már FB-on elsőre tévesen jelent meg, hogy az átalányadózók 45%-os költséghányada esetén mennyi az adómentes bevételi határa, de legalább a honlapon elsőre is jó volt: https://nav.gov.hu/ado/szja/Kedvezo_valtozasok_az_atalanyadozasban
- Elkezdték feltölteni a 2026-os információs füzeteket, lehet őket olvasgatni.
- Az adathalászok minden évben a NAV-ot is célbaveszik, főleg az SZJA bevallási szezonban. Erre hívja fel a figyelmet az adóhivatal. https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/A_NAV_nevevel_visszaelve_tamadnak_az_adathalaszok_az_adohivatal_segit_felismerni_a_csalasokat
- Így adózunk idén című cikkükből 2 dolgot emelnék ki:
- Ingatlan eladás és vásárlás esetén módosult a cserét pótló vétel illetékkedvezménye:
- Több lakás eladása esetén a vagyonszerző már dönthet úgy, hogy a nagyobb értékű eladott lakást veszi figyelembe, így a számára legkedvezőbb illetékalapot érve el.
- Másrészt a korábbi 3 év helyett a cserét a szerzést megelőző 5 éven belüli eladást lehet figyelembe venni.
- Kriptózás esetén az adókiegyenlítés kiszámítása során az adóévet megelőző korábbi kétéves időtáv helyett már bármely évben elért kriptoügyletből származó veszteség figyelembe vehető. Ez pedig már a 2025-ös SZJA bevallásban is alkalmazható.
- Ingatlan eladás és vásárlás esetén módosult a cserét pótló vétel illetékkedvezménye:
- Rövid tájékoztató az EFO-sok foglalkoztatásával kapcsolatban: https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/2026_konnyitesek_az_egyszerusitett_foglalkoztatasban
- Remélem nem lesz a munkáltatók ügyfélkapuja / cégkapuja tele január végén az adókedvezményekre való figyelemfelhívással. Épp elég, hogy a NAV honlapján elég aktívak ebben a témában: https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Mar_a_januari_fizetessel_erkezhet_a_kedvezmeny_az_edesanyaknak_a_csaladoknak
- Ezzel kapcsolatban meglepett a hír, hogy 33 ezren már az ONYA-ban kérték a családi kedvezményt, és több mint 22 ezer édesanya is itt jelezte az anyakedvezmények igénybevételét. Így munkáltatóként fokozottan figyelni kell a Tárhelyet is, hiszen ezek ide kerülnek továbbításra. https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/mar-22-ezer-edesanya-kerte-az-szja-mentesseget
Egy kis színes hír, ami hihetetlen indulatokat okozott a FB oldalamon: https://mti.hu/nemzeti-kozlemenytar/2026/01/05/keszpenzallomanyok-kerulhetnek-nav-fokuszaba-kkv-knal-2026-tol?
Aki pedig kíváncsi, hogy a Mi mennyi 2026 táblázatomban a 2025. júliusi átlagkereset miért 715.765 Ft és nem 693.700 Ft? A válasz: nem a KSH gyorsjelentést kell figyelembe venni (693.700 Ft/hó), hanem a Hivatalos Értesítőben 2025.11.17-én megjelent összeget, mely 715.765 Ft/hó. Ez a 25 év alattiaknak biztos jó hír
Remélem, hogy jó indulási alapot adtam számodra erre a hétre is
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
Remélem sikerült pihenni és kikapcsolódni az elmúlt 2 hétben, azt gondolom a januári hajrá előtt mindenkire ráfért. A 2026 mindjárt egy hosszú, 6 munkanapos héttel kezdődik, hogy be tudjuk pótolni a 2026.01.02-i pénteket egy jó kis szombati munkavégzéssel
A szokásosnak mondható 2026. évi Mi mennyi táblázatomat a csatolmányban találod. Akik 12.29-én hírlevélben már megkapták szintén mentsék el, mivel 2 apróságot javítottam benne:
- A GYOD összegénél nem írtam át a minimálbér összegét
- Az EFO-nál a létszámkorlátnál a 20 fő feletti létszám esetében rossz felé nézett a „kacsacsőr”, inkább szövegesen írtam le.
Ahogy tudod, ez az én saját „szellemi termékem”, és másoknak is szeretném a későbbiekben ajándékként odaadni. Kérlek, hogy ettől a lehetőségtől ne fossz meg! Így nem szeretném, ha ez a különböző szakmai csoportokba feltöltésre kerülne. Természetesen közvetlen kollégáiddal nyugodtan használd közösen. Amennyiben pedig hibát találsz benne, légyszíves jelezd nekem.
A cikkemet itt tudod elolvasni: https://egykonyveloelete.hu/mi-mennyi-2026-ban/
Ennyi bevezetés után pedig térjünk is át a szokásosnak mondható teendőinkre.
Mivel a héten a január 10-ei szombat áthelyezett munkanap lesz, így ekkor lesz a decemberi bérek kifizetésének határideje. Ez azért is különösen fontos, mert csak a január 10-ig kifizetett munkabér számít 2025-ös jövedelemnek!
Ezután jövő hét hétfőn (01.12-én) lesznek esedékesek a következők, ezért a héten el kell készíteni:
- a szokásos havi gyakoriságú 2508 és 2558-asok mellett
- az átalányadózó egyéni vállalkozók negyedéves járulékbevallását (2558).
- Ezen kívül az SZJA előlegük kiszámítása (és megfizettetése) is, valamint
- a VSZJA-sok negyedéves SZJA előlegéről se feledkezzünk meg.
Átalányadózóknál már ilyenkor ellenőrzöm a NAV-os folyószámlát is, és ha elmaradt vagy nem pontosan fizette az előző negyedévi SZJA előleget, akkor azt jelzem neki.
Nálam a bérekkel együtt elkészül a KIVA bevallás is, így 20-a előtt már nem kell még egyszer külön újra elővenni.
Tudom, hogy sokan a decemberi bérrel együtt küldik a 25M30-ast és a TB-járulék-igazolást is, de arra figyeljen mindenki, hogy egy új táblázatos résszel bővült, amelyben részletezni kell:
- összevont adóalapba tartozó jövedelmet,
- azon belül a három és négy vagy több gyermeket nevelő anyák, a 25 év alatti fiatalok, 30 év alatti anyák szempontjából figyelembe vehető jövedelmeket.
- Mindezt havi bontásban és soronként az érvényesített kedvezmények típusát és összegét.
Bár a bérprogramok ezt lekövetik, de érdemes fokozott figyelemmel eljárni, hogy biztos minden adat a megfelelő helyre kerül-e. Ezért én ezt most inkább későbbre hagyom, így is rengeteg a tennivaló az első héten.
Emlékeztetőül pedig januárról már nem fog készülni havi ’58-as bevallás (kivéve ha soron kívüli kell), mivel 2026-tól egységesen a VSZJA-s és az átalányadózók bevallási gyakorisága is negyedéves lesz. A 2608 gyakorisága viszont marad havi, így valószínűleg akinek foglalkoztatottja van kérni fogja, hogy a saját járulékát is kalkuláljuk hozzá a 12-ei fizetendők összegéhez. Erre érdemes egyébként rákérdezni.
Az ügyfeleim közül küldtem figyelmeztetést azoknak, akik a 2 legnagyobb számlázó ingyenes „Free” verzióját használják. A számlázz.hu-n évzárás után nem férnek hozzá a 2025-ös számlaképekhez, így azokat célszerű minden esetben menteni. A sztornó funkció sem fog működni, tehát 2026-ban egy 2025-ös számlát csak akkor tudnak sztornózni, ha legalább 1 hónapra előfizetnek. A Billingóban – ha jól tudom -januárban még elérhetők a tavalyi számlák.
A NAV honlapon is számos tájékoztató jelent meg:
- 2026. januári üzemanyagárak: benzin: 572 Ft/l, gázolaj: 586 Ft/l.
- 2026. január 1-jétől a főfoglalkozású egyéni és társas vállalkozók esetében a havonta minimálisan fizetendő szociális hozzájárulási adó esetében megszűnik a 112,5%-os szorzó. https://nav.gov.hu/ado/szocialis_hozzajarulasi_ado/Csokken_a_szocialis_hozzajarulasi_ado_alapja_es_valtozik_az_egyeni_vallalkozok_bevallasi_gyakorisaga
- Változnak az EFO-sokra vonatkozó időbeli korlátok és a közteher mértéke is: https://nav.gov.hu/ado/egyebkot/Az_egyszerusitett_foglalkoztatas_2026-os_valtozasai
- Magánszemély oldalon továbbra is évi 120 nap lesz a korlát, ami viszont már egyetlen munkáltatónál is letölthető, ugyanis
- eltörlésre kerül az adott munkáltatóra vonatkozó 90 napos korát.
- Kizárólag mezőgazdasági idénymunka esetén a 120 nap + 90 nappal meghosszabbítható + 50 %-os közteher fizetése mellett.
- A kriptoeszköz-szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatóknak 2026. január 1-jétől regisztrációs és átvilágítási kötelezettségük keletkezik. https://nav.gov.hu/ado/egyeb/A_kriptoeszkoz-szolgaltatok_uj_kotelezettsegei
- Az adóelőleg-nyilatkozatokra vonatkozó szabályok is változnak:
- Ha az anya a három gyermeket nevelő anyák kedvezményének érvényesítését kérte 2025. október 1-jét követően, akkor azt folytatólagos adóelőleg-nyilatkozatnak kell tekinteni, hiába nem lehetett ezt tavaly jelölni.
- Bővült a folytatólagos adóelőleg-nyilatkozatok köre.
- Új típusú, összevont adóelőleg-nyilatkozatra van lehetősége az anyáknak: ez az ANYACSKA, ami az „anya kedvezmény” és a családi kedvezmény összevont nyomtatványa.
- 2026.01.01-től újra változott az SZJA kedvezmények sorrendje
- Új adókedvezményekre vonatkozó tájékoztatók is megjelentek:
- A 40 év alatti 2 gyermekes anyákra vonatkozó: https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Januartol_a_40_ev_alatti_ketgyerekes_anyak_is_csatlakoznak_az_szja-mentesseghez
- Teljesen átalakult 2026.01.01-től a 30 év alatti anyák kedvezménye, mivel minden 30 év alatti anya SZJA mentessé vált. Erről itt lehet olvasni: https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Minden_harminc_ev_alatti_edesanya_szja-mentes_januartol
- Január elsején felkerültek a 2026-os nyomtatványok, több esetben már nem találjuk évszám kezdettel ezeket. Tehát ha keresel egy nyomtatványt és nem találod, akkor mindenképp keress rá évszám kezdet nélkül is. Ilyen nyomtatványok a teljesség igénye nélkül:
- T1042E,
- a T1041-ből 08E lett, de az ÁNYK-ban továbbra is T1041 néven találjuk meg
- T201T és a T101E.
Valószínűleg sokat fogjuk használni a következő 2025.12.31-i árfolyamokat: EUR: 385,40 Ft, USD: 328,42 Ft, CHF: 413,89 Ft.
Ha ennyi információ és teendő után még unatkoznál, akkor már megjelent a NAV törzsadatokban a 2026. évre vonatkozó bevallási gyakoriság. Mindig akad olyan vállalkozónk, akinek érdemes ÁFA gyakorítást kérni, mert pl. folyamatos ÁFA visszaigénylési pozícióban van, és minden év elején negyedévesre sorolják be. Így már ezzel is tudunk foglalkozni, hogy a januári ÁFA bevallásuk már fennakadás nélkül kerüljön majd feldolgozásra.
Még egy gyakorlati tipp: ha az ügyfeled ma reggelre arra ébredt, hogy mégis alanyi ÁFA mentes szeretne lenni 2026-tól, a feltételeknek megfelel ÉS még nem állított ki idén számlát, akkor egy kijavítási kérelemmel még orvosolható a helyzet.
Visszanézve kicsit hosszú és „tömény” lett ez a hírlevelem (látszik, hogy 2 hétig nem írtam semmit) de legalább hasznos Remélem te is így gondolod
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
Remélem sikerült pihenni és kikapcsolódni a karácsonyi ünnep napjai során.
Ez most csak egy rövid bejelentkezés, hiszen 12.23-án éjjel megjelent a 2026. évi minimálbérről szóló kormányrendelet. Bár a táblázatom már előkészítve várta a megjelenést, nem akartam, hogy az ünnepi készülődés közben még a szakmán járjon az eszed (tudom, én is ilyen vagyok), így inkább nem is írtam / posztoltam róla. Számomra 24-e már nem erről szólt, ahogyan a Karácsony másnapja sem, remélem ezzel te is egyetértesz és ez az információ halmaz nem hiányzott az ünnepek alatt
A cikkemet itt tudod elolvasni: https://egykonyveloelete.hu/mi-mennyi-2026-ban/
A szokásosnak mondható Mi mennyi táblázatomat pedig a csatolmányban találod.
Ahogy tudod, ez az én saját „szellemi termékem”, és másoknak is szeretném a későbbiekben ajándékként odaadni. Kérlek, hogy ettől a lehetőségtől ne fossz meg! Így nem szeretném, ha ez a különböző szakmai csoportokba feltöltésre kerülne. Természetesen közvetlen kollégáiddal nyugodtan használd közösen. Amennyiben pedig hibát találsz benne, légyszíves jelezd nekem.
A héten ha megteheted, ne nagyon dolgozz, töltődj még a jövő hét előtt!
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
Remélem sikerült minden bevallással és egyéb bejelentéssel elkészülnöd a múlt héten, és így marad időd ráhangolódni az ünnepekre . Én ma már nem dolgozom, és komolyabb munkát januárig már nem is tervezek. Kell egy kis pihenés, kikapcsolódás mindenkinek, főleg január előtt, ami most különösen rövid lesz munkanapok szempontjából 01.20-ig (de ezzel ne rontsuk el a hangulatot egyelőre)
Azért, hogy nyugodtan tedd le a munkát egy időre, ma még gyorsan ellenőrizd, hogy minden 20-ai bevallásod benyújtásra került-e. Nézzük a leggyakoribb elkészítendő bevallások listáját:
- 2565 ÁFA-bevallás
- a kapcsolódó 25A60-as adatszolgáltatás (ha volt ilyen ügylet)
- havi turizmusfejlesztési hozzájárulás.
Év vége lévén pedig vessünk még egy pillantást a következőkre:
- Akit kellett, annak bejelentetted az alanyi ÁFA mentesség választását 2026-tól?
- Ha valaki ki szeretne lépni a KIVA-ból, azt legkésőbb ma kell bejelenteni!
- Ha TAO-ról váltana valaki KIVA-ra 2026.01.01-től, azt viszont dec. 31-ig még bejelentheted.
- Ahol fontos (KATA, KIVA, egyes adókedvezmények) figyeljük az adófolyószámlát, nehogy tartozás miatt veszítse el ügyfelünk a kedvező adózási módot (persze azt kifizetni helyette nem tudjuk…)
- Mindezeket csak javasolhatjuk, a döntés mindig az ügyfélé.
A 2026. évi minimálbér társadalmi egyeztetésre (!) várt 12.20-ig (!), ezért nem jelent még meg a Magyar Közlönyben. A rendelet tervezett szövege itt elérhető, az összegeket pedig táblázatba foglaltam. Valószínűleg már csak a két ünnep között számíthatunk a megjelenésére…
Nézzünk néhány hírt a NAV tájáról:
- A regisztrációs adó is inflációkövető, ennek megfelelően, a Rega. tv. melléklet I. részének
nyitó szövegrészében szereplő jelenlegi 45.000 Ft-os forintérték 47.000 Ft-ra módosul 2026.01.01-től. Az új regisztrációsadó-kalkulátor a NAV honlapján az Ügyféliránytű -> Kalkulátorok -> Regisztrációs adó kalkulátor menüben található majd. - Könyvelőként nem érint bennünket, de a bérprogramozók biztos örülnek annak, hogy már elérhető a 2608-as nyomtatvány tervezete. https://nav.gov.hu/nyomtatvanyok/letoltesek_egyeb/nyomtatvanytervezetek/a-2608-jelu-bevallas-tervezete
- Rövid tájékoztató jelent meg a tartós megbízási jogviszonyról. Sokszor téma, hogy mit tekintünk tartósnak? Erre vonatkozóan én úgy látom, hogy nem kell ezt „túlgondolnunk”: lehet folyamatosan fennálló a megbízási jogviszony, ha nem akarjuk, nem kell átjelenteni tartós megbízási jogviszonnyá, maradhatunk az utólagos biztosítás megállapításának jelenlegi szabályainál. Aki viszont tartós megbízási jogviszonyként jelenti be az érintett személyt, az összegtől függetlenül válik biztosítottá, annak minden következményével:
- A jogviszonyt előre be kell jelenteni.
- A járulékot és a szochót havonta legalább a járulékfizetési alsó határ után meg kell fizetni.
- A járulékalapot képező jövedelem és a járulékfizetési alsó határ közötti különbözet után fizetendő járulék és szocho a kifizetőt terheli. https://nav.gov.hu/ado/jarulek/A_tartos_megbizasi_jogviszonyban_foglalkoztatottak_tarsadalombiztositasi_szabalyai
- 2026-tól megszűnik a ‘T1042E évszámosítása. https://nav.gov.hu/nyomtatvanyok/letoltesek_egyeb/nyomtatvanytervezetek/A_T1042E_jelu_egyszerusitett_foglalkoztatotti_bejelentolap_tervezete
- Fontos, hogy kellő körültekintéssel járjanak el a saját munkavállalót képző cégek a szocho kedvezmények tekintetében. https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Szakiranyu_tovabbkepzesek_a_NAV_kiszuri_a_szochokedvezmennyel_trukkozoket
- 2026-tól új SZJA kedvezmény lép életbe: a 40 év alatti kétgyermekes édesanyákra vonatkozó: https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Januartol_a_40_ev_alatti_ketgyerekes_anyak_is_csatlakoznak_az_szja-mentesseghez
- 2026. január 1-től a harminc év alatti édesanyák adómentességének szabályai is jelentősen változnak: https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Minden_harminc_ev_alatti_edesanya_szja-mentes_januartol
- A NAV ünnepi nyitvatartása is korlátozott lesz: https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/u00dcgyfu00e9lfogadu00e1s-az-u00fcnnepek-alatt
Ugye megvannak a 2025-ös évre a kreditpontjaid? Ne felejtsd el ellenőrizni, ne az utolsó héten stresszelj amiatt, hogy hol lehet a leggyorsabban / legolcsóbban teljesíteni őket.
Remélem, hogy semmi jelentős hírt nem kapunk már az idén, így valószínűleg legközelebb érdemi hírlevéllel csak 2026-ban jelentkezem
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
Ez a hét a legtöbb könyvelőnek az idei évben az utolsó teljes hete munka szempontjából. Ahogy olvasom, mindenki igyekszik elkészülni a 20-ai bevallásokkal még a héten, hogy maradjon egy kicsi idő ráhangolódni az ünnepekre
Így bár 20-a jövő hét hétfőn lesz, nézzük a leggyakoribb elkészítendő bevallások listáját:
- 2565 ÁFA-bevallás
- a kapcsolódó 25A60-as adatszolgáltatás (ha volt ilyen ügylet)
- havi turizmusfejlesztési hozzájárulás.
Év vége lévén pedig mielőtt jól megérdemelt szabadságunkat elkezdjük, vessünk még egy pillantást a következőkre:
- Van-e olyan ügyfél, akinek érdemes lenne alanyi ÁFA mentességet választani 2026-tól.
- Ugyanígy érdemes KIVA – TAO váltást is átszámolni.
- Ahol fontos (KATA, KIVA, egyes adókedvezmények) figyeljük az adófolyószámlát, nehogy tartozás miatt veszítse el ügyfelünk a kedvező adózási módot (persze azt kifizetni helyette nem tudjuk…)
- Mindezeket csak javasolhatjuk, a döntés mindig az ügyfélé!
Immár második hete írom bele a hírlevelembe, hogy bár megállapodtak a felek a 2026. évi minimálbérről és a garantált bérminimumról, vasárnapig az erre vonatkozó kormányrendelet nem jelent meg a Magyar Közlönyben
Közben pedig megláttam, hogy december 12-én felkerült a kormany.hu oldalra a kormányrendelet normaszövege, és hogy társadalmi egyeztetésre (!) vár 12.20-ig (!). Komolyan nem tudom, ha a munkavállalók és a munkaadók megegyeztek, akkor miért kell még közel 1 hónapig erről társadalmi egyeztetést folytatni? A rendelet tervezett szövege itt elérhető, az összegeket pedig táblázatba foglaltam.
Nézzünk néhány hírt a NAV tájáról:
- 12.09-e óta elérhető a kiskereskedelmiadó-visszatérítési kérelem nyomtatványa VISSZKA néven. Az egyetlen hiba, hogy nem készült hozzá kitöltési útmutató (gondolom, mert egy rém egyszerű nyomtatvány), mégis maga a nyomtatvány hibásra sikeredett… Azon adózók, akiknek a 2025-ös adóalapja 500 millió és 1 milliárd Ft között van és ezért nullát kellene hogy írjanak a várhatóan fizetendő adóba, azoknak hibát jelez a nyomtatvány. Szerencsére az 1Ft-ot elfogadja
- 12.10-én frissült a 25T1041: a több munkáltató által létesített munkaviszonyra vonatkozó nyilatkozatok vizsgálata került pontosításra.
- Számos „K”-s adatszolgáltatás nyomtatványa is módosult az ONYA-n történő benyújthatóság miatt.
- A NAV egyre több nyomtatványt tesz elérhetővé az ONYA-n, fokozatosan kiváltva az ÁNYK-t. Ennek egy következő lépése, hogy 2026-ban valamennyi jövedéki nyomtatvány felkerül az ONYA-ra és szakaszosan kivezetik őket az ÁNYK-ról. https://nav.gov.hu/ado/jovedeki_ado/tajekoztatok_informaciok/tajekoztatok/jovedeki-nyomtatvanyok-anyk-rol-onya-ra
- A NAV az ÁNYK kivezetése miatt az eÁFA felületet is elkezdte népszerűsíteni. Sajnos még mindig nem értik, hogy nem az eÁFA felületen akarunk pluszban pötyögni és keresgélni, mikor a könyvelőprogramban könyvelünk…Véleményem szerint az eÁFA webes felülete kb. csak azoknak a pár számlás EV-knek lesz opció, akik maguknak könyvelnek. Mindenesetre videókkal „segítenek” a könnyebb használhatóság érdekében… https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/eAFA_videokkal_segit_a_NAV
- Az alanyi ÁFA mentesség 18 millióról 20 millió Ft-ra történő 2026-os emelkedéséről is jelent meg tájékoztató: https://nav.gov.hu/ado/afa/Emelkedik_az_alanyi_adomentesseg_ertekhatara A leggyakoribb kérdés ezzel kapcsolatban az úgynevezett „2 éves szabály” korlátja szokott lenni, amit viszont a szokásosnak mondható átmeneti rendelkezés szabályoz. Így akkor is választható 2026-ra az alanyi ÁFA mentesség, ha valaki 2024-ben átlépte az alanyi adómentesség akkori 12 millió forintos értékhatárát, és akkor is, ha 2025. évben átlépte a 18 millió forintos értékhatárt, de a 20 millió Ft-ot nem.
- A KATA-sok után múlt héten a több mint 1 millió Ft tartozással rendelkező KIVA-sok is kaptak figyelmeztetést a NAV-tól: https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/A_NAV_figyelmeztet_igy_maradhat_kivas_2026-ban_is
- Akinek jobban megéri a KIVA, érdemes 2026.01.01-től áttérnie, hogy ne keletkezzen plusz 1 adóéve emiatt. https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Ev_vegeig_erdemes_a_kisvallalati_adot_valasztani
- Egy színes hírt is hoztam: a NAV az online pénztárgép adatokból azt is látja, ha megszakítják a fizetési folyamatot. Ha ez rendszeres, és gyakorlattá válik egy vállalkozás pénztárgépein, akkor az nem rendeltetésszerű használatot vagy nem jogkövető magatartást sejtet. Ilyen, feltűnően sok nyugtamegszakítás eseteit ellenőrizték Borsodban. https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Gyanus_penztargepmegszakitasok
Utolsó figyelemfelhívó mondatom pedig arra vonatkozik, hogy ugye megvannak a 2025-ös évre a kreditpontjaid? Ne felejtsd el ellenőrizni, ne az utolsó héten stresszelj amiatt, hogy hol lehet a leggyorsabban / legolcsóbban teljesíteni őket.
Remélem, hogy jó indulási alapot adtam számodra erre a hétre is
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
Könyvelőként is mindjárt itt az év vége, ráadásul számunkra az elkövetkezendő 2 hét rengeteg tennivalót tartogat. Készülnek a 2026-ra vonatkozó tájékoztatók a változásokról, a cégek eredménytervezései, miközben folyik a szokásos havi munka is. Ahogy látom, mindenki igyekszik 12.19-ével befejezni az idei évre vonatkozó munkát, remélem ez sikerülni is fog, és lesz idő ráhangolódni az ünnepekre
A héten a bérszámfejtési feladatok után érkezik a hozzájuk kapcsolódó bevallások beadási és a járulékok fizetési határideje.
- 10-éig még várhatjuk a novemberben munkaviszonyt létesített munkavállalók után járó szocho kedvezményről a NAV igazolást.
- Pénteken, 12-én lesz a járulékbevallások (2508, 2558) határideje.
Ahhoz képest, hogy már 11.27-én megállapodtak a felek a 2026. évi minimálbérről és a garantált bérminimumról, vasárnapig a Magyar Közlönyben még nem jelentek meg hivatalosan az összegek… ilyenkor azért elgondolkodom, mi a nehézség ebben? A jogszabály szövegezését mindössze „át kell másolni” minden évben, és csak a számokat kell átírni benne. Mindenesetre a sajtóban a következő jelent meg: a minimálbér 322.800 Ft/hó, míg a garantált bérminimum 373.200 Ft/hó lesz. A saját tájékoztatóimmal, táblázataimmal megvárom még a hivatalos megjelenést.
Még a munkaügyi feladatokhoz kapcsolódóan ne felejtsük el a szabadság kiadásának szabályait. Egy sokak által nem ismert szabályra szeretném felhívni a figyelmedet: az év végén megkezdett szabadságok esetében ha a szabadság 2025-ben kezdődik és áthúzódik 2026-ra, akkor maximum 5 munkanap átvihető a következő évre az előző évi szabadságokból.
Nézzünk néhány hírt a NAV tájáról:
- Elkezdődött a december, és ezzel együtt a NAV karácsonyi ellenőrzési sorozata is. Az adventi vásárokon, a piacokon, a fenyőfa árusító helyeken, a nagyobb bevásárlóközpontokban, illetve a vendéglátóknál és az ünnepi szolgáltatások nyújtóinál lehet számítani az ellenőrökre. Kiemelten a számla- és nyugtaadást, az áruk eredetét, és a foglalkoztatás szabályszerűségét ellenőrzik. https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Elindult_a_NAV_karacsonyi_ellenorzessorozata
- Év végéhez közeledve érdemes kiszámolni, mekkora plusz befizetéssel használható ki teljesen az önkéntes pénztári adókedvezmény. Emellett az új SZJA kedvezmények miatt már most lehet számolgatni, hogy 2026-ban milyen módosítás szükséges ahhoz, hogy ne veszítsük el az adókedvezmény igénybevételének (teljes) lehetőségét. Lehet, hogy ehhez elég annyi, hogy a családi kedvezmény összegét megfelelő módon osztjuk szét a családban. https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Erdemes_kihasznalni_az_onkentes_penztari_befizetesek_utan_jaro_adokedvezmenyt
- Új lehetőség, hogy ezentúl az ONYA-n is kérhető a KOMA-ba történő felvétel és törlés. Ez szerintem egy jó újítás, és tényleg „2 kattintásosra” sikerült. A felület azt is mutatja, ha akadálya van a kérelem benyújtásának, aki pedig szerepel benne, azt is látja, hogy mióta van benne az adatbázisban. https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Ujitas_a_NAV-nal_ket_kattintassal_barki_KOMA-s_lehet
- Múlt hét második felében a NAV figyelmeztetést küldött azoknak a KATA-soknak, akiknek a nettó adótartozása elérte a 100 ezer Ft-ot. Kicsit korainak tartom ezt az időpontot, hiszen 12.12-én újabb 50 ezer Ft-tal fog növekedni a tartozás, ha nem kerül rendezésre. Hasznosabb lett volna a 12.15-ei héten jelezni azt, hogy kieshet a KATA-ból. https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Evvegi_emlekezteto_kieshet_a_katabol_akinek_100_ezret_elero_tartozasa_van
- Az előbbihez kapcsolódóan pedig ne felejtsük el, hogy 12.31-ei adótartozás nem csak a KATA-sokat érinti, mivel a KIVA-soknál a nettó 1 millió Ft-ot meghaladó adótartozás jár ugyanúgy kizárással.
- Sokan reménykednek, hogy az ÁNYK 2026.12.31-i kivezetésének határidejét még el fogják halasztani. Azonban látszik az elköteleződés a dátum iránt, a NAV is elkezdett kommunikálni az átállással kapcsolatban. https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Csokkeno_adminisztracio_kevesebb_hiba_atallas_az_adatalapu_platformokra
- Ehhez kapcsolódik, hogy 2026.03.31-től megszűnik a PTGADAT nyomtatvány ÁNYK-n keresztüli beküldésének a lehetősége. Akik az OPG adatok letöltésére nem használják a könyvelőprogramot vagy egyéb segédprogramot, esetleg plusz kontrollként szokták igényelni, azok a KOBAK felületéről is lekérhetik, ráadásul annyi idő alatt megérkezik, mint egy folyószámla. Annak okát nem tudom, hogy meghatalmazottként miért csak a cégek adatához van jogosultságom, az EV-khez pedig nem… A felület elérhetősége: https://kobakonline.nav.gov.hu/
- 2026.01.01-től a Határokon átnyúló konstrukciókra vonatkozó adatszolgáltatás elnevezésű nyomtatvány (KONSTR) már csak az ONYA-n lesz elérhető. https://nav.gov.hu/nyomtatvanyok/letoltesek_egyeb/kontrolltaj/A_KONSTR_jelu_nyomtatvany_mar_csak_az_ONYA-ban_lesz_elerheto
- Megjelent a 2025/10 adózási kérdés: A személygépkocsi bérbeadáshoz kapcsolódó egyes ügyletek (üzemanyag, a jármű üzemeltetéséhez, fenntartásához szükséges egyéb termékek, szolgáltatások, parkolási díj, úthasználati díj) áfabeli megítélése névvel. https://nav.gov.hu/ado/adozasi_kerdes/2025_10._Adozasi_kerdes_-_A_szemelygepkocsi_berbeadashoz_kapcsolodo_egyes_ugyletek_uzemanyag_a_jarmu_uzemeltetesehez_fenntartasahoz_szukseges_egyeb_termekek_szolgaltatasok_parkolasi_dij_uthasznalati_dij_afabeli_megitelese
Utolsó figyelemfelhívó mondatom pedig arra vonatkozik, hogy ugye megvannak a 2025-ös évre a kreditpontjaid? Ne felejtsd el ellenőrizni, ne az utolsó héten stresszelj amiatt, hogy hol lehet a leggyorsabban / legolcsóbban teljesíteni őket.
Egy kis érdekesség így a végére: immár 2 éve írom hírleveleimet, az első 2023.12.04-én indult útjára. Nagy örömömre szolgál, hogy ez segítség számotokra is, a rengeteg pozitív visszajelzés pedig megerősít abban, hogy hasznos, és érdemes folytatni.
Remélem, hogy jó indulási alapot adtam számodra erre a hétre is
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
Elkezdődött az év utolsó hónapja. Nem tudom te hogy vagy vele, de nekem úgy röppent el ez az év, hogy szinte észre sem vettem… viszont ha végiggondolom mennyi minden történt, akkor egy évtizednek tűnik Ugyanez igaz az elmúlt hétre is csak kicsiben. Így a mai hírlevelem kicsit hosszú lesz, de érdemes végigolvasni.
Hetek óta mindig megemlítem az elektronikus aláírás körüli nehézségeket. 11.24-én (múlt hét hétfőn) érkezett egy email a Tolna Vármegyei Kormányhivataltól, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium 2025. november 21-i állásfoglalása alapján kizárólag a hatósági szerződés, módosítás, megszüntetés aláírásához szükséges minősített elektronikus aláírás. Ez csak egy belső használatú tájékoztató lehet, ugyanis az interneten nyomát sem találni, viszont ennek hatására végre Bács-Kiskun is elfogadja a bértámogatások elszámolását minősített elektronikus aláírás nélkül
Így a fentiek alapján a havi elszámolások beküldésekor az elszámoló lapot mindenképpen szükséges a munkáltatónak kézi aláírással és bélyegzővel ellátni, majd így megküldeni e-Papíron keresztül, ahol használni kell a FEDOR hitelesítést. Őszintén örülök, hogy egyelőre ennek az őrületnek sikerült pontot tenni a végére. Persze ha valaki új hatósági szerződést szeretne kötni, akkor továbbra is kénytelen megfelelő elektronikus aláírást beszerezni (amiből egyelőre csak fizetős változat létezik…)
Sokakban felmerült a Kamara szerepe is, hogy miért nem képviselte a vállalkozásokat és intézkedett az érdekükben. Bár elektronikus aláírás témában nem jött segítség, de helyette az MKIK elindította a SecureBot elnevezésű, díjmentes kiberbiztonsági szolgáltatáscsomagját. Ez a megoldás távolról vizsgálja a vállalkozások publikus szolgáltatásait, azonosítja a biztonsági réseket, és gyakorlati javítási javaslatokkal ellátott jelentést küld a regisztrált felhasználónak. Bővebben itt olvashatsz róla: https://mkik.hu/hirek/dijmentes-automata-kiberbiztonsagi-serulekenysegvizsgalat-a-kamaratol
A héten elsődlegesen a bérszámfejtési feladatokkal kell haladni, igaz, csak jövő hét szerdán lesz a bérek fizetési határideje.
- Szintén 10-éig várhatjuk majd a novemberben munkaviszonyt létesített munkavállalók után járó szocho kedvezményről a NAV igazolást.
- Jövő hét pénteken, 12-én lesz a járulékbevallások (2508, 2558) határideje.
Múlt héten megállapodtak a felek a 2026. évi minimálbérről és a garantált bérminimumról. Bár ma reggelig Magyar Közlönyben még nem jelentek meg hivatalosan az összegek, de a sajtóban a következő jelent meg: a minimálbér 322.800 Ft/hó, míg a garantált bérminimum 373.200 Ft/hó lesz. A saját tájékoztatóimmal, táblázataimmal megvárom még a hivatalos megjelenést.
A könyvelők „kedvenc” elfoglaltsága a pénzmosási típusszabályzatuk átdolgozása (irónia). Azért, hogy ne unatkozzunk 11.14-e után mindössze 10 nappal 11.24-én új típusszabályzat jelent meg a PEI honlapján. Mindez azért is dühítő, mivel ilyenkor az előző verzió lekerül a honlapról, de az átdolgozásra rendelkezésre álló 30 nap még nem is telt el. Mivel tudom, hogy többen még nem mentették le a 2025.11.14-ei változatot (mivel bőven volt még idő az átdolgozásra), így ezt a verziót ezen a linken megtaláljátok, és letölthetitek (saját drive-omról): https://drive.google.com/drive/folders/1LLC6oke4bTZ-2SyjwTW0kN8r6NO5tiz2?usp=sharing
Amennyiben valakinek a korábbi verziók üres formában is megvannak, kérem, jelezze, és szívesen összegyűjtöm és megosztom veletek, hátha valakinek valamelyik frissítés elmaradt…
Nézzünk néhány hírt a NAV tájáról:
- A NAV által közzétett decemberi üzemanyagár: benzin: 580 Ft/liter, gázolaj: 587 Ft/liter. https://nav.gov.hu/ugyfeliranytu/uzemanyag/2025-ben-alkalmazhato-uzemanyagarak
- Ha 2026-ban egy vallási szervezet szeretne SZJA 1%-os felajánlást kapni és még nem rendelkezik technikai számmal, akkor a technikai számot 2025. december 31-ig kell kérnie a NAV-tól, kötetlen formában. Ez nem a civil szervezetekre vonatkozik! https://nav.gov.hu/ado/szja1_1/tajekoztatok/A_vallasi_kozossegek_2026-ban_is_technikai_szamon_gyujthetik_az_1_-ot
- Részletes tájékoztató jelent meg a módosító számlán szereplő helyes teljesítési dátum meghatározásáról: https://nav.gov.hu/ado/afa/A_teljesites_idopontja_a_modosito_szamlan
- A 2023-24-es szja-bevallások elemzésével azonosította a NAV azokat az adózókat, akik külön adózó jövedelmeik után nem a jogszabályok szerint fizették meg a szociális hozzájárulási adót (szocho). Közülük pénteken 200 kaptak levelet, hogy számolják át, és ha kell, nyújtsanak be önellenőrzést. https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Levelben_figyelmeztet_a_NAV_az_elmaradt_szochora
- A T1041-es jogviszonybejelentő nyomtatvány január 1-jétől 08E névvel lesz elérhető. https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/konnyites-a-biztositasi-jogviszony-bejelentesnel-szamos-pozitiv-valtozassal-jon-a-08e
A 08E nyomtatvány számos változást is hoz:
- A nyomtatvány neve az ÁNYK-ban T1041 marad, így majd figyelni kell hogy a NAV honlapon viszont a 08E szerepel majd. Ugyanilyen az SZJA bevallás is, ami a honlapon xxSZJA, míg az ÁNYK-ban xx53-as. Az indoklás az, hogy ez az új nyomtatvány a 08-as Előzménye.
- Nem lesz a nyomtatvány nevében évszám, így nem készül évente új nyomtatvány. Ez végre könnyebbség, nem kell január 1-jén lesni és átállni az új nyomtatványra év elején.
- A 08E főlapján már nem kell megadni a cím adatokat. Mivel szerintem eddig is a bérprogram adta át ezeket az adatokat és nem kézzel rögzítettük, így nem fogjuk érezni a hiányát
- Lekerülnek róla a felesleges nyilatkozatok (például a COVID-hoz vagy a veszélyhelyzethez kapcsolódóak).
- Új azonosító adat kerül bevezetésre az ugyanazon munkáltatónál fennálló párhuzamos jogviszonyok esetében: a jogviszony sorszáma. Ennek részleteiről a NAV közleményben lehet bővebben olvasni: https://nav.gov.hu/…/Megjelent_a_biztositotti…
- 2026. január 1-jétől biztosított a tartós megbízási jogviszonyban álló személy, akit előre kell bejelenteni (mint a munkaviszonyt). Új jogviszony kódja lesz: 1115.
- 2026. január 1-től a NAV hivatalból fogja bejelenteni az egyéni vállalkozói jogviszony kezdetét, a vállalkozás indításának az Egyéni Vállalkozók Nyilvántartásba bejelentése alapján. A jogviszonnyal kapcsolatos változásokat továbbra is az egyéni vállalkozónak kell bejelentenie!
Múlt héten részt vettem Böröczkyné Zsuzsi által tartott Adónavigátor napon. Végül is alig változnak a jogszabályok (újabb irónia), hiszen egy egész nap is kevés volt ahhoz, hogy mindenről beszéljen…
A sok elhangzott dologból most egyet emelnék ki: az ÁFA bevallás M-lapon jelenleg még csak önkéntesen szerepeltethető ténylegesen levonásba helyezett ÁFA összegek megadása 2026.07.01-től kötelezővé válik. Így érdemes elkezdeni annak tesztelését, hogy ezt a könyvelőprogramunk kezeli-e, ha igen, akkor vajon jól? Én azon ügyfeleknél, akik ehhez hozzájárultak, már nyár óta így adtam be, így legalább látom már az összefüggéseket, illetve mindössze egyetlen plusz pipát kell betennem a programomban, mielőtt átadom az adatokat az ÁNYK-ba.
Utolsó figyelemfelhívó mondatom pedig arra vonatkozik, hogy ugye megvannak a 2025-ös évre a kreditpontjaid? Ne felejtsd el ellenőrizni, ne az utolsó héten stresszelj amiatt, hogy hol lehet a leggyorsabban / legolcsóbban teljesíteni őket.
Remélem, hogy jó indulási alapot adtam számodra erre a hétre is
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
Mikor előre tervezem a hetemet, akkor elhatározom, mi mindent szeretnék megcsinálni. Ezt a tervemet döntötte romba a múlt hét hétfői rendkívüli bejelentés a vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentéséről. A délelőtt 10 órakor kezdődő tájékoztató után már kora délután benyújtásra került a törvényjavaslat, amit alig 24 óra elteltével már elfogadtak és meg is szavaztak. Könyvelőként szinte elolvasni sem tudtam, nem hogy értelmezni ennyi idő alatt…
Pénteken már meg is jelent a 2025. évi LXXXIV. törvény a Magyar Közlönyben. Csak felsorolás jelleggel a legfontosabbak:
- A rendvédelmi feladatokat ellátó szerv foglalkoztatottjainak lakhatási támogatás címén lakás bérleti díjának megfizetéséhez kapcsolódóan új béren kívüli juttatás kerül bevezetésre 2026.01.01-től.
- Az átalányadózók általános, 40%-os költséghányada 2026-ban 45% majd 2027-től 50%-ra emelkedik.
- Társasági adóban környezetvédelemhez kapcsolódó új fogalmak és fejlesztési adókedvezmények lépnek életbe.
- A társasági adóelőleg-gyakorisághoz tartozó értékhatár 5 millió forintról 20 millió forintra emelkedik. Havi adóelőleg fizetés csak 20 millió Ft feletti éves adó esetén lesz.
- Negyedéves társasági adó esetén a IV-ik negyedévi előleg fizetési határideje 01.20 helyett 12.20-a lesz.
- KIVA belépés feltételei közül 2025.12.01-jén vagy azt követően bejelentők esetén:
- a létszám 50-ről 100 főre
- a bevételi és a mérlegfőösszeg maximuma 3 milliárdról 6 milliárd forintra emelkedik.
- A kisvállalati adóalanyiság megszűnési eseteinél 2026.01.01-től:
- a bevétel átlépéshez tartozó összeg 6 milliárd forintról 12 milliárd forintra
- az állományi létszám 100 főről 200 főre emelkedik.
- Megszűnik a KIVA-alap 112,5%-os eltérítése a tagok esetében.
- Az alanyi ÁFA mentes határ emelkedik:
- 2026.01.01-től 20 millió Ft
- 2027.01.01-től 22 millió Ft
- 2028.01.01-től 24 millió Ft-ra.
- A kapcsolódó átmeneti szabályok a szokásosak.
- A jövedéki adómértékek 2026. évi valorizációját elhalasztják fél évvel.
- Távhőszolgáltatók energetikai fejlesztésre irányuló beruházás adókedvezményét vehetik igénybe.
- Kisker. adóban növekednek a sávhatárok. Az adómértékekhez tartozó új határok:
- a korábbi 500 millió Ft helyett 1 milliárd Ft-ig 0 %
- 1 – 50 milliárd Ft között 0,15 %
- 50 – 150 milliárd Ft között 1%
- 150 milliárd adóalap felett 4,5 %.
- Szochóban megszüntetik a 112,5%-os adóalap korrekciót egyéni vállalkozók és társas vállalkozók esetében.
- Nem csak az átalányadózók, hanem a VSZJA szerint adózó EV-k saját magukra vonatkozó ’58-as bevallásának gyakorisága negyedéves lesz.
- Az egyéni vállalkozóknak az alakuláskor meg kell adniuk az adóazonosító jelüket és a TAJ számukat, amely alapján a NAV hivatalból teljesíti a biztosítotti bejelentést (‘T1041-et kiváltja).
- Mikrogazdálkodói egyszerűsített éves beszámoló esetén a következő határértékek módosulnak:
- a mérlegfőösszeg esetén 150 millióról 180 millió Ft-ra
- az éves nettó árbevétel 300 millió Ft-ról 360 millió Ft-ra emelkedik.
Van a fentiekben pár könnyebbség, de igazi adminisztrációcsökkentés az lett volna, ha pl. nem veszik el az ingyenes elektronikus aláírás lehetőségét a vállalkozásoktól. Tudom, hogy hetek óta mindig megemlítem, de felháborító amit az ügyfelek révén átélünk. Még mindig pl. Bács-Kiskun vármegye elutasítja az ittirdala-val hitelesített elszámolásokat, miközben számos vármegyében elfogadják. A fizetős szolgáltatók pedig annyira leterheltek, hogy több mint egy hete nem sikerül az egyik ügyfelemnek elvégezni a regisztrációt. A Munkaügyi központ pedig végzést küldött, hogy amennyiben a 11.12-én esedékes elszámolást 12.12-ig nem küldi meg, úgy véglegesen elveszíti a támogatási összeget, mert nem teljesíti a hatósági szerződésben szereplő feltételeket…
A fenti adminisztráció csökkentő soron kívüli módosítások mellett megjelent a szokásos év végi „salátatörvény„, a 2025. évi LXXXIII tv, amely „meglepő” módon szintén nevében viseli az adminisztráció csökkentést… Ez 25. oldal, így a részletes ismertetése meghaladja jelen hírlevél méretét.
Nézzünk néhány hírt a NAV tájáról:
- A nyugdíj mellett munkát végző személyek adózásáról jelent meg egy összefoglaló: https://nav.gov.hu/ado/jarulek/A_nyugdij_melletti_munka_jovedelmenek_adozasa
- Indul a VIDA konzultáció, mely 2026.01.20-ig fog tartani: https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Indul_a_ViDA-konzultacio_NAV_es_vallalkozasok_egyutt_az_afadigitalizacioban
- Ha érdekel, hogy miről is szól a VIDA koncepciója, itt lehet olvasni róla: https://nav.gov.hu/vida/koncepcio
- 2025.11.14-től ismét változott a NAV PEI honlapján elérhető típusszabályzat.
Bár sokszor az adózásról szólnak a hírlevelek, de ez a mondat (ami múlt héten jött szembe velem) szerintem minden vállalkozónak tudnia kellene: „A számviteli ismeretek nagyon értékesek az üzleti siker szempontjából.” Ezzel a gondolattal zárom e heti mondanivalómat.
Remélem, hogy jó indulási alapot adtam számodra erre a hétre is
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
A múlt hét „slágertémája” valószínűleg sok helyen az elektronikus aláírás volt, azoknál a vállalkozásoknál és könyvelőirodáknál mindenképpen, ahol bértámogatással érintett munkavállaló van.
Hetek óta írtam, hogy ez a 11.12-e káoszba fog fulladni, és sajnos így is lett Botrányos, hogy például a leginkább érintett Kormányhivatal Foglalkoztatási Osztályain megyénként eltérő, hogy melyik elektronikus aláírást fogadják el, és melyiket nem. Volt, ahol a fokozott biztonságú aláírást (ittirdala) elfogadták, más helyen nem. Bács-Kiskun vármegyében pl. ezt írták: „Hatóságunk ezúton tájékoztatja Önt, hogy az ittirdala.hu oldalon történő minősített elektronikus iratbeadások ügyében nehézségek és kétségek merültek fel a befogadhatóság tekintetében. A minisztériumi állásfoglalásig türelmüket kérjük.”
A fentiek miatt a MINKE sajtóközleményt adott ki: https://www.minositettkonyvelok.hu/sajtokozlemeny/
Akinek nem égetően sürgős az elektronikus aláírás beszerzése, azt most mindenképpen a kivárásra biztatom. Készült több olyan podcast, beszélgetés is a témában, amiket érdemes meghallgatni, hogy tisztuljon az, hogy mi mit jelent ebben a történetben. A következőt jó szívvel ajánlom: AVDH után: hogyan tovább?
A héten újra van határidőnk is, mivel csütörtökön 20-a. Nézzük a leggyakoribbakat:
- 2565 ÁFA-bevallás
- a kapcsolódó 25A60-as adatszolgáltatás (ha volt ilyen ügylet)
- havi turizmusfejlesztési hozzájárulás
- havi társasági adóelőleg fizetés.
- Emellett ne feledkezzetek meg a havi NAV késedelmi pótlékról sem, egyre többen érik el az 5.000 Ft-os határt, aki pedig már meghaladta, értesítést sem kap.
Persze lehet valaki olyan szerencsés, hogy nem találkozott egyetlen ügyfele tekintetében sem a NAV megváltozott késedelmi pótlék szabályaival, ezért ő ne csodálkozzon, hogy nem talál 11.15-ére vonatkozó éves kötelezettség levezetést…
Nézzünk néhány hírt a NAV tájáról:
- 11.12-től az ONYA-n is elérhető a 25TKORNY. Amennyiben itt történik a benyújtása, akkor azonnali visszajelzést kapnak az adózók a nyilvántartási adatok alapján a bejelentés hibájáról.
- 2023.08.24-től a közúti járművezetők vizsgadíj megfizetése a tanuló magánszemély kötelezettsége, melyet a képző szerv útján teljesít. Ennek számviteli elszámolását valamint az ÁFA és SZJA érintettségét járja körbe a 2025/9 adózási kérdés: https://nav.gov.hu/ado/adozasi_kerdes/20259.-adozasi-kerdes—kozuti-jarmuvezetok-vizsgadijanak-szamviteli-es-adojogi-minositese
- Az e-pénztárgépeknek a bizonylat sikeres beküldéséről vizuális és hangjelzést kell adniuk. Erről szóló tájékoztató: https://nav.gov.hu/ado/enyugta/forgalmazoknak/az-e-penztargepek-vizualis–es-hangjelzesallomanyainak-kozzetetele-a-forgalmazoknak
- Múlt héten frissültek a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatók, és a bejelentkezést elmulasztó adózók listája is.
- 2026. január 1-től valamennyi fémkereskedelmi nyomtatvány az ONYA-ban lesz elérhető. A NAV közvetlenül, az engedélyesek tárhelyére küld tájékoztatást az átállásról. https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Femkereskedelem_januartol_az_osszes_nyomtatvany_az_ONYA-ban
- Múlt héten a NAV ismét adategyeztetést kezdeményezett, ezúttal azokat a gazdálkodókat kereste meg, akiknek a 2022-es vagy 2023-as társaságiadó-bevallásukban szereplő összegek nem egyeznek az éves beszámolójukban közölt adatokkal. https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Tao-bevallas_kontra_eves_beszamolo_ujabb_adategyeztetesre_hiv_a_NAV
- Emellett nem adategyeztetési eljárás keretében küldött levelet a NAV azok részére, akik 2025-ben késve adták be áfabevallásukat. A NAV egészen pontosan arra kíváncsi, miért nem sikerült tartani a határidőt. A választ a hatóság ePapíron várja. https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/A_keso_afabevallasok_okait_keresi_a_NAV
Akinek számlázz.hu-s ügyfele van, biztos találkozott a kétségbeesett kérdéssel: nem tudja az eddig használt TEHK ÁFA kulcsot kiválasztani számlázáskor. Erről közzétettek egy útmutatót. https://tudastar.szamlazz.hu/gyik/tehk-afa-kulcs-kivezetese
Egy kis színes hír a végére: múlt hét hétfőn (11.10-én) tartották az első Számviteli és Adózási Szakemberek Napját. Nemzetközileg számos országban ezen a napon ünneplik a számviteli szakembereket. Ezen a napon benyújtásra került egy határozati javaslat, mely szerint november 10-ét a Számviteli és Adózási Szakemberek Napjává nyilvánítanák.
Remélem jó indulási alapot adtam számodra erre a hétre is
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
Ma van a számvitel napja, úgy lenne méltó, ha a mai napot munkamentesen tölthetnénk, de gondolom ezt kevesen tehetik meg. A hírlevelem végén pár mondat erejéig visszatérek erre.
A héten újra van határidőnk is, a bérszámfejtési feladatokkal kapcsolatban:
- Ma 10-én van az októberi bérek fizetési határideje.
- Szintén 10-éig várhatjuk az októberben munkaviszonyt létesített munkavállalók után járó szocho kedvezményről a NAV igazolást. Hihetetlen, de már pénteken elkezdtek érkezni.
- 12-én szerdán pedig már a járulékbevallások (2508, 2558) határideje is itt lesz.
Akik a bevallást az elkészülést követően nem azonnal küldik be, ne ijegjedenek meg, múlt héten 11.05-én frissült a 2508-as nyomtatvány (aktuális verzió 12.0), de ez kivételesen csak az ellenőrzési szabályokat érinti, így az előző verziót is elfogadja a NAV (nem lesz elutasító nyugta):
- A kitöltést szigorúbban ellenőrzi a nyomtatvány ott, ahol passzív időre folyósítottak ellátást és ugyanabban a tárgyidőszakban más jogcímen is van kifizetés.
- A Magyar Honvédség, a rendvédelmi szervek, a NAV és az Országgyűlési Őrség állományára vonatkozó speciális elszámolási szabályokkal kapcsolatos ellenőrzési szempontok módosultak.
Legalább ennek az elsőre bosszantónak tűnő dolgon gyorsan túl vagyunk. Nem úgy, mint az elektronikus aláírás körüli bizonytalanságon, amit az AVDH-s hitelesítés kivezetése okoz… Sokan vártuk, hogy mégis lesz valamilyen ingyenes lehetőség a minősített elektronikus aláírás elvégzésére, de az e-Papírba ágyazott új FEDOR nevű hitelesítés csak természetes személyek esetében használható. Így ez nem alkalmas sem társaságok, sem egyéni vállalkozók, őstermelők vagy civil szervezetek által történő hitelesítésre
Az első akut problémát a jelenleg folyamatban lévő munkaügyi bértámogatások esetében az októberre vonatkozó elszámoló lapok beküldése jelenti november 12-éig. A Foglalkoztatási Osztályok tájékoztatása / eljárása nem egységes:
- Van, ahol elfogadják az ittirdala.hu nem minősített, hanem „csak” fokozott biztonságú elektronikus aláírást, van ahol nem.
- Múlt hét elején visszadobálták a FlintSign szolgáltatóval aláírt elszámolásokat, mert az nem szerepel az NMHH honlapján felsorolt szervezetek között. Igaz, hogy olasz felügyelet alá tartozik, de Európában bejegyzett és az eIDAS-nak megfelelő bizalmi szolgáltatókat minden tagországnak el kell fogadnia.
- Közben van olyan banki adatfeldolgozást támogató szolgáltató, aki 50% kedvezményt ajánl az e-Szignó első éves előfizetésére. Ez viszont csak 11.11-én indul, és a feldolgozási idő várhatóan 3-5 nap lesz (aki ezzel élne…).
- Közben pedig van olyan külföldi szolgáltató, ahol 29 EUR az éves díj, viszont ennek regisztrációjához szükséges idegen nyelv használata.
Továbbra is azt gondolom, hogy ez a 11.12-e ebből a szempontból most totális káoszba fog fulladni…
A héten meghallgattam egy előadást az e-tb kiskönyvvel kapcsolatban. Ez is olyan szépnek hangzik, de itt is sokkal több a gyakorlati alkalmazásra vonatkozó kérdés, mint a válasz… és január 1-től ez is életbe lép.
Nézzünk néhány hírt is a NAV tájáról:
- 11.07-én frissült az őstermelők adózására vonatkozó információs füzet.
- 11.11-én 0 óra 15 perc és 1 óra 15 perc között az internetes bankkártyás fizetési (EFER VPOS) szolgáltatásban átmeneti kiesések várhatók.
Aki olyan szerencsés volt, hogy nem találkozott egy ügyfele tekintetében sem a NAV megváltozott késedelmi pótlék szabályaival, az ne csodálkozzon, hogy nem talál 11.15-ére vonatkozó éves kötelezettség levezetéssel Ettől függetlenül érdemes 11.20-ára előredátumozva lekérni a folyószámlákat, hogy biztos ne maradjon el az értesítő, ha így év végéhez közeledve most kerülne sor először az évi 5.000 Ft-ot meghaladó összeg előírására.
Közben persze lehet nézegetni a várható jövő évi adóváltozásokat is, csak hogy ne unatkozzunk.
Zárásként pedig ahogy a bevezetőben ígértem visszatérek egy színes hírrel: ma 11.10-én van a számvitel napja, amelyet a modern könyvvitel atyjára, Luca Paciolira emlékezve ünnepelnek. Ezen a napon a könyvelők és számviteli szakemberek munkáját ünneplik világszerte, akiket a hivatásuk fontosságára emlékeztet ez a nap. Pacioli 1494-ben publikálta művét, amely a könyvelés alapjait fektette le.
Ennek apropóján több könyvelői program is volt (pénteken és ma is). Ezért mai hírlevelem kicsit rövidebb lett, mint a megszokottak. Ettől függetlenül remélem jó indulási alapot adtam számodra erre a hétre is
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
Egy újabb hónap kezdetéhez érkeztünk, mely egyben az utolós őszi hónapunk is. A hétvége jó idővel örvendeztetett meg bennünket, nálunk szombaton 20 fok volt gyönyörű napsütéssel. Azt gondolom ez méltán nevezhető a „vénasszonyok nyarának”.
Ugyanakkor október vége az elektronikus aláírás tekintetében sok vállalkozó számára „gyászos” hírt is hozott: sajnos az AVDH-s hitelesítés lehetőségétől el kellett búcsúznunk… Sokan vártuk, hogy mégis lesz valamilyen ingyenes lehetőség a minősített elektronikus aláírás elvégzésére, de az e-Papírba ágyazott új FEDOR nevű hitelesítés csak természetes személyek esetében használható. Így ez nem alkalmas sem társaságok, sem egyéni vállalkozók, őstermelők vagy civil szervezetek által történő hitelesítésre
Az első akut problémát a jelenleg folyamatban lévő munkaügyi bértámogatások esetében az októberre vonatkozó elszámoló lapok beküldése fogja jelenteni november 12-éig. Ugyanis a Foglalkoztatási Osztályok tájékoztatása szerint, ezt minősített elektronikus aláírással kell ellátni.
A helyzetet fokozza, hogy különböző településeken lévő Foglalkoztatási Osztályok eltérő tájékoztatást adnak. Az NFSZ oldalán pedig ez a tájékoztató szerepel: https://nfsz.munka.hu/cikk/1458
Olvashatunk olyan véleményt is, hogy bár az ittirdala.hu nem minősített elektronikus aláírást biztosít, hanem „csak” fokozott biztonságú elektronikus aláírást, de ez elvileg már elegendő a hivatalokkal való kommunikációhoz és letagadhatatlan aláírást kínál. Ha ez így lesz, akkor az MKOE szeretné elérni, hogy a könyvelői érdekképviseletek tagjai számára évi 15 ingyenes aláírást biztosítsanak, akik magukat kuponkóddal tudják majd azonosítani.
Egyik bértámogatással érintett ügyfelünk esetén szerintem kipróbáljuk, hogy elfogadják-e ezt az aláírási módot, mivel az alap regisztrációhoz adnak 5 ingyenes aláírást (persze csak ha ő is hajlandó vállalni a kockázatot, hogy ez miatt csúszhat a támogatás kifizetése). Mindenesetre én kíváncsi vagyok rá.
Ugyanakkor a MINKE és az MKOE tagok számára a FlintSign kedvezményt biztosít a minősített elektronikus aláírás vásárlásakor. Ahol pedig ez nem sürgős, mindenesetre a kivárást javaslom.
Azt hiszem ez a 11.12-e ebből a szempontból most totális káoszba fog fulladni…
Előtte a héten még a bérszámfejtésé a főszerep:
- Mindenképp ellenőrizzük, hogy minden új, 3 gyermeket nevelő anyák adókedvezményéhez érkezett nyilatkozatot rögzítettünk-e a bérprogramba, és a bérprogramot is frissítettük-e. Esetleg érkezett-e újabb frissítés ezzel kapcsolatban.
- Nálunk még 10.31-én is érkezett cégkapus tárhelyre ONYA-n megtett adóelőleg nyilatkozat, így azt is célszerű még egyszer ellenőrizni számfejtés előtt.
- Ott, ahol az óraátállítás alatt munkavégzés volt, ne felejtsétek el a +1 óra megfelelő kezelését.
Múlt héten elérkeztünk 2025.10.28-ához, így az egyszerűsített foglalkoztatottak esetében elméletileg bárkinél előfordulhat, hogy a magánszemély oldaláról 07.01-től eléri az EFO-s napok tekintetében a 120 napos korlátot. Bár egyelőre kicsi az esély arra, hogy valaki minden munkanapot és hétvégét is végigdolgozott… Ettől függetlenül mi mostantól ONYA-n adjuk be a bejelentéseket, ami plusz időráfordítás.
Aki 11.02-án nem tudta beadni a NAV üzemzavara miatt a 11.02-ai kezdetű EFO bejelentést, az ma (11.03-án) még megteheti visszamenőleg is az „Igazolási kérelemmel benyújtott bejelentés” nyilatkozat jelölésével (23. pótlap 6. rovat) és a bejelentéshez igazolási kérelmet csatolva (ami szerintem lehet az üzemszüneti közlemény).
Ráadásul most hétvégén is nagy karbantartási munkálatok lesznek az IdomSoft Zrt. és a NISZ Zrt háttérrendszereiben 2025. november 7-én, pénteken 15 óra és 2025. november 10-én, hétfőn 6 óra között. Ezalatt a NAV ügyintézési felületekre bejelentkezéskor szintén fennakadások tapasztalhatóak majd
Nézzünk néhány szakmai hírt is a NAV tájáról:
- Ha egy vállalkozás nem jelenti be alkalmazottját, akkor felkerül a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatók nyilvános listájára is. Júliustól él az a könnyítés, amely alapján évente egyszer – a közzétételt kiváltó bírság megfizetésével – kérhető a listáról való törlés. Már 32 adózó kérelmezte a közzététel kiváltását. A kérelmezők mindegyikénél teljesültek a jogszabályi feltételek, és befizették az összesen több mint 100 millió forintnyi bírságot, így a NAV törölte a cégeket a közzétételi listáról. https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Kedvezo_valtozas_a_vallalkozasoknak_hamarabb_lekerulhetnek_a_NAV_listarol
- A legutóbbi adategyeztetés az EFO kapcsán zajlott. Az adategyeztetési eljárás mérlege azt mutatja, hogy a megkeresett adózók 78 százaléka kitöltötte a kérdőívet, és az azonosított eltérések 56 százalékát rendezték is. Mindössze 11 esetben volt szükség bírság alkalmazására a kérdőív be nem küldése miatt. Azoknál, akik ugyan kitöltötték a kérdőívet, de kötelezettségeiket nem rendezték, a NAV ellenőrzést indított, míg a részben teljesítőket támogató eljárással segítette. https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Pozitiv_az_adategyeztetesi_merleg_az_egyszerusitett_foglalkoztatasban_is
- Folytatta a NAV a tájékoztatását a tipikus adóelszámolási hibákról, a következő a munkaerőpiacra lépők után érvényesíthető szocho kedvezményről szól: https://nav.gov.hu/ugyfeliranytu/nezzen-utana/tudjon_rola/Munkaeropiacra_lepo_szemelyek_utan_ervenyesitheto_szocialishozzajarulasiado-kedvezmeny
- A NAV felhívta a figyelmet, hogy az anyák SZJA mentessége mellett is jár számukra a családi kedvezmény. https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Az_szja-mentesseg_mellett_is_jar_a_csaladi_kedvezmeny
Egyébként ez utóbbi kapcsán számoltam ki azt, hogy egy egyedülálló, 3 gyermeket nevelő anya, aki még mind a 3 gyermekre családi kedvezményre is jogosult akkor tudja teljesen kihasználni a családi kedvezmény összegét, ha a bruttó munkabére 802.703 Ft (802.703 * 18,5 % = 148.500).
Múlt heti Kormányinfón számos újabb intézkedést tártak elénk (árréstop meghosszabbítása és kiterjesztése, SZÉP Kártya felhasználhatósága hideg élelmiszerre,…), már csak a Magyar Közlönyt (és annak értelmezését) várjuk, mert persze:
- az ördög az egyelőre ismeretlen részletekben rejlik
- már kapjuk a kérdéseket, de nekünk sincs több infónk, mint ami ott elhangzott
Ami viszont biztos, hogy 10.30-án a 49. számú Hivatalos Értesítőben megjelent a NAV közleménye a 2026. évi valorizált adómértékekről. Emlékeztetőül az érintett adónemek: gépjármű és pótkocsi vagyonszerzési illetéke, belföldi és külföldi gépjárműadó, cégautóadó, regisztrációs adó, jövedéki adó. Lehet őket nézegetni…
+1 ami velünk marad: a veszélyhelyzet 2026.05.13-ig meg lett hosszabbítva.
Ezzel e heti levelem végére értem. Remélem jó indulási alapot adtam számodra erre a hétre is
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
Múlt héten mindössze 3 munkanapunk volt (aki általános munkarendben dolgozik), így egy 4 napos „hosszú hétvégén” vagyunk túl. Remélem kipihented magad egy kicsit, hiszen még kaptunk + 1 órát is „ajándékba”
A 39/1996. (III. 13.) Korm. rendelet a nyári időszámítás alkalmazásáról részletezi az óraátállítás szabályait. Ez alapján kell október utolsó vasárnapján az órákat hajnali 3:00-kor 2:00-ra visszaállítani. Munkabér elszámolás tekintetében eltérően kell kezelni a havibéres és a teljesítmény vagy órabéres dolgozókat:
- Havibéres esetén a havibér jár, az éjszakai műszakban ledolgozott plusz 1 órára nem jár plusz munkabér (az éjszakai pótlék természetesen jár). Ugyanígy majd a nyári időszámításra átálláskor sem jár kevesebb összeg számukra.
- Nem havibéresek munkabérét a tényleges teljesítmény, illetőleg a ténylegesen ledolgozott munkaidő alapján kell elszámolni (tehát most 9 órára).
A héten a bérszámfejtésre is érdemes előkészülni. Az új, 3 gyermeket nevelő anyák adókedvezményéhez a nyilatkozatok valószínűleg már folyamatosan érkeznek, rögzítsük be őket a bérprogramba, hogy még időben kiderüljön, ha hibás vagy hiányos adatok szerepelnek rajta. Ne felejtsétek el a programok frissítését sem, bár a legtöbben az októberi kilépők miatt az ehhez kapcsolódó új verziót már a hónap elején kiadták.
A héten 2025.10.28-ától az egyszerűsített foglalkoztatottak esetében elméletileg bárkinél előfordulhat, hogy a magánszemély oldaláról 07.01-től eléri az EFO-s napok tekintetében a 120 napos korlátot. Bár egyelőre kicsi az esély arra, hogy valaki minden munkanapot és hétvégét is végigdolgozott… Így fokozott figyelemmel kell eljárnunk: sajnos a NAV Mobil app nehézkes, és az ONYA-s bejelentés is visszalépés a bérprogramból csoportosan ÁNYK-ba átemelhető majd beküldhető megoldással szemben. Sajnos csak ezek a felületek adnak azonnali visszajelzést, hogy szabályosan az adott magánszemély EFO-sként alkalmazható-e. Természetesen továbbra is használható az ÁNYK-s beküldés, de itt csak utólag fog kiderülni, ha jogszabályi akadálya van (volt) a bejelentésnek…
Néhány hír a NAV tájáról is:
- Megjelent a 2025.09.30-ai állapot szerint 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 100 millió forintot meghaladó nem magánszemély adózók listája: https://nav.gov.hu/adatbazisok/adoslista/hiany_hatralek_1201188187115/adotartozasrendelkezoadozoknem/nemmagan180
- Előző hírlevelemben még csak a 24GLBADO nyomtatványképének megjelenéséről írtam, 2025.10.21-től pedig már az ONYA felületen megtalálható (kizárólag ott). Ahogy lassan megszokjuk, ehhez sem készült már ÁNYK-s verzió… A 2024.évi elismert belföldi kiegészítőadó-előlegről a belföldi csoporttag 2025. november 20. napjáig köteles bevallást benyújtani. https://nav.gov.hu/nyomtatvanyok/letoltesek_egyeb/nyomtatvanytervezetek/Megjelent_a_globalis_minimum-adoszintet_biztosito_elismert_belfoldi_kiegeszitoado-eloleg_bevallasara_szolgalo_24GLBADO_nyomtatvany_ONYA_feluleten
- Számomra meglepő volt a NAV azon közleménye, mely szerint ingatlan bérbeadás esetén sok esetben a kifizető a megállapított, levont, megfizetett adóelőleget feltüntette a magánszemélynek kiállított éves jövedelemigazoláson (M30), ugyanakkor azt a havi 08-as bevallásában nem szerepeltette. Így év végéhez közeledve érdemes ránézni, hogy biztos jó-e az alkalmazott gyakorlatunk, és szerepeltetjük ezen összegeket a bevallásainkban. https://nav.gov.hu/ugyfeliranytu/nezzen-utana/tudjon_rola/ingatlan-berbeadas-utani-kifizetes-es-a-08-as-jarulekbevallas
- A másik hasonló típikus hiba a NAV szerint az osztalékelőleg és osztalék szerepeltetéséhez kapcsolódik szintén a 08-as bevallásban. Valószínűleg az a gyakoribb, amikor az osztalékká vált osztalékelőlegről maradt el az adatközlés az osztalék jóváhagyásának hónapjáról szóló bevallásban. https://nav.gov.hu/ugyfeliranytu/nezzen-utana/tudjon_rola/osztalek-es-osztalekeloleg-szerepeltetese-a-08-as-bevallasokban
- Megjelentek a novemberben alkalmazható üzemanyagárak: benzin 591 Ft/liter, gázolaj: 596 Ft/liter.
- A 25A60-ból új verziószám jelent meg (2.0), ami a leírása alapján a közérthetőség érdekében felülvizsgált, módosított hibaüzeneteket tartalmaz. Kíváncsi vagyok rá
A héten (10.30-án) lesz a Nemzeti Adókonzultáció a NAV szervezésében. Én érdeklődve várom. A fő témák:
- Milyen feladatokat vehet át egy algoritmus, és hol marad nélkülözhetetlen a humán döntés?
- Hogyan készülhetnek fel a pénzügyi osztályok az AI-auditokra?
- A résztvevők betekintést kapnak a NAV kockázatelemzési módszereibe és a HEDI-projekt kulisszatitkaiba, amely új szintre emeli a helyszíni ellenőrzések digitalizációját.
Bővebben itt olvasható róla a NAV közleménye: https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Adozas_uj_palyan_MI_adat_es_technologia_az_idei_Adokonzultacion
A héten mindenki saját beállítottsága alapján emlékezik meg a Mindenszentekről vagy a „bulisabb” Halloweent ünnepli. Ennek kapcsán fokozott ellenőrzésekre lehet számítani a koszorú- és virágárusok, jelmezkölcsönzők, valamint azok esetén, akik szezonális termékekkel kereskednek. https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Oszi_ellenorzesek_orszagos_akciosorozat_indul
Ezzel e heti levelem végére értem. Remélem jó indulási alapot adtam számodra erre a hétre is
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
Egy 6 napos munkahét után végre egy rövid hét előtt állunk, hiszen mindössze 3 munkanapunk lesz (aki általános munkarendben dolgozik). Ez egy szerencsés helyzet, hiszen ha ma beadtunk minden bevallást, akkor talán lesz tényleges pihenésre is lehetőségünk a 4 napos „hosszú hétvégén”
Én szombaton a Nexon szervezésében tartott Országos Bérügyviteli versenyen vettem részt, a közel 700 indulóból a legjobb 50-be kerülve. Sajnos ez most nem sikerült úgy ahogy szerettem volna éreztette hatását hogy a negyedéves hajtásban, egy hosszú héten a 6-ik munkanapon tartották meg. Ráadásul a többiek véleménye is az volt, hogy nehézre is sikeredett. Azért majd beszámolok az eredményről, ha már tudni fogom. De térjünk is át az e heti dolgainkra.
Ma még ellenőrizzük le, hogy a harmadik negyedéves, 10.20-áig esedékes bevallások mind benyújtásra kerültek-e. Nézzük csak felsorolás szinten a leggyakoribbakat:
- havi és negyedéves ÁFA bevallások
- amennyiben kapcsolódik hozzá, akkor az összesítő nyilatkozat (25A60) beadása
- 2501-esen szereplő kötelezettségek bevallása, mint pl. cégautóadó vagy a rehabilitációs hozzájárulás előlegbevallása.
- negyedéves KIVA előleg bevallása
- környezetvédelmi termékdíj (ahol azt felvállaltuk)
- mindezek befizetéséről is gondoskodni kell
- és a befizetések során a havi és negyedéves társasági adó előlegekről se feledkezzünk meg.
Kicsit ismétlek a múlt heti hírlevélből is, mivel nem biztos hogy volt időd elolvasni, vagy a szoros határidő miatt foglalkozni a benne írtakkal. Azért olvass tovább, nem csak ismétlés lesz
Aki beadott minden negyedéves bevallást, és nagyon unatkozna (van ilyen?), már tanulmányozható az „Egyes adótv-ek adminisztrációt csökk. és jogharmonizációs célú mód. sz. tv. jav.„. Ebből én most 2 TBJ-t érintő módosítást emelnék ki:
- Bevezetésre kerülne egy új fogalom, a tartós megbízási jogviszony: olyan megbízási jogviszony, amelyet a foglalkoztató tartós megbízási jogviszonyként jelent be az állami adó- és vámhatóságnak. Ezzel megszűnne a jelenlegi utólag bejelentett megbízási jogviszony felesleges havi adminisztrációja (remélhetőleg).
- Komplex Jogviszony Nyilvántartás (a továbbiakban: KJNY): olyan informatikai rendszer, amely a természetes személyek számára az e törvény szerinti biztosítási jogviszonnyal, vagy egyéb jogcímen egészségügyi szolgáltatást megalapozó jogosultsággal, továbbá a nyugdíj célú járulékfizetéssel és az európai egészségbiztosítási kártyával kapcsolatos adatok egy felületen történő lekérdezését, valamint az ehhez kapcsolódó ügyintézési lehetőségeket támogatja.
Kíváncsi vagyok a gyakorlatban ez hogy fog megvalósulni.
Közben október végéhez közeledve plusz 2 dologgal is érdemes foglalkozni:
- 2025.10.28-a után az egyszerűsített foglalkoztatottak esetében elméletileg bárkinél előfordulhat, hogy magánszemély oldaláról 07.01-től eléri az EFO-s napok tekintetében a 120 napos korlátot. Így fokozott figyelemmel kell eljárnunk: sajnos a NAV Mobil app nehézkes, és az ONYA-s bejelentés is visszalépés a bérprogramból csoportosan ÁNYK-ba átemelhető majd beküldhető megoldással szemben, pedig csak ezek a felületek adnak azonnali visszajelzést hogy szabályosan az adott magánszemély EFO-sként alkalmazható-e. Természetesen továbbra is használható az ÁNYK-s beküldés, de itt csak utólag fog kiderülni, ha jogszabályi akadálya van (volt) a bejelentésnek…
- Múlt héten a Munkaügyi Központok tömegesen értesítették a foglalkoztatókat, hogy 2025.11.01-től sem új bértámogatási kérelmet, sem folyamatban lévő ügyekben az elszámolást (!) sem lehet AVDH-val hitelesítve aláírni, hanem minősített elektronikus aláírás kell hozzá. Ez utóbbi pedig csak piaci szereplőknél, fizetős szolgáltatásként érhető el. Érdemes erről minél hamarabb tájékozódni és ügyfeleink figyelmét is felhívni rá.
Néhány hír a NAV tájáról is:
- Találtam egy jó összefoglalót az SZJA kedvezményekről 2019-től napjainkig. Itt találod: https://nav.gov.hu/ado/szja/SZJA-kedvezmenyek_havi_osszegei_2019-tol
- 10.15-től frissült az UJEGYKE nyomtatvány, melynek oka a Pénzmosás- és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Iroda által igényelt új ügycsoportok létrehozatala, mely a Vegyes ügyeknél található. Ez egy számomra elég érdekes változás: ezentúl ha az ügyfélnek lenne jelenteni valója, akkor elvileg azt meghatalmazással a könyvelői is megteheti. Én biztos senkinél nem vállalnám fel ezt a feladatot…
- Frissült az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája: https://nav.gov.hu/adatbazisok/benemjelentett/be_nem_jelentett
- Kiegészült a bejelentkezési kötelezettségüket elmulasztó adózók listája is: https://nav.gov.hu/adatbazisok/bejelentkezesi_kotelezettseget_elmulaszto_adozok/bejelentkezesi_kot_elmulasztok
- Már elérhető a globális minimumadó előleg bevallására szolgáló 24GLBADO nyomtatvány tervezete, melyet majd 2025.11.20-ig kell benyújtani. https://nav.gov.hu/nyomtatvanyok/letoltesek_egyeb/nyomtatvanytervezetek/Elerheto_a_globalis_minimum-adoszintet_biztosito_elismert_belfoldi_kiegeszitoado-eloleg_bevallasara_szolgalo_24GLBADO_nyomtatvany_tervezete
- 2026.január 1-től az egészségügyi szolgáltatási járulék havi összege 12 300 forint, törthónap esetén napi összege 410 forint. https://nav.gov.hu/ugyfeliranytu/adokulcsok_jarulekmertekek/fizetendo_jar/Az_egeszsegugyi_szolgaltatasi_jarulek_osszege
- Újabb adategyeztetési hullám indult múlt héten, most az önellenőrzési pótlék és a kompenzációs felár tekintetében: https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Onellenorzesi_potlek_es_kompenzacios_felar_ket_uj_temaban_kezdemenyezett_adategyezteteseket_a_NAV
- Fokozott szigorra számíthatnak a NAV részéről azok a cégek, amelyek évek óta veszteséget mutatnak ki működésük során. https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Nem_eri_meg_titkolozni_A_NAV_fokozott_szigorral_vizsgalja_a_veszteseges_vallalkozasokat
- A NAV továbbra is népszerűsíti a KOMA használatát: https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/hitelfelvetelnel-segit-a-koma-nullas-igazolas-helyett-kerje-felvetelet-a-nav-koztartozasmentes-adatbazisaba
Meghallgattam múlt héten a NAV és MKIK közös szervezésű előadását az ONYA-ról, M2M beküldésről. Jelenleg 2 fontos, gyakran felmerülő kérdésre a következő válaszokat adták:
- Az ÁNYK kivezetése a jelenleg hatályos jogszabály alapján 2026.12.31.
- Akinek van DÁP és ÜK+ regisztrációja is, szintén 2026.12.31-ig megmarad a párhuzamos használat lehetősége.
Így szoftveres oldalon egyre sürgetőbbé válik az M2M beküldés fejlesztése, hiszen alig több mint 1 év múlva enélkül az eÁFA webes felületére kényszerülünk…
Végül engedjétek meg, hogy kicsit büszkélkedjek is: az MKOE – Házunk Táján műsorába készült velem egy podcast műsor, akit érdekel, itt tudja megnézni: Mitől népszerű egy könyvelői blog?
Bár ebben még azt mondtam, hogy nincs létszámkorlát az október 1-jén indult MentorKlubomban (a felvétel 10.02-án készült), de közben annyian csatlakoztak, hogy úgy döntöttem egyelőre 100 főnél többet nem tudok fogadni. Így ha szeretnél csatlakozni, akkor most még van pár férőhely, utána csak akkor lesz rá lehetőség, ha szabadul fel hely.
Ha téged is érdekel, akkor a részleteket és a megrendelő űrlapot itt találod: jelentkezési űrlap Mindenkit szeretettel várok!
Ezzel e heti levelem végére értem. Remélem jó indulási alapot adtam számodra erre a hétre is
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
Ezen a héten már javában benne vagyunk az októberben, a negyedéves bevallási időszak minden feladatával el kell készülnünk, így egy újabb mozgalmas hét áll előttünk.
A járulékbevallások határideje a mai nap (10.13 hétfő), érdemes csekk lista szerűen gyorsan végignézni, hogy minden elkészült, benyújtásra került-e:
- a szokásos havi gyakoriságú 2508 és 2558-asok mellett
- az átalányadózó egyéni vállalkozók negyedéves járulékbevallása (2558).
- Ezen kívül az SZJA előlegük kiszámítása (és megfizettetése) is, valamint
- a VSZJA-sok negyedéves SZJA előlegének kiszámítása.
A harmadik negyedéves 20-áig esedékes bevallások határideje is gyorsan elérkezik (ami 1 hét múlva 10.20-án esedékes), nézzük csak felsorolás szinten a leggyakoribbakat:
- havi és negyedéves ÁFA bevallások
- amennyiben kapcsolódik hozzá, akkor az összesítő nyilatkozat (25A60) beadása
- 2501-esen szereplő kötelezettségek bevallása, mint pl. cégautóadó vagy a rehabilitációs hozzájárulás előlegbevallása.
- negyedéves KIVA előleg bevallása
- környezetvédelmi termékdíj (ahol azt felvállaltuk)
- mindezek befizetéséről is gondoskodni kell
- és a befizetések során a havi és negyedéves társasági adó előlegekről se feledkezzünk meg.
Nálam a bérekkel együtt elkészültek a KIVA bevallások is, így 20-a előtt legalább már 1 feladattal kevesebb vár rám Cégautóadó és a társasági adó kiközölve, így már „csak” az ÁFA-val kell haladni
Aki esetleg hamar elkészül minden negyedéves bevallással, és a hét második felében nagyon unatkozna (van ilyen?), már tanulmányozható az „Egyes adótv-ek adminisztrációt csökk. és jogharmonizációs célú mód. sz. tv. jav.„. Ebből én most 2 TBJ-t érintő módosítást emelnék ki:
- Bevezetésre kerülne egy új fogalom, a tartós megbízási jogviszony: olyan megbízási jogviszony, amelyet a foglalkoztató tartós megbízási jogviszonyként jelent be az állami adó- és vámhatóságnak. Ezzel megszűnne a jelenlegi utólag bejelentett megbízási jogviszony felesleges havi adminisztrációja (remélhetőleg).
- Komplex Jogviszony Nyilvántartás (a továbbiakban: KJNY): olyan informatikai rendszer, amely a természetes személyek számára az e törvény szerinti biztosítási jogviszonnyal, vagy egyéb jogcímen egészségügyi szolgáltatást megalapozó jogosultsággal, továbbá a nyugdíj célú járulékfizetéssel és az európai egészségbiztosítási kártyával kapcsolatos adatok egy felületen történő lekérdezését, valamint az ehhez kapcsolódó ügyintézési lehetőségeket támogatja.
Kíváncsi vagyok a gyakorlatban ez hogy fog megvalósulni.
Természetesen már számos cikk jelent meg a várható változásokról, és ennek kapcsán előtérbe került az elektronikus pénzeszközök fogalma, és helye a mérlegben. Ennek oka, hogy:
A számviteli tv 66 § (2) alapján: A mérlegben a pénztár, csekkek értékeként az üzleti év mérlegfordulónapján a pénztárban lévő forintpénzkészlet értékét, a valutakészlet 60. § (2) bekezdése szerint átszámított forintértékét, az elektronikus pénzeszközök értékét, a kapott csekkek értékét kell kimutatni.
És ez miért is fontos? A KIVA-ban a pénztár értéke miatt…nem mindegy hogy egy Revolut számlán vagy Wise-on lévő összeg beszámít vagy sem a pénztár értékébe…
Közben október végéhez közeledve plusz 2 dologgal is érdemes foglalkozni:
- 2025.10.28-a után az egyszerűsített foglalkoztatottak esetében elméletileg bárkinél előfordulhat, hogy magánszemély oldaláról 07.01-től eléri az EFO-s napok tekintetében a 120 napos korlátot. Így fokozott figyelemmel kell eljárnunk: sajnos a NAV Mobil app nehézkes, és az ONYA-s bejelentés is visszalépés a bérprogramból csoportosan ÁNYK-ba átemelhető majd beküldhető megoldással szemben, pedig csak ezek a felületek adnak azonnali visszajelzést hogy szabályosan az adott magánszemély EFO-sként alkalmazható-e. Természetesen továbbra is használható az ÁNYK-s beküldés, de itt csak utólag fog kiderülni, ha jogszabályi akadálya van (volt) a bejelentésnek…
- Múlt héten a Munkaügyi Központok tömegesen értesítették a foglalkoztatókat, hogy 2025.11.01-től sem új bértámogatási kérelmet, sem folyamatban lévő ügyekben az elszámolást (!) sem lehet AVDH-val hitelesítve aláírni, hanem minősített elektronikus aláírás kell hozzá. Ez utóbbi pedig csak piaci szereplőknél, fizetős szolgáltatásként érhető el. Érdemes erről minél hamarabb tájékozódni és ügyfeleink figyelmét is felhívni rá.
Néhány hír a NAV tájáról is:
- 10.08-án frissült a 25T1042E nyomtatvány: ezentúl a bejelentés lapszám nélkül nem nyújtható be (vajon eddig ezt nem jelezte hibásnak…?)
- Változott az ÁFA bevallás kitöltése esetén, hogy a kereskedőknek a belföldi gázértékesítésről és -beszerzésről más mértékegység alapján, a közvetett vámjogi képviselőnek pedig az adólevonáskor forintban, kerekítés nélkül kell adatot szolgáltatniuk a 2565-ös űrlapon. https://nav.gov.hu/ado/afa/A_foldgazkereskedoket_es_a_vamjogi_kepviseloket_erinti_az_afabevallas_oktober_1-jei_valtozasa
- Kaptunk tájékoztatást arról is, hogyan kell a nyugdíjas-élelmiszerutalványokat rögzíteni a pénztérgépekben: https://nav.gov.hu/ado/onlinepenztargepek_1417761437385/Nyugdijas-elelmiszerutalvany_rogzitese_online_penztargepben_es_e-penztargepben
- A NAV és az MKIK közös előadás-sorozatot indít a NAV digitális szolgáltatásainak bemutatására és népszerűsítésére: https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/NAV-MKIK_kozos_cel_az_egyszerubb_adozas_es_a_szemelyre_szabott_szolgaltatasok
- Amikor egy magánszemély egy bútorozott lakást értékesít, és az adásvételi szerződésben külön meghatározza a bútorok, illetve más ingóságok értékét, vagy külön szerződést köt az ingatlanra és külön a bútorokra, akkor a bútorok eladása ingó értékesítésként adóköteles lehet.https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/A_lakaseladasnal_az_adougyi_szabalyokra_is_erdemes_odafigyelni
- Végre a NAV honlapján is jelent meg GYIK a három gyermeket nevelő anyák SZJA kedvezményével kapcsolatban: https://nav.gov.hu/fooldal-elemei/fooldali-csempek/online-nyomtatvanyok/Kerdesek-es-valaszok
Ha pedig kíváncsi vagy, hogy valósítom meg a fentieket a gyakorlatban és egy összetartó közösség része szeretnél lenni, ahol bátran kérdezhetsz (újra)kezdőként is, akkor figyelmedbe ajánlom az október 1-jén indult MentorKlubom, melynek havi díja alanyi adómentesen 15.000 Ft/hó, de 2025.10.15-ig történő jelentkezés és befizetés esetén 50% kedvezménnyel ez az első hónap csak 7.500 Ft/hó.
Ha téged is érdekel, akkor a részleteket és a megrendelő űrlapot itt találod: jelentkezési űrlap Mindenkit szeretettel várok!
Ezzel e heti levelem végére értem. Remélem jó indulási alapot adtam számodra erre a hétre is
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
Ezen a héten már javában benne vagyunk az októberben, és a negyedéves bevallási időszakban, így egy újabb mozgalmas hét áll előttünk.
A járulékbevallások határideje 10.12-e vasárnap lesz, így a tényleges határidő 10.13-ára, jövő hét hétfőre csúszik. Ettől függetlenül a héten a következőkkel el kell készülnünk:
- a szokásos havi gyakoriságú 2508 és 2558-asok mellett
- az átalányadózó egyéni vállalkozók negyedéves járulékbevallásával (2558) is.
- Ezen kívül az SZJA előlegük kiszámítása (és megfizettetése) is, valamint
- a VSZJA-sok negyedéves SZJA előlegének kiszámítása is vár ránk.
A 20-ai határidőkről most nem írok (hagyok valamit jövő hétre is ).
Aki régóta olvas az tudja, hogy nálam a bérekkel együtt elkészülnek a KIVA bevallások is, így 20-a előtt már nem kell még egyszer külön újra elővenni a hozzá szükséges adatokat.
Aki nem, vagy csak ritkán figyeli a nyomtatványok frissítését, az most próbálja sűrűbben nézni, ugyanis a három gyermeket nevelő anyák kedvezménye miatt 10.02-án frissült a 2558-as bevallás, és várható a 2508-as új verziója is (a bővített nyomtatványkép és kitöltési útmutató már elérhető a NAV honlapján a fejlesztők miatt)
Továbbra is slágertéma az október 1-től életbe lépett 3 gyermekes anyák SZJA mentessége. Nagyon nagy az érdeklődés az adókedvezmény érvényesítésével kapcsolatban. Végre van adóelőleg nyilatkozat is, ami már be is adható.
- Munkáltatóként (és annak könyvelőjeként) fontos tudnunk, hogy amennyiben a munkavállaló az ONYA-n keresztül adja le a nyilatkozatot, akkor azt a NAV továbbítja a munkáltató Tárhelyére.
- Az üzenet „Adómegállapítás” típusú lesz.
- Már megnyitás előtt olvasható az adóelőleg nyilatkozatot adó munkavállaló neve és adóazonosító jele. Így nem érdemes várni a megnyitással.
- A nyilatkozat elérhetősége: ONYA-n belépés után: bal oldalsáv
új nyomtatványok
nyilatkozatok
adóelőleg-nyilatkozatok
ANYNTA
- A NÉTAK-os nyomtatványt alakították át, melyet „Több gyermeket nevelő anyák kedvezménye” soron találunk itt, ha papír alapon keressük: https://nav.gov.hu/ado/szja/Adoeloleg_nyilatkozat
- A nyilatkozaton szereplő elnevezés pedig ilyen „rövid” lett
: Adóelőleg-nyilatkozat a három gyermeket nevelő anyák és a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezményének érvényesítéséről
- Erre vonatkozóan viszont nem lehet a folytatólagos nyilatkozatot jelölni úgy, mint a NÉTAK esetében, ugyanis a jogszabályban ezt a részt nem módosították (remélhetőleg 2026-ra már ez a lehetőség is jelölhető lesz a 3 gyermekesek esetén is).
Azért pedig, hogy nehogy elfelejtsék a munkáltatók, hogy van ez az új típusú SZJA kedvezmény is, pénteken „teleszemetelte” a NAV a cégkapukat és az egyéni vállalkozók ügyfélkapus tárhelyét magával a nyilatkozat nyomtatványával és annak kitöltési útmutatójával. Mindehhez még egy 2 soros kísérőlevelet sem csatoltak, az pedig külön öröm, hogy:
- Megkapta olyan férfi EV, akinek egyáltalán nincs alkalmazottja, csak egy bérbeadást jelent a 08-as bevalláson
- Olyan cégek is megkapták, ahol egyáltalán nincs női alkalmazott (nem hogy 3 gyermekes)
- Olyan cég is megkapta, aki felé az egyetlen érintett női alkalmazott már ONYA-n leadta a nyilatkozatot, és azt a cég át is vette a Tárhelyen keresztül.
Azt gondolnánk, hogy az AI és a hatalmas digitalizáció korában ezt azért célzottabban is meg lehetett volna valósítani, de sajnos nem sikerült
Mivel továbbra is nagyon aktuális, a sok gyakorlati példát tartalmazó cikkemet itt olvashatod: https://egykonyveloelete.hu/harom-gyermeket-nevelo-anyak-szja-kedvezmenye/
Ha pedig a fentiek nem emelték volna meg a vérnyomásunkat, akkor itt van a „kedvenc” adminisztrációs tevékenységünk: a pénzmosási szabályzatunk átdolgozása és a benne foglaltak folyamatos elvégzése… A PEI felhívása alapján, idézem: „2025.10.01-jén feltöltött típusszabályzatok érdemi, a szolgáltatók működését befolyásoló változtatásokat tartalmaznak, így a meglévő belső szabályzatokat átdolgozni szükséges.”
Továbbra is érvényes, hogy azon szolgáltatóknak, akik már jóváhagyott belső szabályzattal rendelkeznek, az átdolgozás után a belső szabályzatot nem kell jóváhagyás céljából újból megküldeniük a Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Iroda részére.
Ha pedig kíváncsi vagy, hogy valósítom meg a fentieket a gyakorlatban és egy összetartó közösség része szeretnél lenni, ahol bátran kérdezhetsz (újra)kezdőként is, akkor figyelmedbe ajánlom az október 1-jén indult MentorKlubom, melynek havi díja alanyi adómentesen 15.000 Ft/hó, de 2025.10.15-ig történő jelentkezés és befizetés esetén 50% kedvezménnyel ez az első hónap csak 7.500 Ft/hó.
Ha téged is érdekel, akkor a részleteket és a megrendelő űrlapot itt találod: jelentkezési űrlap Mindenkit szeretettel várok!
Ezzel e heti levelem végére értem. Remélem jó indulási alapot adtam számodra erre a hétre is
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
A negyedév utolsó napjaihoz értünk, és az ősz is berobbant. Ez a hét csendesnek ígérkezik, a 09.30-ai határidők nem érintenek olyan széles kört, mint pl. a bérekhez, ÁFA-hoz kapcsolódóak.
09.30-án (kedden) 2 dolog lesz határidős:
- Civilek esetén, akik még nem regisztráltak az 1% gyűjtésére, azok 09.30-ig nyújthatják be a 25EGYREG nyomtatványt (a határidő jogvesztő!): https://nav.gov.hu/ado/szja1_1/tajekoztatok/Szja_1_A_regisztracios_adatlap_benyujtasi_hatarideje_2025._szeptember_30._
- 25ELEKAFA-n igényelhetik vissza a magyar adózók a más EU-tagállamban rájuk áthárított hozzáadottérték-adót a 2024. tárgyévre vonatkozóan. Itt olvasható a NAV rövid tájékoztatója: https://nav.gov.hu/ugyfeliranytu/nezzen-utana/adopercek/szeptember-30-ig-lehet-benyu00fajtani-az-elekafa-ku00e9relmeket_1
A héten a bérszámfejtéssel is haladni kell, hiszen vannak olyan cégek, akik már a hónap első munkanapján bért fizetnek. A 2508-as nyomtatvány múlt héten frissült, ne felejtsd el a legújabb verziót (10.0) használni! Érdemes figyelemmel kísérni, hogy mikor frissül legközelebb, mivel a három gyermeket nevelő anyák kedvezménye miatt újabb verziószám kiadása várható. A bővített nyomtatványkép és kitöltési útmutató már elérhető a NAV honapján: https://nav.gov.hu/nyomtatvanyok/letoltesek_egyeb/nyomtatvanytervezetek/2508_jelu_nyomtatvany_2025._oktober_1-jei_valtozasa
A szeptemberi bérek küldésekor érdemes felhívni ügyfeleink figyelmét arra is, hogy a szabadságok kiadásának felelőssége a munkáltatót terheli, melyet fő szabály szerint az esedékességének évében kell kiadni. Ettől eltérően ha a munkaviszony október elsején vagy azt követően kezdődött, a munkáltató az esedékességet követő év március 31-éig is kiadhatja azokat. Így érdemes felfrissíteni az év végéhez közeledve a szabadságok kiadásához kapcsolódó speciális szabályokat is.
Október 1-től pedig életbe lép a 3 gyermekes anyák SZJA mentessége. Egyre nagyobb az érdeklődés az adókedvezmény érvényesítésével kapcsolatban. Adóelőleg nyilatkozat még nincs, de legalább egyértelművé tette a NAV, hogy október 1-től tölthető és adható be.
A NAV egyelőre csak egy rövid tájékoztatót adott ki a témában és frissítésre került az SZJA kedvezményekre vonatkozó 73. sz. információs füzet. https://nav.gov.hu/ado/szja/Harom_gyermeket_nevelo_anyak_kedvezmenye
Sok gyakorlati példával itt olvashatod a témában általam írt cikket (eddig közel 13.000-en olvasták): https://egykonyveloelete.hu/harom-gyermeket-nevelo-anyak-szja-kedvezmenye/
Megjelent a 2025/8 adózási kérdés, mely azt járja körbe, hogy az ellopott gépkocsik után fennáll-e a cégautóadó fizetési kötelezettség? Nem tudom ez mennyire lehet gyakori kérdés, de biztos szükség volt a fogalom tisztázására… https://nav.gov.hu/ado/adozasi_kerdes/20258.-adozasi-kerdes—ellopott-gepkocsik-utan-felmerulo-cegautoado-fizetesi-kotelezettseg
Megjelentek a 2025. októberében alkalmazható üzemanyagárak is: a benzin 593 Ft/l, gázolaj 597 Ft/l.
Október 1-től a kiterjesztett gyártói felelősségi díjtételekben (EPR) bizonyos esetekben jelentős emelkedés történik. Bár nem könyvelői feladat, de mint tudjuk, sokszor mindenről IS bennünket kérdeznek. Ezért jó ha tudunk róla.
Ha pedig kíváncsi vagy, hogy valósítom meg a fentieket a gyakorlatban és egy összetartó közösség része szeretnél lenni, ahol bátran kérdezhetsz kezdőként is, akkor figyelmedbe ajánlom az október 1-jén induló MentorKlubom, melynek havi díja alanyi adómentesen 15.000 Ft/hó, de 2025.10.15-ig történő jelentkezés és befizetés esetén 50% kedvezménnyel ez az első hónap csak 7.500 Ft/hó.
Ha téged is érdekel, akkor a részleteket és a megrendelő űrlapot itt találod: jelentkezési űrlap Mindenkit szeretettel várok!
Ezzel e heti levelem végére értem. Remélem jó indulási alapot adtam számodra erre a hétre is
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
Mondhatnám, hogy a mai bevallások beadása után lesz egy csendesebb hetünk, de az október 1-től életbe lépő három gyermeket nevelő anyák kedvezménye kapcsán annyi kérdés van, mint égen a csillag Ezek engem is utolértek múlt héten. Kicsit lejjebb visszatérek a témára, ígérem örülni fogsz a leírtaknak
Mivel 09.20-a szombatra esett, így ma (09.22) van a „20-ai” bevallások határideje, melyek közül a leggyakoribbak:
- 2565 ÁFA-bevallás
- a kapcsolódó 25A60-as adatszolgáltatás
- havi turizmusfejlesztési hozzájárulás
- havi társasági adóelőleg fizetés.
- Emellett ne feledkezzetek meg a havi NAV késedelmi pótlékról sem, egyre többen érik el az 5.000 Ft-os határt, aki pedig már meghaladta, értesítést sem kap.
Alig 1,5 hét múlva október 1-től életbe lép a 3 gyermekes anyák SZJA mentessége. Egyre többen érdeklődnek az adókedvezmény érvényesítéséhez szükséges adóelőleg nyilatkozatról, ami még nincs, de legalább egyértelművé tette a NAV, hogy október 1-től tölthető és adható be.
A NAV egyelőre csak egy rövid tájékoztatót adott ki a témában és frissítésre került az SZJA kedvezményekre vonatkozó 73. sz. információs füzet. https://nav.gov.hu/ado/szja/Harom_gyermeket_nevelo_anyak_kedvezmenye
Miután ezt a hírt megosztottam a FB oldalamon, elárasztottak a kérdések. Ezért a hétvégén egy cikkben próbáltam körbejárni a témát, és a leggyakrabban feltett kérdéseket GYIK formában összeszedni. Gondolom a NAV ügyfélszolgálat sem unatkozik, hatalmas az igény a lehetséges érintetti körben a tájékoztatásra (vajon a NAV még miért nem tett közzé hasonlót…?). A FB posztomat több mint 450 ezren tekintették meg alig 3 nap alatt, 600-an like-olták és 560-an megosztották Neked már csak a lényeget kell itt elolvasnod: https://egykonyveloelete.hu/harom-gyermeket-nevelo-anyak-szja-kedvezmenye/
Akit érdekel, már megnézhető a 2025. évben SZJA 1%-ban részesültek listája. Érdekesség, hogy több, mint 2,1 millióan ajánlották fel érvényesen személyi jövedelemadójuk 1 százalékát, és így 42 milliárd forint sorsáról döntöttek.
- technikai számos kedvezményezettek: https://nav.gov.hu/ado/szja1_1/kimutatasok_elszamolasok/technikai-szammal-rendelkezok/-felajanlasban-reszesultek-2025/Kozlemeny_a_2025._evben_szja_1_-os_felajanlasban_reszesult_technikai_szamos_kedvezmenyezettekrol
- civil szervezetek: https://nav.gov.hu/ado/szja1_1/kimutatasok_elszamolasok/civil-szervezetek/egyszaz_kiut_2025/kozlemeny-a-2025.-evben-szja-1-os-felajanlasban-reszesult-civil-kedvezmenyezettekrol
A NAV honlapon 09.16-án megjelent egy tájékoztató arról, hogy az ePénztárgéphez milyen nyomtatót érdemes választani. A stílusa nagyon hasonlít a ChatGPT által írott válaszokhoz, ahol mindig kapunk egy „összefoglalva” részt. A FB posztokban sokszor látható zöld pipa pedig számomra stílusidegen volt a NAV honlapján…https://nav.gov.hu/ado/enyugta/uzemeltetoknek/Milyen_nyomtatot_valasszak_a_NAV_ePenztargep_alkalmazashoz_
Múlt héten újabb adategyeztetési kampányt indított a NAV, ezúttal azok kerültek a célkeresztbe, akik nullás bevallást adtak be annak ellenére, hogy online számlaadataik szerint 2025 júliusában volt forgalmuk. Gyakorlati tapasztalatom ezzel kapcsolatban szerencsére nincs, így további részleteket csak itt olvashattok: https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Nullas_bevallas_forgalom_mellett_Matol_NAV-adategyeztetesre_szamithat_
Ha pedig kíváncsi vagy, hogy valósítom meg a fentieket a gyakorlatban és egy összetartó közösség része szeretnél lenni, ahol bátran kérdezhetsz kezdőként is, akkor figyelmedbe ajánlom az októberben induló MentorKlubom. Múlt héten egy játék keretében a működésre vonatkozó részletek ismeretében ártippelős játékra invitáltam az érdeklődőket.
Nagyon sokan játszottak, összesen 117 kitöltés érkezett. A tippelős játékban a 2 szélsőérték a következő volt (mindkettő meglepett):
- a legalacsonyabb 1.000 Ft/hó,
- a legmagasabb 63.500 Ft/hó.
Ahogy látszik elég nagy volt a szórás, de a 3 ösztöndíjas hely, mely 1-1 ingyenes részvételt biztosít 2025. októberében a Mentorklubban így is „elkelt” 2025.09.15-én 8:50 perc előtt. A nyerteseket külön emailben értesítettem, innen is gratulálok nekik
A MentorKlub ára: alanyi adómentesen 15.000 Ft/hó.
Ne felejtsd el, hogy a Klub nyitásának alkalmából aki 2025.10.15-ig csatlakozik, az –50% kedvezményt kap, tehát számukra mindössze 7.500 Ft/hó (AAM) lesz a 2025. októberi díj!
Ha téged is érdekel, akkor a részleteket és a megrendelő űrlapot itt találod: jelentkezési űrlap Mindenkit szeretettel várok!
Aki már jelentkezett, a mai nap folyamán fogom küldeni a díjbekérőket.
Ezzel e heti levelem végére értem. Remélem jó indulási alapot adtam számodra erre a hétre is
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
Szeptember közepén járunk. Mire visszarázódunk a nyári lazább (?) hónapokból, addigra itt is van az újabb ÁFA bevallási határidő jövő hét hétfőn. Így a héten a 20-án esedékes bevallások elkészítésén lesz a könyvelők figyelmének fókusza.
Előtte ma (09.15-én) esedékes a helyi adó előlegek fizetése, ami nem csak az iparűzési adót jelenti (pl. építményadó). Sokszor hallom viccesen, hogy „lyukas a suszter cipője” módon, saját magunkra / cégünkre vonatkozó határidőből csúszik ki valaki. Így most nézd meg, hogy az ügyfeleiden kívül a saját adód is befizetésre került-e Ne feledkezz meg a magánszemélyek kommunális adójáról sem. Bevallom, nekem ez az adónem a „gyengém”, mindig az utolsó pillanatban eszmélek fel, hogy nekem ezt nekem is kell fizetnem.
A 09.01 – 09.15 közötti számla adatszolgáltatásra vonatkozó tesztidőszak ma zárul. 09.16-tól bizonyos, eddig csak figyelmeztetés szintű hibák ERROR-rá válnak — ilyenkor az adatszolgáltatás sikertelen lesz (a NAV nem fogadja be).Valószínűleg az átállás miatt az Online Számla rendszer 2025. szeptember 15-én 18 óra és 21 óra között nem lesz elérhető.
Mivel 09.20-a szombatra esik, így a bevezetőben említett „20-ai” bevallások határideje 09.22 hétfő lesz, melyek közül a leggyakoribbak:
- 2565 ÁFA-bevallás
- a kapcsolódó 25A60-as adatszolgáltatás
- havi turizmusfejlesztési hozzájárulás
- havi társasági adóelőleg fizetés.
- Emellett ne feledkezzetek meg a havi NAV késedelmi pótlékról sem, egyre többen érik el az 5.000 Ft-os határt, aki pedig már meghaladta, értesítést sem kap.
Alig 2 hét múlva pedig, október 1-től életbe lép a 3 gyermekes anyák SZJA mentessége. Egyre többen érdeklődnek az adókedvezmény érvényesítéséhez szükséges adóelőleg nyilatkozatról, de az várhatóan csak október 1-től lesz elérhető.
Arról viszont lehet akár már most egy általános tájékoztatást írni az ügyfeleknek, hogy kik lesznek erre jogosultak, hiszen úgyis bennünket fognak kérdezni róla:
- Az a NŐ, aki 3 gyermeket nevelő anyának minősül:
- családi pótlékra jogosult, vagy
- családi pótlékra már nem jogosult, de jogosultsága korábban legalább 12 éven (valójában 144 hónapon) át fennállt. Tehát lehet benne megszakítás, összességében és gyerekenként kell meglennie a 12 évnek.
- beszámít az a gyermek is, aki elhunyt (de a halva született gyermek nem!)
- Ezt a kedvezményt nem lehet megosztani, csak az anyát illeti meg
- A NÉTAK-ra jogosító jövedelemtípusokra lehet ezt is érvényesíteni, tipikusan:
- munkabér
- nem önálló tevékenységből származó jövedelem (kivéve a törvényben előírt mértéket meghaladó végkielégítés)
- önálló tevékenységből származó tipikus jövedelmek: egyéni vállalkozói kivét, átalányadózás esetén az átalányban megállapított jövedelem, mezőgazdasági őstermelői tevékenységből származó jövedelem, megbízási díj.
- a fenti felsorolás nem teljeskörű.
- Nem érvényesíthető: a külön adózó jövedelmekre (pl. osztalék, ingatlan értékesítés), de az összevont adóalapba tartozó jövedelmek közül a bérbeadásra sem.
Az élet elég sokszínű, így biztos lesz nem egy olyan helyzet, amikor elő kell venni a részletszabályokat ahhoz, hogy pontosan megállapítható legyen a jogosultság.
A NAV propagálja az ÜPO használatát, most legutóbb a hitelfelvételhez kérhető keresetkimutatásra hívta fel a figyelmet. Vannak még a működésében nehézségek (nem minden böngészőből működik minden gomb hibátlanul), így ha valaki nem vagy csak nehézkesen boldogul vele, akkor nem vele van a baj
Múlt héten Dunavarsány önkormányzat úgy gondolta, hogy bekéri az egyik ügyfelemnél egy 2 soros nyilatkozatban az előző évi árbevételt, hogy iparűzési adó tekintetében biztos jó sávban vagyunk-e… ilyen az, amikor jogellenesen, plusz adminisztrációra akarnak kényszeríteni Az MKOE is felkarolta az ügyet, erről itt olvashattok.
Végezetül szeretném megköszönni az érdeklődést a mentorálással kapcsolatban. Akik kitöltötték az alábbi űrlapot https://forms.gle/wgoNJW38gX6ufBTQ7 azoknak küldtem róla külön tájékoztatót. Ha te mégsem kaptad meg, akkor töltsd ki újra, mert volt pár hibás adat. Az érdeklődőknek a mai napon már egy részletes programmal érkezem, játék lehetőséggel és bónuszokkal
Ezzel e heti levelem végére értem. Remélem jó indulási alapot adtam számodra erre a hétre is
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
Túl vagyunk szeptember első hetén, remélem mindenkinek sikerült visszarázódnia a napi munkába. Az elmúlt héten már láttam vicces mémeket, hogy a nyári szünetig, karácsonyig hány nap van még vissza. Ennek apropóján számoltam ki, hogy a mai nappal együtt már csak 115 nap van vissza az évből. Ami érdemben igazából csak kb. 100 nap, hiszen december második felétől már mindenki a Karácsonyra, év végére hangolódik.
A héten újra van határidőnk is, a bérszámfejtési feladatokkal kapcsolatban:
- 10-e szerda, az augusztusi bérek fizetési határideje
- Szintén 10-éig várhatjuk az augusztusban munkaviszonyt létesített munkavállalók után járó szocho kedvezményről a NAV igazolását.
- 12-én pénteken pedig már a járulékbevallások (2508, 2558) határideje is itt lesz.
Akik a bevallást az elkészülést követően azonnal beküldik, múlt héten újabb bosszantó dologgal szembesültek: 09.03-án nap közben frissült a 2508-as nyomtatvány (aktuális verzió 8.0), így sokan kaptak elutasító nyugtát a beküldés után. Én pontosan ez miatt – és az esetleges szocho kedvezmény igazolás érkezése okán – csak 10-e után adom be az összes bérhez kapcsolódó bevallást csoportosan. Ekkor a beküldés előtt csoportosan újra megjelölve a nyomtatványokat már a legfrissebb verziószámmal kerülnek beküldésre.
Nagyon pörög a szeptember 1-jén indult Otthon Start Program. Jó tudni, hogy az IGAZOL nyomtatványon (ami még mindig csak ÁNYK-n tölthető ki) erre külön jogcímkódot hoztak létre. Véleményem szerint pont ez az a nyomtatvány, aminek leginkább helye lenne az ONYA-n, ahol a magánszemélyek saját maguknak megkérhetnék az igazolást. Biztos vagyok benne, hogy sok ügyfelünk fog ebben segítséget kérni, ha nem saját részre, akkor valamelyik családtaggal kapcsolatban.
Jövő héten esedékesek a 09.15-éig fizetendő helyi adó előlegek (nem csak az IPA!). A folyószámlák értelmezésében ez a cikkem biztos segíteni fog: https://egykonyveloelete.hu/iparuzesi-ado-folyoszamla-egyeztetes-a-konyvelessel/
Érdemes a cég tárgyévi működésével összhangban is végignézni az előírások nagyságát, és az ügyfelekkel egyeztetni a fizetési határidő előtt, hogy szeretnék-e az előleg mérséklését (indokolt esetben). Ezt az E-Önkormányzati portálon tehetjük meg, a kifejezetten erre létrehozott nyomtatványon. Itt találjátok: Ügyindítás / ágazat: adóügy / ügytípus: helyi iparűzési adó / iparűzési adó előleg módosítási kérelem űrlap.
Az ÁFA utáni időszakban pedig ahol lehet érintett, 2 dologgal is lehet már előre foglalkozni, ami csak 09.30-án lesz határidős:
- Civilek esetén, akik még nem regisztráltak az 1% gyűjtésére, azok 09.30-ig nyújthatják be a 25EGYREG nyomtatványt (a határidő jogvesztő!)
- 25ELEKÁFA-n igényelhetik vissza a magyar adózók a más EU-tagállamban rájuk áthárított hozzáadottérték-adót a 2024. tárgyévre vonatkozóan
Múlt héten a NAV is számos hírrel látott el bennünket:
- Megjelent a 2025/7 Adózási kérdés, mely a a szálláshely szolgáltatásokra vonatkozó foglalásoktól történő elállással és a távolmaradás eseteire vonatkozó eseteket írja le, ha előleg fizetés is történt, de a teljesítésre még nem (teljesen) került sor. https://nav.gov.hu/ado/adozasi_kerdes/20257.-adozasi-kerdes—a-szallodai-szobafoglalasoktol-torteno-elallas-es-tavolmaradas-afa-rendszerbeli-kezelese
- Frissült a be nem jelentett alkalmazottakat foglalkoztatók listája: https://nav.gov.hu/adatbazisok/benemjelentett/be_nem_jelentett
- Elkezdődött a 09.01 – 09.15 közötti teszt időszak a NAV Online Számla rendszerének új validációs szabályaival, ahol bizonyos esetekben az eddigi figyelmeztetések helyett hibajelzéseket (error) ad a rendszer, és nem fog teljesülni az adatszolgáltatás. A rendszer 09.15-étől pedig élesedni fog.
- Ősszel (10.30-án) lesz a Nemzeti Adókonzultáció, melyen kiemelt téma lesz a mesterséges intelligencia. https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Mesterseges_intelligencia_az_adougyekben_osszel_ujra_Nemzeti_Adokonzultacio
- MI-hez kapcsolódóan az NGM is közzétette a Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiája 2025-2030 dokumentumot. https://kormany.hu/dokumentumtar/magyarorszag-mesterseges-intelligencia-strategiaja-2025-2030-1
Végezetül egy újdonságot szeretnék a figyelmetekbe ajánlani. Számtalan esetben kapok kérdéseket tőletek, illetve mentorálásra vonatkozó megkereséseket. Ezért szeretném felmérni, hogy lenne-e igény egyfajta mentorprogramra klub jelleggel vagy kiscsoportosan, esetleg egyénileg. Erre létrehoztam egy űrlapot, amit itt tudsz kitölteni: https://forms.gle/wgoNJW38gX6ufBTQ7
Akik érdeklődnek iránta, azokat külön emailben fogom a részletekről tájékoztatni, hogy ne terheljem vele a heti hírlevelezőt. Előre is köszönöm a kitöltéseket, izgatottan várom a válaszokat
Ezzel e heti levelem végére értem. Remélem jó indulási alapot adtam számodra erre a hétre is
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
Beköszöntött az ősz, és vele együtt a sulikezdés is: gondolom velem együtt sok szülő most sóhajt egy nagyot, és próbálja újult energiával belevetni magát az előttünk álló hónapba. Bízom benne, hogy ehhez mindenkinek sikerült a nyárból töltekeznie.
Ehhez segítség, hogy a héten nincs konkrét határidőnk, bár a bérszámfejtési feladatokkal haladni kell. Tapasztalataim szerint az ügyfelek is lassan rázódnak vissza a nyárból, így nem árt egy kis türelem
Az elmúlt hetekben többször is említésre került az iskolakezdés, bérszámfejtés előtt érdemes lehet rákérdezni, hogy élt-e valamelyik munkáltató ennek apropóján a csekély értékű ajándék lehetőségével. Szerencsére a negyedéves bevallás miatt akkor sem lesz elkésett az információ, ha az augusztusi anyag könyvelésekor találkozunk „árulkodó” számlákkal… Ne felejtsük el, ha pénzben adta a munkáltató az iskolakezdési támogatást, akkor az, összeghatár nélkül(!) munkaviszonyból származó jövedelemként adózik! https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/az-iskolakezdest-is-segithetik-a-kedvezmenyes-adozasu-juttatasok
Múlt héten szabadságon voltam, így rengeteg átnézésre váró önkormányzati folyószámla vár rám. Itt nem feltétlenül csak az adatok és a 09.15-éig fizetendő helyi adó előlegek ellenőrzését értem (előírások, befizetések), melyet a vállalkozóink sokszor nem is tudnak értelmezni. Ebben ez a cikkem biztos segíteni fog: https://egykonyveloelete.hu/iparuzesi-ado-folyoszamla-egyeztetes-a-konyvelessel/
Érdemes a cég tárgyévi működésével összhangban is végignézni az előírások nagyságát. Sokszor ügyfeleink is jelzik, hogy ez az év sokkal rosszabbul alakul, mint az előző, és ha ezt a könyveléssel is alá tudjuk támasztani, valamint a vállalkozás likviditási helyzete is úgy kívánja, a fizetési határidő előtt kérhetjük az előleg mérséklését (akár nulla Ft-ra). Ezt akkor is érdemes megvizsgálni, amikor egy vállalkozás év közben székhelyet vált, vagy telephelyet zárt be, hiszen az előlegek törlése / elszámolása majd csak 2026.05.31-ig történik meg, ahol valamilyen megosztási módszer alapján kerül meghatározásra a tényleges önkormányzatonként fizetendő adó (ami semmiképpen nem az időtartam lesz).
Ha már tervezés, akkor kezdenek megszaporodni a 3 gyermekes anyák októbertől életbe lépő SZJA mentességével kapcsolatos kérdések. Tőlem már többen kértek tervezést, és persze már keresik hozzá az adóelőleg nyilatkozatot, amivel én még nem találkoztam. Maga a tervezés során számos tényezőt figyelembe kell venni az optimális helyzethez: pl. önkéntes pénztári befizetések utáni adójóváírás, családi kedvezmény (egy részének) másik jogosult által történő igénybevétele, stb… és persze minden élethelyzet egyedi Ehhez egy egyszerűbb kiindulási alapot kínál a NAV családi kedvezmény kalkulátora: https://nav.gov.hu/Elethelyzetek-adozasa/csalad/Csaladi-adokedvezmeny-kalkulator
Múlt héten a NAV is számos hírrel látott el bennünket:
- Közzétette a szeptemberben alkalmazandó, fogyasztási norma szerinti üzemanyagárakat: benzin: 590 Ft/l, gázolaj: 610 Ft/l
- A NAV Ügyfélportálról hitelesített PDF formában letölthető a magánszemélyek keresetkimutatása. https://nav.gov.hu/ugyfeliranytu/nezzen-utana/tudjon_rola/A_hitelkerelmek_egyszerubb_benyujtasat_segiti_a_NAV_fejlesztese_a_maganszemelyek_reszere
- Azok a civil szervezetek, amelyek a magánszemélyek 1%-os felajánlására igényt tartanak 2026-ban, de korábban még nem regisztráltak, most 2025.09.30-ig tehetik meg a 25EGYREG nyomtatványon. Aki érintett ne felejtse el, hogy a határidő jogvesztő! https://nav.gov.hu/ado/szja1_1/tajekoztatok/Szja_1_mar_regisztralhatnak_a_civil_szervezetek_
- Idén már júniusban felszólította a NAV a beszámoló közzétételt elmulasztó adózókat a mulasztás pótlására. Most ennek a kötelezettségnek a következményeiről került fel sajtóhír a honlapra: https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Az_adoszamat_kockaztatja_aki_nem_teszi_kozze_beszamolojat
Ezzel e heti levelem végére értem. A hét híreiből látszik, hogy szeptember eleje IS mozgalmas időszak lesz a könyvelők számára, de ez nem meglepő, szerintem még sosem unatkoztunk
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
Elérkeztünk a nyár utolsó hetéhez. Sokan még felhasználják ezt egy kis nyaralásra, én is így teszek, így a héten FB oldalamon sem leszek aktív. Utána remélhetőleg mindenki feltöltődve és kipihenten fog majd a szeptember elé nézni
Sokan nyaraláskor használják fel a SZÉP kártyájukon összegyűjtött összegeket. Ennek kapcsán magánszemélyként ne feledkezzünk meg arról, hogy továbbra is érvényes az a szabály, mely szerint a fel nem használt összegekre 15% egyszeri díjat kell fizetni. Legközelebb 2025.09.20-án számítanak fel díjat, mely a 2024. március 20. és 2024. szeptember 20. között feltöltött és fel nem használt összegre fog vonatkozni. Érdemes az egyéni SZÉP Kártya számlákat megvizsgálni, tapasztalatom szerint tájékoztató adatként ez megtalálható a saját fiókunkba belépve.
Múlt héten írtam az iskolakezdés kapcsán (de aktualitása miatt nem árt az ismétlés), hogy milyen formában támogatható ez munkáltatói oldalról, pl. érdemes lehet a csekély összegű ajándékra gondolni, amelyet a minimálbér 10%-áig évente 3x lehet adni kedvező adózás mellett.
Magánszemélyként pedig egészségpénztári önsegélyező szolgáltatások keretében lehetőség van „iskolakezdési támogatásra”, mely:
- Az idei évtől már év közben gyűjtött számlákra is igénybevehető (a számla kiállítását követő 120 napon belül).
- Óvodás és iskolás korú gyermekek esetében elszámolhatóak ruhák, tankönyvek, különböző taneszközök.
- 2025 nyári módosítás alapján pedig digitális eszközökről, akár laptopról, monitorról, nyomtatóról is leadható számla.
Ezen kívül érdemes az önkormányzatoknál is érdeklődni, hogy biztosítanak-e valamilyen támogatást, főleg a hátrányos helyzetű személyek részére (ez nem a munkáltató vagy a könyvelő feladata, de sose lehet tudni, hátha a környezetedben van olyan, akinek ez hasznos infó lehet).
Ha már (lassan) itt az ősz, jön a pálinkafőzési szezon is (bár én nem vagyok fogyasztója) Ezzel kapcsolatosan a magánfőzőkre vonatkozó szabályokról és teendőkről a NAV tájékoztatót adott ki: https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Indul_a_parlatfozo_szezon_-_a_legfontosabb_tudnivalok
Az MKIK az áfa alanyi adómentesség értékhatárának három lépcsőben történő emelését javasolja a kormánynak. Az MKIK azt javasolja, hogy 2026-ban 20 millió forintra, 2027-ben 22 millió forintra, 2028-ban 24 millió forintra emelkedjen a határ, előre bejelentve. Kíváncsian várom, hogy ez meg fog-e valósulni, főleg az idei évi 50%-os (12 millióról 18 millióra) emelés után…
Az idén bevezetett adategyeztetési eljárást sikerként könyveli el a NAV. Újabb sikertörténetről olvashatunk a NAV oldalán ebben a témában: https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/400_millio_onkentes_befizetes_az_eddigi_legnagyobb_adategyeztetesi_kampanyban
Elkezdtek érkezni az önkormányzati adófolyószámlákról az egyenlegközlők. Számomra érthetetlen, hogy miért az egyszerűsített nézetet küldik meg, ami még könyvelőként sem feltétlenül egyértelmű. A vállalkozók pedig teljesen tanácstalanok. Így én mindig a részleteset nézem. Ha gondban vagy az értelmezéssel, ez a cikkem biztos segíteni fog: https://egykonyveloelete.hu/iparuzesi-ado-folyoszamla-egyeztetes-a-konyvelessel/
Az elmúlt hetekben egyre-másra botlok bele az adózással foglalkozó (vagy ahhoz kapcsolódó) mesterséges intelligencia alapú megoldásokba. Izgalmas dolognak gondolom, és most már nem lehet elmenni mellette. Kíváncsi vagyok mennyire fogja átalakítani a szakmát (kétségem nincs, hogy nagyon). Akit érdekel mások tapasztalata, ebben a FB posztomban érdemes a hozzászólásokat olvasgatni.
Ezzel e heti levelem végére értem. Remélem, hogy a héten neked is lesz lehetőséged pihenni még egy keveset
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
Ismerősi körömben nagyon sokan kihasználják, hogy augusztus 20-a szerdára esik. Így vagy már most egy rövid nyaraláson vannak, vagy szerdától fognak elutazni valahova. A határidős munkával én is kész vagyok, de mi a pihenést augusztus utolsó hetére terveztük, közvetlenül az iskolakezdés előttre. Remélhetőleg mindenki feltöltődve és kipihenten fog majd így a szeptember elé nézni
Az iskolakezdés apropóján tőlem még mindig gyakran kérdezik, hogy adható-e adómentesen munkavállalónak (gyermekének) iskolakezdési támogatás? Bár a korábbi – utalvány formájában adómentesen adható – iskolakezdési támogatás már több mint 5 éve nem adható ilyen formában, mégis találkoztam olyan friss (pár nappal ezelőtti!) cikkel, ami szerint a minimálbér 30%-áig adható Mondjuk árulkodó volt a 41.400 Ft-os összeg, amely még a 138.000 Ft-os minimálbér arányos része, remélem nem sokan hiszik el… (és nem is zaklatják ezzel a könyvelőjüket
)
Ehelyett munkáltatóként érdemes lehet a csekély összegű ajándékra gondolni, amelyet a minimálbér 10%-áig évente 3x lehet adni kedvező adózás mellett.
De magánszemélyként sokan nem ismerik azt a lehetőséget, hogy egészségpénztári önsegélyező szolgáltatások keretében lehetőség van „iskolakezdési támogatásra”, mely:
- Az idei évtől már év közben gyűjtött számlákra is igénybevehető (a számla kiállítását követő 120 napon belül).
- Óvodás és iskolás korú gyermekek esetében elszámolhatóak ruhák, tankönyvek, különböző taneszközök.
- 2025 nyári módosítás alapján pedig digitális eszközökről, akár laptopról, monitorról, nyomtatóról is leadható számla.
Érdemes a részleteknek utána olvasni, ha érintett lehetsz.
De kanyarodjunk vissza a könyvelői szakmát közvetlenebbül érintő témákhoz.
08.21-én lesz esedékes:
- Az ÁFA-bevallás és a kapcsolódó 25A60-as adatszolgáltatás is, ha csak a leggyakoribb dologra gondolunk.
- Emellett ne feledkezzetek meg a havi NAV késedelmi pótlékról sem, ha most, vagy év közben korábban elérte az összeg az 5.000 Ft-ot.
ÁFA bevallásban ez az első hónap, amikor az M lapon önkéntesen beírható, hogy 1-1 számlából mennyi volt a ténylegesen levont adó összege. Mivel a könyvelőprogramom képes ezt átadni az ÁNYK-s nyomtatványban, így én az ügyfelekre bíztam, hogy szeretnék-e hogy ez szerepeljen a bevallásban. Még így a nagy nyári szabadságok idején is kb fele volt az igen aránya (a többeiek sem mondtak nemet, csak nem jeleztek vissza…).
Csütörtökön megváltozott az ONYA felülete. Így ha csak most találkozol vele, ne ijedj meg, nem egy adathalász oldal néz veled szembe
- Az oldalsávban alapértelmezetten csak kis ikonok látszanak, de kinyitható, hogy a megnevezés is előtűnjön. Utána a többi funkció nagyjából ott található, ahol eddig is (bár nem én vagyok a legnagyobb felhasználójuk).
- Lehet, hogy nem új funkció, de számomra kellemes meglepetés volt: a saját adatok PDF-ben történő lekérdezésekor nem az ÜPO-n letölthető „terjengős” PDF várt, hanem az eBEV-ről megszokott kompakt kinézet. Ennek nagyon örültem.
Biztos még sok új dolog kerül fel a felületre. A NAV egy csoportos funkciót is fejleszt a felületre, bár ez elsősorban nem a könyvelőirodai felhasználásra készül. Részt vettem egy szűk körű bemutatón, ahol láthattam a teszt verziót. Az ott elhangzottak és látottak alapján véleményem szerint a könyvelők számára az ÁNYK kivezetését követően (előreláthatólag 2026.12.31) az M2M lesz az egyetlen észszerű beküldési lehetőség.
Aki részletesebben szeretne olvasni róla, ebben a FB posztban olvashatja a véleményemet (illetve az MKOE is írt róla).
Persze mi egyelőre annak is örülnénk, ha egy önkormányzati folyószámlát pikk-pakk le tudnánk kérni. Korábban írtam már, hogy 08.01-től szigorították a belépést, hogy az „indokolatlan terhelés”, melyet a gépi lekérdezések (segédprogramok) okoznak csökkenjen. Ezt tovább szigorították 08.07-től, így emberként sem egyszerű a bejutás…
Mára utolsó témaként pedig egy nem (feltétlen) könyvelői feladathoz kötődő nyomtatvány elérhetőségét hoztam. Mivel mi „úgyis mindent tudunk” ahogy egyik ügyfelem felvezeti ilyen irányú kérdéseit, biztos vagyok benne, hogy lesz aki kéri, hogy az Otthon Start programhoz kérjétek meg neki a „TB igazolást”.
- Ez itt érhető el: https://kormanyhivatalok.hu/kormanyhivatalok/budapest/megye/egeszsegbiztositasi-ellatasok
- Aki pedig ePapíron szeretné beküldeni, az a Kormányhivatali ügyek -> Egészségbiztosítási pénztári feladatokat, majd a megfelelő Kormányhivatalt válassza ki.
Én biztos szorgalmazni fogom, hogy mindenki intézze ezt magának személyesen az ügyfélszolgálatokon.
Ezzel e heti levelem végére értem. Remélem, hogy a hétnek legalább egyik felében pihenni fogsz egy keveset
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
Szép hetet kívánok!
Forró hét elébe nézünk, ennek felvezetését a hétvégén már megtapasztalhattuk. Remélem sikerült az elmúlt pár napot víz- vagy medenceparton tölteni, de legalább egy klimatizált lakásban
A szokásos havi járulékbevallás (2508 és 2558) vár ránk a héten 08.12-én kedden. Ahol volt júliusban új belépő, azok figyeljenek, mert a szocho kedvezmény igazolások nálunk szokás szerint pénteken munkaidő után kezdtek érkezni a tárhelyre… így ma az érintett munkavállalók bérszámfejtését még átdolgozom.
Aki próbált pénteken illetve a hétvégén dolgozni az biztos tapasztalta, hogy a NAV üzemszüneti tájékoztatójával ellentétben jóval korábban „haldokolt” minden rendszer, és az újraindulás is később volt, mint ahogy az a tájékoztatóban szerepel
Mindenesetre a szokásos módon a 2025. augusztus 8-i kezdetű, egyszerűsített foglalkoztatással kapcsolatos bejelentések az „Igazolási kérelemmel benyújtott bejelentés” nyilatkozat jelölésével (23. pótlap 6. rovat) és a bejelentéshez igazolási kérelem csatolásával 2025. augusztus 11-én éjfélig utólagosan benyújthatók.
A minimálbér emeléshez kapcsolódó szocho támogatások tekintetében elkezdtek érkezni a támogatói okiratok, illetve az elutasítások is. Nálunk az első aki megkapta a támogatást még július közepén adta be a kérelmet, és múlt hét pénteken (08.08) érkezett a támogatói okirat, mely szerint az utalás is 5 napon belül érkezik. Elutasításról eddig csak különböző FB csoportokban olvastam pl. a benyújtás napján fennálló köztartozás miatt. Remélem nálunk nem lesz elutasító határozat, de mindenképp beszámolok majd a tapasztalatokról.
Közben elkezdték törölni hivatalból a webes ügysegéden és a cégbíróságon is azokat a tevékenységeket, melyek a 2025-ös osztályozásnak nem felelnek meg. Nálunk voltak olyan szünetelő egyéni vállalkozók, akik csak azért nem indultak újra, hogy ezt elvégezzék, náluk kivétel nélkül mindenkinek megváltozott ez miatt a törzsadata.
Ha nálad még nem épült be a havi rutinba, akkor ezen a héten érdemes lekérdezni az ügyfelek 20-án előírásra kerülő havi NAV késedelmi pótlék tartozását. Könnyű elfeledkezni róla, főleg hogy most akár havonta felmerülhet pár 100 Ft tartozás, ha már egyszer elérte valaki év elejétől az 5.000 Ft fizetendőt. És mint tudjuk innen nem küld már a NAV újabb értesítést
Bőven benne vagyunk már a második félévben, és ennek kapcsán egy idén új, béren kívüli juttatáshoz kapcsolódóan nyilatkoztatási kötelezettség is felmerül. Ez a SZÉP Kártya Aktív Magyarok alszámlához kapcsolódik.
- Bár az éves kedvező adózású keret 120.000 Ft, de ez ha több juttató is van, akkor összevontan érvényes (erről is kell nyilatkozni)
- Ráadásul naptári félévenként 60.000 Ft adható.
- Természetesen, ha a munkaviszony nem áll fenn teljes évben, akkor arányosítani szükséges (kivéve a munkavállaló halála esetén)
- Az esedékes félévi juttatásnak pedig feltétele a munkavállaló azon nyilatkozata is, hogy az előző félévi összeg 80%-át már elköltötte.
Szóval egyik nyilatkozat a másikat követi, ráadásul egy nem is „hatalmas” összegért… talán nem véletlen, hogy ügyfeleink körében ez egyáltalán nem népszerű juttatási forma.
Közeledik jövő hét közepén az ÁFA bevallási határidő is. Írtam már, hogy változott az M lapok önkéntesen tölthető adattartalma. Aki még nem találkozott vele, itt olvashat róla: https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/csutortoktol-valtozik-az-afabevallas-az-uj-oszlopok-csokkentik-a-hibalehetoseget
Azon kívül, hogy úgy gondolom ez is egy olyan újabb lépés, ami az eÁFA és az M2M beküldés felé kívánja terelni az adózókat, az önkéntességen is töprengtem. FB-on feltett kérdésemre, hogy tölteni fogjátok-e a ténylegesen levont ÁFA összegét, elég vegyes reakciókat kaptam. Mindenesetre úgy gondolom, hogy ezt a döntést (amikor a könyvelőprogram már képes az adatot átadni az ÁFA nyomtatványba) egyelőre az ügyfelekkel egyeztetve kellene megtenni. Így én amikor elérhető lesz ez a funkció a könyvelőprogramban, akkor rá fogok kérdezni az ügyfeleknél, hogy szeretnék-e, hogy ezek az önkéntes adatok beküldésre kerüljenek.
Ahol vannak turisztikai idénymunkások EFO-val foglalkoztatva, érdemes megnézni és ellenőrizni, hogy biztos megfelelnek-e a törvényi feltételeknek az így alkalmazottak. Ehhez egy összefoglaló cikket tett közzé a NAV: https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Nem_minden_nyari_munka_turisztikai_idenymunka
A ma is várható melegre való tekintettel én sem szaporítom tovább a szót, de remélem jó indulási alapot adtam erre a hétre is
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
A hírlevelek továbbra is mindenkinek INGYENESEK!
Az elmúlt viszonylag csendesebb 2 hét után újra belevethetjük magunkat a szokásos hó elejei teendőinknek. Remélem azért sikerült kicsit pihenni és feltöltődni
A fókuszban a 08.08-ig fizetendő bérekkel kapcsolatban most a családi kedvezmény van: az érintett számfejtéseket szükséges kiemelten ellenőrizni. Célszerű megvizsgálni, hogy:
- a bérprogram jól kezeli-e az 50%-kal megemelt összegek számítását.
- Aki év elején más jogosulttal közös megosztás miatt (vagy bármely egyéb okból) Ft összegben adta meg az érvényesíteni kívánt összeget (és nem főben), az adott-e le módosító nyilatkozatot? Ha nem érkezett a bérszámfejtésre módosítás, akkor ebben az esetben nem fog módosulni az igénybevett kedvezmény összege sem! Ez sok munkavállalóban valószínűleg csak a munkabér kézhezvételekor fog tudatosulni…
- Ezen kívül az érettségizett diákok esetében a családi kedvezmény is megszűnik 07 hótól, így ez miatt is kaphattunk módosított családi kedvezmény nyilatkozatokat.
Szintén a számfejtéshez kapcsolódóan foglalkoztatta a szakmát a NÉTAK kapcsán kialakult jogszabályértelmezési vita. Miről is van szó? Itt olvasható Józsáné Maczkó Gabriella részletes elemzése: https://mkoe.hu/gallery/albums/userpics/202507260325310-szakrtisszefoglal_mkoe_rszre.pdf
- Az SZJA tv 3§ 64. pontja 2025.06.20-tól hatályos, ami a családi pótlék fogalmát tartalmazza, mely az 1998. évi LXXXIV. törvényre (Cst.) hivatkozik.
- Korábban az általános fogalomból kellett kiindulni, de úgy néz ki, hogy ezzel a pontosítással éppen az ellenkezőjét sikerült elérni, ha a törvény szövegét szigorúan szó szerint követjük: így ugyanis az idősebb anyák, akik 1999-től nem kaptak legalább 12 évig családi pótlékot kikerülnek a NÉTAK-ra jogosultak köréből.
Ezzel kapcsolatban múlt héten az NGM és a NAV is adott ki közleményt, melyek szerint a NÉTAK érvényesítésének feltételei változatlanok. A NAV közleményében szerepel, hogy a NAV ellenőrzési gyakorlata e tekintetben változatlan marad. https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Tovabbra_is_valtozatlan_feltetelekkel_ervenyesitheto_a_negy_vagy_tobb_gyermeket_nevelo_anyak_kedvezmenye
2025.07.30-tól változott a 2565 ÁFA bevallás szerkezete, mely főként az M-es lapokat érintette.
- Ettől az időponttól önkéntesen tölthető (tehát nem kötelező) a levonásba helyezett ÁFA részletezése 5% / 18% / 27% / arányosítás szerint.
- Eddig csak a számla teljes nettó + ÁFA összegét részleteztük a 2565M lapon, és az egyes számlák esetén nem volt jelölve, hogy abból mennyi volt a TÉNYLEGESEN levont ÁFA összege.
- Ehhez képest az új nyomtatványban a ténylegesen levonásba helyezett ÁFA összege is kitölthető lesz.
- Az önkéntes kitöltéstől pedig csak 1 lépés a kötelező kitöltés, ergo jöhet az újabb „adminisztráció csökkentés”…
Ezzel kapcsolatosan a NAV is adott ki tájékoztatót. Számomra elgondolkodtató volt benne a következő mondat: „Az adatszolgáltatás önkéntes, azonban a bővebb adattartalommal benyújtott áfabevallások jelentősen csökkentik a hibázási lehetőséget, és az ebből adódó adateltéréseket, így az adategyeztetési eljárás is elkerülhető.” https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/csutortoktol-valtozik-az-afabevallas-az-uj-oszlopok-csokkentik-a-hibalehetoseget
Úgy gondolom ez is egy olyan újabb lépés, ami az eÁFA és az M2M beküldés felé kívánja terelni az adózókat…
07.29-től új adategyeztetési kampány indult a NAV részéről: azokat az adózókat értesítik, akik online számlaadat-szolgáltatásaik és pénztárgépadataik alapján 2025-ben átlépték az éves áfabevallásra vonatkozó értékhatárt, mégsem váltottak havi vagy negyedéves bevallásra. https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Ma_indul_az_uj_adategyeztetesi_kampany_a_NAV_ezuttal_a_hibas_bevallasgyakorisagra_figyelmeztet
Pár hete jelent meg az E-Önkormányzat Portálon egy közlemény, mely szerint az indokolatlanul megnövekedett lekérdezések korlátozása érdekében 2025. augusztus 1-jétől a szolgáltatás kizárólag a jogosult felhasználók (természetes személyek) számára lesz elérhető. Az eddigi tapasztalatok alapján van olyan segédprogram, ami ez miatt nem tudja lekérdezni a folyószámlákat, de pl. a Kapusegédben továbbra is működik ez a funkció.
Ezért most egy kis reklám jön: én szeretem a Kapusegéd programot, jó szívvel ajánlom mindenkinek. Amennyiben az én meghívómon (ajánlói linkemen) regisztrálsz be és később előfizetsz rá, akkor az első 3 hónapban a Prémium csomagjukat az Alap csomaguk árán kapod meg Ha érdekel, kattints erre a meghívóra. A programról magáról pedig itt tájékozódhatsz: https://kapuseged.hu/ Ezen kívül FB csoportjukban rendszeresen hirdetnek gyakorlati bemutatót, melyet Váróci Ági tart, aki maga is hatékonyan építette be papírmentes irodájába a program használatát. Áginak a papírmentes irodáról van webináriuma is, bővebben itt olvashatsz róla: https://sukorado-konyveles.hu/webinarium/
07.31-én megjelent a Magyar Közlönyben az Otthon Start Programról szóló 227/2025 (VII.31) Kormányrendelet. Nem a könyvelést érintő terület, viszont tapasztalatom szerint nagy az erre vonatkozó érdeklődés, ezért megemlítettem.
Ráadásul érdekes dolog is van benne könyvelői szemmel nézve: bár alapvetően 2 éves folyamatos TB jogviszony szükséges hozzá, mégis a 8§ (7) alapján ” a kölcsön igénylésére jogosult az a személy is, aki az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvény (a továbbiakban: Efotv.) alapján egyszerűsített módon létesíthető munkaviszonyban munkát végez, és 30 napnál nem régebbi okirattal igazolja, hogy a kölcsön iránti kérelem benyújtásának időpontját megelőző 2 éven belül legalább 200 nap Efotv. szerinti biztosítotti jogviszonnyal rendelkezik” Mondjuk banki oldalról nem hinném, hogy ilyen esetben bárki hitelképes lenne
A nyárra való tekintettel most én is kicsit rövidebbre fogtam a mondanivalómat, de remélem jó indulási alapot adtam erre a hétre is
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
A hírlevelek továbbra is mindenkinek INGYENESEK!
A múlt hét után ez a hét is még határidőmentesen fog elmúlni. Persze ennek így a nyár és tervezett szabadságolások közepén örülünk is. Múlt héten én is szabadságon voltam, aki követi a FB oldalamat, az biztos tapasztalta a posztok hiányát Igaz, hogy első mondatomat (határidőmentesség) mindjárt meg is kell cáfolnom, hiszen 07.31-ig mégis felmerül 2 határidő is:
- Eddig kell benyújtani a „Minimálbér emeléshez kapcsolódó szociális hozzájárulási adó támogatása” kérelmeket. Ehhez próbáltam minden hozzám eljutott infót, kérdés-választ összefoglalni, ezeket itt találod: https://egykonyveloelete.hu/minimalber-emeleshez-kapcsolodo-szocialis-hozzajarulasi-ado-tamogatasa/
- Az élelmiszerlánc-felügyeleti díj első részletének befizetési határideje. https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Kozeledik_az_elelmiszerlanc-felugyeleti_dij_elso_reszletenek_fizetesi_hatarideje
Igaz, hogy kevésbé aktívan figyeltem az adózást érintő eseményeket, azonban még így sem kerülte el a figyelmemet a NÉTAK kapcsán kialakult jogszabályértelmezési vita. Miről is van szó? Itt olvasható Józsáné Maczkó Gabriella részletes elemzése: https://mkoe.hu/gallery/albums/userpics/202507260325310-szakrtisszefoglal_mkoe_rszre.pdf
- Az SZJA tv 3§ 64. pontja 2025.06.20-tól hatályos, ami a családi pótlék fogalmát tartalmazza, mely az 1998. évi LXXXIV. törvényre (Cst.) hivatkozik.
- Korábban az általános fogalomból kellett kiindulni, de úgy néz ki, hogy ezzel a pontosítással éppen az ellenkezőjét sikerült elérni, ha a törvény szövegét szigorúan szó szerint követjük: így ugyanis az idősebb anyák, akik 1999-től nem kaptak legalább 12 évig családi pótlékot kikerülnek a NÉTAK-ra jogosultak köréből.
- A jogalkotó szándéka nem lehetett a NÉTAK-ra jogosult nők körének szűkítése (erről nem is tesz említést az indoklásban), mindössze a fogalom egységes értelmezése volt a cél. A következmény viszont nem várt helyzetet teremtett: ugyanis így 2025. júliustól szűkül a NÉTAK-ra jogosultak köre a korábbiakhoz képest.
- Sürgős intézkedésre van szükség jogalkotói oldalról, hiszen pár nap van csak vissza júliusból, és számfejteni kell a hónapot (egy esetleges megbízási díjról meg ne is beszéljünk…)
- Az biztos, hogy egyértelmű tájékoztatásra lenne szükség a témában.
Egy másik érdekes, alig pár mondatos NAV közlemény alapján is nézelődtem, ezzel más oldalon még nem találkoztam: közzétették a 2025.07.30-tól elérhető 2565 ÁFA bevallás szerkezetét. Könyvelőként könnyen megvonhatjuk a vállunkat, hogy ez legyen a programozók gondja, igaz? Azért én kíváncsi voltam, és meglepő dolgot találtam:
- Én elsőre azt látom, hogy önkéntesen tölthető (tehát értelmezésem szerint nem kötelező) a levonásba helyezett ÁFA részletezése 5% / 18% / 27% / arányosítás szerint.
- Eddig csak a számla teljes nettó + ÁFA összegét részleteztük a 2565M lapon, és az egyes számlák esetén nem volt jelölve, hogy abból mennyi volt a TÉNYLEGESEN levont ÁFA összege.
- Ehhez képest az új nyomtatványban a ténylegesen levonásba helyezett ÁFA összege is kitölthető lesz.
- Az önkéntes kitöltéstől pedig csak 1 lépés a kötelező kitöltés, ergo jöhet az újabb „adminisztráció csökkentés”…
Levezetésként íme néhány színes hír még (egy részükről már írtam múlt héten)
- Aki ég a vágytól, hogy az eNyugtához kapcsolódó vevői applikációt megismerje, az már ismerkedhet annak felhasználói kézikönyvével (alig 45 oldal). Elérhetősége: NAV honlap -> Adó -> eNyugta -> Vevőknek
- A Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete 2025. július elején értesítette a lehetséges adóalanyokat, hogy 8 milliós forgalom alatt 5.000 forintot, felette 10 ezer forintot utaljanak át telephelyenként, ha termelnek, forgalmaznak hagymás, gumós, gyöktörzses dísznövényeket, dugványokat, palántákat, facsemetéket, díszfákat, cserjéket vagy egyéb élő növényeket. Ez is egy szép kis sarc…
- Az E-Önkormányzat Portálon megjelent egy közlemény, mely szerint az indokolatlanul megnövekedett lekérdezések korlátozása érdekében 2025. augusztus 1-jétől a szolgáltatás kizárólag a jogosult felhasználók (természetes személyek) számára lesz elérhető. Nagy valószínűséggel az automatikus lekérdező programokat kívánják így korlátozni, melyek valljuk be, hogy a lassan közeledő második féléves helyi adó előleg kiértesítésének esetében rengeteg időt spórolnak meg a könyvelőknek…
Remélem lesz időd pihenni még ezen a héten, és kikapcsolódni, így én is most ilyen rövidre (de számomra annál meglepőbbre) fogtam a mondanivalómat.
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
A hírlevelek továbbra is mindenkinek INGYENESEK!
A negyedéves bevallások beadásának határideje van ma. Sok könyvelő (köztük én is) erre a hétre időzíti a nyaralását, hiszen végre egy határidőmentes időszak következik… gondoltuk ezt még év elején. A váratlanul ért „Minimálbér emeléshez kapcsolódó szociális hozzájárulási adó támogatása” aztán szépen még rövidebbé tette az amúgy is szoros szabadság előtti napokat.
Ha már extra feladatként a hónapban megkaptuk ennek az ügyintézését is, de te még nem találkoztál a témával, akkor itt találsz róla egy általam írt cikket: https://egykonyveloelete.hu/minimalber-emeleshez-kapcsolodo-szocialis-hozzajarulasi-ado-tamogatasa/
- Ez az Államkincstár tájékoztatója: https://www.allamkincstar.gov.hu/nem-lakossagi-ugyek/Palyazatos_tamogatasok/minimalber-emeleshez-kapcsolodo-szocialis-hozzajarulasi-ado-tamogatas/a-kormany-segiti-a-berek-emeleset—a-vallalkozasok-juliustol-palyazhatnak-a-minimalber-emeles-miatti-kompenzaciora-
- A beadandó kérelem nyomtatvány elérhetősége: https://magyarorszag.hu/szuf_ugyleiras?id=c012bbe7-df2b-4ecd-8e4d-27ae3909c665
Aki nem egy elveszett az adminisztráció területén, az ügyfélként akár maga is elboldogul vele (nálam már van olyan aki jelezte, hogy beadta). A többiek kérelmét mi már csak az utolsó héten adjuk be, úgyis egyre meglepőbb dolgok derülnek ki az Államkincstárnak feltett kérdésekből… Például:
- KIVA-sok is igényelhetik, ami az igazságérzetem szerint egyébként jogos.
- Viszont többször is megerősítették, hogy a nyugdíjas munkavállalókra is kérhető, pedig náluk nem a munkáltatók közterhe nőtt, „csak” a bérköltsége. Ez számomra érdekes fejlemény.
A második negyedéves 20-áig esedékes bevallások határideje ma 07.21-én esedékes, utolsó ellenőrzésként nézzük csak felsorolás szinten a leggyakoribbakat:
- havi és negyedéves ÁFA bevallások
- amennyiben kapcsolódik hozzá, akkor az összesítő nyilatkozat (25A60) beadása
- 2501-esen szereplő kötelezettségek bevallása, mint pl. cégautóadó vagy a rehabilitációs hozzájárulás előlegbevallása.
- negyedéves KIVA előleg bevallása (ne felejtsük el az osztalékot is beírni, ha KIVA-s időszak eredményéből is van osztalék előírás a második negyedévben)
- környezetvédelmi termékdíj (ahol azt felvállaltuk)
- mindezek befizetéséről is gondoskodni kell
- és a befizetések során a havi és negyedéves társasági adó előlegekről se feledkezzünk meg.
Mivel ma kezdem én is a szabadságomat, így rendhagyó módon csak pár dologról írok
Íme néhány színes hír a NAV tollából:
- Alig néhány nappal a könnyítés hatályba lépése után egy borsodi vállalkozás már élt is a lehetőséggel, és kérvényezte a NAV-tól, hogy lekerülhessen az alkalmazottjukat bejelentés nélkül foglalkoztatók listájáról. https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Bevalt_a_konnyites_az_alkalmazottjukat_be_nem_jelento_vallalkozasoknal
- Már több mint ötszázan letöltötték a NAV két saját fejlesztésű, ingyenes alkalmazását, a NAV ePénztárgépet és a NAV eNyugtát. https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Mar_tobb_mint_otszazan_toltottek_le_a_NAV_ePenztargep_es_a_NAV_eNyugta_alkalmazast
- Hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű zöldség-, gyümölcs árusítása. https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Hatszazezer_forintos_eves_bevetelig_adomentes_lehet_a_sajat_termelesu_gyumolcs_arusitasa
- Nyári ellenőrzéssorozat van a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken augusztus 31-ig (bár ez már korábbi hír, de még nem évült el) https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/A_heten_indul_a_NAV_ellenorzessorozata_a_Balatonnal_es_a_Velencei-tonal
Aki foglalkozik az EPR témájával, számukra érdekes, hogy a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerrel összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról jelent meg a 203/2025. (VII. 17.) Korm. rendelete.
A Hivatalos értesítő 07.17-ei számában már megtaláljuk a NAV közleményét az augusztusban alkalmazható üzemanyagárakról: benzin: 596 Ft/l, gázolaj: 600 Ft/l.
Természetesen voltak hírek, amelyek borzolták a kedélyeket. Ebből kettőt hoztam nektek:
- A Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete 2025. július elején értesítette a lehetséges adóalanyokat, hogy 8 milliós forgalom alatt 5.000 forintot, felette 10 ezer forintot utaljanak át telephelyenként, ha termelnek, forgalmaznak hagymás, gumós, gyöktörzses dísznövényeket, dugványokat, palántákat, facsemetéket, díszfákat, cserjéket vagy egyéb élő növényeket. Ez is egy szép kis sarc…
- Az E-Önkormányzat Portálon megjelent egy közlemény, mely szerint az indokolatlanul megnövekedett lekérdezések korlátozása érdekében 2025. augusztus 1-jétől a szolgáltatás kizárólag a jogosult felhasználók (természetes személyek) számára lesz elérhető. Nagy valószínűséggel az automatikus lekérdező programokat kívánják így korlátozni, melyek valljuk be, hogy a lassan közeledő második féléves helyi adó előleg kiértesítésének esetében rengeteg időt spórolnak meg a könyvelőknek…
Remélem lesz időd pihenni a héten, és kikapcsolódni. Jövő héten elképzelhető, hogy a hírlevelem kicsit késni fog (néhány napot vagy rövidebb lesz), de azért igyekezni fogok
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
A hírlevelek továbbra is mindenkinek INGYENESEK!
Elérkeztünk a negyedéves bevallási hajrá utolsó hetéhez. Számomra hihetetlen, milyen gyorsan múlt el az első félév… Minden évben az első hosszabb (1 hetes) tervezett szabadságom ilyenkor van, amikor végre a családommal tölthetek „gondtalanul” minőségi időt. Ebbe kavar be az idei évben a „Minimálbér emeléshez kapcsolódó szociális hozzájárulási adó támogatás” igénylése, mely kizárólag 07.01 és 07.31 között igényelhető.
Múlt héten még arról írtam, hogy úgy néz ki, hogy a KIVA-sok nem igényelhetik. Azóta megérkezett az Államkincstár válasza, hogy KIVA-sok is igényelhetik. Igaz, hogy első körben egy „sablon” válasz érkezett, melyből nem derült ki egyértelműen, hogy csak a valamilyen kedvezmény miatt szochót nem fizetőkre gondolnak, vagy a KIVA-sokra is, de határozott, újból feltett kérdésemre, már egyértelműen fogalmaztak Így extra feladatként a hónapban megkaptuk ennek az ügyintézését is. Ha te még nem találkoztál a témával, akkor itt találsz róla egy általam írt cikket: https://egykonyveloelete.hu/minimalber-emeleshez-kapcsolodo-szocialis-hozzajarulasi-ado-tamogatasa/
- Ez az Államkincstár tájékoztatója: https://www.allamkincstar.gov.hu/nem-lakossagi-ugyek/Palyazatos_tamogatasok/minimalber-emeleshez-kapcsolodo-szocialis-hozzajarulasi-ado-tamogatas/a-kormany-segiti-a-berek-emeleset—a-vallalkozasok-juliustol-palyazhatnak-a-minimalber-emeles-miatti-kompenzaciora-
- A beadandó kérelem nyomtatvány elérhetősége: https://magyarorszag.hu/szuf_ugyleiras?id=c012bbe7-df2b-4ecd-8e4d-27ae3909c665
Én ügyfeleimet köremailben tájékoztattam róla. Aki nem egy elveszett az adminisztráció területén, az szerintem maga is elboldogul vele. Ahol pedig nekünk kell az adatokat összeszedni és a kérelmet beadni, ott ez egy külön díjazású tétel lesz, hiszen ezt véleményem szerint nem lehet átalánydíjban vállalni.
Különösen igaz ez, ha belegondolunk, hogy mennyi időnk megy el feleslegesen a KAÜ azonosítási rendszer üzemzavarai miatt. Sokan szombaton szerették volna a járulékbevallásokat beküldeni, ami az újabb üzemzavar miatt nem volt lehetséges. Ezért könyvelők sokasága ült a gép előtt vasárnap (!) azért, hogy a bevallások beküldésre kerüljenek
Mivel a járulékbevallások határideje 07.12-e szombat, így a tényleges határidő 07.14-e, a mai nap. Hát én kivártam vele, nem áldoztam be miatta a hétvégémet! Azért íme a gyors csekklista, hogy mi ne maradjon el ma:
- a szokásos havi gyakoriságú 2508 és 2558-asok mellett
- az átalányadózó egyéni vállalkozók negyedéves járulékbevallása (2558)
- Ezen kívül az SZJA előlegük kiszámítása (és megfizettetése) is, valamint
- a VSZJA-sok negyedéves SZJA előlegének kiszámítása és ügyfelekkel való közlése.
A második negyedéves 20-áig esedékes bevallások határideje is gyorsan elérkezik (ami 1 hét múlva 07.21-én esedékes), nézzük csak felsorolás szinten a leggyakoribbakat:
- havi és negyedéves ÁFA bevallások
- amennyiben kapcsolódik hozzá, akkor az összesítő nyilatkozat (25A60) beadása
- 2501-esen szereplő kötelezettségek bevallása, mint pl. cégautóadó vagy a rehabilitációs hozzájárulás előlegbevallása.
- negyedéves KIVA előleg bevallása (ne felejtsük el az osztalékot is beírni, ha KIVA-s időszak eredményéből is van osztalék előírás a második negyedévben)
- környezetvédelmi termékdíj (ahol azt felvállaltuk)
- mindezek befizetéséről is gondoskodni kell
- és a befizetések során a havi és negyedéves társasági adó előlegekről se feledkezzünk meg.
Jó tudni, hogy 2025.06.20-tól a mérlegképesek adott évben megszerzett kreditpontjainak számát évente 2x a Kormányzati Portálon közzéteszik a Számviteli tv152. § (6) bekezdés alapján. Még nem találtam meg a lekérdező felületet, de kíváncsian várom.
Szintén 2025.06.20-tól az EFO-val kapcsolatban az ART 225. § (4) bekezdés szerint a NAV nem szab ki mulasztási bírságot ha:
- a munkáltató az ellenőrzést megelőző bevallással lezárt utolsó adómegállapítási időszakára az ugyanazon jogviszonnyal összefüggő bevallási kötelezettségének eleget tett, VAGY
- ha ugyan nem jelentette be az EFO-st, de még az ellenőrzés megkezdése előtt teljesítette a rá vonatkozó járulékbevallást ÉS
- az ellenőrzés során készült jegyzőkönyvre tehető észrevétel benyújtási határidejéig teljesítette a biztosítotti bejelentést (normál munkaviszony).
A be nem jelentett foglalkoztatottat foglalkoztatók számára „jó hír”, hogy 2025. 07. 05-től az ART 265§ (4) alapján a NAV kérelemre évenként legfeljebb egyszer törli a közzétételi listáról a közzétett adatokat, ha
- a foglalkoztató max. 5 fő alkalmazott bejelentését mulasztotta el, ÉS
- a kiszabott bírságot esedékességig befizette.
- Ennek díja a közzétételt kiváltó bírság, melynek mértéke a bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt kiszabott mulasztási bírság tízszerese.
Az ezzel kapcsolatos NAV közlemény itt olvasható: https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Matol_valtozik_nehany_adoszabaly
Könyvelőként újabb feladat elé állít bennünket a Pénzmosási tv-nek való megfelelés is: a NAV PEI honlapján új típuszszabályzatok jelentek meg 2025.07.01-től. Az útmutató alapján a típusszabályzat VIII. fejezetének A. pontjában szükséges a szolgáltató kijelölt felelős vezetőjének nevét és beosztását rögzíteni.
Ehhez a témához kapcsolódóan pedig a NAV honlapján -> Főoldal -> Adatbázisok -> AFADtv szerinti bizonytalan és megbízhatatlan adatszolgáltatókról is található adatbázis. Szerencsére még egyik adatbázisban sem található ilyen adózó
Jó ha tudjátok, hogy együttműködési megállapodást kötött az MKIK és a NAV a vállalkozások működési feltételeinek javítása és az üzleti környezet átláthatóságának erősítése érdekében. Ezt olvasva vajon hány embernek jut eszébe 2022 és a KATA teljes átalakítása…? https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Kozosen_segiti_a_hazai_vallalkozasokat_az_MKIK_es_a_NAV
Zárszóként még egy gondolatot szeretnék megosztani veletek. Számtalan üzenetet szoktam kapni tőletek, melyben szakmai témákban kértek tanácsot, néha csak megerősítést. Jelenleg is több megválaszolatlan üzenetem van, és ha nem reagálok, annak az oka nem a modortalanság, hanem hogy egyszerűen nincs rá kapacitásom. Van olyan nap, amikor több mint 10 privát megkeresés érkezik hozzám különböző formában. A napi munka mellett ezek megválaszolása számomra sajnos kivitelezhetetlen.
Aki úgy gondolja, amikor lazább időszak van, tanácsadás keretében természetesen segítek előzetes egyeztetést követően, ha a témában otthonosan mozgok (én sem értek mindenhez ). Megértéseteket köszönöm!
A fenti kis „színes hírcsokorral” pedig jó munkát és kitartást kívánok erre a hétre is!
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
A hírlevelek továbbra is mindenkinek INGYENESEK!
Már eltelt egy hét a júliusból is, remélem jól bírtátok a meleget, a héten jön egy kis felfrissülés, ami a drasztikus változás miatt viszont nem biztos, hogy csak pozitív hatással lesz ránk.
A járulékbevallások határideje 07.12-e szombat lesz, így a tényleges határidő 07.14-e jövő hét hétfőre csúszik. Ettől függetlenül a héten a következőkkel el kell készülnünk:
- a szokásos havi gyakoriságú 2508 és 2558-asok mellett
- az átalányadózó egyéni vállalkozók negyedéves járulékbevallásának (2558) is.
- Ezen kívül az SZJA előlegük kiszámítása (és megfizettetése) is, valamint
- a VSZJA-sok negyedéves SZJA előlegének kiszámítása is vár ránk.
A 20-ai határidőkről most nem írok (hagyok valamit jövő hétre is ), mivel nem akarlak elriasztani a levél hosszúságával
Aki régóta olvas az tudja, hogy nálam a bérekkel együtt elkészülnek a KIVA bevallások is, így 20-a előtt már nem kell még egyszer külön újra elővenni a hozzá szükséges adatokat. Ne felejtsük el, ha valaki a második negyedévben fogadta el a 2024. évi beszámolóját, és abban KIVA-s időszak eredményéből is van osztalékról szóló döntés, akkor azt a KIVA előlegbevallásban szerepeltetni kell függetlenül attól, hogy a tényleges osztalékfizetés megtörtént-e vagy sem.
A 2558-asból 07.03-án adtak ki új verziót, jelenleg az 5.0-ás a legfrissebb. Bár a módosítás a CSED melletti munkavégzés lehetőségének jelölését tartalmazza (ami 07.01-től lehetséges), mégis elutasító nyugtával „díjazza” a NAV, ha még az előző verziószámmal kerül beküldésre a nyomtatvány.
A bérek fizetésének határideje 07.10-e, ezzel kapcsolatban a 07 hótól életbe lépő és eltérően alkalmazandó szabályokra hívnám fel a figyelmet:
- A családi kedvezmény esetében a 06 havi béreknél, amelyek fizetési határideje 07.10, még NEM lehet érvényesíteni az 50%-kal megemelt összeget.
- TB kifizetőhelyek esetében a CSED / GYED / Örökbefogadói díj esetében az adókedvezményt az ellátások kifizetésének időpontjában kell érvényesíteni, így a 07 hó elején kifizetett összegekre már érvényesíteni kell az adókedvezményt.
- A letiltások esetében, amennyiben a munkabér kifizetése és így a letiltás tényleges levonása 07 hóban történik (tehát pl. nem 06.30-án van kifizetve a 06 havi bér), akkor már az új szabályokat kell alkalmazni a folyamatban lévő ügyekre is. Tehát a minimálbér nettó összegének 60%-a, azaz 116.029 Ft mentes a letiltás alól. NAV tájékoztatót ezzel kapcsolatban itt találtok: https://nav.gov.hu/ugyfeliranytu/nezzen-utana/tudjon_rola/valtoznak-a-jovedelemletiltas-szabalyai
- !! A családi kedvezmény nettó összegének mentessége (Vht. 74§ l) pontja) viszont csek a 2025.07.01 után indult (!) végrehajtások esetén alkalmazandó !! Tehát hiába vesz igénybe családi kedvezményt a munkavállaló, ha már folyamatban lévő letiltásról van szó, akkor később sem lesz az ő esetében mentes ez a letiltás alól a családi kedvezmény összege.
A Mi mennyi táblázatomat módosítani kellene, mivel a 2025.07.01-2025.12.31 között az SZJA kedvezmények sorrendje megváltozik. A kompakt kinézet miatt ezt most nem vezetem át az egész táblázatomon, de azért elkészítettem. A FB oldalamon múlt héten nagy népszerűségnek örvendett, így ide is beteszem:
Július 1-jétől lépett hatályba a foglalkoztatotti jogviszonyt tisztázó eljárás: még a nyáron megindulnak azok az eljárások, amikor a hivatal már szankcionál: ha a munkáltató a felhívástól számított 15 napon belül nem rendezi jogszerűen munkavállalói jogviszonyát, a NAV alkalmazottanként 100 ezer forint mulasztási bírsággal sújtja a foglalkoztatót. Így érdemes erre kiemelt figyelmet fordítani.
Múlt héten írtam az EFO-sokra vonatkozó új szabályokról, most csak a 2 NAV-os tájékoztató linkjét ismétlem meg, és utána írom is a tapasztalatomat a NAV-Mobil applikációról…
- https://nav.gov.hu/ado/egyeb/Az_egyszerusitett_foglalkoztatas_valtozasai_2025-ben
- https://nav.gov.hu/ado/egyeb/az-egyszerusitett-foglalkoztatas-valtozasai-2025-ben—gyik
A NAV-Mobil applikációs lekérdezhetőségről is jelent meg tájékoztató: https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/A_NAV-Mobilban_mar_nyomon_kovethetok_az_egyszerusitett_foglalkoztatas_adatai
Nos én kipróbáltam, és egyáltalán nem felhasználóbarát a NAV-Mobil felülete
- Ott kezdődött, hogy a leendő munkáltató adószámát meg kellett volna adni… az egyéni vállalkozók csak az adóazonosító jelükkel szerepelnek, az adószámukkal nem. Az adószámok és adóazonosító jelek mellett név nem látható, de még kereső mező sincs… megint nem a tömeges felhasználókra (könyvelőkre, bérszámfejtőkre) fejlesztettek…
- Mindent be kellett pötyögni, mint egy rendes bejelentésnél: név, adóazonosító jel, TAJ szám, milyen jellegű munka, mikortól és hány napot.
- Ezek után pedig nem egy számot kaptam, hogy hány napot volt már foglalkoztatva, vagy még hány napja maradt a 120 napból, hanem egy sablon szöveget, mely szerint a bejelentésnek nincs törvényi akadálya…
- Ez elég félrevezető, mert kíváncsi lennék, hogy alkalmi munkánál pl. az azonos felek közötti 90 napot is „vizsgálta” a rendszer, vagy csak a 120 napra fogjuk ezt a választ kapni egységesen 10.28-ig? Végülis addig lehet még javítani az applikáción…
Írtam már hogy a vállalkozások júliusban pályázhatnak a minimálbér-emelés miatti kompenzációra. Sajnos úgy néz ki, hogy ebből a KIVA-sok kimaradnak 🙁 ugyanis ők nem fizetnek szocho-t és a KIVA sehol nincs megemlítve benne. Természetesen az EV-k saját magukra szintén nem igényelhetik ezt. Itt olvasható a kincstár tájékoztatója: https://www.allamkincstar.gov.hu/nem-lakossagi-ugyek/Palyazatos_tamogatasok/minimalber-emeleshez-kapcsolodo-szocialis-hozzajarulasi-ado-tamogatas/a-kormany-segiti-a-berek-emeleset—a-vallalkozasok-juliustol-palyazhatnak-a-minimalber-emeles-miatti-kompenzaciora-
Megjelent már a kérelem nyomtatvány, de több a kérdés, mint a válasz. Ami biztos, hogy az idei kérelem kizárólag 2025.07.01 – 2025.07.31 között lesz benyújtható ezen a felületen: https://magyarorszag.hu/szuf_ugyleiras?id=c012bbe7-df2b-4ecd-8e4d-27ae3909c665
Még 06.30-án tettem fel a Kincstárnak 9 kérdést, amelyben a kilépőkre, szocho kedvezményben részesült munkavállalókra vonatkozó kérdéseim voltak, de válasz a mai napig nem érkezett. Az igényléshez nincs kitöltési útmutató, és a táblázatos formában a munkavállaló azonosítására vonatkozó adaton kívül érdemben 2 adatot kell megadni: a 2025. évi alapbérét, napi munkaidejét és a támogatás %-os mértékét. Nincs is sok érintett ügyfelem, de ezek alapján mindenkinek a kivárást javaslom ebben az ügyben.
Már letölthető a NAV saját fejlesztésű ingyenes e-Pénztárgép eNyugta alkalmazása. Némi propaganda szöveg róla: https://kormany.hu/hirek/zsebunkben-a-penztargep-ingyenesen-letoltheto-a-nav-epenztargep-es-nav-enyugta-alkalmazasa
Így a negyedéves hajtásban azt hiszem nem is húzom tovább az idődet, mindössze jó munkát és kitartást kívánok!
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
A hírlevelek továbbra is mindenkinek INGYENESEK!
Remélem múlt héten sikerült egy kicsit feltöltődnöd a konkrét határidőktől mentes napoknak köszönhetően (tekintsünk el az ÖVTJ / TEÁOR átforgatások mai határidejétől). Én is lazábban dolgoztam, sőt pénteken részt vettem egy rövid beszélgetésen ahol a „Mastermind, mint vállalkozásfejlesztési eszköz” volt a téma. Igaz, hogy nem éreztem, hogy ebben konkrét tapasztalat híján releváns lennék, de elfogadtam a meghívást, ahol pár mondat erejéig én is elmondhattam a véleményemet. Jól esett, hogy többen is odajöttek és megerősítették, hogy fontos és jó amit a hírleveleim és a FB oldalam képvisel: értéket adok nektek.
De térjünk át az e heti teendőinkre, mely után 2 fontos dologról is fogok írni:
- Az EFO-sokra vonatkozó 07.01-jétől érvényes megváltozott szabályokról
- A minimálbér emeléshez kapcsolódó szochó támogatásról. Ezzel kapcsolatban már itt „lelövöm” a poént: mindössze 1 hónapig lehet beadni a kéremet, idén 2025.07.01-07.31 között. Mikor máskor, mint a negyedéves bevallások dömpingjében…? (vagy utána, amikor gondolom nem én egyedül megyek tervezetten pihenni / nyaralni)
Bár a héten szerencsére nincs bevallási határidőnk, a negyedéves bevallások sokasága miatt biztos nem unatkozunk majd az elkövetkezendő 3 hétben (sőt lehet, hogy 07.31-ig sem…)
Ma határidősek az ÖVTJ / TEÁOR átforgatások. Remélem ezt a feladatot sikeresen teljesítetted.
Ne felejtsétek el, hogy az EVNY (Egyéni vállalkozók nyilvántartása) lekérdező felületet, átkerült a NAV-os portálra: https://evny.nav.gov.hu/portal/ A régi holnaptól (2025.07.01-től) már nem lesz elérhető.
Én már ma elkezdem azokat a bérszámfejtéseket elkészíteni, ahol minden adat rendelkezésre áll, hiába van még 2 hét a bevallási határidőig (07.12-e szombat lesz, így a tényleges határidő 07.14-e hétfőre csúszik). Szintén ez a határidő a negyedév miatt:
- a szokásos havi gyakoriságú 2508 és 2558-asok mellett
- az átalányadózó egyéni vállalkozók negyedéves járulékbevallásának (2558) is.
- Ezen kívül az SZJA előlegük kiszámítása (és megfizettetése) is, valamint
- a VSZJA-sok negyedéves SZJA előlegének kiszámítása is vár ránk.
Aki régóta olvas az tudja, hogy nálam a bérekkel együtt elkészülnek a KIVA bevallások is, így 20-a előtt már nem kell még egyszer külön újra elővenni a hozzá szükséges adatokat. Ne felejtsük el, ha valaki a második negyedévben fogadta el a 2024. évi beszámolóját, és abban KIVA-s időszak eredményéből is van osztalékról szóló döntés, akkor azt a KIVA előlegbevallásban szerepeltetni kell függetlenül attól, hogy a tényleges osztalékfizetés megtörtént-e vagy sem.
A 2508-as nyomtatványt a július 1-jén életbe lépő változások miatt frissítették, jelenleg a 6.0-ás verzió hatályos. Ne felejtsd el ellenőrizni, hiszen roppant bosszantó a rossz verziószámú nyomtatvány miatt kapni az elutasító nyugtát
Szintén a bérek kapcsán ahol a foglalkoztatottak száma meghaladja a 25 főt (vagy nagyon a határon van), már ilyenkor megnézem, keletkezik-e rehabilitációs hozzájárulási kötelezettség. Amennyiben igen, ezt is elkészítem.
A második negyedéves 20-áig esedékes bevallások határideje is gyorsan elérkezik, így érdemes ezeket is átnézni (leggyakoribbak)
- havi és negyedéves ÁFA bevallások
- amennyiben kapcsolódik hozzá, akkor az összesítő nyilatkozat (25A60) beadása
- 2501-esen szereplő kötelezettségek bevallása, mint pl. cégautóadó vagy a fentebb említett rehabilitációs hozzájárulás előlegbevallása.
- negyedéves KIVA előleg bevallása
- környezetvédelmi termékdíj (ahol azt felvállaltuk)
- mindezek befizetéséről is gondoskodni kell
- és a befizetések során a havi és negyedéves társasági adó előlegekről se feledkezzünk meg.
Holnap (07.01-jén) lépett volna életbe a papíralapú kézi nyugtákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség, de szerencsére ezt 2026.09.01-re halasztották. Tájékozottabb ügyfeleink a módosítás előtt már aggódva érdeklődtek arról, hogy ezt miként kell majd teljesíteniük, így ezügyben – velünk együtt – fellélegezhetnek.
Nem így az egyszerűsített foglalkoztatásra vonatkozó módosításokkal kapcsolatban. Erről a NAV honlapján megjelent:
- Egy rövid tájékoztató: https://nav.gov.hu/ado/egyeb/Az_egyszerusitett_foglalkoztatas_valtozasai_2025-ben
- Ehhez kapcsolódóan pedig a gyakran ismételt kérdések: https://nav.gov.hu/ado/egyeb/az-egyszerusitett-foglalkoztatas-valtozasai-2025-ben—gyik
- Ezekből megtudhatjuk:
- A magánszemély oldalról jelentkező 120 napos korlátot NEM kell arányosítani annak okán, hogy a változás 07.01-től lép életbe.
- A 120 napos korlátot 07.01-től kell figyelni, tehát nem gond, ha valaki 06.30-ig akár ettől több napon keresztül volt EFO-sként foglalkoztatva több munkáltatónál összesen.
- Az egy munkáltatóra vonatkozó évi 90 napos szabály az alkalmi munka során megmarad, így ha ezt valaki már kimerítette az első félévben, akkor nem lesz még plusz 30 napja (120-90) a második félévre ugyanazon munkáltatónál.
- Szerencsére ha valaki 07.01-től 1 adott napon akár több munkáltatónál is EFO-s, az a 120 napba 1 napnak fog számítani.
- A bennünket leginkább érdeklő kérdés a fentiek mellett azt gondolom, a lekérdező felület elérhetősége. Ez a múlt heti tájékoztató szerint még fejlesztés alatt áll, szerencsére 10.28-ig senki nem tudja átlépni a 120 napot a fentiek alapján
Viszont a tájékoztató szerint ez a lekérdezési lehetőség csak a NAV Mobilban lesz elérhető, illetve az ONYA-n történő beadás esetén a beküldés előtt hibaüzenetet fogunk kapni.
- Eddig is tudtuk, hogy ez megint nem egyszerűsítést hoz az adminisztrációban, de hogy ezt az ellenőrzést meg tudják-e majd az ügyfelek csinálni, az még kérdéses. Biztosan ennek megtanítása szintén a könyvelők feladata lesz…
Múlt héten a 1198/2025. (VI. 16.) kormányhatározatra hívtam fel a figyelmeteket, mely a minimálbér emeléshez kapcsolódó szociális hozzájárulási adó növekedést ellensúlyozó támogatási programról szól. Erről a FB oldalamon is írtam kb 2 hete. Akkor a kormány honlapján ez jelent meg róla: https://kormany.hu/hirek/a-kormany-segiti-a-berek-emeleset-a-vallalkozasok-juliustol-palyazhatnak-a-minimalber-emeles-miatti-kompenzaciora
Múlt hét csütörtökön (06.26-án) pedig megjelent az Államkincstár tájékoztatója is ezzel kapcsolatban: https://www.allamkincstar.gov.hu/nem-lakossagi-ugyek/Palyazatos_tamogatasok/minimalber-emeleshez-kapcsolodo-szocialis-hozzajarulasi-ado-tamogatas/a-kormany-segiti-a-berek-emeleset—a-vallalkozasok-juliustol-palyazhatnak-a-minimalber-emeles-miatti-kompenzaciora-
Az idei kérelem kizárólag 2025.07.01 – 2025.07.31 között lesz benyújtható ezen a felületen: https://magyarorszag.hu/szuf_ugyleiras?id=c012bbe7-df2b-4ecd-8e4d-27ae3909c665
És elárulom, az elkövetkező 2 évben is sikerült ugyanezt az időszakot kijelölniük… komolyan nem értem: ezt miért nem lehetett augusztusra vagy szeptemberre tenni? Ez megint egy hatalmas plusz adminisztráció és kérelem „gyártás”, amit arra az időszakra kell besűríteni, amikor egyébként is nagyon feszített a munkatempó, és a 20-a után fennmaradó másfél hétben sokan a tervezett szabadságukat töltik (ahogy pl. én is…)
Mivel hétvégén családi programjaink voltak, így nem merültem el a részletekben, ettől függetlenül eléggé felbosszantott ez a hír. Igyekszem ezzel kapcsolatban is összeszedni az információkat, hiszen a felület megnyílása után, és a konkrét esetek függvényében biztos rengeteg kérdés merül fel. És kaptunk erre mindössze 1 hónapot, nulla felkészülési idővel…
Igaz, hogy úgy szép az élet ha zajlik, de azért kaphatnánk néha egy kis lélegzetvételnyi nyugalmat is, nem? Remélem nem sokkolódtál le nagyon, mindenesetre sok energiát és kitartást kívánok erre a hétre is!
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
A hírlevelek továbbra is mindenkinek INGYENESEK!
Több, mint másfél éve írom a hírleveleimet, és ez a hét volt az első, amikor nem hétfőn írtam neked (közbeszólt egy hirtelen ötletből megvalósított hosszú hétvége). Nagyon jól esett, hogy többen is írtatok, hogy nem kaptátok meg hétfőn a szokásos időben a levelem, ez számomra azt jelenti, hogy értékesek ezek a heti összefoglalók
Remélem azért 1 nap csúszással is tudok majd hasznos dolgokat írni.
A héten szerencsére nincs bevallási határidőnk, így kihasználhatjuk ezt az 1 hetet egy kis kikapcsolódásra, illetve egyéb feladataink rendezésére.
Nálunk maradtak az ÖVTJ / TEÁOR átforgatásokból is erre a hétre, ami most már szerencsére rutinosan, gördülékenyen megy. Főleg az egyéni vállalkozókra vonatkozóan még mindig sok kérdéssel találkozom:
- Az egyéni vállalkozók ÖVTJ módosítása kapcsán sokszor olvasom azt a tanácsot, hogy töröljünk minden tevékenységet, és vegyük fel az összeset újra, és ezt akkor is tegyük meg, ha nem változott a kód. Ez így egyáltalán nem pontos, és számtalan felesleges munkát eredményez.
- Ha a 6 számjegyű ÖVTJ kód változatlan maradt, de a NAV-os törzsadatban azt látjuk, hogy az érvényessége 2025.01.01 előtti, akkor a fentiek alapján tényleg törölni kell, és újra felvenni.
- Ha az ÖVTJ kód 2024-ben és 2025-ben is megegyezik, ÉS az érvényessége 2025.01.01, akkor azt felesleges a webes ügysegéden törölni és újra felvenni.
- A szünetelő egyéni vállalkozóknál a főtevékenység átforgatását elvégezték hivatalból. Az egyéb tevékenységeket viszont nem lehet módosítani szünetelés alatt, így azt majd akkor kell megtenni, amikor újra működő lesz az egyéni vállalkozó. Az sem gond, ha ez 2025.08.31 után fog bekövetkezni, amikor minden 2025 előtti régi kódot szintén hivatalból törölni fognak. Ebben az esetben az újrainduláskor majd újként kell felvenni a végzett, de a régi ÖVTJ miatt törölt tevékenységeket.
- Azért, hogy ez később ellenőrizhető legyen, a szünetelőknél érdemes egy törzsadatot lekérni, hogy a későbbi új bejelentéseknél biztos ne maradjon ki semmi.
Múlt héten elfogadták az Egyes adókötelezettségek és egyes adótörvények módosításáról szóló T/11920 törvényjavaslatot, mely kihirdetve a 2025. évi LIV. törvényben található. A minél könnyebb feldolgozhatóság érdekében (irónia) természetesen eltérő hatálydátumokat találunk benne… olyan szép, amikor az SZJA kedvezmények érvényesíthetőségi sorrendje a saláta törvényben egymás alatt 3x különböző módon van felsorolva, majd a tv végén kell visszakeresni, hogy melyik pont mikortól hatályos
Rengeteg a törvényi változás, és azt gondolom, hogy a hírlevél keretei nem is adnak teret ezek felsorolására, így ezt itt és most én sem teszem. Egy dolgot emelnék ki, amivel a sajtó is foglalkozott, persze kicsit pontatlanul:
- a magánszemélyek esetén az automatikus fizetési könnyítés értékhatára 1 millió Ft-ról 2 millió Ft-ra
- megbízható adózók esetén 3 millió Ft-ról 5 millió Ft-ra emelkedett.
A fizetési könnyítés viszont NEM csak a részletfizetést jelenti, hanem a fizetési halasztást is! Legutóbb egyik ügyfelemnek 3 millió Ft-ra kértünk halasztást, amiről 1 nap alatt megérkezett a jóváhagyás is. Ha ügyfelünk megfelel a feltételeknek, akkor mindenképp érdemes javasolni, hiszen ez tekinthető akár egy bírálat nélküli (automatikus), NAV által biztosított „hitelnek” is
A NAV honlapján ennek megfelelően már megtalálhatók a módosított adatlapok, aki nem ONYA-n adja be, az ne felejtse el frissíteni őket.
Ha már automatikus részletfizetés, keveset emlegettük mostanában, hogy 06.30-ig kérhetnek automatikus, 5 havi pótlékmentes részletfizetést azok, akik még nem rendezték a gépjárműadót
Közben idén gyorsan reagál a NAV az szja-bevallási hibákra és a beszámoló közzététel elmaradására is. Korábbi években ezek inkább a nyár második felében voltak jellenmzők, úgy látszik az informatikai rendszerek fejlődésével ez is felgyorsult. A beszámoló közzétételének pótlására 30 napos határidőt biztosítanak.
Már csak azt nem értem, hogy ha úgyis gyorsan dolgoznak, akkor a NAV folyószámla túlfizetés értesítőket miért nem 20-a után küldik…? Hiszen pikk-pakk felkönyvelt hibátlan bevallások után kevésbé lenne megtévesztő a túlfizetésről szóló értesítő, mint 19-én, amikor sok rendesen fizető ügyfél már elutalta az ÁFA-t…
Az EVNY (Egyéni vállalkozók nyilvántartása) lekérdező felületet, átkerült a NAV-os portálra: https://evny.nav.gov.hu/portal/ A régi is még elérhető 2025.06.30-ig.
Egy kormányhatározatra is szeretném felhívni a figyelmeteket. Erről a FB oldalamon írtam múlt héten, azonban nem igazán találkoztam vele máshol, így szerintem érdemes itt is megismételni. A kormány honlapján ez jelent meg róla: https://kormany.hu/hirek/a-kormany-segiti-a-berek-emeleset-a-vallalkozasok-juliustol-palyazhatnak-a-minimalber-emeles-miatti-kompenzaciora
Ez pedig a FB posztom:
Bevallom őszintén a Magyar Közlönyben nem szoktam a Határozatok Tárát különösebben átnézni. Teljesen véletlenül akadt meg a szemem a 1198/2025. (VI. 16.) Korm. határozatának nevében szereplő #minimálbér szón.
Talán emlékeztek, hogy tavaly a minimálbér elfogadása előtt már cikkeztek arról, hogy majd kompenzálást kapnak a munkaadók a minimálbéren foglalkoztatott munkavállalók után. Aztán az adócsomagban erről már nem esett szó…
Úgy néz ki, hogy mindez egy támogatási program keretein belül fog megvalósulni,
vissza nem térítendő kompenzációs támogatás
keretében.
Mindezt úgy, hogy „csúszó rendszerben” a 2025-2027-es évben az előző évi minimálbérhez kapcsolódó szochó fizetési kötelezettség keletkezzen a munkaadóknál.
Újabb adminisztráció csökkentés a javából
Ráadásul a Magyar Államkincstár lesz a Program kezelő szerve
amivel a Nemzetgazdasági miniszternek 2025.06.23-ig kell erre vonatkozó megállapodást kötnie.
Ugye tudjuk, hogy mit jelent a támogatás így?
Valószínűleg külön kell igényelni
Az igénylést elbírálják, ellenőrzik,
majd egyszer valamikor kiutalják
Sok a bennem felmerült kérdés:
Vajon 1 évben hány alkalommal lehet / kell majd igényelni? Havonta, vagy csak év végén egyszer? Hiszen már lassan eltelt az első félév…
Milyen adminisztrációs terhekkel fog ez járni? És vajon ki fogja megfizetni ennek a többlet költségét a könyvelők felé?
Esetleg beépíthetnék a xx08-as bevallásokba, de érzésem szerint nem ez az irány
És mekkora összegről beszélünk
A minimálbér növekedés 24.000 Ft volt 2024-ről 2025-re, ennek 13 %-a 3.120 Ft/hó/fő. Ez munkavállalónként évente 37.440 Ft.
Ez hatalmas segítség a vállalkozásoknak…
ha a szakképzettséget nem igénylő munkakör miatti szocho kedvezményt is igénybevette a munkáltató, akkor fele ennyi?
Szóval szokás szerint több a kérdés, mint a válasz ebben a témában IS…
Itt a nyár, és a diákok foglalkoztatásához kapcsolódóan a Foglalkoztatási Osztály immár 13-ik éve idén is elindította a Nyári Diákmunka Programot. Mi már túl vagyunk egy beadáson, szerencsére már elég rövid ez a kérelem nyomtatvány. A program részletei itt olvashatók: https://nfsz.munka.hu/cikk/7156/Nyari_diakmunka_2025
A héten a bérszámfejtésre történő előkészületek jegyében érdemes még átnézni, hogy volt-e olyan bérszámfejtett munkavállalónk vagy vállalkozónk, aki a családi kedvezmény nyilatkozatban nem főben adta meg az érvényesíteni kívánt családi kedvezményt, hanem Ft összegben. Igaz, hogy a 2025.07.01-től a családi kedvezmény 50%-os emelése NEM a kifizetés időpontjára vonatkozóan vehető igénybe, hanem a vonatkozási időszak alapján, tehát a munkavállalók 2025. augusztus elején kapnak magasabb nettó utalást. Viszont a Ft-ban nyilatkozók esetén módosított családi kedvezmény nyilatkozatot kell adniuk, ha az emelést érvényesíteni szeretnék már júliustól. És amilyen Murphy, biztos ilyen dolgozónak fog még júliusban hóközben megszűnni a munkaviszonya…
Remélem a sok infó után jut némi időd a feltöltődésre is, hiszen utána itt van az újabb negyedéves bevallási etapunk…
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
A hírlevelek továbbra is mindenkinek INGYENESEK!
Így június közepén végre beköszöntött az igazi nyár. Évek óta megfigyeltem, hogy szinte átmenet nélkül érkezik meg. A májusi hajrában olykor még fűtést is kell kapcsolni, 2 hét múlva pedig klíma nélkül nem lehet elviselni a meleget egy tetőtéri irodában. Így talán könnyebb az elmúlt időszakot kipihenni, és most már akkora a „csábítás”, hogy legalább egy medencébe megpróbáljuk a lábunkat belelógatni pihenés képpen, mondjuk hétvégén Ehhez hatásos segítséget nyújtott a NAV is, ugyanis minden KAÜ azonosítást igénylő ügyintézés szünetelt szombaton…
Múlt heti hírlevelemben írtam, hogy 06.10-én reggel még nem érkezett hozzánk szochó-kedvezmény igazolás. Ez a mai napig nem történt meg, és a hiba nem feltétlenül nálunk van. A NAV 06.11-én kiadott közleménye szerint aki biztos abban, hogy jár számára a kedvezmény, de igazolás nem érkezett meg a játulékbevallás 06.12-ei határidejéig, az 06.16-ig beadhatja a 2508-ast szankció nélkül.
Kíváncsi vagyok hányan merték megkockáztatni, hogy a mai napig várnak a bevallással… és ha mégsem érkezik igazolás? Ráadásul a befizetési határidő meghosszabbításáról nem esett szó a közleményben, így ha az utalással is megvárta valaki a mai napot, akkor a késedelmi pótlék számítása is elkezdődött… https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/junius-12-e-helyett-a-jarulekbevallasok-bizonyos-esetekben-junius-16-ig-beadhatoak
A héten a fókuszunk még az ÁFA bevallás körül forog. A szokásos 20-ai bevallásaink:
- Havi ÁFA bevallás (2565).
- Amennyiben volt Közösségi ügyletünk, akkor a kapcsolódó 25A60 adatszolgáltatást se felejtsük el.
- Havi kötelezettek esetén a Turizmusfejlesztési hozzájárulás bevallása is ekkor határidős.
- Ezek befizetése mellett ne felejtsük el a havi késedelmi pótlékot sem (azt gondolom ez még sok adózó és könyvelő esetében nem épült be a havi rutinba).
Múlt héten elfogadták az Egyes adótörvények módosításáról szóló T/11920 törvényjavaslatot, reméljük a héten a Magyar Közlönyben is megjelenik.
A NAV a CSED / GYED / ÖFD 2025.07.01-től hatályos SZJA mentességével kapcsolatban tette közzé a 2025/4 Adózási kérdését: https://nav.gov.hu/ado/adozasi_kerdes/20254.-adozasi-kerdes—a-csecsemogondozasi-dij-a-gyermekgondozasi-dij-es-az-orokbefogadoi-dij-kedvezmenyenek-ervenyesitese
Ennek értelmében a kedvezmény először a 2025. június 30-át követően folyósított ellátások tekintetében alkalmazható. Tekintettel arra, hogy ezeknek az ellátásoknak a folyósítása a tárgyhót követő hónap 10-éig történik, így a kedvezmény első alkalommal a 2025 júliusában folyósított ellátások tekintetében érvényesíthető, függetlenül attól, hogy az ellátást mely időszakra vonatkozóan folyósítják.
Ne felejtsük el, hogy a családi kedvezmény 50%-os emelése viszont NEM a folyósítás időpontjára vonatkozóan vehető igénybe, hanem a vonatkozási időszak alapján. Így munkabérek esetén, a 2025.07 havi bérek esetén érvényesíthető először a magasabb összeg, tehát a munkavállalók 2025. augusztus elején kapnak magasabb nettó utalást. Ez a munkavállalói oldalon valószínűleg nem lesz egyértelmű, biztos sokan várják, hogy már 07.10-ig magasabb összegű munkabér utalás érkezzen a számlájukra.
Itt a nyár, és a diákok foglalkoztatásával kapcsolatosan 2 (+1) dolgot is érdemes megemlíteni:
- A NAV honlapján idén is megjelent egy jó összefoglalás a nyári diákmunkával kapcsolatban: https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Nyari_diakmunka_25_ev_alatt_szja-mentesen
- A Foglalkoztatási Osztályoknál immár 13-ik éve idén is indul Nyári Diákmunka Program. Ennek részletei itt olvashatók: https://nfsz.munka.hu/cikk/7156/Nyari_diakmunka_2025
- Ehhez kapcsolódóan 2 évvel ezelőtt összeszedtem a fiatal (18 év alatti) munkavállalókra vonatkozó foglalkoztatási szabályokat, melyeket itt tudtok elolvasni: https://egykonyveloelete.hu/18-ev-alatti-munkavallalo-foglalkoztatasa/
Számos tévhitet olvastam az energiaszolgáltatók 2025.07.01-től kötelező elektronikus számlázásával kapcsolatban. Érdemes a szolgáltatók közvetlen tájékoztatóit olvasni, hiszen volt aki már a teljes gazdaságra vonatkozó általános szabályként értelmezte ezt a jogszabályi előírást (valószínűleg csak egy kattintásvadász címet olvasva…).
Végezetül alig 2 hét maradt ebből a félévből, így az ÖVTJ / TEÁOR kódok átforgatására fennálló határidőből is.
Próbáljuk meg az ÁFA utáni határidő mentes 1 hetet erre is felhasználni, ezen felül ellenőrizzük a májusi bevallások feldolgozottságát (főleg az önkormányzati folyószámlák siralmasak) és kell némi idő a feltöltődésre is, ezt mindenki tartsa szem előtt! Hiszen utána itt van az újabb negyedéves bevallási etapunk…
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
A hírlevelek továbbra is mindenkinek INGYENESEK!
Köszöntelek ezen a „rövid héten”, már ami a munkanapok számát jelenti. Remélem volt időd egy kicsit pihenni a pünkösdi hétvégén, és nem arra használtad, hogy utolérd magad. Be kell valljam, hétfőn én is adminisztráltam kicsit, hogy ne vegye el az időt az érdemi munka elől.
Ehhez kapcsolódik, hogy ha 05.27 és 06.04 között rendeltél tőlem bármit a weboldalamon (https://egykonyveloelete.hu/megvasarolhato-anyagok/ , kalkulátort vagy támogatást), akkor ha nem érkezett róla számla vagy díjbekérő, légyszíves írj nekem az egykonyveloelete@gmail.com-ra. Egy bővítmény frissítési probléma miatt nem készültek el az automatikus számlák, és nem is kerültek kiküldésre. Tegnap ezeket próbáltam pótolni, remélem sikerült teljeskörűen Az okozott kellemetlenségért elnézést kérek!
Ennyi felvezető után térjünk is az érdemi dolgokra.
A héten járulékbevallási határidő van (2508, 2558), illetve a mai napig kell a NAV-nak megküldeni a szocho kedvezmény igazolásokat. Volt pár ügyfelünknél májusban belépő dolgozó, viszont egyelőre még egy igazolás sem érkezett
A járulékbevallásokkal kapcsolatban 2 dologra szeretném felhívni a figyelmet:
- Aki könyvel civileket, az figyeljen a következőre: amennyiben a 2024-es adómentes reprezentációs keretet túllépték, akkor 06.12-ig soron kívüli járulékbevallási és befizetési kötelezettségük keletkezik.
- Ahol volt szakképzési munkaszerződéssel foglalkoztatott duális képzésen résztvevő tanuló, aki sikeres vizsgát tett, ÉS erről rendelkezik az iskola igazolásával, az ne felejtse el a +20%-os sikerdíj megigénylését.
- +1: aki nem azonnal küldi be a bevallásokat azok elkészültével, az figyeljen arra, hogy 06.04-én új verziószám jelent meg a 2558-as bevallásból, így jelenleg a 4.0 verziószámot kell használni.
Ezen kívül 2 frissítést érdemes megemlíteni:
- A HIPAMEGH 12.0-ás verzió módosítása az AVDH-val való hitelesítés megszűnése miatt történt.
- ADATLAP_2025 nyomtatvány verzióváltásának oka pedig a 2025. június 30-át követően folyósított CSED / GYED / ÖFD SZJA kedvezményével van összefüggésben.
Szintén 2025. július 1-től a villamosenergia- és gázszolgáltatók nem lakossági ügyfeleiknek kizárólag elektronikus számlát állíthatnak ki. Itt a számla kelte lesz a vízválasztó, nem számít majd a teljesítés időpontja, vagy a számla típusa (részszámla, módosító számla, elszámolószámla). Mivel ezt az elektronikus számla kibocsátást jogszabály írja, így nem kell róla külön megállapodnia a feleknek.
Ezen kívül ne felejtsük el, hogy számos más dolog is változik 07.01-től, csak néhány példa közülük:
- Családi kedvezmény összegének 50%-os növekedése: erre vonatkozóan azon ügyfelek esetében, ahol van olyan munkavállaló, aki nem gyermek létszám szerint rendelkezett (pl. 2 fő), hanem a másik jogosult féllel megosztva és Ft összegben „osztoztak”, ott fontos tudnunk, hogy ha nem adnak új nyilatkozatot, akkor a januárban leadott összeg alapján továbbra is változatlanul kell figyelembe venni a kedvezményt! Én valószínűleg elébe megyek a későbbi magyarázkodásnak, és küldök erről egy általános tájékoztatót.
- Az EFO-ban a 120 napos magánszemély oldaláról megjelenő korlátot is pár héten belül már alkalmazni kell, viszont a lekérdező felületről még néma csend van…
- Jó hír, hogy a végrehajtás alól mentes összeg emelkedik, ami a minimálbér 60%-ához kötött összeg lesz 07.01-től. Viszont bonyolításképpen a családi kedvezmény nettó összege is mentes lesz a végrehajtás alól.
- Szóval érdemes elővenni a tavaly év végén elfogadott azon szabályokat, melyek pár hét múlva lépnek életbe.
És közben arról se felejtkezzünk el, hogy a TEÁOR / ÖVTJ kódok átforgatásának határideje is 06.30-án lejár…
Mivel június második felében már úgyis unatkozni fogunk (irónia) lesz időnk azzal kapcsolatosan is tervezéseket / számításokat végezni, hogyan fogja ügyfeleinket / vagy saját magunkat / érinteni az anyák adókedvezményeinek új szabályai. Engem már kerestek meg ezzel kapcsolatban és mivel magam is érintett vagyok, így mindenképpen fogok időt szakítani erre a hónap második felében.
Ehhez a NAV is készített egy kalkulátort – amit fogok tesztelni – bár tőlünk nagyobb pontosságot várnak el, mint a NAV által ígért 90%… és persze, hogy mindenki azokra az egyedi esetekre lesz kíváncsi, amelyeket ez nem kezel. Csak néhány példa, hogy mivel nem tud számolni: családi pótlék speciális eseteivel (felváltva gondozott gyermek, emelt összegű családi pótlékra jogosító gyermek, a családi pótlékra saját jogán jogosult gyermek, személy) és a rokkantsági járadékban részesülő gyermekkel (személlyel).
Szóval jövő hét végéig még biztos a szokásos mókuskerék szerint zajlik az életünk, és mindezt az iskolás korú gyerekek szüleinek (nekem is ) a sok iskolai program is színesíti. De úgy szép az élet, ha zajlik.
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
A hírlevelek továbbra is mindenkinek INGYENESEK!
Köszöntelek a könyvelők részére egy kis megkönnyebbülést hozó júniusban. Igaz, hogy rám ma még vár jó pár statisztika: ez a számomra tökéletesen felesleges adminisztráció, hiszen sokszor jobban tudják mit kellene beleírni, mint mi
Aztán állhatunk is neki a feltornyosult „kevésbé fontos” teendőinknek + bérszámfejtés és mindjárt itt van 20-a és az ÁFA is… az biztos, hogy nem hagynak bennünket unatkozni.
Akinek pedig maradt még a mai napra közzététel az se aggódjon: bár a beszámolók közzétételének határideje a tárgyévet követő év május 31. napja és ez az Igazságügyi Minisztérium honlapján is így szerepelt, de a NAV közleményében 06.02-ai határidő szerepel. Ez a közlemény pedig az IM honlapjára is kikerült: https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Szazezrektol_var_meg_bevallast_a_NAV
Már többször írtam róla, és múlt hét pénteken meg is jelent a Magyar Közlönyben a TB kiskönyv megszüntetéséről szóló 2025. évi XXXIV. tv. A részleteket nem néztem még át, de ami biztos:
- TB kifizetőhelyek számára lesz lekérdező felület, ahol azon biztosítottak adatait ismerhetik meg, akik a lekérdezés időpontjában a kifizetőhelyet működtető foglalkoztatónál TB ellátásra jogosító jogviszonyban állnak.
- A magánszemély biztosítottak pedig a Betegéletút szolgáltatás keretein belül érhetik majd el.
Aki szeret törvényjavaslatokat olvasni, annak a T/11920 elnevezésűt ajánlom: Egyes adókötelezettségekről és egyes adótörvények módosításáról. Mivel 91 oldal, így ezt meghagytam május utánra , de ma még nem érzem hozzá magamban az erőt…
Bár a héten konkrét határidőnk nincs, de a pünkösdi hétvége miatt péntekig minden májusi bérhez kapcsolódó feladattal szeretnék elkészülni, hiszen utána a következő munkanap már 06.10-e.
Igaz, hogy csak néhány civilt könyvelek, de azért fontos számukra is a 06.12-ig beadandó ’08-as bevallás: amennyiben a 2024-es adómentes reprezentációs keretet túllépték, akkor soron kívüli járulékbevallási és befizetési kötelezettségük keletkezik.
Közben a szokásos havi teendőink mellett a következőkkel érdemes foglalkozni, így túl nagy pihenésre / feltöltődésre valószínűleg csak „lopott” pillanataink maradnak. Én az alábbiakkal szeretnék haladni a következő hetekben:
- A 2025-ös TEÁOR / ÖVTJ kódok átforgatását a cégek esetében javarészt beadtuk, de az egyéni vállalkozóké zömében még vissza van. Itt ugye nehézséget jelent, hogy meghatalmazásunk nincs a webes ügysegédre (mivel egyelőre nem lehet), így az ügyfél közreműködése is szükséges
- Ahogy írtam feljebb, adótörvény változások várhatók, így azt is át kellene nézni.
- Előtte pedig már itt van, ami biztosan változik 07.01-től, csak néhány példa közülük:
- családi kedvezmény összegének 50%-os növekedése,
- az EFO-ban a 120 napos magánszemély oldaláról megjelenő korlát,vagy
- a végrehajtás alól mentes összegnek a minimálbér 60%-ához kötött összegéről (amit ráadásul még a családi kedvezménnyel is megbonyolítanak…) se feledkezzünk meg.
- Szóval érdemes elővenni a tavaly év végén elfogadott azon szabályokat, melyek alig egy hónap múlva lépnek életbe.
Mindezek közben pedig már most tudom, hogy „sunyi módon” hihetetlen gyorsan itt lesz a július, a negyedéves bevallások tömkelegével. Így igazi pihenés talán július végén érkezik el a könyvelői társadalom részére.
Kívánom, hogy azért a soron következő pünkösdi hétvégén mindenkinek legyen ideje pihenni és feltöltődni kicsit Most pedig a megszokottnál kicsit rövidebbre sikerült hírlevél végén kívánok egy lazább hetet!
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
A hírlevelek továbbra is mindenkinek INGYENESEK!
Köszöntelek a májusi hajrá utolsó hetében. Mai hírlevelemet nem fogom hosszúra, hiszen aki mindennel elkészült, biztosan kicsit pihenni szeretne, aki pedig még az utolsó simításokat végzi a beszámolókon, annak drága az ideje
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem még több beszámolóm az utolsó döntésekre vár. Nagy bizonytalanságot éreztem idén a cégvezetők részéről: óvatosak voltak fejlesztési tartalék képzéssel (pedig ez igen népszerű szokott lenni), és az osztalékdöntés is sokszor csak hosszú mérlegelés után született meg.
Ha egy kis útmutatásra van szükséged az osztalékelőleg, osztalékfizetési korlát terén, akkor a tavaly íródott cikkem végén erről is találsz útmutatót: https://egykonyveloelete.hu/ev-vegi-zaras-bemutatasa-konyveloi-oldalrol/
Múlt heti SZJA bevallási határidő kivételesen zökkenőmentesen telt. Nem volt különösebb fennakadás a KAÜ rendszerében, így határidő hosszabbítás sem lett (pedig ugye ilyenre volt már példa nem is olyan régen). Nálam az SZJA bevallásokkal együtt a 24HIPA bevallások is benyújtásra kerültek az egyéni vállalkozóknál, ahol az szükséges volt. Így már nem kell most újra elővenni az anyagaikat és a teljes figyelmem a cégekre tudtam fordítani.
Így már pl. azoknál az egyéni vállalkozóknál, akik iparűzési adóban pl. sávos adóról váltottak az általános szabályokra az idei évtől, és ezért 05.31(06.02)-re előírták nekik az 50.000 Ft adóelőleget 2025-re, már az előlegmérséklési kérelmek is benyújtásra kerültek. Hiszen nem véletlenül „léptek ki” ebből az egyszerűsített adómegállapítási módból…
Persze volt nem is egy ügyfél, aki 05.21-én megkérdezte: akkor most jöhet egy kis pihi, lazábban vagytok, ugye? A legszebb, amikor olyan kérdezte, akinek KFT-je van
Írtam már róla, de a Kormány FB oldalán megjelent a hír: döntött a parlament a papíralapú TB kiskönyv megszüntetéséről. Időm nem volt most a hivatalos oldalakon nézelődni, majd jövő héten, de addigra hátha megjelenik a Magyar Közlönyben is.
Utolsó, bennünket könyvelőket érintő komolyabban érdeklő tartalom amúgy a május 12-én megjelent anyák adókedvezményére vonatkozó törvények voltak:
- 2025. évi XIII. tv: A 30 év alatti anyák kedvezményéről
- 2025. évi XIV. tv: A két gyermeket nevelő anyák kedvezményéről
- 2025. évi XV. tv: A három gyermeket nevelő anyák kedvezményéről
- 2025. évi XVI tv: A csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj és az örökbefogadói díj kedvezményéről
Persze aki szeret törvényjavaslatokat olvasni, az csemegézhet bőven: számunkra a T/11920 lesz valószínűleg a legérdekesebb a nevéből ítélve: Egyes adókötelezettségekről és egyes adótörvények módosításáról. Mivel 91 oldal, így ezt meghagytam május utánra
Megjelent a NAV honlapján a 2025. júniusra vonatkozó üzemanyagárak is: benzin 594 Ft/liter, gázolaj: 603 Ft/liter.
Az idén sokat morogtunk a 23KOZ kapcsán: először, hogy mikor jelenik már meg. Utána, hogy csak az ONYA-n van és ÁNYK-s verzió nem készült. Aztán az ONYA-s felületen a kitöltés után nem lehetett nyomtatni… jelentem, a türelem rózsát, akarom mondani ONYA-n közvetlenül PDF-be nyomtatható 23KOZ-t terem a hétvégén nekem már sikerült beadás előtt szép PDF formátumba lementenem.
Ha civilek, akkor ne feledkezzünk el a TAONY-ről, és az önkormányzatok felé az adómentességi nyilatkozatról sem.
Az SZJA bevallásokból kifejezetten gyorsan feldolgozásra kerültek az átalányadó választására vonatkozó adatok: 05.22-én már a NAV-os törzsadatokban frissült az adózási mód azoknál, akik 2025-től választották ezt az adózási módot. Sokan várták, hogy a bevallás beadását követően mikor jelenik meg ez az információ (akár egy márciusban beadott bevallás után), de erre várni kellett, hiszen ez a fajta választás helyesbítéssel módosítható volt határidőben benyújtott újabb bevallással.
Egy kis büszkeségemet is megosztom veletek: a hétvégén a FB oldalam követőinek száma elérte a 4.000 főt Közel ennyien olvassátok a heti hírleveleimet is, örülök, hogy hasznos tartalmakat tudok veletek megosztani.
Végezetül az utolsó májusi hétre üzemszünetmentes, és folyamatosan működő rendszereket kívánok mindenkinek, hogy az utolsó beszámolók és bevallások beküldését semmi se akadályozza
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
A hírlevelek továbbra is mindenkinek INGYENESEK!
Köszöntelek a rövid hétvége után, újra belevetve magunkat a munka rengetegébe. A 05.17-ei szombati munkanap a 05.02-ai szabadnap miatt „keletkezett”. Ilyenkor irodánk zárva tart az ügyfelek felé, és csendes magányomban a világot megváltom munka terén
Alig 1 nap maradt vissza 05.20-ig (keddig), ami a szokásos 20-ai határidők mellett (ÁFA, Összesítő nyilatkozat, turizmusfejlesztési hozzájárulás, stb…) az éves SZJA bevallás határideje is. Senki ne feledkezzen el a saját bevallásáról sem, ne legyen igaz, hogy a „suszter cipője lyukas…”
SZJA bevallásokkal kapcsolatban lehet, hogy már unamolig ismétlem, de még mindig sokszor látom a következő kérdéseket:
- Aki 2025-től szeretne átalányadózásra váltani, az nagyon figyeljen, mert a választás szempontjából a 05.20-ai határidő jogvesztő!
- Aki már 2024-ben is átalányadózó volt és 2025-ben is az szeretne maradni, annak NEM kell újra jelölni az átalányadózás választását. Ez a kitöltési útmutatóban, illetve a súgóban egyértelműen szerepel
- Átalányadózók bevallásával kapcsolatban rendszeresen felmerül 2 kérdés a szociális hozzájárulási adót érintően:
- Az egyik, hogy ki kell-e tölteni az SZJA bevallás szocho-ra vonatkozó 09-es lapját az átalányadózó jövedelem után fizetendővel? A válasz NEM. Azok akik ezt mégis megteszik, azt fogják tapasztalni, hogy a NAV felkönyveli az SZJA bevallásban szereplő összeget, és így tartozásként jelenik meg, mivel a 2458-asban közöltünk róla adatot! Tehát ne feledjük a szocho elszámolást csak a VSZJA-s EV-k esetében töltjük (meg persze magánszemély érintettek esetében is)
- A másik rendszeres kérdés, hogy az átalányadózók jövedelmére vonatkozik-e a szocho felső korlát. Itt is egyértelmű a válasz: a teljes jövedelem után keletkezik szocho fizetés. Ha 15 millió volt a jövedelem, akkor is a teljes összeg után kell fizetni. Viszont mivel az összevont adóalap része, így ha van egyéb „felső korlátos” jövedelme az átalányadózó EV-nek (pl. osztalék), akkor ott az átalányadózó jövedelem figyelembe vehető.
- Az 1+1 %-os rendelkező nyilatkozatokat is 05.20-ig kell leadni.
Én ma még az összes olyan egyéni vállalkozó beadott bevallását még egyszer megnézem, aki 2025-től választja az átalányadózást. Aki esetleg most az utolsó pillanatban veszi észre, hogy nem lett jelölve ez a választás, az határidőben még helyesbítéssel választhatja az átalányadózást a kimaradt jelölés pótlásával!
+1 tippként arról se feledkezzünk el, hogy a NAV egyre több külföldről származó jövedelemre is rálát, pl. a népszerű Revolut számlákra is. https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/A_Revolutra_is_ralat_a_NAV_erdemes_minden_jovedelmet_bevallani
A NAV „felkészült” a megnövekedett ügyfélforgalomra az SZJA bevallások kapcsán, hosszított nyitvatartással várják a személyesen ügyintézőket. Kár hogy az eSZJA felület már múlt héten is sokat volt elérhetetlen. Vajon mi lesz itt még az utolsó 2 napban?
Én pont ezért már nem hagytam semmit erre a hétre ezek közül. A szokásos 20-án esedékes ÁFA bevallásokat és az összesítő nyilatkozatokat is ma reggel gyorsan beküldöm, és teljes figyelmemet a zárásokra fordítom.
Szintén 20-a a fizetési határideje az április után fizetendő késedelmi pótléknak, ha korábban vagy az áprilisi összeggel elérte a fizetendő összeg év elejétől az 5.000 Ft-ot.
Május 12-én pedig megjelentek az anyák adókedvezményére vonatkozó törvények:
- 2025. évi XIII. tv: A 30 év alatti anyák kedvezményéről
- 2025. évi XIV. tv: A két gyermeket nevelő anyák kedvezményéről
- 2025. évi XV. tv: A három gyermeket nevelő anyák kedvezményéről
- 2025. évi XVI tv: A csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj és az örökbefogadói díj kedvezményéről
Azok, akik már minden májusi bevalláson és beszámoló közzétételen túl vannak már a megjelent törvények értelmezése alapján készíthetik a különböző kalkulációkat. Vajon hány cégben várták nagyon ezeket a jogszabályokat (és vártak a beszámoló elfogadásával azért), hogy esetleg egy osztalék döntés helyett októberig várva a 3 gyermekes nyugdíjas édesanya inkább munkabérként vegye fel a cég eredményét osztalék helyett?
Nagyon vártuk már a 23KOZ-höz kapcsolódó értesítő leveleket, melyek múlt héten érkeztek a Tárhelyre. Gondolom sokan vannak vele úgy mint én: elővették a tavalyi nyomtatványt a tartalékolt összeg miatt és visszakerestem a 2023-as könyvelésben a kiutalt 1%-ot, de a kérdés mindig itt motoszkál bennem: mire kell annyi idő 2025-ben, hogy ez az értesítő levél a 05.31-ei határidő előtt mindössze pár héttel kerül kiküldésre? Lett volna rá 4,5 hónapjuk, hiszen a 22KOZ tavaly ilyenkor leadva, a kiutalás meg már 2023-ban megtörtént. Remélem ezt nem kézzel csinálják, mint a szocho kedvezmény igazolásokat?
Az utolsó 2 hétre gondolom mindenki már szigorú ütemtervvel készült, ezzel én sem vagyok másként. Ezért mai hírlevelemet nem is fogtam hosszúra
Remélem semmi nem zavarja majd meg a terveimet, és ugyanezt kívánom neked is
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
A hírlevelek továbbra is mindenkinek INGYENESEK!
A múlt héten emlegetett időzavarom továbbra is tart… most például saját részemre „előre hoztam” a 05.17-ei (ezen a héten szombatra) áthelyezett munkanapot. Hivatalosan szombaton majd a 05.02-ai szabadnapot kell ledolgozni. Biztos nem vagyok vele egyedül, hogy ilyenkor csendes magányomban a világot megváltom munka terén
Persze jött azért nem tervezett feladat is: ahogy sejtettem az áprilisi munkaviszony kezdetek miatti szocho-kedvezmény igazolásokból az első pénteken 16:47-kor érkezett a tárhelyemre… Mióta ez a rendszer van nem értem: vajon mi akadályozza meg a NAV-ot, hogy ezek az igazolások a T1041-en történő bejelentést követő 8-10 napon belül kiküldésre kerüljenek? Szerencsére most mindegyik KIVA-s cégre érkezett, így „ráérek” az érintett dolgozók bérszámfejtésének módosításával.
Azért a mai (05.12-ei) határidőkről ne feledkezzünk meg:
- 2508-as (figyeljetek a verziószámra, mivel 05.07-én frissítették a nyomtatványt!) és
- az egyéni vállalkozók 2558-as havi járulékbevallásáról
A 2508-as esetében majd 2025.05.25-től nem tölthető az EFO-sokra vonatkozó 2508M-12-es lapon a h) oszlop. Ezt törvénymódosítás indokolja, mivel most már az egyszerűsített foglalkoztatás első napján érvényes köztehermértéket kell alkalmazni (ne lehessen trükközni azzal, hogy januárban bejelentik előre a júniusi napokat is…).
Alig 1 hét maradt vissza 05.20-ig (jövő hét kedd), ami a szokásos 20-ai határidők mellett (ÁFA, Összesítő nyilatkozat, turizmusfejlesztési hozzájárulás, stb…) az éves SZJA bevallás határideje is.
SZJA bevallásokkal kapcsolatban azt talán már mindenki megtanulta, hogy:
- Aki 2025-től szeretne átalányadózásra váltani, az nagyon figyeljen, mert a választás szempontjából a 05.20-ai határidő jogvesztő!
- Aki már 2024-ben is átalányadózó volt és 2025-ben is az szeretne maradni, annak NEM kell újra jelölni az átalányadózás választását. Ez a kitöltési útmutatóban, illetve a súgóban egyértelműen szerepel
- Átalányadózók bevallásával kapcsolatban rendszeresen felmerül 2 kérdés a szociális hozzájárulási adót érintően:
- Az egyik, hogy ki kell-e tölteni az SZJA bevallás szocho-ra vonatkozó 09-es lapját az átalányadózó jövedelem után fizetendővel? A válasz NEM. Azok akik ezt mégis megteszik, azt fogják tapasztalni, hogy a NAV felkönyveli az SZJA bevallásban szereplő összeget, és így tartozásként jelenik meg, mivel a 2458-asban közöltünk róla adatot! Tehát ne feledjük a szocho elszámolást csak a VSZJA-s EV-k esetében töltjük (meg persze magánszemély érintettek esetében is)
- A másik rendszeres kérdés, hogy az átalányadózók jövedelmére vonatkozik-e a szocho felső korlát. Itt is egyértelmű a válasz: a teljes jövedelem után keletkezik szocho fizetés. Ha 15 millió volt a jövedelem, akkor is a teljes összeg után kell fizetni. Viszont mivel az összevont adóalap része, így ha van egyéb „felső korlátos” jövedelme az átalányadózó EV-nek (pl. osztalék), akkor ott az átalányadózó jövedelem figyelembe vehető.
- Az 1+1 %-os rendelkező nyilatkozatokat is 05.20-ig kell leadni.
Szintén 20-a a fizetési határideje az április után fizetendő késedelmi pótléknak, ha korábban vagy az áprilisi összeggel elérte a fizetendő összeg év elejétől az 5.000 Ft-ot. Ezt a határidőt még nekem is szoknom kell, de pénteken már elérhető volt a levezetés az ÜPO-n (elvileg 5-étől, de én ekkor kértem le őket).
Múlt héten tovább forrtak az indulatok a civil szervezetet könyvelők között, akik már régóta várták a 23KOZ nyomtatványt. Arról már írtam, hogy az ONYA-n elérhető, de múlt héten a NAV is közölte, hogy ott keressük. Így ne számítson most már senki arra, hogy megjelenik az ÁNYK-s verzió is. Ráadásul kicsit félresikerült a nyomtatvány kialakítása, ugyanis az ONYA-n megszokott módon az nem nyomtatható… Elvileg a beküldött nyomtatvány képét PDF-ben az ÜPO-ról lehet lementeni… remélem egyik szerdán ezt még sikerül megjavítaniuk
Sajnos a kontrollként használható értesítő levelek sem érkeztek még meg a tárhelyre, lehet hogy idén már ez sem lesz?
Közben pedig vészesen közeledik 05.31-e is: iparűzési adó, társasági adó, KIVA elszámoló bevallások, beszámolók közzététele. Azt gondolom felsorolni sem kevés Akik pedig NÉBIH bevallással is érintettek ne felejtsék el, hogy a 2024-es évről már az ELMDIJ nyomtatványon kell számot adni, és a fizetendőt is új számlaszámra, a NAV-nak kell utalni (ráadásul ez is csak ONYA-n érhető el).
Iparűzési adóval kapcsolatban pedig ne feledkezzünk el azokról sem, akik a tételes adómegállapítást (köznyelvben „sávos” iparűzési adót) választották. Ilyenkor mindenkinél megnézem, hogy:
- A korábban meghatározott sávban maradt-e a bevétele. Amennyiben bármelyik irányban eltérés van, akkor bevallást kell beadni, és elszámolni a különbözettel.
- Változott-e a vállalkozás bevétele olyan módon, hogy érdemes akár belépni vagy kilépni? Ebben az esetben ne felejtsük el átnézni az előlegfizetésre vonatkozó szabályokat.
- És akkor a szünetelőkről még nem is beszéltem
(az a bizonyos 180 nap egybefüggő szünetelés sem egyszerű…)
Bár nem erről szól az iparűzési adóról írt cikkem, de azt látom, hogy sokan keresitek fel, amikor az önkormányzati folyószámlával kapcsolatos értelmezés szükséges. Segítségül itt az elérhetősége: https://egykonyveloelete.hu/iparuzesi-ado-folyoszamla-egyeztetes-a-konyvelessel/
Ha valaki pedig unatkozna, akkor a NAV honlapján megjelent egy családi kedvezmény kalkulátor, amely már tájékoztató jelleggel, előzetesen megmutatja, hogy a 2026–2029. években a gyermekek után járó kedvezmények várhatóan mennyivel csökkentik majd havonta a szülők adóját és járulékait. Közleményük szerint az esetek több mint 90%-ában pontos eredményt ad, de nem számol a speciális élethelyzetekkel. https://nav.gov.hu/Elethelyzetek-adozasa/csalad/Csaladi-adokedvezmeny-kalkulator
Én ennyire egyelőre nem akarok évekre előre tervezni (ebben a jogszabályi környezetben nem is érdemes), örülök, ha májusban munka szempontjából a napi / heti terveim is maradéktalanul teljesülnek. De nyáron biztos foglalkozom majd én is ilyen jellegű kalkulációkkal. Addig viszont most bele is vetem magam a mai napba
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
A hírlevelek továbbra is mindenkinek INGYENESEK!
Az elmúlt 3 hétben kicsit „megbolondult” a naptárunk munkanapok tekintetében, hiszen ennyi ideje nem volt 5 munkanapos hetünk Én örülök, hogy most kicsit visszaáll a rend, sokkal hatékonyabb vagyok munka terén ilyenkor. Főleg az iskolás gyerekkel rendelkezők érthetik ezt, akik esetében a másfél hetes tavaszi szünetet követően 3 nap iskola után újabb 4 nap otthon töltött idő jutott. Emellett a munkát megszervezni, nem egyszerű…
Ez még a NAV informatikusainak sem sikerült, hiszen a szokásos szerdai karbantartást múlt héten 04.29-én keddre hozták előre (biztos nem akartak átcsúszni vele május 1-re…). Ennek okán nem elég hogy rövid volt a munkahét, még a folyamatos akadozások is nehezítették a munkát.
A héten péntekre esik a bérfizetés határideje, jövő hét hétfőn pedig a járulékbevallásé lesz a főszerep. Ez a szocho-kedvezmény igazolások szempontjából különösen „szerencsétlen” párosítás: tapasztalatom szerint ilyenkor péntek délután, kb munkaidő végén / után kezdenek érkezni a NAV igazolásai (ami szombatra is átcsúszik) így még a járulékbevallás reggelét azzal kezdhetem, hogy javítom a számfejtéseket (inkább, mint önellenőrzés legyen belőle…). Ezért javaslom, hogy a 2508-as bevallásokat legalább azon cégeknél hagyjuk meg 05.12-ei határidős napra, ahol volt új belépő munkavállaló.
Április 29-én megszavazták az anyák adómentességére vonatkozó új szabályokat, így a héten várható, hogy a Magyar Közlönyben is megjelenik.
Szintén ezen a napon az Országgyűlés megszavazta, hogy május 18-tól újabb 180 nappal 2025.november 14-éig meghosszabbítsa a kormány a veszélyhelyzetet, amely 2020. március óta, tehát már több mint 5 éve folyamatosan fennáll. Ez nekünk adózással foglalkozó szakembereknek az életét és munkáját nagyban megnehezíti, és sajnos egyelőre nem is változik a helyzet…
Többször említettem már az elektronikus tb-kiskönyv tervezett bevezetését. Várhatóan egy elektronikus felületen lehet majd lekérdezni a biztosítási jogviszonyokat, az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásokat és a baleseti táppénzre vonatkozó adatokat. Az erre vonatkozó előterjesztés szerint ez 2026. január 1-jén lép majd hatályba. Sajnos a gyakorlati működésével kapcsolatban (pl. honnan kerülnek majd bele az adatok) nem találkoztam információval.
Szerencsére azért vannak jól működő dolgok is A héten nagyon pozitív meglepetés ért, amikor egy megbízható adózói minősítéssel rendelkező ügyfelemnek (KFT) a maximum 3 millió Ft-ig kérhető automatikus részletfizetésre vagy halasztásra vonatkozó kérelmére 1 nap alatt megérkezett a határozat. Én egy pontosan 3 millió Ft-os vagyonszerzési illetékre kértem ONYA-n az AUTRESZ nyomtatvánnyal 2 havi halasztást. Ennyi idő alatt a bankba időpontot sem biztos hogy lehet foglalni
Persze én is mindig tanulok valami újat: tudtátok, hogy az egyéni vállalkozók szünetelését a Webes Ügysegéden kívül a 1819-en telefonon is be lehet jelenteni? Ráadásul ebben az esetben működik a NAV-os meghatalmazás! Sajnos most nem volt lehetőségem kipróbálni, de a következőnél biztos így járok majd el. Nem is értem, hogy ez pl. miért nincs széles körben kommunikálva…? Hiszen mástól sem volt hangos minden felület az ügyfélkapu+ bevezetése kapcsán, mint hogy a Webes Ügysegéd használatához nem lehet meghatalmazást adni. https://nav.gov.hu/Elethelyzetek-adozasa/vallalkozas/egyeni-vallalkozok-nyilvantartasa/az-egyeni-vallalkozas-szuneteltetese Mondjuk EV-t indítani és szünetelésből visszatérést nem lehet a telefonos módon bejelenteni, de ez is valami.
Mindennapi munkánk mellett a 2 nagy májusi határidőről sem feledkezhetünk meg:
- Május 20-a az SZJA bevallások határideje
- Május 31-e (mivel szombatra esik ezért 06.02-re tolódik): a nem eltérő üzleti éves gazdálkodó szervezetek esetében a beszámoló készítés és közzététel, valamint mindenki számára az iparűzési adó bevallásának határideje.
Akik civil szervezetet könyvelnek, nagyon várják már a 23KOZ nyomtatványt. Sajnos vasárnap (05.04-én) estig még nem jelent meg az ÁNYK-s verzió, de az ONYA-n már fenn van. Érdekes, hogy nem találkoztam a NAV honlapján azzal az infóval, hogy az idei évtől ez a nyomtatvány már kizárólag ONYA-n lenne elérhető, így talán várható, hogy a héten megjelenik az ÁNYK-s verzió is. A kontrollként használható értesítő levelek viszont nem érkeztek még meg a tárhelyre.
Az SZJA-hoz kapcsolódóan pedig szívügyem az 1+1%-ról történő rendelkezés: mindenkit arra biztatok, hogy a civil szervezetnek szánt nyilatkozatát mindenképp küldje vissza, az egyházit pedig csak akkor szükséges, ha nincs korábban tett érvényes nyilatkozata, vagy változtatni szeretne rajta. A vallási közösség vagy a Nemzeti Tehetség Program számára szóló nyilatkozatot ugyanis a NAV mindaddig automatikusan figyelembe veszi, amíg a felajánló újabb nyilatkozattal nem jelöl meg másik technikai számos kedvezményezettet vagy a korábbi nyilatkozatát nem vonja vissza. Bár már 2 éve írtam, de itt találtok egy összefoglalót róla: https://egykonyveloelete.hu/ado-1-szazalek-rendelkezzunk-rola/
Iparűzési adóval kapcsolatban az éves bevallások közepette ne feledkezzünk el azokról sem, akik a tételes adómegállapítást (köznyelvben „sávos” iparűzési adót) választották. Ilyenkor mindenkinél megnézem, hogy:
- A korábban meghatározott sávban maradt-e a bevétele. Amennyiben bármelyik irányban eltérés van, akkor bevallást kell beadni, és elszámolni a különbözettel.
- Változott-e a vállalkozás bevétele olyan módon, hogy érdemes akár belépni vagy kilépni? Ebben az esetben ne felejtsük el átnézni az előlegfizetésre vonatkozó szabályokat.
Bár nem erről szól az iparűzési adóról írt cikkem, de azt látom, hogy sokan keresitek fel, amikor az önkormányzati folyószámlával kapcsolatos értelmezés szükséges. Segítségül itt az elérhetősége: https://egykonyveloelete.hu/iparuzesi-ado-folyoszamla-egyeztetes-a-konyvelessel/
Aki pedig szereti jó előre megtervezni a szabadságait és a hosszú hétvégékre felkészülni, annak jó hír: megjelent a 2026. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről szóló 10/2025 NGM rendelet. Így jövőre 3 hosszú hétvégénk lesz törvényileg (általános munkarend esetén):
- január 2-a péntek pihenőnap, helyette munkanap január 10-e szombat
- augusztus 21-e péntek pihenőnap, helyette munkanap augusztus 8-a szombat
- december 24-e csütörtök pihenőnap, helyette december 12-e szombat munkanap.
Én ennyire nem szoktam előre tervezni, örülök, ha munka szempontjából a napi / heti terveim is maradéktalanul teljesülnek. Így bele is vetem magam a mai napba
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
A hírlevelek továbbra is mindenkinek INGYENESEK!
Újabb – munkanapok szempontjából – rövid hét köszöntött ránk. Egyik szemem sír, mert vészesen fogy a májusi határidőkig hátralévő idő, a másik viszont nevet, hogy lesznek csendes napjaink amikor munka szempontjából a világot meg lehet váltani. Vagy lehet, hogy inkább fordítva kellene érezni? Hiszen alig 1 hónap és végre lehet tényleg egy kicsit pihenni majd Sajnos ilyen ez a könyvelői május, ahol szakmánkban sokan ténylegesen munkával „ünneplik” majd a május 1-jei munka ünnepét.
A héten konkrét határidőnk nincs, de a hosszú hétvége okán célszerű előre dolgozni, ahol lehet. Bérszámfejtés terén sok mindennel tudunk haladni, ami bizony jól fog jönni, mikor májusban az első munkanap 5-e (hétfő) lesz.
Aki szeretné, a héten 05.01-ig lehet véleményezni a tavaszi adócsomagot (csak hogy ne unatkozzunk…). Alig pár (irónia ) jogszabály (kb. 20) fog változni, a közzétett normaszöveg is „mindössze” 41 oldal. Megtalálhatóak benne a Kormány által beígért új, az édesanyákra vonatkozó adókedvezmények miatti változások átvezetése az SZJA törvényen, vagy már alkalmazott, eddig kormányrendeletben szabályozott rendelkezések törvénybe épülése. Akit érdekel itt tudja elolvasni: https://kormany.hu/dokumentumtar/az-egyes-adokotelezettsegekrol-es-egyes-adotorvenyek-mod-szolo-torvenyjavaslat
Korábban már volt róla szó, hogy 2026-tól módosításra fog kerülni az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény: lehetőség lesz a mezőgazdasági idénymunka esetén az évi 120 napon túl még 90 napig foglalkoztatni a munkavállalót, magasabb közteher fizetése mellett. Fontos változás, ami sok kérdést vetett fel az idei módosítások kapcsán: a munkavállaló alkalmi munka esetén is 120 napot teljesíthet a tárgyévben azzal, hogy a módosítás alapján kikerül a törvényből az azonos felek közti éves 90 napos megkötés. 2025.04.24-én meg is jelent az erre vonatkozó módosítás a Magyar Közlöny 49-es számában (2025. évi X. törvény az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvény módosításáról). Részletes indoklás itt olvasható: https://njt.hu/jogszabaly/2025-10-K0-00
Múlt héten több értesítést is kaptunk a Foglalkoztatási Osztályok munkatársaitól: arra hívták fel a figyelmet, hogy átmenetileg már csak 2025. október 31. napjáig nyújthat be gazdálkodó szervezet az ePapír AVDH szolgáltatás használatával hitelesített dokumentumot. Ezt követően a gazdálkodó szervezetek csak saját minősített vagy minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus aláírás vagy bélyegző használatával intézhetik fenti ügyeiket. Ennek hiányában új támogatási kérelmet beadni nem tudnak, valamint a már megállapított támogatás kifizetéséhez szükséges elszámolást sem tudják beküldeni, így pedig a támogatás sem kerül kiutalásra.
Ehhez kapcsolódóan találtam a következő cikket: https://hvg.hu/360/20250422_utmutato-cegvezetoknek-Elektronikus-alairasok-milyen-megoldasokbol-valaszthatnak-a-cegvezetok
Az AVDH kivezetése miatt az MKOE további lehetőségek után kutatott és felvette a kapcsolatot a következővel: https://flintsign.hu/ Ez a szolgáltató a hagyományos aláírással megegyező, teljes bizonyító erejű minősített elektronikus aláírást biztosít, mindehhez korlátlan számú időbélyeget is biztosítanak. Érdemes ezt a lehetőséget is megnézni a hazai 2 nagy szolgáltató (Netlock és Microsec) mellett.
A NAV tájékoztatása szerint eNyugta terén most a fejlesztőké a főszerep: https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/eNYUGTA_most_a_fejlesztoke_a_foszerep
A tájékoztató szerint:
- A NAV egy ingyenes, bárki által (könnyen és egyszerűen…?) használható e-pénztárgépet is biztosít
- Ehhez egy okostelefonra lesz szükség, amire letölti az alkalmazást + egy egyszerű nyugtanyomtatóra
- Az e-pénztárgépeknél nem lesz éves kötelező szerviz
- Akik használják mentesülnek a bizonylatmegőrzési kötelezettség alól.
- Az e-pénztárgépeknek két típusa van: a felhő-, illetve a hardveralapú. A hardveralapú e-pénztárgépekben egy adóügyi egység biztosítja a folyamatos adatkapcsolatot a NAV-val, a felhőalapú pedig gyakorlatilag egy okostelefonra letölthető alkalmazás.
- A jelenleg használt online pénztárgépek 2028. július 1-ig használhatók lesznek.
Bár már túl vagyunk a gépjárműadó fizetési határidején, azért nem árt ha tudjuk: azok a magánszemélyek, akik nem tudják a gépjárműadót egy összegben rendezni, június 30-ig kérhetik az automatikus 5 havi pótlékmentes részletfizetést.
Érdekességként: mint azt tudjátok 2025. 01. 01. nappal megszűnt a Pénzügyminisztérium, így a könyvviteli szolgáltatást végzők nyilvántartását 2025. 04. 18-tól a Nemzetgazdasági Minisztérium vezeti.
Szintén bennünket könyvelőket érint, hogy a 2025.02.01-től megváltoztatott meghatalmazási rendszerben újabb módosítást eszközöltek: a számviteli, könyvviteli szolgáltatásra vagy adótanácsadásra jogosult szervezet esetében 2025. 04. 18-tól az állandó képviseleti jogosultság bejelentésekor a kijelölést maga a kijelölt is előkészítheti, de azt az állandó meghatalmazott szervezet törvényes képviselőjének jóvá kell hagynia.
Itt a májusi hajrában nem árt kicsit felfrissíteni a könyvviteli zárással kapcsolatos rutinunkat is. Tavaly írtam erről egy cikket, ami azt gondolom most is ugyan olyan aktuális. Ha még nem olvastad, vagy csak újra elolvasnád, akkor itt éred el: https://egykonyveloelete.hu/ev-vegi-zaras-bemutatasa-konyveloi-oldalrol/
Aki érintett, ne felejtse el, hogy idén már nem a NÉBIH-hez adjuk be az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallást, hanem a NAV-hoz. Ugyanis 2025. 01. 01-től az ELMDIJ-bevallás NAV-hoz történő benyújtásával lehet teljesíteni tárgyév 05.31-ig. Ez már csak az ONYA-n érhető el, ÁNYK-s nyomtatvány formájában nem. A felügyeleti díjat a 421. adónemkódra (NAV Élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevételi számla) az 10032000-01076040-09060018 számlaszámra kell befizetni.
Akik civil szervezetet könyvelnek, nagyon várják már a 23KOZ nyomtatványt. Sajnos vasárnap (04.27-én) még nem jelent meg, de hátha a héten elérhetővé válik.
Közben pedig az eSZJA felületét fejlesztették: 2 témakörben a bevallás kitöltését „kérdés-felelek” módszerrel is ki lehet tölteni: az ingatlan bérbeadásból és az ingatlan értékesítésből származó jövedelem esetén. Erről ebben a FB posztomban írtam: eSZJA fejlesztés.
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
A hírlevelek továbbra is mindenkinek INGYENESEK!
Múlt hét után ez a hét, a Húsvét hete is 4 munkanapos lesz. Én ilyenkor mindig meg vagyok keveredve a napokkal, hiszen ahogy mondani szokták a mai kedd egy „sunyi hétfő”
Az első negyedéves bevallások határideje a Húsvéti ünnepek okán 04.22 (ma, kedden) lesz:
- havi és negyedéves ÁFA bevallások
- amennyiben kapcsolódik hozzá, akkor az összesítő nyilatkozat (25A60) beadása
- 2501-esen szereplő kötelezettségek bevallása, mint pl. cégautóadó.
- negyedéves KIVA előleg bevallása
- rehabilitációs hozzájárulás előlegbevallása
- környezetvédelmi termékdíj (ne felejtsd el ellenőrizni a NAV törzsadatokat, mivel ha az EPR bevezetése óta adott termékáramban csak a súlyadatokat kellett közölni nulla díjtétellel, akkor termékdíj bevallást már nem kell beadnod)
- turizmusfejlesztési hozzájárulás
- mindezek befizetéséről is gondoskodni kell
- és a befizetések során a havi és negyedéves társasági adó előlegekről se feledkezzünk meg.
- + újdonságként az első negyedévre vonatkozó késedelmi pótlék fizetési határideje is ez a nap! Az adónaptárban továbbra sem található meg a felsorolásban…
Az ÁNYK használata során a Java futtatási környezetnek (JRE) kiemelkedő jelentősége van. Sokszor olvashatunk olyan közleményt, hogy bizonyos verziószámon nem megfelelően fut a keretprogram. Erre vonatkozó közleményt tett közzé a NAV múlt héten: a JRE 1.8.0_451-es verziója nem támogatja az ÁNYK keretprogram egyes funkcióit. Ezen JAVA verzió használata során nyomtatvány beküldésekor kizárólag az Ügyfélkapu+ hitelesítő kódos azonosítás működik, az e-mailes kódú és a DÁP azonosítás nem. Ha ilyen jellegű problémába ütköztök, akkor ez (is) lehet a hiba oka, célszerű a NAV tájékoztatója alapján eljárni: https://nav.gov.hu/ado/egyeb/anyk-keretprogram-2025.04.17
Múlt héten posztoltam a FB oldalamon a NAV turizmusfejlesztési hozzájárulásra vonatkozó közleményét: https://nav.gov.hu/ado/egyeb/Aprilis_22_turizmusfejlesztesi_hozzajarulas Ennek apropóját az adta, hogy a NAV kockázatelemzési tevékenysége során összeveti az NTAK-adatokat a benyújtott bevallásokkal, és indokolt esetben intézkedéseket is kezdeményez. Szóval aki érintett, különös gondot fordítson az adatok helyességére és a bevallás határidőben történő benyújtására. Ne felejtsük el, hogy az alanyi ÁFA mentes adózói körnek is keletkezik ez a fizetnivalója!
A 2025-ben bevezetett lakhatási támogatással kapcsolatban megjelent a 2025/3 adózási kérdés a NAV honlapján: https://nav.gov.hu/ado/adozasi_kerdes/20253.-adozasi-kerdes—lakhatasi-tamogatassal-kapcsolatos-kerdesek Számos gyakorlati kérdésre találunk választ, bár az élet elég sokszínű ahhoz, hogy biztos nem teljeskörű még így sem a tájékoztatás.
A múlt héten az átalányadózók által beadott negyedéves 2558-as bevallások kapcsán hibaüzenetet kaphattak azok, akik 2025-től választják ezt az adózási módot, és még nem adták be a 2024. évi SZJA bevallásukat a választás jelölésével. A hibaüzenetek alapvetően 3-féle megoldási javaslatot tartalmaznak:
- előzetes tájékoztatás benyújtása e-papíron, hogy 2025-re az átalányadózást választja az egyéni vállalkozó
- be kell nyújtani a 24SZJA-t, amelyen jelölve van az átalányadózás választása
- javító bevallás benyújtása változatlan adattartalommal.
Ahogy előre tekintünk, láthatjuk, hogy a 2024. évi SZJA bevallás benyújtására már kevesebb mint 1 hónapunk maradt.
Én ezzel egyidejűleg minden egyéni vállalkozóm esetében megvizsgálom, hogy érdemes-e belépni / kilépni a tételes iparűzési adóba, illetve az általános szabályok alapján elkészülő iparűzési adó bevallásokat el is készítem és beadom. Tapasztalatom alapján ilyenkor még viszonylag gyorsan feldolgozásra kerülnek, nem úgy, mint a május végi dömpingben.
Ha számodra is „értelmezhetetlennek” tűnik az iparűzési adófolyószámla, és a mai napig nosztalgiázva emlegeted a fővárosit, akkor ebben a cikkemben magyarázatot találsz rá: https://egykonyveloelete.hu/iparuzesi-ado-folyoszamla-egyeztetes-a-konyvelessel/
Ha pedig jól jönne egy kis segédlet a levezetésében és az előlegek kiszámításában, akkor egy egyszerű kalkulátort találtok itt: https://egykonyveloelete.hu/termek/2024-evi-ipa-tao-kiva-kalkulator/ Nem volt célom vele, hogy minden egyedi esetet kezeljen, de az egyszerű esetekben megkönnyíti az egyeztetést
Közben pedig nem feledkezhetünk el a cégekről sem, és a társasági adófolyószámla egyeztetésről, ami tapasztalatom szerint szintén „mumus” sokak számára. Olvassátok el hozzá ezt a cikkem, biztos segíteni fog: https://egykonyveloelete.hu/tarsasagi-ado-folyoszamla-egyeztetes-a-konyvelessel/
Érdemes ezt a csendesebb időszakot kihasználni arra, hogy a beszámolókkal és SZJA bevallásokkal minél jobban haladjunk. Aki pedig előre tekintett már a naptárban, felfedezhette, hogy jövő héten csak 3 munkanapunk lesz Ennyi hosszú hétvége (és rövid hét) egymás után ritkaság, ki-ki használja ki, ahogyan szeretné: tudom hogy van aki ilyenkor tudja munka terén megváltani a világot, mások pedig rápihenek egy kicsit a leghúzósabb májusi hónapunkra.
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
A hírlevelek továbbra is mindenkinek INGYENESEK!
El is érkeztünk negyedéves munkahajránk utolsó hetéhez, mely idén egybeesik a nagyhéttel. Mivel nagypéntek 2017 óta munkaszüneti nap, így ez a hetünk és a Húsvét hete is 4-4 munkanapos lesz. Remélem én is mindennel elkészülök csütörtökig, hogy egy nagyobb lélegzetvételű pihenés után újult energiával vághassunk bele a következő – május végéig tartó – beszámolókészítési időszakba.
Mai hírlevelem egy kicsit ismétléses jellegű lesz, de tudjuk, hogy ez a tudás anyja Azért remélem így is elolvasod!
Mivel 04.12 szombatra esett, így ma határidősek a következők. Kivételesen pénteken beküldtem mindent, mivel mostanában a hétfő is „kis szerda” szokott lenni a NAV-nál…
- a szokásos havi gyakoriságú 2508 és 2558-asok mellett
- az átalányadózó egyéni vállalkozók negyedéves járulékbevallása (2558)
- ezen kívül az SZJA előlegük kiszámítása (és megfizettetése) is, valamint
- a VSZJA-sok negyedéves SZJA előlegének kiszámítása is várt ránk.
Nálam a bérekkel együtt elkészültek a KIVA bevallások is, így 20-a előtt már nem kell még egyszer külön újra elővenni a hozzá szükséges adatokat. Ne felejtsük el, ha valaki az első negyedévben elfogadta a 2024. évi beszámolóját, és abban KIVA-s időszak eredményéből is van osztalékról szóló döntés, akkor azt a KIVA előlegbevallásban szerepeltetni kell függetlenül attól, hogy a tényleges osztalékfizetés megtörtént-e vagy sem.
Az első negyedéves bevallások határideje a Húsvéti ünnepek okán 04.22 (kedd) lesz:
- havi és negyedéves ÁFA bevallások
- amennyiben kapcsolódik hozzá, akkor az összesítő nyilatkozat (25A60) beadása
- 2501-esen szereplő kötelezettségek bevallása, mint pl. cégautóadó. Itt különösen rövid lesz a bevallásra a határidő, ha ügyfelünk a gépjárműadó utalással kivárja a 04.15-ei határidőt. Épp ezért én megkértem a cégautóadóval érintett ügyfeleimet, hogy lehetőleg minél hamarabb fizessék be a gépjárműadót.
- negyedéves KIVA előleg bevallása
- rehabilitációs hozzájárulás előlegbevallása
- környezetvédelmi termékdíj
- mindezek befizetéséről is gondoskodni kell
- és a befizetések során a havi és negyedéves társasági adó előlegekről se feledkezzünk meg.
- + újdonságként az első negyedévre vonatkozó késedelmi pótlék fizetési határideje is ez a nap! Lejjebb még írok pár mondatot erről.
Környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatosan jó hír, hogy januártól már regisztrációs és bevallási kötelezettség sem terheli ezekkel kapcsolatban azokat az adózókat, akiknek az EPR bevezetése óta adott termékáramban csak a súlyadatokat kellett közölni nulla díjtétellel. Érdemes a NAV törzsadatokat ebből a szempontból is ellenőrizni a bevallási határidő előtt, mivel ezek hivatalosan lezárásra kerültek.
A késedelmi pótlék számítása szempontjából 2025 átmeneti év lett. Eddig minden évben október 31-ig közölte a NAV az előző évi pótléktartozást. Idén ez már megtörtént, és a fizetési határideje is elmúlt (2025.03.31). A 2025. január, február és március hónapokra vonatkozó, már havi elszámolású pótlékok össszege, ha előremutató dátummal kérjük le a NAV folyószámlát, akkor már látható. Az előírás havi bontásban látszik, fizetési határideje 04.22 lesz. Múlt héten érkeztek erről az értesítések azoknál, akiknél ez az összeg elérte az 5000 forintot. Fontos kihangsúlyozni, hogy az előírt késedelmi pótlékról a NAV évente egyszer küld értesítést akkor, amikor az eléri az 5000 forintos összeghatárt. Utána már nekünk kell figyelni! Azt pedig csak halkan súgom meg, hogy a NAV oldalán található adónaptárban még mindig nem szerepel a befizetési határidők között a késedelmi pótlék!
A 2025. évi késedelmi pótlék levezetést itt találjátok: ÜPO -> belépés után az adózó kiválasztása -> bal oldalsávban -> oldaltérkép -> Adószámla -> 2025. havonkénti pótléklevezetések.
Már csak 1 nap van hátra az idei gépjárműadó befizetési határidőből, ami április 15-e. Bár a költészet napján (04.11-én) a NAV viccesen és Pató Pál urasan azt írta, hogy „Ej, ráérünk arra még”, azért igen bosszantó lenne pl. egy nap késés miatt elveszíteni egy vállalkozónak egész évre azt a lehetőséget, hogy a határidőben megfizetett gépjárműadó a cégautóadóból levonható.
Múlt héten már írtam arról, hogy jön az e-TB-kiskönyv. Akkor még „csak” egy MTI-n közölt hír volt Belügyminisztériumi tájékoztatásra hivatkozva, múlt héten viszont már a Kormány FB oldalán is megjelent. Ez ugye tudjuk, hogy mit jelent Iróniát félretéve szerintük az adatok mindig „naprakészen elérhetőek és pontosak” (?) lesznek… hát, ezzel kapcsolatban csak nekem vannak kétségeim? Ráadásul a tervezett rendszerről semmit nem kommunikálnak, az MKOE írásos megkeresésére sem reagáltak eddig
Ha van egy kis időtök, 04.18-ig lehet kitölteni a tavaly elfogadott VIDA-csomag hazai körülményekre szabott bevezetéséhez kapcsolódó kérdőívet. Aki még nem hallott róla, hogy mi is ez (VIDA = VAT in the Digital Age):
- 2030-tól előírja a kötelező elektronikus számlázást a vállalatok közötti közösségi (az EU különböző tagállamaiban letelepedett vállalatok közötti) ügyleteknél.
- Ugyancsak 2030-tól ezekről az elektronikus számlákról valós idejű adatszolgáltatást ír elő.
- Az elektronikus számláról uniós szinten egységes definíciót és sztenderdeket határoz meg. A kötelezően alkalmazandó definícióból adódóan kizárólag valamely strukturált formában kiállított számlák minősülhetnek majd elektronikus számlának. A kizárólag .pdf-formátumban kiállított számla nem fogja teljesíteni a strukturált formátumra vonatkozó követelményt.
- Az elektronikus számlákra vonatkozó valós idejű adatszolgáltatás kiváltja az Európai Közösség területén belüli közösségi termékértékesítésekről és szolgáltatásnyújtásokról szóló összesítő nyilatkozatot (A60-as nyomtatvány).
Részletek és a kérdőív itt érhető el: https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Kerdoiv_a_ViDA-csomag_hazai_bevezeteserol
Végül egy kis program ajánló: jövő hét csütörtökön lesz az MKOE szervezésében a Könyvelő 2. filmvetítéssel egybekötött rendezvénye könyvelőknek a Sugár moziban. Ritkán jutok el Bajáról (és 3 gyerek mellől) ilyen jellegű eseményekre, de most meghívást kaptam, így nem hagyom majd ki Jó programnak néz ki és egy kis feltöltődésnek is tökéletesesen hangzik.
Most pedig belevetem magam a munkába, hiszen az nem végzi el magát nélkülem Jövő heti hírlevelemet pedig a Húsvét hétfő miatt kivételesen kedden fogom küldeni.
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
A hírlevelek továbbra is mindenkinek INGYENESEK!
Ez az év nagyon húzós időszakainak egyike, remélem a hétvégi napsütéses időben sikerült hozzá egy kis erőt gyűjteni. Ki az aki már nem fog május 31-ig aludni?
Bár a héten konkrét határidőnk nincs, mivel 04.12 szombatra esik, de gondolom senki nem 14-én kezdi el gyártani az 58-as és 08-as bevallásokat Nézzük mivel kell elkészülnünk a héten:
- a szokásos havi gyakoriságú 2508 és 2558-asok mellett
- az átalányadózó egyéni vállalkozók negyedéves járulékbevallása (2558)
- ezen kívül az SZJA előlegük kiszámítása (és megfizettetése) is, valamint
- a VSZJA-sok negyedéves SZJA előlegének kiszámítása is vár ránk.
Nálam a bérekkel együtt elkészültek a KIVA bevallások is, így 20-a előtt már nem kell még egyszer külön újra elővenni a hozzá szükséges adatokat. Ne felejtsük el, ha valaki az első negyedévben elfogadta a 2024. évi beszámolóját, és abban KIVA-s időszak eredményéből is van osztalékról szóló döntés, akkor azt a KIVA előlegbevallásban szerepeltetni kell függetlenül attól, hogy a tényleges osztalékfizetés megtörtént-e vagy sem.
Az első negyedéves bevallások határideje is viharos gyorsasággal közeledik, főleg hogy előtte lesz Húsvét miatt egy 4 napos hosszú hétvége (kezeket fel, ki várja?). Nézzük át ezeket is (leggyakoribbak)
- havi és negyedéves ÁFA bevallások
- amennyiben kapcsolódik hozzá, akkor az összesítő nyilatkozat (25A60) beadása
- 2501-esen szereplő kötelezettségek bevallása, mint pl. cégautóadó. Itt különösen rövid lesz a bevallásra a határidő, ha ügyfelünk a gépjárműadó utalással kivárja a 04.15-ei határidőt. Épp ezért én megkértem a cégautóadóval érintett ügyfeleimet, hogy lehetőleg minél hamarabb fizessék be a gépjárműadót.
- negyedéves KIVA előleg bevallása
- rehabilitációs hozzájárulás előlegbevallása
- környezetvédelmi termékdíj
- mindezek befizetéséről is gondoskodni kell
- és a befizetések során a havi és negyedéves társasági adó előlegekről se feledkezzünk meg.
Környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatosan jó hír, hogy januártól már regisztrációs és bevallási kötelezettség sem terheli ezekkel kapcsolatban azokat az adózókat, akiknek az EPR bevezetése óta adott termékáramban csak a súlyadatokat kellett közölni nulla díjtétellel. Érdemes a NAV törzsadatokat ebből a szempontból is ellenőrizni a bevallási határidő előtt, mivel ezek hivatalosan lezárásra kerültek.
Múlt héten április elsején lépett érvénybe az e-pénztárgépekről szóló rendelet (ez nem áprilisi tréfa ). Elkezdődhet a fejlesztés, és júliustól pedig már üzembe is helyezhetők – a NAV által engedélyezett – e-pénztárgépek. Az áttérés fokozatos lesz, szóval nem kell pánikolni és rohanni sem. https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/az-e-penztargepeke-a-jovo-ma-lepett-hatalyba-a-rendelet
Benyújtásra kerültek az édesanyák újonnan bevezetésre kerülő SZJA mentességéhez kapcsolódó törvényjavaslatok (T/11309, T/11334, T/11358, T/11389). Általánosságban elmondható, hogy ezek feltétel rendszere a NÉTAK mintájára kerül bevezetésre. Fontos, hogy SZJA tv szerinti adóalap hiányában a családi kedvezmény családi járulékkedvezményként figyelembe vehető majd (ahogy ez most is igaz a NÉTAK, a 30 év alatti anyák és a 25 év alatti fiatalok esetében is).
Szakmánkban az adminisztráció csökkentés már inkább szitokszó, mint hogy valódi könnyebbséget hozó tartalommal bírna. Az MTI-n jelent meg a hír a hétvégén, hogy a Belügyminisztérium közleménye szerint elektronikus rendszer váltja fel a papíralapú TB-kiskönyvet. Ahogy ez lenni szokott, kérdés ezernyi felmerült a szakmában, konkrét válaszokra pedig ki tudja mennyit kell majd várnunk… https://mti.hu/nemzeti-kozlemenytar/2025/04/05/ujabb-digitalizacio-az-egeszsegugy-teruleten
Ha adminisztráció csökkentés akkor az új, alkalmi munkával kapcsolatos adategyeztetések biztos nem ebbe tartoznak bele A NAV azokat a cégeket hívja fel a hibák javítására, amelyek ugyan bejelentették az egyszerűsített foglalkoztatást, bevallásukban azonban elmulasztottak számot adni munkavállalójukról. Ez már az új adategyeztetési eljárás keretében történik. Bennem azért felmerült: akkor eddig nem is fésülték össze a ‘T1042E és a ’08-asok adatait? Bővebben itt olvashattok róla: https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Ma_indulnak_az_uj_alkalmi_munkaval_kapcsolatos_adategyeztetesek
Egy jó összefoglalónak gondolom azt a cikket, mely az online intézhető ügyek elérhetőségeit foglalja össze. Néha könyvelőként sem tudjuk, hogy hirtelen hova kell belépni, magánszemélyek esetében pedig azt látom, hogy sokszor nagy a tanácstalanság: eSZJA, ÜPO, ONYA, webes ügysegéd… nem csodálom, és ez a felsorolás koránt sem teljes. https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/A_postalada_nem_valtozott_csak_a_kulcs_lett_biztonsagosabb
Ha valaki azt gondolja, hogy az évi 5.000 Ft-os kamarai hozzájárulásért nem kap semmit (?), akkor főleg a budapest székhelyű cégek nézzék meg a tárhelyüket: SPAM jelleggel szórták tele pályázati lehetőségekről szóló tájékoztatójukkal a cégkapus tárhelyeket. Ez mellett pedig már vizsgálják az építőipari kivitelezők felelősségbiztosításának meglétét is.
Ennyi adminisztráció mellett ahol tudjuk próbáljuk megkönnyíteni az életünket. Nem szoktam szoftvereket reklámozni, de most az általam is használt és hasznosnak tartott Kapusegéd programot ajánlom figyelmetekbe. Amennyiben az ajánlói linken keresztül regisztrálsz be az ingyenes próbaidőszakra, akkor ha később előfizetsz rá, az első 3 hónapban a Prémium csomagot az Alap csomag árán kapod majd meg Arról, hogy én miért szeretem, ebben a FB posztban írtam. Ha pedig élnél ezzel a szuper lehetőséggel, itt tudsz regisztrálni: regisztrációs link
Remélem nem rettentett vissza az email hosszúsága, és sikerült végigolvasni. Hiába szeretnék rövid lenni, a körülmények nem engedik
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
A hírlevelek továbbra is mindenkinek INGYENESEK!
Ma van a nyári időszámítás első munkanapja, amely egyben a negyedév utolsó napja is. Az év egyik legmunkásabb időszakát éljük, ráadásul ez a negyedéves bevallási szezon munkanapok szempontjából különösen rövid lesz. Múlt héten már megállapítottam, hogy április 1-től mindössze 13 munkanap lesz a negyedéves bevallásokra (04.22-ei határidő előtt), mivel 04.18-a nagypéntek és 04.21-e húsvét hétfő munkaszüneti nap.
Talán már unalomig ismételtem, de ne felejtsétek el a mai 2 befizetési határidőt:
- Ez az éves kamarai hozzájárulás kötelezően fizetendő 5.000 Ft-os összegének a határideje.
- A megváltozott NAV késedelmi pótlék fizetési szabályok miatt a 2024. év után fizetendő összeg határideje is 03.31. Nagyon fontos ennek betartása, hiszen 1 nap késedelemmel ki lehet esni a KOMA-ból! Ráadásul a NAV főoldalán lévő adózási naptárában ez a határidő nem is szerepel!
Ezen felül a héten konkrét határidőnk nincs, de attól lesz mivel foglalkozni
- Én igyekszem majd a bérszámfejtés nagy részével elkészülni a héten. Nálam a bérekkel együtt elkészül a KIVA bevallás is, így 20-a előtt már nem kell még egyszer külön újra elővenni.
- Biztos nem vagyok egyedül, akinek sok átalányadózó egyéni vállalkozója van, így ahogy kapjuk tőlük folyamatosan az adatokat, úgy készülnek a negyedéves bevallásaik.
- Persze a VSZJA-sok negyedéves SZJA előlegéről se feledkezzünk meg. Bár ezek mind 2 hét múlva (04.14-én) lesznek határidősek, nem várhatjuk meg velük az utolsó pillanatot.
- Múlt héten megkértem a cégautóadóval érintett ügyfeleimet, hogy a gépjárműadó utalással ne várják meg a 04.15-ei határidőt, hanem lehetőleg 03.31-ig fizessék azt be. Így a cégautóadó bevallással (és a fizetendőről történő értesítéssel) nem kell megvárni az utolsó pillanatot, főleg hogy az idei évben jelentősen növekedett a cégautóadó mértéke (kb. 20%-kal).
Akinek van olyan bérszámfejtett munkavállalója, aki dolgozott az óraátállítás alatt (03.30-án hajnali 2-ről 3 órára átállításkor), néhány dolog amire figyelni kell:
- A 39/1996 (III.13) Korm.rendelet foglalkozik a nyári időszámítással. Ez alapján a nyári időszámítás kezdő és záró időpontjában munkát végző – nem havibéres – munkavállalók munkabérét a tényleges teljesítmény, illetőleg a ténylegesen ledolgozott munkaidő alapján kell elszámolni.
- A Munka törvénykönyve nem túl bőbeszédű a témában, csak a napi pihenőidőre tartalmaz szabályt ezzel kapcsolatban:
- A napi pihenőidő, ha az a nyári időszámítás kezdetének időpontjára esik, legalább 10 óra
- osztott munkaidő, megszakítás nélküli, több műszakos vagy idényjellegű tevékenység keretében foglalkoztatott munkavállaló esetén pedig legalább 7 óra.
- Munkaidőkeretben foglalkoztatott munkavállaló esetén a ledolgozandó órák számát nem befolyásolja az óraátállítás. Az „elveszett” 1 órával 2 dolog történhet: ledolgozásra kerül vagy állásidőként kerül elszámolásra.
A múlt héten említett Ebtv. módosításra vonatkozó törvényjavaslatot már be is nyújtották (T/11334). Ez alapján:
- CSED a gyermek születésétől számított 90 napig NEM járna, ha az anya keresőtevékenységet folytat.
- 90-ik naptól ha dolgozik, akkor a CSED-ről nem kell lemondani, csak a mértéke csökken: 100 %
70%-ra.
Szintén benyújtásra került a T/11309 törvényjavaslat a 30 év alatti anyák SZJA mentességéről, mely alapján 2026 januárjától „teljes” személyi jövedelemadó-mentességet kaphatnak a 30 év alatti anyák. Ezentúl a meglévő gyermek(ek) után is járni fog a kedvezmény, és nemcsak az átlagbérig. A „teljes” szó azért került idézőjelbe, mert ahogy azt tudjuk pl. a 25 év alatti fiatalok kedvezményénél is van a jövedelem típusára vonatkozó korlátozás.
Az áprilisi NAV üzemanyagár: benzin 624 Ft/liter, gázolaj esetén 638 Ft/liter.
A NAV az online számlaadatok minőségének további javításáért több változást is tervez a jelenlegi üzleti validációkban, a számlaadat-szolgáltatások egységesítése és az adattisztaság javítása érdekében. https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/A_tisztabb_adatokert_valtoznak_az_Online_Szamla_validacioi
Azt gondolom sokunk nagy szívfájdalma, hogy a webes ügysegéden intézendő ügyekre ügyfeleink nem tudnak számunkra meghatalmazást adni. Az MKOE tette közzé, hogy végre a NAV álláspontja is az, hogy erre a felületre is biztosítani kell a meghatalmazotti ügyintézést. Ígéretük szerint a fejlesztés megvalósítása még 2025 folyamán megvalósul. Remélem ez nem csak ígéret lesz
Akinek van 04.01-től szünetelő egyéni vállalkozója, ne felejtse el, hogy még ma be kell jelenteni (most még biztosan meghatalmazás nélkül ). Ugyanígy a szünetelésből 04.01-től visszatérő egyéni vállalkozónak is ma kell a bejelentést megtennie. Bár már több mint 2 éve írtam ezt a cikket, de még mindig sokszor tapasztalom az egyéni vállalkozások indulása, szünetelése és megszűnése témában a dátumok körüli bizonytalanságot, így ha kell egy kis megerősítés, itt tudod elolvasni: https://egykonyveloelete.hu/egyeni-vallalkozas-mikortol-kerdesek/
Akik követik a FB oldalamat is, láthatták, hogy kollégát keresek. Nem adatrögzítő munkakörben, hanem sokkal inkább olyan személyt keresek, aki a kontrollálásban, bevallások készítésében, és a rengeteg egyéb könyvelői teendőben is segítségemre lenne. Bérszámfejtésre rengeteg volt a jelentkező, így az a feladatkör önállóan már nem betölthető, az eddigi jelentkezők közül fogok választani. Akinek még érdekes lehet a könyvelői pozíció lehetősége, a héten még fogadok jelentkezőket.
Bele is vetem a mai feladatokba, mielőtt az estére meghirdetett eÁFA karbantartás miatt „meglepetésszerűen” hamarabb elkezdődik az összes rendszer összeomlása
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
A hírlevelek továbbra is mindenkinek INGYENESEK!
Az első negyedév utolsó teljes hetéhez érkeztünk. Mondhatnám, hogy így ez egy csendes hét lesz, de a közvetlen határidőmentesség nem jelenti azt, hogy a lábunkat lógathatjuk Itt vannak a zárások, SZJA bevallások tömege, ráadásul következik az év első negyedéves bevallási „cunamija” is.
Előre tekintettem az áprilisi naptárra, és a munkanapok számát tekintve tudatosult bennem, hogy a negyedéves bevallási határidőig április 1-től mindössze 13 munkanap lesz (04.18-a nagypéntek és 04.21-e húsvét hétfő). Mivel fizetendő adót sosem a fizetési határidő napján (de nem is 1 munkanappal korábban) közlök, így legkésőbb 16-ára el kellene készülni mindennel… remélem sikerülni fog. Egy kedves olvasóm, Tibor jegyezte meg egyszer: újfajta időszámítást mutattam neki ezzel, mert ő csak azt nézte eddig, hogy 20-a vagy 21-e a tényleges határidő
Éppen ezért a héten, amivel már lehet igyekezzünk előre dolgozni:
- Ha a zárások okán a negyedéves bevallók anyagaival elmaradtunk, akkor igyekezzünk azt pótolni.
- Kérjük meg az átalányadózókat, hogy ha nem várható az utolsó héten már bevétel, akkor küldjék át az anyagukat (vagy akár ez első fél hónapot, hogy lehessen előre dolgozni).
- Bérszámfejtéssel is igyekszünk előre dolgozni a hét második felétől, ahol ez lehetséges.
- Én megkérem a cégautóadóval érintett ügyfeleimet, hogy a gépjárműadó utalással ne várják meg a 04.15-ei határidőt, hanem lehetőleg 03.31-ig fizessék azt be.
- Így a bevallással nem kell megvárni az utolsó pillanatot, főleg hogy az idei évben jelentősen növekedett a cégautóadó mértéke (kb. 20%-kal).
- Elő lehet készülni azzal is, hogy felülvizsgáljuk, hol volt változás az érintett személygépkocsik tekintetében.
- Ugyanígy a gépjárműadó határozatokból a programba már beírható az éves adó összege, így a befizetést követően már csak azt kell rögzíteni, hogy le is vonható (az általunk használt programban ez már csak 1 pipa).
- Ne felejtsük el, hogy 2025.01.01-től a Gjt alkalmazásában is átvezették a KÖHÉM rendelet szerinti környezetkímélő gépkocsi fogalmát (mely 2024. szeptember 1-től változott): már csak a tisztán elektromos (5E) és a nulla emissziós (5Z) gépjármű tartozik ide.
- Átmeneti szabály alapján azon plug-in töltésű hibrid elektromos (5P), illetve növelt hatótávolságú hibrid elektromos (5N) gépkocsik után, melyeket 2024.12.31-ig helyeztek forgalomba, 2025-ben még nem kell gépjárműadót és cégautóadót fizetni, de 2026.01.01-től már igen.
Jövő hét hétfőre, március 31-ére azért csak találunk 2 fizetési határidőt, ezekről se feledkezzünk meg:
- Ez az éves kamarai hozzájárulás kötelezően fizetendő 5.000 Ft-os összegének a határideje.
- A megváltozott NAV késedelmi pótlék fizetési szabályok miatt a 2024. év után fizetendő összeg határideje is 03.31. Nagyon fontos ennek betartása, hiszen 1 nap késedelemmel ki lehet esni a KOMA-ból! Ráadásul a NAV főoldalán lévő adózási naptárában ez a határidő nem is szerepel!
A megváltozott NAV késedelmi pótlék szabályokról már írtam korábbi hírleveleimben, illetve MINKE előfizetők itt találják róla a cikkem: https://www.minositettkonyvelok.hu/a-nav-kesedelmi-potlek-eloirasara-vonatkozo-2025-tol-megvaltozott-szabalyai/
A lényeges változásokat ebben a FB posztban is összeszedtem: Késedelmi pótlék szabályok 2025-től
Amit sokan kérdeztek tőlem, hogy hol lehet lekérdezni a levezetését: ÜPO -> bal oldalsáv -> oldaltérkép -> adószámla menüpont -> plusz jel lenyitásával a Pótléklevezetés.
Beindult az SZJA bevallási szezon, ezzel is lehet a héten haladni. Az eSZJA felülete nagyon megosztó: vannak akik szeretik, és vannak akik messze elkerülik. Amire mindenképp érdemes használni:
- A bevallási tervezet xml-ben történő kimentése, melyet utána a megszokott nézetben ÁNYK-ban lehet szerkeszteni.
- Az „Adatforrás” megtekintése, amely a NAV kontroll adatokat tartalmazza.
Ehhez készült egy lépésről lépésre rövid kis leírásom szintén a FB oldalamon: eSZJA adatkimentés.
03.19-én a kormány.hu oldalán megjelent egy jogszabálytervezet A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (Ebtv.) módosításáról. Idézem: ” A törvényjavaslat célja, hogy elősegítse a kisgyermekes édesanyák munkába való visszatérését annak biztosításával, hogy az édesanya a gyermek három hónapos korát követően szabadon dönthet arról, hogy a gyermeknevelés mellett folytatni kívánja-e a keresőtevékenységét”. A javaslat szerint:
- CSED a gyermek születésétől számított 90 napig NEM járna, ha az anya keresőtevékenységet folytat.
- 90-ik naptól ha dolgozik, akkor a CSED-ről nem kell lemondani, csak a mértéke csökken: 100 %
70%-ra.
2025. március 27-éig lehet véleményezni.
Már régen írtam üzemszünetekkel kapcsolatban (pedig azért rendszeres…), de megemlíteném, hogy ma (2025. március 24-én) 18 óra és 23 óra között informatikai karbantartás miatt nem lesz elérhető az Online Számla rendszer és a NAV Számlázója. Emellett éjszaka OTP SimplePay karbantartása miatt a bankkártyás fizetés is szünetelni fog. Sajnos egyre inkább az látszik, hogy a szerdai szokásos karbantartás nem elegendő…
Ennek fényében számomra mást jelentene a NAV digitális szolgáltatási minőségének javítása, mint amiről a 03.19-én megtartott Adókerekasztal szólt. Először stabilan működő és 99 %-ban elérhető rendszerek kellenének, vagy ez csak az én vágyálmom?
Bele is vetem a mai feladatokba, mielőtt az üzemszünet „meglepetésszerűen” hamarabb elkezdődik
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
A hírlevelek továbbra is mindenkinek INGYENESEK!
Sajnos a március 15-ei munkaszüneti nap múlt héten szombatra esett, és így nem élvezhettünk ennek okán egy hosszú hétvégét. Ráadásul az időjárás sem kedvezett azoknak, akik szabadtéri programon szerettek volna részt venni, de cserébe már 03.14 péntek óta elérhetőek az SZJA bevallási tervezetek
Könyvelőként ez lehet számunkra pozitív információ is, de ha végignézek a listán (60 db ami csak azokat az EV-ket tartalmazza, akik ügyfelek és meghatalmazottjuk vagyok), akkor bizony rengeteg feladatot is jelent. Persze ehhez hozzájönnek még azok, akiknek a cégét könyveljük, a rendszeresen visszatérő magánszemélyek, a család, stb… ismerős, ugye? Az idén sem állok meg 100 alatt, az biztos…
Így a héten el is kezdjük a tervezetek átnézését, hogy kitől milyen igazolások hiányoznak és bekérjük őket. Az eSZJA felülete erre tökéletes kontroll, ezért nem is szeretünk 03.15 előtt bevallást készíteni… tapasztalataim szerint ugyanis az emberek többsége nem emlékszik minden jövedelmére, kedvezményére.
Egyéni vállalkozó ügyfeleim figyelmét pedig újra felhívtam arra (bár már elég jól megtanulták), hogy 1 db SZJA bevallásuk van, amit ki kell egészíteni a vállalkozásra vonatkozó adatokkal. Így nehogy elfogadják a tervezetet automatikusan.
Most pedig nézzük meg, hogy a héten milyen határidők várnak bennünket:
- A mai napon (03.17) van a helyi adó előlegek fizetési határideje.
- Szintén ma (03.17) még kérhető az SZJA bevallási tervezet postázása SMS-ben vagy NAV-os űrlapon. Március 18-ától ez már csak a NAV ügyfélszolgálatain személyesen kérhető. Természetesen aki rendelkezik ügyfélkapuval, vagy ezen időpont után regisztrál, a bevallási tervezethez automatikusan hozzáfér az eSZJA elektronikus felületén.
- 03.20-án csütörtökön a szokásos:
- Havi ÁFA bevallás (2565). A múlt hónap tapasztalatai alapján fordítsunk kiemelt figyelmet az adatok Ft-ra pontos egyezőségére, illetve a korrekcióval érintett számlák helyes kezelésére (ÁFA bevallás 31. sor adata).
- Amennyiben volt Közösségi ügyletünk, akkor a kapcsolódó 25A60 adatszolgáltatást se felejtsük el.
- Havi kötelezettek esetén a Turizmusfejlesztési hozzájárulás bevallása is ekkor határidős.
A gépjárműadó befizetési határideje 04.15 lesz, a NAV múlt héten kezdte küldeni az ezzel kapcsolatos határozatokat. Sajnos évek óta probléma, hogy egyéni vállalkozó ügyfeleinknél mivel ez „adóügy” mi, meghatalmazott könyvelők kapjuk őket, és az ügyfél nem kapja meg. Így a „postás” szerepét játszuk, és sajnos nincs rá lehetőség, hogy az ügyfél kapja meg. Szerencsére vannak már olyan tárhelyet kezelő programok, amelyekben szabályok beállításával ez a kiküldés automatizálható, és rengeteg idő spórolható meg. Még néhány tudnivaló a gépjárműadóval kapcsolatban:
- Akiknek nincs elektronikus tárhelye, azok postán kapják meg a határozatot.
- Nem kapnak határozatot azok, akiket egész évre adómentesség illet meg, és ez a NAV nyilvántartásából megállapítható.
- Nem kapnak levelet azok sem, akiknek mindegyik gépjárműve adómentes.
- A gépjárműadót egyösszegben, április 15-ig kell befizetni.
- Automatikusan járó öthavi pótlékmentes részletfizetést magánszemélyek és egyéni vállalkozók vehetik igénybe.
- A természetes személyeknek (magánszemély, egyéni vállalkozó, őstermelő) a gépjárműadó befizetése a NAV-Mobil Gépjárműadó-menüpontjában vagy a határozatban szerepelő link használatával is teljesíthető Ügyfélkapu+-os vagy DÁP-azonosítás után.
- A befizetéshez csekket telefonon a NAV Infóvonalán is lehet igényelni (belföldről: 1819, külföldről: +36 (1) 461-1819 hívószám, 3-as menüpont).
Megjelent a NAV 2025. évi ellenőrzési terve, amely itt olvasható el: https://nav.gov.hu/ugyfeliranytu/adotraffipax/Kiemelt_ellenorzesi_temakorok/nav-ellenorzesek-2025-ben . Csak néhány dolgot emelnék ki (a 18 oldalas felsorolásból):
- Kiemelt adózók és a kapcsolt vállalkozások között alkalmazott árak vizsgálata
- A bevallások és a NAV rendelkezésére álló kontrolladatok közti eltérések alapján a következők évek óta szerepelnek a listán, pl:
- több éve tagi kölcsönből működő társaságok
- tendenciózusan nullás bevallást benyújtók, de a kontrolladatok szerint értékesítők
- áfabevallást be nem nyújtó, vagy nullás adókötelezettséget valló, összesítő jelentést ki nem töltő, de kontrolladatok alapján tevékenységet folytató vállalkozások
- az áfabevallás, összesítő jelentés és az online számla adatok közötti eltéréssel rendelkező adózók, illetve áfabevallást be nem nyújtók
- a nagyszámú foglalkoztatottat alkalmazók, akik az online számlaadat-szolgáltatás adatai szerint nem bocsátanak ki számlákat
- a nagy forgalmat alkalmazottak nélkül bonyolítók
- megugró forgalom mellett adóminimalizálók
- ahol a dolgozói létszám nem fedi le a telephelyek számát
- Tartalmazza a kiemelt ágazatokat is, melyek évek óta célkeresztben vannak. Ilyen pl.: használt gépjármű kereskedelem, személy- és vagyonvédelmi tevékenységet folytatók, takarítással, munkaerőkölcsönzéssel foglalkozók, internetes tartalomszolgáltatók, élelmiszeriparral foglalkozók, az építőipari tevékenység, turizmus és vendéglátás, jövedékiadó-köteles tevékenységek.
- Foglalkoztatáshoz kapcsolódó adatok esetén:
- szja-bevallás alapján elszámolható elábé értéke meghaladja a bevallott bevételt
- a tevékenységet szüneteltetik, azonban ez idő alatt online számlaadat-szolgáltatással vagy online pénztárgép
értékesítési adattal rendelkeznek - tartósan veszteségesek
- bevallást nem nyújtanak be
- sorozatosan újabb és újabb adószámot váltanak ki
- akik a törzsadatok szerint heti 36 órát elérő munkaviszony mellett egyéni vállalkozói tevékenységet folytatnak, azonban a valóságban munkaviszonnyal nem rendelkeznek
- rendszeresen foglalkoztatnak egyszerűsített foglalkoztatás keretében munkavállalókat, de ’08 jelű járulékbevallási kötelezettségüknek nem tesznek eleget
- Bizalmi vagyonkezelési jogviszonnyal érintett szereplők vizsgálata
- Jogkövetés támogatása
Már több mint 1 hónapja nem volt egyértelmű tájékoztatás a NAV meghatalmazások átalakítása kapcsán (szervezet meghatalmazása esetén technikailag ki mit mikor kell hogy csináljon…). Valószínűleg rengeteg telefon érkezhetett a NAV-hoz, ha ezt az „egyszerűsítést” 20 oldalas útmutatóval kellett megsegíteni A segédlet az alábbi tájékoztató utolsó sorában lévő „Letöltés” linkre kattintva érhető el: https://nav.gov.hu/ugyfeliranytu/eljarasi-kerdesek/Segitseg_a_15-os_es_18-as_jogcimu_szervezetek_ONYA-s_kepviseleti_bejelentesehez
Március 15-e kapcsán sokan érezték azt, hogy a szakmájukra tekintettel leírják a saját 12 pontjukat. Én kettővel találkoztam, ami a könyvelői szakmát érinti:
- A NAV FB oldalán az SZJA bevallással kapcsolatosan jelent meg egy 12 pontos tájékoztató.
- Az MKOE FB oldalán pedig már tényleg bennünket és a szakmánkat érintően, mellyel nagyon egyet tudok érteni. Az ő 12 pontjukból néhány példa:
- 1. Kevesebb bürokrácia, több értelem,
- 2. Tisztességes munkáért tisztességes díjazás,
- 5. Adópolitikai kiszámíthatóság,
- 6. Erős szakmai közösség, nem magányos harcosok klubja,
- 7. Presztízst a könyvelő szakmának!
- 10. A KKV-k segítése, nem akadályoztatása
- A teljes felsorolás az MKOE FB oldalán érhető el.
A fenti pontokkal kívánok mindenkinek szép hetet!
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
A hírlevelek továbbra is mindenkinek INGYENESEK!
Ahogy számítottam rá, végül múlt hétre a családom után sajnos én is lebetegedtem. Biztos tapasztaltad, hogy kevésbé voltam aktív a Facebook oldalamon is. Persze az élet nem állt meg, hétvégéig már annyi hírt kaptunk, hogy megint nem győzzük feldolgozni azokat…
Bemelegítésként nézzük, hogy a héten milyen határidők várnak bennünket:
- 03.10-e hétfő, a februári bérek fizetési határideje
- Szintén 10-éig várhatjuk a februárban munkaviszonyt létesített munkavállalók után járó szocho kedvezményről a NAV igazolását. Hihetetlen, de volt olyan ügyfél, akinél ez már pénteken (03.07-én) megérkezett.
- 03.12-én szerdán pedig már a járulékbevallás határideje is itt lesz (2508, 2558).
- 03.15-e nem nekünk határidő, de elérhetővé válnak az e-SZJA felületén az SZJA bevallási tervezetek.
- Bár a helyi adó előlegek fizetési határideje 03.17-e lesz idén, erről is értesíteni kell az ügyfeleinket a héten. Őszintén: sajnos nem egyszerű az iparűzési adófolyószámla értelmezése, így szükséges a segítségünk. Ha neked is „kínai” a korábbi egyértelműen átlátható Fővárosi folyószámla után az E-önkormányzatról letölthető formátum, akkor ez a cikkem segít eligazodni rajta: https://egykonyveloelete.hu/iparuzesi-ado-folyoszamla-egyeztetes-a-konyvelessel/
A Kormány „háza tájáról” kaptunk újabb információ morzsákat (ígéreteket…) adócsökkentés témában:
- A teljes jövedelmük után SZJA mentesek lesznek a 30 év alatti anyák. Ez csak a szokásos pongyola megfogalmazás: itt most vajon mire gondolhattak?
- Nem lesz a jövedelem típusára vonatkozó korlát?
- A NÉTAK-hoz hasonlóan nem lesz felső határa? Vagy ez a kettő együtt?
- Esetleg bekerülnek azok az anyák is ebbe a körbe, akiknek a 30 év alatti fiatal anyák adókedvezményének bevezetésekor már volt meglévő gyereke, és ezért nem voltak eddig jogosultak?
- Szóval több a kérdés, mint a válasz… hivatalosan megjelent információ (Magyar Közlöny) pedig ki tudja mikor lesz…
- Azt a Kormány kommunikációja már egyértelműsíti, hogy a 3 gyerekes anyák SZJA mentessége 2025.10.01-től az anya és gyerekei életkorától függetlenül fog járni (itt sincs még hivatalos törvényi szöveg)
- Nőnap alkalmából pedig a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Évnyitó rendezvényén is hangzottak el „fantasztikus” ötletek:
- Az egyik a KATA újabb átalakítása lenne, amely szerint az új rendszerben a vállalkozó számlázhatna a cégek felé is, nem csak magánszemélyeknek, viszont a megrendelő adózna a befogadott számla után.
- Egyszerűsített, szektor specifikus adó lehetséges bevezetését is felvetette pl. a vendéglátás, turizmus területén. Kutatásaik szerint „meglepően sok szakács van minimálbéren, amit nyilvánvaló, hogy a fehér és a szürke zóna találkozása magyaráz”. Ezért fontosnak tartják megvizsgálni a szektor bérstruktúráját a NAV adatbázisa alapján. Az én megjegyzésem: Vajon minden szektorban, ami gyanúsan szürke zónás, lesz valami „könnyítés”?
A NAV sem hagyott bennünket hasznos információk nélkül:
- Aki már tűkön ül, hogy vajon mennyi lesz a 04.15-ig befizetendő gépjárműadó összege, az már a NAVkalkulátorával is számolgathat: https://nav.gov.hu/ugyfeliranytu/kalkulatorok/gepjarmuado-kalkulator
- Az adót fő szabályként az fizeti, aki a járműnyilvántartásban az év első napján üzembentartóként, ennek hiányában tulajdonosként szerepel.
- Akinek gépjárműadót kell fizetnie, határozatot kap a NAV-tól.
- Nem kap határozatot, akinek egész évre adómentessége van, vagy akinek mindegyik gépjárműve adómentes.
- Akinek van elektronikus tárhelye, a határozatot is elektronikusan kapja majd.
- A B400-as adatlap (ingatlan vagyonszerzés adatainak bejelentésére szolgál) 03.06-tól már az ONYA-n is kitölthető (B400E). Az adatlapot már nem a kormányhivatalnak, hanem közvetlenül a NAV-nak kell beküldeni. Az adatlap 60 napig még az ÁNYK-ban is elérhető lesz. Elérési útvonala: az ONYA-ban az Új nyomtatvány > Bejelentések > Illeték menüpont.
Neve alapján könnyű átsiklani a következőn: 30/2025 (III.5) Korm.rendelet: a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet Magyarország egész területére történő elrendeléséről, valamint a válsághelyzet elrendelésével, fennállásával és megszüntetésével összefüggő szabályokról szóló 41/2016. (III. 9.) Korm. rendelet módosításáról.
Röviden: a válsághelyzet további 6 hónappal történő meghosszabbítása történt 2025.09.07-ig.
Még el sem kezdtük alkalmazni az EFO tv összes új szabályát, de már társadalmi egyeztetésre bocsátották a következő módosítását: 2026.01.01-től mezőgazdasági idénymunka esetén a 120 nap + 90 nappal meghosszabbítható lenne +50%-os közteher megfizetése mellett. Mindez a mezőgazdasági ágazat működőképessége fenntartása céljából…
Utolsó témaként pedig: múlt héten a NAV késedelmi pótlék fizetéssel kapcsolatos FB posztom nagyon népszerű volt, így ismétlésként bemásolom most (02.24-ei hírlevelemben már olvashattad). Ha pedig már mindent tudsz ezzel kapcsolatban, akkor itt köszönöm meg a figyelmedet
A 2024. évre vonatkozó NAV késedelmi pótlék összegét NEM 2025.11.15-ig írják elő, hanem 2025.03.31-ig kell megfizetni!
Mivel ez ráadásul a hónap utolsó napja lesz, nagyon oda kell figyelni, mert egyrészről új a határidő, másrészről 1 nap késéssel ki lehet esni a KOMA-ból!
Az 5.000 Ft-ot el nem érő összeg továbbra sem kerül előírásra, viszont éven belül ha ezt a határt eléri valaki, akkor a továbbiakban havonta történik az előírás.
Az 1. negyedévre vonatkozó összeg egyben áprilisban kerül majd előírásra (ha eléri az 5.000 Ft-ot), ezt követően pedig havonta 20-áig kell teljesíteni a befizetést.
Adózói körtől függetlenül Ft-ban kerül majd előírásra
a kötelezettség, és NEM eFt-ban (erre is figyelni kell majd).
Mindez év elejétől először akkor, amikor göngyölve elérte az 5.000 Ft-ot, utána pedig már összegtől függetlenül kerül előírásra (tehát először pl. lesz 5.015 ft, akkor következő hónapban akár 20 Ft is előírásra kerül)
havonta kell majd nézegetni az előírást, mivel a
NAV nem fog róla külön értesítést küldeni
(csak egyszer, amikor először előírják az 5.000 Ft-ot elérő összeget)
Maga a számítási metódus nem változik:
az adó esedékességét követő naptól keletkezik
nettó módon számítják, tehát más adónemen fennálló túlfizetés csökkenti a pótlék alapját
késedelmi pótlékra nem számolnak fel további késedelmi pótlékot
Mértéke: jegybanki alapkamat + 5% naptári napok arányában
A NAV szerint ez nem jelent többlet terhet a vállalkozóknak… szerintem sem
(irónia), hiszen valószínűleg a könyvelő nézegetheti majd az előírásokat…
Az meg, hogy ez jelentős költségmegtakarítást jelentene – ahogy az Adóvilágban szerepelt – erősen kétlem, mikor majd 100 Ft-okat utalhat valaki 3-400 Ft-os bankköltséggel…
Tehát fő a pontosság ezentúl
Ha kitartóan elolvastad (átgörgetted… ) a késedelmi pótlékos részt, akkor ezúton gratulálok a kitartásodhoz
Sajnos a március 15-ei munkaszüneti nap nem hétköznapra fog esni, és így nem élvezhetünk ennek okán egy hosszú hétvégét, azért remélem hogy a tavaszi időjárás kárpótol érte bennünket.
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
A hírlevelek továbbra is mindenkinek INGYENESEK!
Köszöntelek az első márciusi hírlevelem kapcsán. Az évből már 2 hónap eltelt (de vajon mikor…?), a beszámoló és SZJA bevallási szezonnak is már eltelt a 40%-a. Ki az aki időarányosan ennyivel elkészült? Azt gondolom hogy az elmúlt 2 hónap változás cunamiját tekintve kevesen válaszolnának erre igennel…
Ráadásul március is bővelkedik a határidőkben:
- A héten a főszerep a bérszámfejtésé lesz, hogy a jövő heti bérfizetési és járulékbevallási határidőnek mindenki eleget tudjon tenni.
- Bár a helyi adó előlegek fizetési határideje 03.17-e lesz idén és az egyenlegközlők is érkeztek sorban múlt héten, mi külön értesítjük ügyfeleinket a tényleges fizetendőkről. Sajnos nem egyszerű az iparűzési adófolyószámla értelmezése, így szükséges a segítségünk. Ha neked is „kínai” a korábbi egyértelműen átlátható Fővárosi folyószámla után az E-önkormányzatról letölthető formátum, akkor ez a cikkem segít eligazodni rajta: https://egykonyveloelete.hu/iparuzesi-ado-folyoszamla-egyeztetes-a-konyvelessel/
- Az MKIK 03.03-tól ellenőrzi a kivitelezői felelősségbiztosítást. Közleményük szerint ennek hiányában megtiltja a tevékenységet. https://www.bkmkik.hu/hu/aktualis-hirek/gazdasagi-hirek/7438-epitoipari-kivitelezok-figyelmebe-a-heten-lejar-a-hatarido
- Ha már Kamara, akkor a kötelező évi 5.000 Ft-os kamarai hozzájárulás fizetési határideje 03.31 lesz.
- Emellett 03.15-étől elérhetőek az e-SZJA felületén az SZJA bevallási tervezetek.
- Természetesen 20-án ÁFA bevallási határidő is vár ránk.
- Szintén 03.31-ig kell majd megfizetni a 2024. évre vonatkozó késedelmi pótlék összegét, nem pedig 2025.11.15-ig! Az idei évtől havonta történik az előírása, onnantól, hogy az összege eléri az 5.000 Ft-ot. Mindez először áprilisban az első negyedévre vonatkozóan, utána pedig havonta 20-áig az előző hónapra vonatkozó (ha már elérte az 5.000 Ft-ot). Ne felejtsük el, hogy szintén 2025-től változás, hogy adózói körtől függetlenül mindenkinek Ft-ban és NEM eFt-ban kell megfizetni a késedelmi pótlékot.
Szintén március 1-től a közvetett vámjogi képviselőnek importőr partnerét ellenőriznie kell, kivéve ha az importáló megbízható adózó, vagy van import önadózási engedélye. https://nav.gov.hu/ugyfeliranytu/eljarasi-kerdesek/a-kozvetett-vamjogi-kepviselok-partnerellenorzeseinek-szempontjai
Ennek elvégzéséről és annak eredményéről adatot kell szolgáltatni a NAV-nak, legkésőbb a szerződés megkötéséig és a tárgyhónapot követő hónap 10-ig. Erre szolgál a KVKPELL nyomtatvány, ami csak ONYA-n érhető el. Az adatlap kitöltési útmutatóját átfutva az jutott eszembe, hogy amikor 1-1 ügylet során a NAV a kellő körültekintést vitatja, vajon hány ügyfelünk nézi meg a következők közül akár csak az egyiket?
- Megvizsgáltam a NAV által megadott kockázati információkat
- Használtam nyilvános céginformációs adatbázist
- Használtam nyilvános kockázati adatbázist
- Birtokomban van az aláírási címpéldánya
- Birtokomban van az importáló cégkivonata
- Birtokomban van az importáló vezető tisztségviselő személyazonosításra alkalmas okmányának másolata (GDPR kompatibilis-e…?)
Kivételesen a kitöltéséhez készült egy technikai útmutató is a NAV részéről, ezt jó dolognak tartom.
Múlt héten felröppent a hír, hogy a kormány MEGFONTOLJA, hogy a nyugtákról való elektronikus adatszolgáltatás 2025. július 1. helyett jövő év második felétől legyen kötelező. Amennyiben ez a javaslat támogatást nyer, úgy a kormány még tavasszal kezdeményezni fogja a vonatkozó törvénymódosítást. Azonban ne felejtsük el, hogy jelenleg még a 2025.07.01-jei bevezetés van hatályban (bár ezt 1 nap alatt lehet módosítani…) https://www.onadozo.hu/hirek/uj-e-penztargep-infok-13317
Múlt héten megkezdődtek a NAV új adategyeztetési eljárásai. Első körben ott vizsgálódnak, ahol az online számla és a pénztárgép adatok forgalma magasabb, mint az ÁFA bevallásban szereplő összegek. Ezt az Ügyfélportálon kialakított felületen néhány kérdésre válaszolva lehet tisztázni. Szerencsére gyakorlati tapasztalatom nincs, mivel ezt mi mindig egyeztetjük. Aki mégis érintett, 15 napja van reagálni, melyet ha elmulaszt, akkor 300 ezer Ft a mulasztási bírság. További részletek: https://www.onadozo.hu/hirek/nav-indulnak-az-elso-adategyeztetesi-felhivasok-13316
Jó tudni, hogy a felszámolási eljárás kezdeményezése után, de még a felszámolás bírósági elrendelése előtt megállapodást lehet kötni a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV). https://nav.gov.hu/sajtoszoba/hirek/Megallapodasi_lehetoseg_a_NAV-val_mentoov_meg_a_felszamolas_elott
Sokan foglalkoznak a 2 és 3 gyerekes anyák SZJA mentességével, valamint a nyugdíjasok „zöldség, gyümölcs és tejtermék ÁFA mentességével„. Mivel „hivatalosan” nem jelent meg a témában semmi, csak a Kormány bejelentései, így mi sem adunk ettől több felvilágosítást senkinek. Amit tudni vélünk a témában:
- A 3 gyerekes anyák SZJA mentességét 2025.10.01-től vezetnék be.
- A 2 gyerekes anyák SZJA mentességét először 2026.01.01-től a 40 év alatti anyákra, majd 4 év alatt lesz minden 2 gyermekes anya SZJA mentes.
- Valószínűleg nem lesz minden jövedelemre érvényes, feltételezhetően a NÉTAK mintáját és feltételrendszerét veszik át.
- A „nyugdíjas ÁFA mentesség” plasztik kártyával lesz igénybevehető, és a havi nyugdíj összegével kerül kifizetésre a visszajáró összeg, várhatóan havi 10-15.000 Ft-ig. De mindez csak a sajtóban felröppent hír, tehát semmit sem szabad egyelőre készpénznek venni a témában!
A NAV által közzétett márciusi üzemanyagár: benzin: 638 Ft/l, gázolaj: 649 Ft/l.
Zárásként: vasárnap reggelre ledöntötte az egész családomat az influenza. Én még tartom magam, de ha hétköznap nem lesz tartalom az oldalamon (illetve üzenetekre sem válaszolok), akkor ez lesz az oka. Ennek apropóján mindenkinek jó egészséget kívánok!
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
A hírlevelek továbbra is mindenkinek INGYENESEK!
Ezen a héten a fókuszban a február 25-ei bevallások és az utólgos alanyi ÁFA mentesség választásának határideje áll. Hihetetlen, de a héten megkezdődik a március is. Vajon mikor röppent el az évből 2 hónap?
A következő 02.25-ei határidőnk pedig még a 2024-es évhez kapcsolódik, ugyanis ez a:
- 24KATA,
- a 2024-es éves ÁFA bevallási határideje,
- 24TFEJLH éves turizmusfejlesztési hozzájárulás és
- a 2024. évi rehabilitációs hozzájárulás elszámoló bevallásé.
Tudtad, hogy csaknem 70.000 vállalkozó éves ÁFA bevalló? Bár a NAV előszeretettel ajánlgatja részükre is az e-ÁFA-t, kíváncsi lennék hogy hány kalandvágyó vág bele ott a bevallás elkészítésébe…
A 02.25-éig esedékes KATA bevallással kapcsolatosan a legfontosabb átgondolni valók:
- Mi számít bevételnek és mi nem minősül bevételnek? Figyeljünk különösen a támogatásokra!
- Mi a bevétel megszerzésének időpontja? Hiszen nem csak banki jóváírás és készpénz átvétellel szerezhet a KATA-s bevételt.
- Külföldi pénznemben keletkezett bevételt a megszerzés időpontjának MNB árfolyamán kell átszámolni.
Már csak pár nap maradt az alanyi ÁFA mentesség utólagos 2025-re történő választására is, amire a kijavítási kérelem mint lehetőség 2025.02.28 után is megmarad.
Bár haladnunk kell(ene) a 2024-es év zárásával, biztos vagyok benne, hogy mindannyiunkat megrohamoznak majd a hétvégi évértékelőn bejelentett adóváltozásokkal kapcsolatban. Én ilyenkor hárítok, hogy én is ugyanazt a beszédet tudtam csak meghallgatni, mint az ügyfél, és majd ha megjelenik a közlönyben, utána lehet érdemben foglalkozni bármelyik bejelentéssel. Hiszen egyelőre minden oldalon csak találgatások vannak… ráadásul még „messze van” az év második fele, október, 2026 és minden egyéb felemlegetett dátum…
Itt kanyarodok vissza a bevezetőben szereplő megjegyzésemre: vajon mikor telt el ebből az évből 2 hónap? És ha így folytatódik, mindjárt december lesz
Előtte viszont lassan már az SZJA bevallási szerzonra kell készülni, hiszen 3 hét múlva már megtekinthetők lesznek a bevallási tervezetek is.
Ha pedig március, akkor ugye senki nem felejtette el hogy az idei évtől havonta fogják előírni a késedelmi pótlékot, ha annak összege eléri az 5.000 Ft-ot? Ennek okán több dolog is változik:
- A 2024. évre vonatkozó késedelmi pótlék összegét NEM 2025.11.15-ig írják elő, hanem 2025.03.31-ig kell megfizetni! Mivel ez ráadásul a hónap utolsó napja lesz, nagyon oda kell figyelni, mert egyrészről új a határidő, másrészről 1 nap késéssel ki lehet esni a KOMA-ból!
- Az 5.000 Ft-ot el nem érő összeg továbbra sem kerül előírásra, viszont éven belül ha ezt a határt eléri, akkor a továbbiakban havonta történik az előírás.
- Az 1. negyedévre vonatkozó összeg egyben áprilisban kerül majd előírásra (ha eléri az 5.000 Ft-ot), ezt követően pedig havonta 20-áig kell teljesíteni a befizetést.
- Adózói körtől függetlenül Ft-ban kerül majd előírásra a kötelezettség, és NEM eFt-ban (erre is figyelni kell majd). Mindez év elejétől először akkor, amikor göngyölve elérte az 5.000 Ft-ot, utána pedig már összegtől függetlenül kerül előírásra (tehát először pl. lesz 5.015 ft, akkor következő hónapban akár 20 Ft is előírásra kerül).Ráadásul a NAV csak egyszer fog értesítést küldeni, amikor eléri az összeg az 5.000 Ft-ot, onnan pedig az adózónak (annak könyvelőjének) kell figyelemmel kísérnie, hogy történt-e részére újabb pótlék előírás. Tehát pl. egy ÁFA utalás 1 napos csúszása miatt (mikor már az 5.000 Ft-os határt elértük), havonta kell majd nézegetni az előírást, mivel a NAV nem fog róla külön értesítést küldeni!
- A NAV szerint ez nem jelent többlet terhet a vállalkozóknak… szerintem sem (irónia), hiszen valószínűleg a könyvelő nézegetheti majd
… Az meg, hogy ez jelentős költségmegtakarítást jelentene – ahogy az Adóvilágban szerepelt – erősen kétlem, mikor majd 100 Ft-okat utalhat valaki 3-400 Ft-os bankköltséggel… Tehát fő a pontosság ezentúl!
Szintén március 1-től a a közvetett vámjogi képviselőnek importőr partnerét ellenőriznie kell, kivéve ha az importáló megbízható adózó, vagy van import önadózási engedélye. https://nav.gov.hu/ugyfeliranytu/eljarasi-kerdesek/a-kozvetett-vamjogi-kepviselok-partnerellenorzeseinek-szempontjai
Remélem hasznosnak találtad, hogy már kicsit előre tekintettem a márciusra és a késedekmi pótlékra. Saját tapasztalatom szerint, ahogy megkezdődik egy hónap, szinte csak ÁFA után ocsúdunk majd fel, és jó most nyugiban kicsit felfrissíteni az újdonságokat.
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
A hírlevelek továbbra is mindenkinek INGYENESEK!
Ezen a héten a fókuszban az első 2025-re vonatkozó ÁFA bevallási határidő áll, és a február 25-ei bevallások előkészítése. Persze már csordogálnak az S.O.S. SZJA bevallási igények jövedelemigazolás és hitelfelvétel miatt, ahogy a beszámolókra vonatkozó igények is. Akár már most is megkérdezhetném: hányat is fogunk május végéig aludni…?
Először nézzük gyorsan a közelgő határidőinket:
- Jön az első ÁFA bevallási határidő 02.20-án. Ennek kapcsán 2 dologra hívnám fel a figyelmet:
- Nézzük át ügyfeleink törzsadatát, ne rutinból készítsük a havi bevallásokat. Nincs is annál kellemetlenebb, mint az előző évben negyedéves bevallónak elmulasztani a tárgyévi első havi ÁFA bevallását.
- Ez lesz az első bevallás, amelyben az M-es lapok adatait Ft-ban kell feltüntetni, az eddig megszokott eFt helyett. Így még inkább előtérbe kerül az adatok pontos rögzítése. A 01-05 lapon szereplő már megszokott kontroll szám (109. sor) minél pontosabb kiszámítása érdekében a 64-66. sor adatából pedig ki kell emelni a fordított adózás szabályai szerint levont ÁFA összegét. Erre azt gondolom a könyvelőprogramokat felkészítették, de nem árt majd figyelni, hogy jól adja-e át az adatokat.
- A következő 02.25-ei határidőnk pedig még a 2024-es évhez kapcsolódik, ugyanis ez a:
- 24KATA,
- a 2024-es éves ÁFA bevallási határideje és
- a 2024. évi rehabilitációs hozzájárulás elszámoló bevallásé.
Az ÁFA bevallás M lapjához kapcsolódó magánvéleményem: én kis naív azt gondoltam, ha már Ft-ban kell megadni a számlák adatait, akkor az összes számla ÁFA tartalma meg fog jelenni Ft-ban mondjuk a 01-05 lapon, és ha nincs részlegesen levont ÁFA összeg, akkor annak kerekített összege egyezni fog a bevallásban szereplő összes levont ÁFA-val. Persze ez nincs így… Az M-es lapon igaz, hogy a számlák nettó+ÁFA bontását Ft-ban kell szerepeltetni, de partnerenként már eFt-ban történik a kerekítés, és ezek a kerekített összegek kerülnek összesítve a 01-05 lapra. Így továbbra is előfordulnak fals, kerekítésből adódó különbözetek (is)…
A 02.25-éig esedékes KATA bevallással kapcsolatosan a legfontosabb átgondolni valók:
- Mi számít bevételnek és mi nem minősül bevételnek? Figyeljünk különösen a támogatásokra!
- Mi a bevétel megszerzésének időpontja? Hiszen nem csak banki jóváírás és készpénz átvétellel szerezhet a KATA-s bevételt.
- Külföldi pénznemben keletkezett bevételt a megszerzés időpontjának MNB árfolyamán kell átszámolni.
A bevezetőben említettem az SZJA bevallást, a mai nap (02.17) a határideje az SZJA kedvezményekről szóló igazolások kiadásának. Remélhetőleg mindenki megkapta már ezeket. Nem árt ha megkérjük ügyfeleinket, hogy már most küldjék át ezeket a részünkre, nagy valószínűséggel még könnyebben teljesítik ezt a kérésünket, mint 1 hónap múlva Emellett jó ha rá is néznek, hogy mi szerepel benne: egyik ügyfelemnek pl. nem a megfelelő összeg került feltüntetésre (legalábbis ő úgy látja, és így még van ideje egyeztetni a biztosítóval…).
A NAV közzétett az alanyi ÁFA mentesség visszamenőleges választásával kapcsolatosan egy GYIK-et. Ezt a hírfolyamban nem is láttam, a Főoldal -> Adó -> ÁFA menüpontban érhető el. Ez csempés „lenyitogatós” kérdés-válasz formátumú, ami véleményem szerint borzalmas… ezért ezt cikk formájában a honlapomon is eléritek, ahol tartalomjegyzék megjelenítéssel látszik mind a 33 kérdés egymás alatt (nem 3 oldalon lapozgatva). Így rákattintva azonnal a válaszhoz lehet ugrani. Itt éritek el: https://egykonyveloelete.hu/alanyi-adomentesseg-valasztasa-nav-gyik/
2 bónusz dolgot is találtok benne a NAV-os verzióhoz képest:
- Ruszin Zsolt összegyűjtötte az észrevételeit az egyes pontokhoz kapcsolódóan, ezeket az ő hozzájárulásával bemásoltam az egyes NAV-os válaszok után.
- A tárgyi eszközökhöz kapcsolódó figyelési időszak is megemlítésre kerül benne.
Látom, hogy sok a kérdés a február 1-től életbe lépett új meghatalmazási rendszerrel kapcsolatban. Bár a NAV egyszerűsítésként kommunikálja, hogy csak a szervezetet kell megjelölnie a meghatalmazónak, mégis a könyvelőiroda oldaláról ez plusz adminisztrációt igényel. Akkor lesz továbbra is 1 lépéses a meghatalmazás, ha azt a könyvelőiroda indítja a magánszemélyt (pl. ügyvezető = „főnök”) is megjelölve, és az ügyfél csak jóváhagyja. Februárban lesz módom kipróbálni a gyakorlatban is, utána megosztom veletek a tapasztalatomat is.
Végezetül pedig hoztam egy kis színes hírt: az idén lépett életbe az a szabály, amely szerint extra összegű mulasztási bírság megfizetésével kiváltható az üzletlezárás (ART 245§ 1)c)). Ezzel Debrecenben élt először egy vállalkozás. A vendéglátóhelyet fél év alatt kétszer is nyugtaadás elmulasztása miatt érte tetten a NAV. Az üzletlezárás februárban lett volna esedékes, azonban a cég, inkább kifizette a több mint 7 millió forintnyi bírságot, és így mentesült az üzletbezárás alól. Azt hiszem ezentúl gyakori vendégek lesznek ott az ellenőrök
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
A hírlevelek továbbra is mindenkinek INGYENESEK!
Ezen a héten vár bennünket az első 2025-re vonatkozó járulék bevallási határidő. Biztos ti is úgy vagytok vele, hogy a januárra vonatkozó számfejtés mindig nagyobb körültekintést igényel, mint amikor már év közben tudjuk, hogy a bérprogramban minden beállítás megfelelő.
A héten a következő határidők várnak bennünket:
- Ma (02.10) van a bérek kifizetésének határideje
- Szintén 10-én várhatjuk a januárban munkaviszonyt létesített munkavállalók után járó szocho kedvezményről a NAV igazolását. Hihetetlen, de már pénteken kezdtek „szállingózni” a tárhelyre, szóval pár bér átdolgozása még vár rám is
- 12-én szerdán pedig már a járulékbevallás határideje is itt lesz (2508, 2558).
Ez utóbbival kapcsolatban rendszeresen 2 felmerülő kérdéssel találkozom:
- Kell-e NY-es nyilatkozatot beadni azoknak, akik biztos nem kötelezettek a ’08-as benyújtására?
- Mit csináljanak azok az egyéni vállalkozók az 58-as bevallással, akik átalányadó és a sima VSZJA között váltanak, de SZJA bevallást még nem adtak be?
Az NY-es nyilatkozattal kapcsolatos dilemmát az okozza, hogy nullás igazolás kérésekor korábban rendszeresen előfordult, hogy utólag kérték a ’08-asok pótlását, hiába nem volt kötelezett az adózó. Ráadásul igazgatóságonként eltérő volt a gyakorlat. Így sokan 02.12-ig inkább előre beadták az NY-es nyilatkozatot a ’08-asra vonatkozóan. Legfeljebb év közben ha volt tényleges bevallási kötelezettség, akkor az is beadásra került.
Viszont most már több mint egy éve, ha előremutatóan benyújtásra kerül az NY-es a ’08-ra vonatkozóan, akkor abban az esetben, ha mégis keletkezik kötelezettség (pl. alkalmi munkavállaló foglalkoztatása), akkor a ’08-ast önellenőrzésként kell beadni. Amennyiben ez nem így történik duplasági hibaüzenet érkezik.
A „könnyítés” ezzel kapcsolatban, hogy ha 08-as a bevallási határidő letelte előtt megküldésre kerül, akkor nem kell önellenőrzési pótlékot fizetni. Viszont arra figyelni kell, hogy mivel önellenőrzés, ezért ha 5-én beküldésre kerül a bevallás, akkor a benne szereplő kötelezettséget is a benyújtás napjára írják elő! Szóval több szempontot is érdemes mérlegelni, mielőtt NY-es nyilatkozatokat „gyártunk”.
Az átalányadózásra váltó egyéni vállalkozók esetében az ’58-as gyakorisága negyedévessé válik. Mivel a NAV-nak nincs információja azzal kapcsolatban, hogy azért nem érkezik bevallás mert elmaradt, vagy azért mert csak negyedévet követő 12-éig kell majd benyújtani, így ilyenkor türelmi idő szokott lenni ezzel kapcsolatban. Tavaly én a 3 érintett egyéni vállalkozóm közül 2-re (!) kaptam mégis felszólítást. Az én megoldásom az volt, hogy írtam e-Papírt arról, hogy adott évben átalányadózók lesznek. A következő havi 58-as bevallást már nem hiányolták
Ennek apropóján ránéztem az ÜPO-n hogy a hiányzó bevallások funkció jelenleg melyik bevallásokat figyeli. Elárulom, hogy 02.09-én még csak 2024-esek szerepeltek a listán, egyetlen egy db 2025-ös előjelű sem volt…
Az ÁNYK keretprogramot se felejtsétek el frissíteni (ha még nem történt meg) ugyanis 02.05-én új verzió jelent meg, ami 3.40.0-ás jelzésű és inkább technikai jellegű. Ezzel a verzióval már működik az emailes kóddal történő beküldés is.
Ha pedig túl vagyunk a járulék bevalláson figyelmünket a következőkre irányíthatjuk:
- Jön az első ÁFA bevallási határidő 02.20-án. Ennek kapcsán 2 dologra hívnám fel a figyelmet:
- Nézzük át ügyfeleink törzsadatát, ne rutinból készítsük a havi bevallásokat. Nincs is annál kellemetlenebb, mint az előző évben negyedéves bevallónak elmulasztani a tárgyévi első havi ÁFA bevallását.
- Ez lesz az első bevallás, amelyben az M-es lapok adatait Ft-ban kell feltüntetni, az eddig megszokott eFt helyett. Így még inkább előtérbe kerül az adatok pontos rögzítése. A 01-05 lapon szereplő már megszokott kontroll szám (109. sor) minél pontosabb kiszámítása érdekében a 64-66. sor adatából pedig ki kell emelni a fordított adózás szabályai szerint levont ÁFA összegét. Erre azt gondolom a könyvelőprogramokat felkészítették, de nem árt majd figyelni, hogy jól adja-e át az adatokat.
- A következő 02.25-ei határidőnk pedig még a 2024-es évhez kapcsolódik, ugyanis ez a:
- 24KATA és
- a 2024-es éves ÁFA bevallási határideje.
Ahol van érintett, jó ha tudja, hogy az MKIK kiadott egy közleményt az építőipari kötelező kivitelezői felelősségbiztosításról. Ez alapján az ellenőrzések március 3-ától kezdődnek meg. https://www.bkmkik.hu/hu/221-ga-cikkek/7385-felelossegbiztositas
A februártól életbe lépett EFO-s közteher emelés elég furára sikeredett. Mivel az EFO tv szövege alapján a magasabb közterhet a 2025. február 1-je UTÁN (!), vagyis a 2025. február 2-án vagy azt követően keletkezett jogviszonyoknál kell alkalmazni, így 02.01-jén induló (max 5 napig tartó) foglalkoztatásnál még 2.900 Ft az alkalmi munka közterhe, 02.02-től induló foglalkoztatásnál pedig már 4.400 Ft lesz. (EFO tv. 21§ (1)). Erre vonatkozóan NAV tájékoztatás is megjelent, igaz hogy a 2508-as új verziója kapcsán: https://nav.gov.hu/nyomtatvanyok/letoltesek_egyeb/nyomtatvanytervezetek/Tajekoztatas_a_2508_jelu_bevallas_3.0_verziojarol_-_efo_modositas
Emellett rengeteg NAV információs füzetet frissítettek, érdemes átfutni őket.
Új nyomtatvány jelent meg az ONYA-n ELMDIJ elnevezéssel, mely az élelmiszerlánc felügyeleti díj bevallására szolgál. Nekem nincsenek érintett ügyfeleim, de akinek igen, érdemes ezt is tanulmányozni.
Továbbra is népszerű téma az új alanyi ÁFA mentes határ. Azt gondolom, hogy aki érintett lehet az ügyfélkörben azt érdemes mindenképpen emlékeztetni arra, hogy ha visszamenőleg szeretne alanyi ÁFA mentessé válni 2025-től, akkor jelezze felénk, és javítsa a kiállított számláit a közelgő ÁFA bevallási határidő előtt. Az ezzel kapcsolatos cikkemet, itt tudjátok elolvasni: https://egykonyveloelete.hu/az-alanyi-afa-mentes-ertekhatar-2025-tol-18-millio-ft-ra-emelkedett/
A végére pedig engedjétek meg, hogy kicsit büszkélkedjek: a Google havonta küld nekem statisztikát a weboldalammal kapcsolatban. Januárban több mint 1,5 milliószor jelentem meg a keresőben, és ebből több mint 99 ezren el is látogattak az oldalra. Örülök, hogy ennyi emberhez eljutottak a tartalmaim, és a segítségetekre lehettem (Azt meg csak halkan teszem hozzá, hogy ennek a statisztikának jobban lehet hinni, mint a KSH-nak
)
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
A hírlevelek továbbra is mindenkinek INGYENESEK!
Nem tudom te hogy vagy vele, számomra hihetetlen, hogy a január már elmúlt, és februárt írunk. Mondjuk nem is hagytak bennünket unatkozni az elmúlt hónapban (sem), biztos ezért is érzem, hogy elrepült ez az egy hónap
A héten a főszerep biztosan az idei év első bérszámfejtési hullámáé lesz. Ilyenkor azért sokkal lassabban lehet haladni, hiszen a következőket mindenképpen ellenőrizni kell mindenkinél :
- A minimálbér és garantált bérminimum miatti munkabér módosításokat (illetve minden egyéb január 1-től érvényes bérmódosítást) át kell vezetni a bérszámfejtő programban is.
- SZJA kedvezmények beállítása egyezik-e a nyilatkozatokkal: ne maradjon benne a programban valami előző évről (mert lehet hogy valaki idén nem / nem úgy kéri pl. a családi kedvezményt), illetve a tavaly leadott folytatólagos nyilatkozatok biztosan beállításra kerültek-e 2025-re, esetleg visszavonták azt.
- Bevezetésre került-e bármilyen egyéb jutttatás az adott cégnél ami előző évben még nem volt.
Bérszámfejtéshez kapcsolódóan jutott eszembe, hogy még január 20-án megjelent a hazautazással kapcsolatos költségtérítés havi felső korlátja, mely 2025-ben 58 320 forint.
Az SZJA kedvezmények 2025.01.01-től érvényes változásával kapcsolatosan jelent meg NAV tájékoztató is múlt héten: https://nav.gov.hu/ado/szja/valtoztak-az-adoalap-kedvezmenyek-ervenyesitesenek-kulfoldiekre-vonatkozo-feltetelei
- 2025. január 1-től a 25 év alatti fiatalok kedvezményét és az első házasok kedvezményét az a külföldi magánszemély érvényesítheti, aki EGT-állam vagy Magyarországgal határos, nem EGT-állam (Ukrajna, Szerbia) állampolgára és az egyéb jogosultsági feltételeknek megfelel.
- Akik ennek a feltételnek nem felelnek meg, azok utoljára a 2025. január 10-éig kifizetett, 2024. december havi munkabérük, illetve a 2025. január 1-je előtt megszerzett, munkabérnek nem minősülő, az összevont adóalapba tartozó jövedelmük után érvényesíthetik a kedvezményt.
- Ehhez hasonlóan a családi kedvezményt is csak az a fenti körbe tartozó külföldi személy veheti igénybe, aki saját állama jogszabálya alapján jogosult családi pótlékra, rokkantsági járadékra vagy más hasonló ellátásra, és az egyéb jogosultsági feltételeknek megfelel. Itt is aki eddig jogosult volt, de 2025-től nem, a kedvezményt utoljára a 2025. január 10-éig kifizetett, 2024. december havi munkabére után érvényesítheti.
- A többi ezzel kapcsolatos szabály nem változott:
- azonos vagy hasonló kedvezményt ugyanarra az időszakra a magánszemély a másik államban nem vett és nem is vesz igénybe
- a külföldi adóügyi illetőségű személy a kedvezményt Magyarországon csak akkor érvényesítheti, ha az adóévben megszerzett összes jövedelmének 75 százaléka Magyarországon adózik.
További NAV tájékoztatók, melyeket érdemes átfutni:
- Bár 01.31-e volt a határidő, de ha elkerülte valakinek a figyelmét, akkor pótolja minél hamarabb: https://nav.gov.hu/ado/egyeb/Itt_a_digitalisplatform-uzemeltetok_adatszolgaltatasi_hatarideje
- Magyarországnak a 2025. adóévben az alábbi államok viszonylatában van hatályos és alkalmazható adóegyezménye (és ezen jogszabályok felsorolása): https://nav.gov.hu/ado/szja/Adozoi_tajekoztato_Magyarorszag_2025._adoevben_alkalmazhato_adoegyezmenyeirol
- Frissült az alkalmazottakat bejelentés nélkül foglalkoztatók adatbázisa: https://nav.gov.hu/adatbazisok/benemjelentett/be_nem_jelentett
- 2025. február 1-jétől a NAV előtti ügyekben a képviselő szervezetek (pl. a könyvelőirodák) a képviselt (Ügyfél) közreműködése nélkül jelölhetik ki azt a személyt, aki a képviselt helyett eljárhat. Ezzel próbálják a perszonalizációt megoldani, viszont ez majd újabb adminisztrációs terhet ró a vállalkozásokra:
- az eddigi 15-ös kóddal meghatalmazott könyvelőirodai meghatalmazások 2027.12.31-ig érvényben maradnak. Azt gondolom ez a teendő nem sürgős, de akkor is megterhelő lehet majd.
- A „főnöki” rendszerben használt és kiadott ügyfélkapu jelszavak helyzete bizonyos esetekben így megoldódik, hiszen a könyvelőirodai alkalmazott így a neki adott jogosultságot követően saját KAÜ azonosítással tud bevallást küldeni (DÁP / ÜK+ belépést követően).
- Az már más kérdés, hogy az élet ennél sokkal színesebb: pl. a nyugdíjas alkalmazott nem látszik a biztosítotti listában, ahogy egy kisösszegű megbízási szerződéses, alvállalkozó, EFO-s, stb sem… Reméljük ez a közel 3 év elég lesz, hogy ezek a helyzetek is megnyugtató megoldást kapjanak… arról nem is beszélve, hogy könyvelni egyéni vállalkozóként is lehet, nem csak cégként…
- Ezen kívül számos információs füzet is frissült a 2025-ös szabályoknak megfelelően.
A februári üzemanyagár is megjelent a NAV honlapján: benzin: 631 Ft/l, gázolaj: 651 Ft/l.
Ebben az évben különösen hamar zárta a NAV az adófolyószámlákat. Már csak külön lehet lekérni a 2025-ös, és a 2024.12.31-ig lévő adatokat tartalmazó adófolyószámlákat. Így aki nem volt elég gyors, és nem mentett el magának 01.20 és 01.31 között egy folyószámlát, annak sajnos kettőből kell dolgoznia záráskor.
Sokan szokták januárban már hiányolni a 29-es társasági adóra vonatkozó adatszolgáltatás bevallás. Nem panaszkodhatunk, mert idén már január 30-án megjelent a 2429-es első verziója . Igaz hogy nekem viszonylag kevés TAO-s cégem van + használok egy jó kis egyeztető excelt a társasági adó számításához, de azért mégis jó, ha nem kell 2x neki állni valaminek. Akit érdekel ez az excel tábla (ami egy egyszerűsített változat, de pl. az IPA-ra is jó) itt meg tudjátok vásárolni jelképes 990 Ft + ÁFA összegért: https://egykonyveloelete.hu/termek/2024-evi-ipa-tao-kiva-kalkulator/
Múlt héten még az új alanyi ÁFA mentes határról szóltak a hírek. Ezzel kapcsolatban például 01.29-ig kellett várni az első (de valószínűleg nem az utolsó) NAV tájékoztatóra. Az ebben szereplő információkkal bővítettem a cikkemet, itt tudjátok elolvasni: https://egykonyveloelete.hu/az-alanyi-afa-mentes-ertekhatar-2025-tol-18-millio-ft-ra-emelkedett/
A Pénzmosási törvény újabb 2025.01.01-től érvényes módosítása miatt új típusszabályzat érhető el 01.30-tól a PEI honlapján: https://pei.nav.gov.hu/tipusszabalyzatok/tipusszabalyzatok
Érdemes még áttanulmányozni a 01.29-én felkerült útmutatót is a tényleges tulajdonos azonosításához („csak” 32 oldal…) https://pei.nav.gov.hu/utmutatok/utmutato-a-tenyleges-tulajdonos-azonositasahoz
Újabb adminisztráció… vajon mikor fogunk „könyvelni”…?
A webes ügysegéden egész hétvégén karbantartás volt, kíváncsi vagyok, hogy mit sikerült alkotniuk… gyanítom hogy az ÖVTJ kódokhoz volt köze.
Eddig nem voltam hajlandó foglalkozni a TEÁOR / ÖVTJ kódok 2025-ös átfordításával. Persze bennünket is bombáznak az ügyfelek a KSH értesítőivel és a cégbizonyítványokkal, de ahol nem kell pl. székhelyet módosítani (és szerencsére nálunk ilyen nincs) ott mindenkinél megvártuk a februárt. A határidő úgyis 2025.06.30 Így ahogy időnk engedi, küldünk az ügyfeleknek jelen állapot szerinti tevékenységi kör listát, és várjuk a visszajelzéseket.
+ 1 kis színes hír így a végére: tudtátok, hogy az Idétlen időkig című film eseményei február 2-án játszódnak (ami tegnap volt)? Ezzel kapcsolatban pedig egy hírlevélben olvastam a következőt, ami tegnap egész nap a fejemben jár: „Egyértelműen a választásaink, a döntéseink határozzák meg, hogy milyen eredményt kapunk. Ebbe talán ritkábban gondolunk bele a mindennapjaink során – ha a körülmények változatlanok is, sokféleképpen lehet megélni ugyanazt az eseményt.”
Ezekkel a gondolatokkal kívánok szép hetet Neked!
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
A hírlevelek továbbra is mindenkinek INGYENESEK!
Múlt hét csütörtökön (01.23-án) Nagy Márton bejelentésére robbant a hír, hogy az alanyi ÁFA mentes határt visszamenőleg 2025. január 1-től emelik 12 millió Ft-ról 18 millió Ft-ra. Mindezt szombaton (01.25-én) reggel a miniszterelnök is megerősítette videós bejelentkezésében, és este meg is jelent a Magyar Közlönyben. Ilyen viharos gyorsasággal történő változás legutóbb a KATA „felnégyelésekor” volt…
Egyik szemünk sír, a másik nevet ezen hír miatt: épp időszerű volt az alanyi ÁFA mentesség határának emelése, de ezt visszamenőleges hatállyal…? Az 5/2025. (I. 25.) Korm. rendelet elég szűkszavúra sikeredett, bár egyértelműek az átmeneti szabályok benne. Ugyanakkor a gyakorlati megvalósítás már nem lesz olyan egyszerű, az élet sokszínűségéből adódóan. A leggyakrabban felmerülő kérdések:
- Hogyan kell javítani az eddig kiállított számlákat? Minden partnerrel egyeztetni, szerződéseket felülvizsgálni, hogy nettó vagy bruttó árban állapodtak meg? ÁFA rendezése a felek között, stb…
- Mikor jelenik meg az AAM áttéréshez szükséges nyomtatvány? Mit csináljunk, ha tudjuk, hogy alanyi ÁFA mentesek akarunk lenni, de nem tudjuk bejelenteni, de muszáj számlázni? Minél később jelenik meg a bejelentési lehetőség (amit 2025.02.28-ig kell megtenni), annál több plusz adminisztráció fog keletkezni.
- Mi a teendő a pénztárgépes bevétellel, a kiállított kézi nyugtákkal?
- És ezernyi kérdés, amire villámgyorsan kellene egy NAV tájékoztató…
Írtam egy cikket, melyben megpróbáltam a leggyakrabban felmerülő kérdésekre választ adni. Itt tudjátok elolvasni: https://egykonyveloelete.hu/az-alanyi-afa-mentes-ertekhatar-2025-tol-18-millio-ft-ra-emelkedett/
Az Ügyfélkapu+ és a negyedéves bevallási dömping után ez a hír úgy kellett nekünk, mint egy falat kenyér (remélem mindenki érti az iróniát…).
Bár múlt heti hírlevelemben is írtam a következőket, de szerintem nem árt az ismétlés, nehogy bármi kimaradjon. Tehát január végéig várnak bennünket a következők:
- A kifizetőknek ki kell adni a 24M30-as igazolást, amely alapján a magánszemély el tudja készíteni az SZJA bevallását, illetve ellenőrizheti a bevallási tervezetben szereplő adatokat.
- Szintén ki kell adni a 2024-ről szóló járulékigazolást
- Környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos 2025-re vonatkozó változásbejelentések és bejelentkezések (esetében (pl. átalány fizetés vagy készletrevétel választása esetén) esetén is jogvesztő határidő január 31-e (ezeket a 25TKORNY adatlapon lehet benyújtani)
- Még mindig számos, ún. K-s adatszolgáltatás határideje is január 31-e:
- K71: társas vállalkozás adatszolgáltatása az adóévben jegyzett tőkéjének felemelését, valamint az általa kibocsátott átváltoztatható kötvény átalakítását követően kibocsátott (megemelt névértékű) összes értékpapírról
- K72: Adatszolgáltatás a magánszemélyek részére az adóévben évben értékpapírra vonatkozó jog révén juttatott vagyoni értékről
- K73: A kifizető adatszolgáltatása a magánszemélyek részére az adóévben kedvezményezett részesedéscsere révén juttatott értékpapírokról
- K79: A kifizető adatszolgáltatása az Szja. tv. 7. számú melléklete szerinti külföldi személy részére a kifizetett osztalékjövedelemről
- És még jó pár, szóval érdemes átnézni a listát
- Fejlesztési tartalékkal kapcsolatosan ne feledkezzünk el arról, ha valaki nem használta azt fel határidőben, akkor az igénybevett adókedvezményt és annak késedelmi pótlékát január 31-ig kell megfizetni (nem eltérő üzleti év esetén), míg a bevallása csak 05.31-ig fog megtörténni (2429 vagy 24KIVA nyomtatványon).
- a NEBIH élelmiszerlánc felügyeleti díj második részletét is január 31-ig kell megfizetni.
Januári bérszámfejtéshez sem árt már elkezdeni felkészülni:
- A minimálbér és garantált bérminimum miatti munkabér módosításokat (illetve minden egyéb január 1-től érvényes bérmódosítást) át kell vezetni a bérszámfejtő programban is.
- A különféle SZJA ledvezményekre vonatkozó nyilatkozatokat kiadni és / vagy begyűjteni és szintén rögzíteni. Ne felejtsük el, hogy 2024-ben már adhattak le nekünk folytatólagos nyilatkozatot, és ebben az esetben akkor is érvényesíteni kell a kedvezményt 2025-ben, ha nem kaptunk újabb nyilatkozatot!
- Érdemes az új SZÉP-kártya vagy egyéb kedvezményes adózású juttatásokat egyeztetni a vállalkozókkal, hogy tudjunk ezekről és be lehessen állítani szintén a programba (illetve az ügyfél is legyen tisztában a juttatás feltételeivel és hogy mikor keletkezik utána adófizetési kötelezettség).
Számos NAV tájékoztató is megjelent a múlt héten:
- https://nav.gov.hu/ado/szja/Adomentes_a_rugalmassagi_szolgaltatas_bevetele
- https://nav.gov.hu/ado/szja/A_SZEP-kartya-juttatas_mar_lakasfelujitasra_es_aktiv_eletmodra_is_koltheto
- https://nav.gov.hu/ado/egyeb/A_cegautoadot_erinto_valtozasok
- https://nav.gov.hu/ado/szja/Adomentesen_finanszirozhato_lakascelok_az_onkentes_nyugdijpenztari_megtakaritasbol
- https://nav.gov.hu/ugyfeliranytu/adokulcsok_jarulekmertekek/illetekmertekek/Adohatosagi-igazgatasi-szolgaltatasi-dijak
- https://nav.gov.hu/vam/szarmazas/Egyesult_Kiralysag___20210104
- https://nav.gov.hu/ado/szja/az-italcsomagolasok-visszavaltasi-dijanak-adomentessege
- És rengeteg információs füzet frissítés is közzé lett téve.
Azt hiszem hogy ezen dömping után teljesen jogosan nem vagyok hajlandó foglalkozni egyelőre a TEÁOR / ÖVTJ kódok 2025-ös átfordításával. Persze bennünket is bombáznak az ügyfelek a KSH értesítőivel és a cégbizonyítványokkal, de ahol nem kell pl. székhelyet módosítani (és szerencsére nálunk ilyen nincs) ott mindenkinél megvárjuk legalább a februárt. A határidő úgyis 2025.06.30
Főleg most van olyan anomália is, hogy a Webes ügysegéden lévő tevékenység nem egyezik meg a NAV-nál nyilvántartott tevékenységgel, ezért nem lehet törölni sem. Rengeteg felesleges idő ezért a próbálkozás, egyértelműen nem éri meg
Így én most az energiámat inkább a 3 végelszámolást kezdett cégem zárására fókuszálom, és hogy a ténylegesen január 31-ig határidős feladataimmal haladjak. Nektek is ezt javaslom
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
A hírlevelek továbbra is mindenkinek INGYENESEK!
Az elmúlt hét még az Ügyfélkapu+ átállástól volt „hangos”. Számos tévhit kering(ett), és ezek a mai napig is rengeteg vitát generálnak a különböző csoportokban. Ami biztos, hogy végre van emailes azonosításra lehetőség, ami párhuzamosan használható az authenticatoros belépési lehetőséggel (+ a DÁP-pal) és nem csak 2025. év végéig marad velünk az ügyfélkapu+. Szóval egyelőre ebből a szempontból fellélegezhetünk
A tájékoztatások ellenére mégis a fenti téves infókon kívül, de ennek kapcsán egy másik „őrület” is elkezdett terjedni a vállalkozók között: nem akarnak Ügyfélkapu+-ra váltani, sem DÁP-ot, és szerintük az a legjobb, ha törlik az ügyfélkapujukat Mivel az egyéni vállalkozók is elektronikus ügyintézésre kötelezettek ezért akár az adószámuk törlését is magával vonhatja, ha egyikkel (ügyfélkapu vagy DÁP) sem rendelkeznek az ART 246 § (1) i) pontja szerint.
Ma (01.20-án) túl leszünk a negyedéves bevallásokon is. Nézzük át ezeket (leggyakoribbak):
- havi és negyedéves ÁFA bevallások
- amennyiben kapcsolódik hozzá, akkor az összesítő nyilatkozat (24A60) beadása
- 2401-esen szereplő kötelezettségek bevallása, mint pl. cégautóadó
- negyedéves KIVA előleg bevallása
- környezetvédelmi termékdíj (ne felejtsük el, hogy a 4-ik negyedévre bevallott és befizetett előleget vonjuk le!)
- mindezek befizetéséről is gondoskodni kell
- és a befizetések során a havi és negyedéves társasági adó előlegekről se feledkezzünk meg.
Termékdíjjal kapcsolatosan jó hír, hogy januártól már regisztrációs és bevallási kötelezettség sem terheli ezekkel kapcsolatban azokat az adózókat, akiknek az EPR bevezetése óta adott termékáramban csak a súlyadatokat kellett közölni nulla díjtétellel. Viszont most a 2024. IV. negyedévének vonatkozásában még a 2024-es szabályok alapján kell eljárni, azaz adatot kell szolgáltatni a kettős kötelezettséggel (EPR és termékdíj) érintett termékekről is.
Az EPR-hez kapcsolódóan pedig jó hír a negyedévente pár 100 Ft-ot fizetők számára, hogy ha a MOHU által kiállítandó számla összege nem éri el az 1000 forintot, csak akkor fogja kiállítani, amikor a fizetendő díjak összege göngyölítetten eléri az 1000 forintot.
Ne felejtsétek el, hogy rehabilitációs hozzájárulás esetében a IV-ik negyedévről már nem kell előleg bevallást beadni, hanem 2025.02.25. lesz az éves elszámoló bevallás határideje.
Az éves ÁFA bevallás határideje is 02.25 lesz, de ha a befizetendő ÁFA összege az utolsó negyedévben göngyölítetten meghaladja a 250 eFt-ot, akkor ne felejtsük el, hogy értékhatár átlépés miatt azt 2025.01.20-ig kell beadni! Ezt sokan nem figyelik, utána pedig nem értik, hogy miért lesz késett a bevallásuk, és a tartozás miatt még a KOMA-ból is kieshet az ügyfél.
Az Ügyfélkapu+ és a negyedéves bevallási dömping után pedig továbbra sem unatkozunk, hiszen január végéig számtalan feladat vár bennünket:
- A kifizetőknek ki kell adni a 24M30-as igazolást, amely alapján a magánszemély el tudja készíteni az SZJA bevallását, illetve ellenőrizheti a bevallási tervezetben szereplő adatokat.
- Szintén ki kell adni a 2024-ről szóló járulékigazolást
- Környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos 2025-re vonatkozó változásbejelentések és bejelentkezések (esetében (pl. átalány fizetés vagy készletrevétel választása esetén) esetén is jogvesztő határidő január 31-e (ezeket a 25TKORNY adatlapon lehet benyújtani)
- Még mindig számos, ún. K-s adatszolgáltatás határideje is január 31-e:
- K71: társas vállalkozás adatszolgáltatása az adóévben jegyzett tőkéjének felemelését, valamint az általa kibocsátott átváltoztatható kötvény átalakítását követően kibocsátott (megemelt névértékű) összes értékpapírról
- K72: Adatszolgáltatás a magánszemélyek részére az adóévben évben értékpapírra vonatkozó jog révén juttatott vagyoni értékről
- K73: A kifizető adatszolgáltatása a magánszemélyek részére az adóévben kedvezményezett részesedéscsere révén juttatott értékpapírokról
- K79: A kifizető adatszolgáltatása az Szja. tv. 7. számú melléklete szerinti külföldi személy részére a kifizetett osztalékjövedelemről
- És még jó pár, szóval érdemes átnézni a listát
- Fejlesztési tartalékkal kapcsolatosan ne feledkezzünk el arról, ha valaki nem használta azt fel határidőben, akkor az igénybevett adókedvezményt és annak késedelmi pótlékát január 31-ig kell megfizetni (nem eltérő üzleti év esetén), míg a bevallása csak 05.31-ig fog megtörténni (2429 vagy 24KIVA nyomtatványon).
- a NEBIH élelmiszerlánc felügyeleti díj második részletét is január 31-ig kell megfizetni.
Januári bérszámfejtéshez sem árt már elkezdeni felkészülni:
- A minimálbér és garantált bérminimum miatti munkabér módosításokat (illetve minden egyéb január 1-től érvényes bérmódosítást) át kell vezetni a bérszámfejtő programban is.
- A különféle SZJA ledvezményekre vonatkozó nyilatkozatokat kiadni és / vagy begyűjteni és szintén rögzíteni. Ne felejtsük el, hogy 2024-ben már adhattak le nekünk folytatólagos nyilatkozatot, és ebben az esetben akkor is érvényesíteni kell a kedvezményt 2025-ben, ha nem kaptunk újabb nyilatkozatot!
- Érdemes az új SZÉP-kártya vagy egyéb kedvezményes adózású juttatásokat egyeztetni a vállalkozókkal, hogy tudjunk ezekről és be lehessen állítani szintén a programba (illetve az ügyfél is legyen tisztában a juttatás feltételeivel és hogy mikor keletkezik utána adófizetési kötelezettség).
Megkezdődött a NAV SZJA tájékoztatási dömpingje – január 16-ától immár elérhető a 24SZJA nyomtatvány. Így már fel kell készülnünk azokra a kérdésekre, hogy „mikor tudod beadni az SZJA bevallásomat”, „szükségem lenne egy 2024-es jövedelemigazolásra”, stb… Én, amíg ez nem tényleges és sürgős kérés, mindenkit arra kérek, hogy várjuk meg a március 15-én megjelenő tervezetet, mivel tapasztalataim szerint az emberek többsége nem emlékszik minden jövedelmére, kedvezményére… ráadásul ilyenkor még a hivatalban sincs meg a fordító program, így lassabb a feldolgozás, a visszajáró adó kiutalása pedig március előtt nem kezdődik meg.
A NAV honlapon is számos tájékoztató jelent meg:
- Fizetővendéglátókat érintő változások, melyek érintik a magánszálláshely fogalmának pontosítását, lakószoba fogalmának változását és Budapesten az eltérő adóösszeget: https://nav.gov.hu/ado/szja/A_fizetovendeglatokat_erinto_valtozasok
- Az átalányadózók tevékenységeinek ÖVTJ szerinti meghatározásával kapcsolatban: https://nav.gov.hu/ado/szja/Valtozasok_az_egyeni_vallalkozok_atalanyadozasaban
- A 35 év alatti munkavállalók lakhatási támogatásával kapcsolatban: https://nav.gov.hu/ado/szja/35_ev_alattiak_lakhatasi_tamogatasa
- A munkaerőpiacra lépők utáni szochokedvezményre vonatkozó szabályokról: https://nav.gov.hu/ado/szocialis_hozzajarulasi_ado/A_munkaeropiacra_lepok_utani_szochokedvezmeny_szabalyai_2025._januar_1-jetol
- 2025. február 1-jétől módosulnak az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai, s ezzel a munkáltató által fizetendő közteher mértéke, illetve a nyugellátás számítási alapja: https://nav.gov.hu/ado/egyebkot/Valtozasok_februartol_az_egyszerusitett_foglalkoztatasban
- 2025. január 1-től szociális hozzájárulási adót (szocho) kell fizetni a tartós befektetési számla hozama, vagyis a tartós befektetésből származó jövedelem után, ha a lekötési időszak nem éri el az öt évet: https://nav.gov.hu/ado/szocialis_hozzajarulasi_ado/A_tartos_befektetesbol_szarmazo_jovedelem_szochokotelezettsege
- Számos információs füzetet is frissített a NAV
A hétvégén nem volt elérhető a webes ügysegéd felülete a tevékenységek ÖVTJ’25 szerinti, automatikus átsorolásához szükséges karbantartás miatt. Remélem jól sikerült, hát majd meglátjuk…
Nem árt feleleveníteni itt az év elején, hogy a következő nyomtatványok már csak ONYA-n adhatók be:
- ÁFA gyakorítási kérelem esetén az AFAGYAK nyomtatvány
- Gépjárműforgalmazók illetékmentességéhez a GJFORGNYIL
- Gépjárműadó kedvezményhez a GJADO
Az Építőipari kivitelezői felelősségbiztosítással kapcsolatban is rengeteg a tisztázatlan kérdés, eltérő a jogértelmezés. A biztosítók sok esetben maguk javára értelmezik (pl. tevékenységenként fizettetnének 50 eFt biztosítást egy mindössze 8-10M árbevétellel rendelkező kicsi EV-nek). Közben a Kamara felületén a feltöltés is problémás, és persze többek szerint ez is a könyvelő dolga (elárulom, hogy nem…)
Úgy látom sikerült megint egy jó hosszúre nyúló hírlevelet írnom, és még így is „cenzúráztam” magam…
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
A hírlevelek továbbra is mindenkinek INGYENESEK!
Tudom hogy ez az év nagyon húzós időszakainak egyike, remélem a hétre azért maradt elég energiád. Én sem unatkoztam múlt héten sem, és a héten sem fogok, az biztos
Ma, hétfőn (01.13-án) esedékesek a következők, remélem mindennel sikerült elkészülnöd
- a szokásos havi gyakoriságú 2408 és 2458-asok mellett
- az átalányadózó egyéni vállalkozók negyedéves járulékbevallása (2458)
- ezen kívül az SZJA előlegük kiszámítása (és megfizettetése) is, valamint
- a VSZJA-sok negyedéves SZJA előlegéről se feledkezzünk meg.
Nálam a bérekkel együtt elkészül a KIVA bevallás is, így 20-a előtt már nem kell még egyszer külön újra elővenni, hiszen legkésőbb jövő hét hétfőn ezeket is be kell adni.
A 01.20-ai bevallásokra így is már csak 1 hetünk maradt. Nézzük át ezeket is (leggyakoribbak)
- havi és negyedéves ÁFA bevallások
- amennyiben kapcsolódik hozzá, akkor az összesítő nyilatkozat (24A60) beadása
- 2401-esen szereplő kötelezettségek bevallása, mint pl. cégautóadó
- negyedéves KIVA előleg bevallása
- környezetvédelmi termékdíj
- mindezek befizetéséről is gondoskodni kell
- és a befizetések során a havi és negyedéves társasági adó előlegekről se feledkezzünk meg.
Termékdíjjal kapcsolatosan jó hír, hogy januártól már regisztrációs és bevallási kötelezettség sem terheli ezekkel kapcsolatban azokat az adózókat, akiknek az EPR bevezetése óta adott termékáramban csak a súlyadatokat kellett közölni nulla díjtétellel. Viszont most még a 2024. IV. negyedévének vonatkozásában még a 2024-es szabályok alapján kell eljárni, azaz adatot kell szolgáltatni a kettős kötelezettséggel (EPR és termékdíj) érintett termékekről is.
Rehabilitációs hozzájárulás esetében pedig a IV-ik negyedévről már nincs előleg bevallás, hanem 2025.02.25-ig kell beadni az éves elszámoló bevallást.
A NAV honlapon is számos tájékoztató jelent meg:
- Az üzemanyag-forgalmazó 2025. január 16-ig nyilatkozhat a NAV-nak arról, hogy a 2024-ben forgalomba hozott üzemanyag és más közlekedési célú energiaterméknél még teljesíteni kívánja-e az üvegházhatású gázkibocsátás csökkentési előírást és ennek jelentését. https://nav.gov.hu/ado/jovedeki_ado/tajekoztatok_informaciok/tajekoztatok/januar-16-ig-nyilatkozhatnak-az-uzemanyag-forgalmazok-a-nav_uhg01-jelu-nyomtatvanyrol
- Az italcsomagolások visszaváltási díjának adómentességéről: https://nav.gov.hu/ado/szja/az-italcsomagolasok-visszavaltasi-dijanak-adomentessege
- Megjelent a 2025.05.20-ig beadandó SZJA bevallásban a felajánlására jogosult, kedvezményezett civilszervezetek és vallási közösségek listája: https://nav.gov.hu/ado/szja1_1/11-os-rendelkezes-2025-ben/11-os-rendelkezes-2024-ben
- 2025-ben a 25 év alatti fiatalok és a 30 év alatti anyák jogosultsági hónaponként 656 785 forint adóalap kedvezményre jogosultak, tehát maximum havi 98 518 forint adót spórolhatnak meg. https://nav.gov.hu/ado/szja/Emelkedett-a-25-ev-alatti-fiatalok-es-a-30-ev-alatti-anyak-kedvezmenye
- A tartósan beteg, vagy súlyosan fogyatékos személynek minősülő kedvezményezett eltartott utáni családi kedvezményre is fog vonatkozni a 2 ütemben végrehajtásra kerülő emelés: https://nav.gov.hu/ado/szja/Magasabb_osszegu_csaladi_kedvezmeny_a_beteg_gyermek_utan
December végén megírtam a saját Mi mennyi 2025-ben cikkemet, itt tudjátok elolvasni: https://egykonyveloelete.hu/mi-mennyi-2025-ben/
A táblázatos formámat újra csatolom, mivel néhány apró javítást eszközöltem benne (ezúton is köszönöm a visszajelzéseket)
- Az SZJA kedvezmények sorrendjében véletlenül fel volt cserélve a 25 év alatti fiatalok és a 30 év alatti anyák kedvezménye.
- Az 1 gyermek után járó családi kedvezmény adóban kifejezett összege 10.000,5 Ft, ezt 10.001-re kerekítette az excel. Viszont a köztudatban 10.000 Ft van, a bérprogramoknál pedig mind a 2 verzióval találkoztam már (10.000 Ft / 10.001 Ft), ezért inkább átjavítottam 10.000 Ft-ra.
- nevelőszüli GYED esetén a naptári nappal kell számolni, nem a havi minimálbérhez kötve, így javítottam.
Az AVDH-val történő hitelesítés megszűnt 2024.12.31-én, de űrlapba építve (pl. e-Papír) 2025.10.31-ig fennmarad. Ez azonban 2025.01.01-től nem keletkeztet teljes bizonyító erejű okiratot, így számomra nagy kérdés volt, hogy a Foglalkoztatási Osztálynak beadandó bértámogatás elszámolásokat el fogják-e fogadni az e-Papíron belüli hitelesítéssel… Megerősítették, hogy elfogadják: https://nfsz.munka.hu/cikk/5995/_ePapir_szolgaltatasba_integralt_AVDH_szolgaltatas
Újra nagyon sok a kérdés az Ügyfélkapu+ aktiválással kapcsolatban, hiszen vészesen közeleg 2025.01.15-e éjfél. Ezért tartottam egy webináriumot újra róla pénteken. A felvételt szombaton már kiküldtem, de azért ide is beteszem még. Sokan követték élőben is (több mint 300-an voltunk), sok pozitív visszajelzést kaptam. Úgy érzem hasznos volt és elég gyakorlatias, ha te csak most tudod megnézni, remélem ugyanígy fogsz vélekedni róla.
Az előadáson a kérdések zöme a QR kódhoz, törlőkódhoz, több eszközön beállításhoz kapcsolódott, ezeket végigbeszéltük.
Az előadás második felében pedig a könyvelői meghatalmazásokkal kapcsolatosan igyekeztem összefoglalni, hogy mi mire való, hol lehet intézni.
Úgy gondolom sok kérdést tudtam tisztázni, és ezek után már nem fogsz rettegni a 2025.01.16-ától
Azóta pedig új infó, hogy holnaptól (2025.01.14-étől) authenticator helyett emailes visszaigazoló kóddal is megtörténhet az ügyfélkapu+ azonosítás. Könyvelőként ez biztos nem gyorsabb / praktikusabb mint a hitelesítő alkalmazások használata, de magánszemélyek esetén ez könnyebbséget jelenthet, ahol az authenticator szót kimondani sem tudják.
Építőipari kivitelezői felelősségbiztosítás kapcsán jutott eszembe, hogy az építőipar rezsióradíj ajánlott mértéke 2025-ben nettó 6.764 Ft/óra. Az egyes költségelemek díjait a 44/2024. (XII. 20.) ÉKM rendelet 1. sz. melléklete tartalmazza.
A héten valószínűleg én is kevésbé leszek aktív, hiszen a negyedév kapcsán nálunk is rengeteg munka van. Azután persze következő héten sem fogunk unatkozni, de remélem az már kevésbé feszített tempóban fog telni
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
A hírlevelek továbbra is mindenkinek INGYENESEK!
Remélem az elmúlt 2 hét viszonylagos nyugalomban telt mindenkinek. Persze én sem tudtam munka nélkül élvezni ezt az időszakot, de azért szerencsére az ügyfelek tiszteletben tartották, hogy pihenéssel és a családdal szeretném tölteni a 12.20 és 01.02 közötti napokat.
A NAV viszont úgy gondolta, hogy ennyi pihenés biztos nem elég, ezért 2025. első munkanapja (01.02 múlt hét csütörtök) tökéletesen megfelel egy egész napos karbantartásra / előre bejelentett üzemszünetre / hiszen biztos mindenki még pihen… mindenestre így lehetett haladni a bérszámfejtésekkel
A héten 01.10-én van a decemberi bérek kifizetésének határideje. Ez azért is különösen fontos, mert csak a január 10-ig kifizetett munkabér számít 2024-es jövedelemnek!
Bár csak jövő hét hétfőn (01.13-án) lesznek esedékesek a következők, de a héten el kell készíteni:
- a szokásos havi gyakoriságú 2408 és 2458-asok mellett
- az átalányadózó egyéni vállalkozók negyedéves járulékbevallása (2458)
- ezen kívül az SZJA előlegük kiszámítása (és megfizettetése) is, valamint
- a VSZJA-sok negyedéves SZJA előlegéről se feledkezzünk meg.
Nálam a bérekkel együtt elkészül a KIVA bevallás is, így 20-a előtt már nem kell még egyszer külön újra elővenni.
A NAV honlapon is számos tájékoztató jelent meg:
- Megjelentek a 2025. januárra vonatkozó üzemanyagárak: benzin 626 Ft/liter, gázolaj: 638 Ft/liter.
- 2025.01.01-jén a leggyakrabban használt 25xxx jelű nyomtatványok is felkerültek
- A 2025-re vonatkozó adóelőleg nyilatkozatok is megtalálhatóak: https://nav.gov.hu/ado/szja/Adoeloleg_nyilatkozat
- Közzétették, hogy Budapest az egyetlen olyan település, ahol a tárgyévet megelőző második évben (tehát 2023-ban) a vendégéjszakák száma meghaladta a 2 milliót. Ez azért fontos, mert a fizetővendéglátó tevékenységet folytató magánszemélyeknek 2025. január 1-jétől lakószobánként évente 150 ezer forint átalányadót kell fizetniük Budapesten. Minden más településen maradt a 38.400 Ft/szoba/év átalányadó.
- Az online oktatás, kiállítás, vásár esetében a teljesítési hely meghatározása kiegészült két új, a virtuális jelenléttel szervezett, online rendezvényekre, eseményekre vonatkozó bekezdéssel: https://nav.gov.hu/ado/afa/Online_oktatas_kiallitas_vasar_modosul_a_teljesitesi_hely_szabaly_az_afaban
- Tovább fejlesztik az eÁFA-t, most már az átalakulással érintettek is teljeskörűen használhatják (persze valószínűleg inkább a gép-gép kapcsolaton keresztül, és nem a webes felületen…)
December végén megírtam a saját Mi mennyi 2025-ben cikkemet, itt tudjátok elolvasni: https://egykonyveloelete.hu/mi-mennyi-2025-ben/
A táblázatos formámat 2023-ban készítettem el először magamnak. Kétoldalas nyomtatásban mindig ott van a kezem ügyében, nekem praktikus, és sokat használom. Remélem ti is szeretni fogjátok Viszont lenne egy kérésem: ez az én saját „szellemi termékem”, és másoknak is szeretném a későbbiekben ajándékként odaadni. Kérlek, hogy ettől a lehetőségtől ne fossz meg! Így nem szeretném, ha ez a különböző szakmai csoportokba feltöltésre kerülne. Természetesen közvetlen kollégáiddal nyugodtan használd közösen. Amennyiben pedig hibát találsz benne, légyszíves jelezd nekem.
Sok ügyfél használja a 2 legnagyobb számlázó ingyenes „Free” verzióját. Én köremailben figyelmeztettem mindenkit, hogy évzárás után nem férnek hozzá a 2024-es számlaképekhez, így azokat célszerű minden esetben menteni. A sztornó funkció sem fog működni, tehát 2025-ben egy 2024-es számlát csak akkor tudnak sztornózni, ha legalább 1 hónapra előfizetnek.
Korábban úgy tudtuk, hogy 2025. január 1-jétől az energiakereskedők és a hálózati elosztó társaságok (pl. MVM, E.ON,…) a nem lakossági felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában bocsáthatják ki.Egy megjelent közlemény szerint, ez 2025. július 1-től lesz érvényes. https://www.mvmenergiakereskedo.hu/eszamla
Amire felhívták a figyelmet:
- saját érdekükben adják meg e-számla fogadására alkalmas e-mail-címüket.
- Kiemelték, hogy a változás a korábbi hírekkel ellentétben csak 2025. július 1-jén lép életbe
- a számla formátuma nem változik, a jelenlegi számlakép alapján készül az elektronikus számla is
- kizárólag elektronikus formában hitelesek (időbélyegzővel és elektronikus aláírással ellátottak), digitális megőrzésükről az ügyfeleknek kell gondoskodniuk
- kinyomtatva csak adminisztrációs célra használhatók, de a nyomtatott formátum nem hiteles példány!
Az AVDH-val történő hitelesítés megszűnt 2024.12.31-én, de űrlapba építve (pl. e-Papír) 2025.10.31-ig fennmarad. Ez azonban 2025.01.01-től nem keletkeztet teljes bizonyító erejű okiratot, így számomra nagy kérdés, hogy a Foglalkoztatási osztálynak beadandó bértámogatás elszámolásokat el fogják-e fogadni az e-Papíron belüli hitelesítéssel… elvileg DÁP alkalmazással lesz lehetőség elektronikus aláírásra, de ott még nem működik… kicsit róka fogta csuka helyzetnek érzem ezt
Bár írtam róla már decemberben, de nem árt az ismétlés A 2024. évi LXXIV. tv. Magyarország 2025. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvény jelentősen módosítja az EFO-val kapcsolatos szabályokat 2025-ben 2 ütemben:
- Az EFO-s munkanap korlátozása megváltozik: már nem csak a munkáltató és munkavállaló között lesz korlátozva, hanem a munkavállaló oldaláról is: 1 magánszemélynek 1 évben összesen maximum 120 EFO-s napja lehet. Ezt 2025.07.01-től kell alkalmazni.
- Ennek vizsgálatához az állami adó- és vámhatóság elektronikus lekérdezési lehetőséget biztosít majd a munkáltató részére, hogy a foglalkoztatás megkezdése előtt ellenőrizni lehessen a munkavállalóra vonatkozó napok korlátját.
- Az EFO közteher mértéke 50%-kal növekszik (kivéve filmipari statiszta). Ezt először a 2025. február 1-jét követően keletkezett jogviszonyoknál kell alkalmazni. Ez számokban a következő összegű közterhet jelenti:
| Egysz.fogl.fajtája | 2024. év | 2025. január | 2025. februártól |
| Alkalmi munka | 2.700 Ft | 2.900 Ft | 4.400 Ft |
| Turisztikai v. mezőgazdasági idénymunka | 1.300 Ft | 1.500 Ft | 2.200 Ft |
| Filmipari statiszta | 8.000 Ft | 8.700 Ft | 8.700 Ft |
Még néhány általános tájékoztatás:
Elkezdődött a 2025. január 1-jei TEÁOR-váltás kapcsán a TEÁOR kódok módosítása. A NAV ezzel kapcsolatos tájékoztatója itt olvasható: https://nav.gov.hu/ado/egyeb/2025._januar_1-jei_TEAOR-valtas_es_az_ezzel_jaro_ugyfeli_kotelezettsegek
Aki a webes ügysegéden szeretne bármilyen adatot módosítani (pl. székhely), annál kéri a tevékenységek ÖVTJ-inek a hatályos (2025-ös) kódra történő módosítását. Akkor is, ha nem változott… szóval törölni kell, és újra felvenni, így érzékelni fogja a „módosítást”… Ahol nem sürgős az egyéb módosítás (amire van 15 nap bejelenteni) szerintem célszerű kivárni az utolsó napokat, hátha addig megtörténik a hivatalból történő „átforgatás”.
Valószínűleg sokat fogjuk használni a következő 2024.12.31-ei árfolyamokat: EUR: 410,09 Ft, USD: 393,60 Ft, CHF: 435,45 Ft.
2025. február 1-től pedig az ügyfelek magát a könyvelő szervezetet hatalmazhatják meg, és NEM annak tagját / alkalmazottját. A ténylegesen eljáró természetes személyt pedig már a könyvelőiroda mint szervezet jelöli ki. Ezzel megoldódni látszik a cégként működő könyvelőirodák esetében, hogy nem „főnöki” rendszerben mindenki az irodavezető / tulajdonos ügyfélkapus belépését használja. Helyette a könyvelőiroda cégkapujához kaphatnak jogosultságot az alkalmazottak. Itt is még rengeteg a kérdés, pl. egyéni vállalkozóként működő könyvelő alkalmazottjára ez nem fog vonatkozni… egyelőre… szóval ezt is érdemes figyelemmel kísérni. Bővebben itt olvashatsz róla: https://www.onadozo.hu/hirek/az-ugyfelkapus-valtozasokhoz-modosulnak-a-konyveloi-allando-meghatalmazas-szabalyai-2025-februar-1-evel-13214
Visszanézve kicsit hosszú és „tömény” lett ez a hírlevelem (látszik hogy 2 hétig nem írtam semmit) de legalább hasznos Remélem te is így gondolod
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
A hírlevelek továbbra is mindenkinek INGYENESEK!
A mai nappal együtt már csak 3 munkanap van az évből. Ez a címsorban szereplő információ miatt most némi ürömöt kever abba a bizonyos örömbe, hiszen nagyon vágytam már arra, hogy kicsit gondtalanul pihenhessünk, és elfelejthessük a könyvelői mindennapokat. Azért írok a 3 közlönyben szereplő változásokról is pár szót, főleg a sokakat érintő EFO-val kapcsolatos változásokról.
Így ma még egy hosszú hírlevéllel készültem nektek (remélem nem baj ), viszont a következőt várhatóan csak 2025.01.06-án fogom küldeni.
Végre megírtam a saját Mi mennyi 2025-ben cikkemet, itt tudjátok elolvasni: https://egykonyveloelete.hu/mi-mennyi-2025-ben/
A táblázatos formámat még kicsit át fogom alakítani, de múlt héten néhány fontosabb részt a FB oldalamon már megosztottam belőle, és ezek a cikkben is megtalálhatóak. Januárban pedig ezt is elküldöm nektek
Szerencsére a következő 2025-re vonatkozó, de 2024. december 31-ig bejelentendő átjelentkezéseket is sikerült étbeszélni minden érintettel, és a bejelentéseket is megtenni. Melyekre gondolok?
- ÁFA-val kapcsolatosan:
- az alanyi adómentesség határa sajnos nem változott, 2025-ben is 12 millió Ft maradt.
- Ügyfeleink működési / forgalmi adatait érdemes megvizsgálni, hiszen akár egy ÁFA körből történő kijelentkezés vagy az általánostól eltérő szabály választása jelentős anyagi vonzattal járhat. Ez igaz lehet ellentétes irányba is.
- Érdemes átgondolni pl. a pénzforgalmi ÁFA választását is.
- Árfolyam választási (MNB / EKB árfolyam) kérdés is felmerülhet.
- TAO-ról KIVA-ra váltás ideális időpontja az év vége, hiszen ekkor nincs plusz beszámolókészítési kötelezettség. Ráadásul, ha meggondolja magát a vállalkozó, vagy olyan körülmény merül fel, ami miatt mégis jobb a TAO, akkor 30 napon belül ez a választás visszavonható.
- Aki 2025. januártól szeretne KATA-ról átalányadóra váltani, annak decemberben kell nyilatkoznia a 24T101E nyomtatványon, ahol a KATA alanyiság megszüntetésének jelölésével együtt tudja az átalányadózást választani.
Azoknál az ügyfeleknél, akiknek fontos, hogy az adófolyószámlája rendben legyen december 31-én (pl. KATA, KIVA, civil szervezetek), még a 2 ünnep között ránézek egyszer a folyószámlájára, de szerencsére az ügyfeleink többsége rendben fizeti a kötelezettségeit
Ha már kötelezettség: ugye megvannak a mérlegképes és / vagy adótanácsadói kreditpontjaid? Ne felejts el ránézni – főleg a mérlegképesnél – hogy számvitel és nem számvitel körben külön-külön is megvan a 8-8 pont?
Akik azt hitték, hogy a 11.28-án elfogadott egyes adótörvények módosításával vége erre az évre a bennünket érintő módosításoknak, az tévedett…múlt hét hétfőn (12.16-án) újabb 139 oldalnyi módosító javaslat került benyújtásra, melyet villámgyorsan el is fogadtak, és 12.20-án pénteken már meg is jelent a Magyar Közlönyben (130-132 szám). Ezt a szép „ajándékcsomagot” emlegettem a bevezetőben. Nézzünk bele.
A 2024. évi LXXIV. tv. Magyarország 2025. évi központi költségvetésének megalapozásáról címűből (ez a 131. számban található) csak 1-2 változás, és utána az EFO-ról bővebben:
- Letiltással kapcsolatosan:
- a mentes összeg 60.000 Ft-ról a nettó minimálbér 60 %-ára változik.
- Szintén mentes lesz a letiltás alól a családi kedvezmény nettó összege. Azért ezt kicsit pongyola megfogalmazásnak érzem, hiszen SZJA kedvezmény nem csak a családi kedvezmény lehet… szóval belefoglaltam volna, hogy „adókedvezmények nélkül számított nettó minimálbér…”.
- Azok az átalányadózók, akik egyetemes postai szolgáltatást is végeznek pl. kiskereskedelmi tevékenységük mellett, már 2024-ben sem veszítik el a magasabbik költséghányad alkalmazásának lehetőségét.
És most jön a feketeleves: az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény módosítása 2025-ben 2 ütemben:
- Az EFO-s munkanap korlátozása megváltozik: már nem csak a munkáltató és munkavállaló között lesz korlátozva, hanem a munkavállaló oldaláról is: 1 magánszemélynek 1 évben összesen maximum 120 EFO-s napja lehet. Ezt 2025.07.01-től kell alkalmazni.
- Ennek vizsgálatához az állami adó- és vámhatóság elektronikus lekérdezési lehetőséget biztosít majd a munkáltató részére, hogy a foglalkoztatás megkezdése előtt ellenőrizni lehessen a munkavállalóra vonatkozó napok korlátját.
- Az EFO közteher mértéke 50%-kal növekszik (kivéve filmipari statiszta). Ezt először a 2025. február 1-jét követően keletkezett jogviszonyoknál kell alkalmazni. Ez számokban a következő összegű közterhet jelenti:
| Egysz.fogl.fajtája | 2024. év | 2025. január | 2025. februártól |
| Alkalmi munka | 2.700 Ft | 2.900 Ft | 4.400 Ft |
| Turisztikai v. mezőgazdasági idénymunka | 1.300 Ft | 1.500 Ft | 2.200 Ft |
| Filmipari statiszta | 8.000 Ft | 8.700 Ft | 8.700 Ft |
Még néhány általános tájékoztatás:
Elkezdődött a 2025. január 1-jei TEÁOR-váltás kapcsán a TEÁOR kódok módosítása. Volt olyan nap, amikor 62 adózó törzsadatának változásáról kaptam emailt a segédprogramból. A NAV ezzel kapcsolatos tájékoztatója itt olvasható: https://nav.gov.hu/ado/egyeb/2025._januar_1-jei_TEAOR-valtas_es_az_ezzel_jaro_ugyfeli_kotelezettsegek
Múlt héten a NAV tájékoztatás nagyon szorgalmas volt, pedig néha hetekig semmi érdemi nem történik a honlapjukon (az üzemszüneti közleményeken kívül…)
- Adómentes a magánszemélyek energiamegtakarításból származó bevétele: https://nav.gov.hu/ado/szja/Adomentes_a_maganszemelyek_energiamegtakaritasbol_szarmazo_bevetele
- Magánszemély és egyéni vállalkozó fizetési kedvezményei lépésről lépésre: https://nav.gov.hu/adozas-mindenkinek/ugyintezeshez/maganszemely-es-egyeni-vallalkozo-fizetesi-kedvezmenyei-lepesrol-lepesre
- A szociális hozzájárulási adó mértéke: https://nav.gov.hu/ugyfeliranytu/adokulcsok_jarulekmertekek/szocialis_hozzajarulasi_ado/a-szocialis-hozzajarulasi-ado-merteke
- A regisztrációsadó-eljárás változásai: https://nav.gov.hu/vam/regisztracios-ado/a-regisztraciosado-eljaras-valtozasai
Úgy gondoltam, hogy több információval már nem szeretnélek benneteket „terhelni” így az ünnepek előtt
Ezért jöjjön az én karácsonyi ajándékom nektek, amely a csatolmányban szereplő saját készítésű excel határidőnaplóm. Mikor a FB oldalamon megemlítettem, sokan kértétek tőlem, így az oldalamra is felkerült. Viszont onnan le fogom venni vagy csak jelképes áron lesz elérhető.
Ezen kívül van 2 db Pentás Könyvelői Agendám, amit ma este 6 óra után ki fogok sorsolni a FB oldalamon a poszt alatt kommentelők között. Ezeket a 2 ünnep között fogom postázni a szerencsés nyerteseknek
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre vagy élhetsz az alábbi lehetőséggel is:
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
Remélem hogy az év hátralévő napjai munkamentesen fognak telni!
Mindenkinek Békés, Boldog Ünnepeket kívánok!
A december utolsó teljes hetéhez érkeztünk munkanapok szempontjából. Könyvelőként rengeteg a dolgunk, főleg ha 20-a és 31-e közötti 3 munkanapot szeretnénk pihenéssel (vagy legalább munkamentesen…) tölteni. 3 munkanapért cserébe 1,5 hét szabadság nem is olyan rossz üzlet
Pénteken, 12.20-án a szokásos bevallási határidők várnak bennünket (alább a leggyakoribbak):
- 2465 ÁFA bevallás
- 24A60 Összesítő nyilatkozat a Közösségen belüli ügyletekről
- 24TFEJLH Bevallás a turizmusfejlesztési hozzájárulásról
- 24NETA Bevallás a népegészségügyi termékadóról.
A fenti bevallásokban szereplő kötelezettségek befizetési határidején felül még ami szintén 12.20-án határidős:
- havi társasági adó előleg fizetési határideje és
- ekkor van a 4-ik negyedévre vonatkozó termékdíj előleg befizetési határideje is!
Aki 12.20-ai (vagy már előre a 2025.01.20-ai) társasági adóelőlegre mérséklési kérelmet szeretne benyújtani, azt az ELOLEGMOD nyomtatványon teheti meg az esedékességet megelőzően. A kérelem nyomtatvány már az ONYA-n is elérhető (aki szívesebben használja ezt a felületet).
A KIVA-ból történő önkéntes kilépés bejelentése kizárólag december 1 és 20-a között lehetséges, ami év végével (12.31) jelenti a KIVA alanyiság megszűnését. Régebben erre külön nyomtatvány volt, de már évek óta ezt a 24T201T nyomtatványon lehet megtenni. A határidő jogvesztő, elmulasztása esetén igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye! Ezért azzal sem érdemes fáradozni, hogy pl. 12.23-án mégis megpróbáljuk pótolni a kijelentkezést (ha lecsúsztunk a 12.20-ai határidőről), mert azt a NAV végzéssel el fogja utasítja.
A héten a következő 2025-re vonatkozó, de december 31-ig bejelentendő átjelentkezéseket is érdemes átgondolni / számításokat végezni:
- ÁFA-val kapcsolatosan:
- az alanyi adómentesség határa sajnos nem változott, 2025-ben is 12 millió Ft maradt.
- Ügyfeleink működési / forgalmi adatait érdemes megvizsgálni, hiszen akár egy ÁFA körből történő kijelentkezés vagy az általánostól eltérő szabály választása jelentős anyagi vonzattal járhat. Ez igaz lehet ellentétes irányba is.
- Érdemes átgondolni pl. a pénzforgalmi ÁFA választását is.
- Árfolyam választási (MNB / EKB árfolyam) kérdés is felmerülhet.
- TAO-ról KIVA-ra váltás ideális időpontja az év vége, hiszen ekkor nincs plusz beszámolókészítési kötelezettség. Ráadásul, ha meggondolja magát a vállalkozó, vagy olyan körülmény merül fel, ami miatt mégis jobb a TAO, akkor 30 napon belül ez a választás visszavonható.
- Aki 2025. januártól szeretne KATA-ról átalányadóra váltani, annak decemberben kell nyilatkoznia a 24T101E nyomtatványon, ahol a KATA alanyiság megszüntetésének jelölésével együtt tudja az átalányadózást választani.
Azoknál az ügyfeleknél, akiknek fontos, hogy az adófolyószámlája rendben legyen december 31-én (pl. KATA, KIVA, civil szervezetek), már most érdemes egy kontrollt végezni, és figyelmeztetni őket a lehetséges következményekre (kedvező adózási mód elvesztése).
Végre megjelent a minimálbér és a garantált bérminimum összege a Magyar Közlönyben. A 394/2024 (XII.12) Korm.rendeletet a Magyar Közlöny 127-es számában találjátok. Kivételesen semmi meglepetés nincs benne, a sajtóban megjelent összegek lettek kihirdetve: a minimálbér havi összege 290.800 Ft, a garantált bérminimum 348.800 Ft/hó lesz január 1-től. Mivel a minimálbérhez kapcsolódik számos egyéb értékhatár is, újra elkészül majd az én „Mi mennyi 2025-ben” táblázatom és cikkem is a 2024-es mintájára.
Terveim szerint a héten 1-1 kisebb összefoglaló táblázatot fogok ebből közzétenni a FB oldalamon, amíg minden információ nem lesz végleges (pl. 25 év alattiak mekkora összegig lesznek „adómentesek”)
Bár mindenki az év végi adóváltozások lázában ég, más témák is előbukkannak. 2 ilyent hoztam most:
- A 29/2024 (IV.30) AM rendelet alapján, marketing és innovációs hozzájárulást fizet a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezeténél működő Közösségi Marketing és Innovációs Alapba a dísznövény ágazatba tartozó kereskedő, szolgáltató, és termelő. Tehát, ha valaki zöldterület kezeléssel vagy dísznövény kereskedéssel, vagy dísznövény termeléssel foglalkozik (vagy csak a tevékenységi köreiben benne van), akkor 8 millió forintos éves összárbevételig 5000 Ft/telephely összeget, 8 millió forint fölötti összárbevételnél 10.000 Ft/telephely összeget szeretne behajtani a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete.
- Valószínűleg szélesebb kört érint az, hogy a 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet értelmében a vállalkozó kivitelező az általa vállalt építőipari kivitelezési tevékenység körében okozott kár megtérítésére köteles felelősségbiztosítási szerződést kötni. A Kamara tájékoztatója szerint kötelező kivitelezői felelősségbiztosítással a vállalkozó kivitelezőnek 2025. január 15-től kell rendelkeznie. Bővebben itt olvashattok róla: https://mkik.hu/kotelezo-kivitelezoi-felelossegbiztositasrol
Még egy hangsúlyos téma, a 2025. január 1-jei TEÁOR-váltás és az ezzel járó ügyféli kötelezettségek. Erről részletes tájékoztató jelent meg a NAV honlapján: https://nav.gov.hu/ado/egyeb/2025._januar_1-jei_TEAOR-valtas_es_az_ezzel_jaro_ugyfeli_kotelezettsegek
Remélem még nem lankad a figyelmed, és megengeded, hogy egy kicsit büszkélkedjek: A NEXON 2024-es országos bérügyviteli versenyén 4-ik helyezett lettem A verseny nagyon szoros volt, a 10-iknek 75 pontja, az elsőnek pedig 82 pontja lett a 100-ból. Azt gondolom ez is sokat elárul a feladatok nehézségéről…Több helyezésnél is holtverseny volt, én is így csúsztam le a dobogóról (a 3-ik helyezettel azonos pontszámom (78) volt, de később adtam le a feladatokat). Nagy élmény volt, és örülök, hogy megismerhettem személyesen is néhány kiváló kollégát
Remélem mindenkinek sikerül a héten a teendői végére érnie, hogy a rá következő 1,5-2 hétben kicsit pihenhessen és feltöltődhessen.
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre
Mivel kaptam már erre vonatkozó megkeresést is, így aki közvetlenül szeretne támogatni, az a honlapomon teljesen önkéntesen itt megteheti: https://egykonyveloelete.hu/termek/szakmai-hirlevel-egyedi-dij/
A december nekünk könyvelőknek sosem unalmas. Az igazi hajrá most jön, hogy 2 hét múlva a 20-ai határidőt magunk mögött hagyva végre mi is ráhangolódjunk az ünnepekre. Bár már túl vagyunk advent 2-ik vasárnapján, de nem mondhatnám, hogy a szívemben már karácsonyi hangulat lenne…
A héten a következő határidők várnak bennünket:
- 12.10-e kedd, a novemberi bérek fizetési határideje
- Szintén 10-éig várhatjuk a novemberben munkaviszonyt létesített munkavállalók után járó szocho kedvezményről a NAV igazolását. Hihetetlen, de tegnap (vasárnap) éjfél után nem sokkal érkezett az első.
- 12.12-én csütörtökön pedig már a járulékbevallás határideje is itt lesz (2408, 2458).
- + egy, ami nem nekünk határidő: 12.15-éig kell a NAV-nak a honlapján közzétenni a 2025-től életbe lépő valorizált mértékeket a gépjárműadó, cégautóadó és a gépjárművek vagyonszerzési illetékére vonatkozóan. Ennek határideje a következő években október 31 lesz.
Mivel ez az év utolsó előtti hónapja bérszámfejtés tekintetében, a bérlapokkal és fizetendő adókkal együtt küldtem az ügyfeleknek egy szabadság nyilvántartást, hogy biztos egyezzünk velük, és a vállalkozók tudjanak gondoskodni a szabadságok kiadásáról decemberben.
A 12.20-ai határidőhöz közeledve akinek érdekes lehet, jó ha tudja, hogy a társasági adóelőleg mérséklési kérelem (ELOLEGMOD nyomtatvány) már az ONYA-n is elérhető (aki szívesebben használja ezt a felületet).
Emellett megjelent a 25RENDNY nyomtatvány is a 2025. évre vonatkozóan a társasági adóelőleg kedvezményezett célra történő felajánlásáról.
Múlt héten napokig a KAÜ belépés megváltozása tartotta lázban a könyvelőket. Ennek 2 következménye is lett:
- Megoldódott a süti törlés problémája. Ennek kellemetlen mellékhatása, hogy az eddig eltárolt bejelentkezések és jelszavak is törlődtek.
- A nagyobb zavart viszont inkább az jelentette, hogy az ÁNYK-s nyomtatvány beküldés során a felhasználói azonosítás a KAÜ portál használatával nem működik. Így az ÁNYK -> Szervíz -> Beállítások -> Működés -> Felhasználói azonosításnál az 1. pont helyett válasszuk:
- „sima” ügyfélkapu használata esetén a 2. pontot: Ügyfélkapu segítségével (KAÜ azonosítás háttérben zajlik), vagy
- 3. pontot: Ügyfélkapu+ kétfaktoros hitelesítés használatával.
11.28-án megjelent a várva várt „Egyes adótörvények módosításáról” szóló 2024. évi LV. tv a Magyar Közlöny 119. számában. Ennek feldolgozásával (egyik gyermekünk betegsége miatt) sajnos nem tudtam haladni, így ez is erre a 2 hétre sűrűsödik be. Mivel igen terjedelmes, idő mire az ember mindenen átrágja magát, de majd én is készülök egy összefoglalóval belőle kifejezetten a KKV-kat érintően.
Mindenkit az foglalkoztat, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum összege még nem jelent meg a Magyar Közlönyben. Igaz, hogy sajtó nyilatkozatokból „ismert” már, de én megvárom a hivatalos összegeket. Mivel 12.07-ig volt társadalmi egyeztetésre bocsátva, így reméljük a héten már meg fog jelenni a kormányrendelet is. Persze számolni / kalkulálni már lehet, de pl. ügyfeleimet csak a ténylegesen megjelent összegekről fogom tájékoztatni. Ehhez kapcsolódik számos egyéb értékhatár is, ami alapján majd elkészül az én „Mi mennyi 2025-ben” táblázatom és cikkem is a 2024-es mintájára.
Nincs is annál kellemetlenebb, mint amikor valaki végig kiszámol valamit, és utána pl. 100 Ft-tal eltér majd a ténylegesen megjelent összeg. Persze erre jó az excel tábla, de ki szeret duplán dolgozni
Az adótörvények esetében átalányadózás tekintetében az értékhatárok is módosulni fognak a minimálbér változása miatt. Ami ettől azonban jelentősebb változás, hogy a 80 %-os költséghányadba tartozó tevékenységek ezentúl TESZOR helyett ÖVTJ kód alapján lesznek meghatározva. Nagyon kell majd figyelni, hogy a 2024.10.31-ei állapot szerinti ÖVTJ besorolást kell figyelembe venni, és nem a 2025 évit! Vajon ebbe hányszor fogunk belefutni…?
Átalányadózás tekintetében változik a postai szolgáltatások kistelepüléseken való biztosítása érdekében ezen szolgáltatás besorolása. Eddig a kiskereskedők csak az általános (40 százalékos) költséghányad figyelembevételére voltak jogosultak abban az esetben, ha postai közreműködői és egyéb tevékenységet is vállaltak. Ennek megoldása érdekében került be a postai szolgáltatás a kedvezőbb költséghányadba, de olyan kacifántos a megfogalmazás, hogy könnyen félreértelmezhető (pl. SZJA tv. 53§ (2) m) pontja)
Néhány változás még 2025-től, amiről kevesebbet lehet olvasni:
- ÁFA bevallások M lapját 2025-től Ft-ban kell tölteni, és NEM eFt-ban.
- A NAV késedelmi pótlék megállapítás szabályai változnak:
- havi megállapítás lesz, de csak akkor írják elő, amikor meghaladja az 5.000 Ft-ot
- mindenkinek egységesen Ft-ban kell megfizetni (eddig EV Ft-ban, gazdálkodó szervezet eFt-ban fizette)
- 2025. január 1-től fennálló tartozásra kell alkalmazni
- átmeneti szabály alapján, a 2025. I. negyedévre vonatkozó összeg 2025. áprilisban kerül előírásra
- mértéke azonban nem változik!
- Munka törvénykönyvében is történnek módosítások
- Az e-nyugtára vonatkozó rendelkezéseket hatályba lépését elhalasztották 2025.07.01-re.
+1 amit NE keressetek: a másodállású vállalkozók minimum járulék fizetése NEM került bele az adótörvény módosításokba! Még a 2023-as őszi adócsomag tartalmazta volna, hogy 2025-től bevezetik a másodállású vállalkozókra a minimálbér 30%-a utáni járulékfizetést, de akkora volt a közfelháborodás, hogy már akkor kihagyták, és azóta se módosítottak semmit ezzel kapcsolatban
Ahogy írtam is, ez csak pár változás, nem is törekszem 1-1 hírlevélben a teljeskörű tájékoztatásra, hiszen ez lehetetlen lenne. Viszont remélem így is sikerült néhány értékes gondolatokat átadnom számodra.
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre
Pontosan 1 évvel ezelőtt kezdtem el írni a hírleveleimet Visszagondolva erre az időre rengeteg minden történt, és az előttünk álló december sem lesz unalmas. Vágjunk is bele.
Bár ez a hét határidőmentesnek látszik, de valójában rengeteg a tennivaló. A bérszámfejtéseknek ezen a héten el kell készülniük, hiszen jövő hét keddig (12.10) a munkabéreket ki kell fizetni, és csütörtökig (12.12) a hozzájuk kapcsolódó bevallásokat is várja a NAV.
Mivel ez az év utolsó előtti hónapja bérszámfejtés tekintetében, a bérlapokkal és fizetendő adókkal együtt célszerű ilyenkor egy szabadság nyilvántartást is küldeni az ügyfeleknek, hogy biztos egyezzünk velük, és a vállalkozók tudjanak gondoskodni a szabadságok kiadásáról.
Sok kolléga már a hétvégén szeretett volna haladni a fenti teendőkkel, viszont az előre bejelentett, NAV rendszereket érintő üzemzavar több akadályt is gördített eléjük:
- Egyrészről a 11.29-én pénteken 14 órától 11.30 szombat 10-ig előrejelzett üzemzavar természetesen nem csak ebben az időszakban jelentkezett.
- Másrészről a karbantartás érintette a KAÜ belépést, ezért bizonyos segédprogramok (pl. Szárnysegéd) nem is működtek, amíg le nem követték a módosítást. A nagyobb zavart viszont inkább az jelentette, hogy az ÁNYK-s nyomtatvány beküldés során a felhasználói azonosítás a KAÜ portál használatával nem működik. Így az ÁNYK -> Szervíz -> Beállítások -> Működés -> Felhasználói azonosításnál az 1. pont helyett válasszuk:
- „sima” ügyfélkapu használata esetén a 2. pontot: Ügyfélkapu segítségével (KAÜ azonosítás háttérben zajlik), vagy
- 3. pontot: Ügyfélkapu+ kétfaktoros hitelesítés használatával.
Sok felháborodott poszt íródott ezzel kapcsolatban, nem véletlen, hogy könyvelőként is heves ellenállás látható a ránk kényszerített digitális ügyintézéssel kapcsolatban. Azt hiszem nem vagyok vele egyedül, ha azt mondom, sokszor inkább érezzük magunkat informatikusnak, mint könyvelőnek
Az Ügyfélkapu+ áttéréssel kapcsolatosan jó hír, hogy állítólag az Idomsoft dolgozik azon, hogy a 2-ik faktor ne csak hitelesítő alkalmazásban generált kód lehessen, hanem emailes megerősítés is. Ez talán a magánszemélyek esetében könnyebb megoldás technikailag, mivel nem kell egy idegen alkalmazást használni hozzá.
Ráadásul a sokak számára ismeretlen technikai megoldásra már le is csaptak a csalók: authenticator programra rákeresve, ha a letölteni kívánt alkalmazás bankkártya adatokat kér, vagy néhány EUR vagy USD terhelését, akkor biztos átverésről van szó. Erre érdemes mindenképpen felhívni az ügyfelek figyelmét!
Az MKOE lobbizik azért (köszönjük nekik), hogy a sima Ügyfélkapus belépés megmaradhasson legalább még fél évig, de azt gondolom, hogy a biztonság kedvéért legyünk felkészültek a témában. Biztos vagyok benne, hogy jelentősen megszaporodtak a beadott meghatalmazások, és az ezekkel kapcsolatos kérdések is a NAV felé. Ez is lehet az oka annak, hogy 11.29-én egy frissített változat jelent meg a NAV honlapján a 32-es információs füzetből: „Az elektronikus ügyintézés és kapcsolattartás általános szabályai adóügyekben” címmel.
11.28-án megjelent a várva várt „Egyes adótörvények módosításáról” szóló 2024. évi LV. tv a Magyar Közlöny 119. számában. Mivel igen terjedelmes, idő mire az ember mindenen átrágja magát, de majd én is készülök egy összefoglalóval belőle kifejezetten a KKV-kt érintően. Emellett persze biztos nálunk is fognak érdeklődni az ügyfelek pl. a Munkáshitel részleteiről is (mely szintén megjelent 11.29-én), és egyre másra fogadják el a bejelentett 21 pontos akciótervhez kapcsolódó jogszabály módosításokat.
Könyvelőiroda vezetőként ez az időszak nagyon leterhelő. A jogszabály módosítások értelmezése mellett, a napi ügyek elvégzése közben már a jövőt is terveznünk kell. Múlt héten írtam róla, hogy új árazási modellt fogok bevezetni 2025-től. Ennek kapcsán az ügyfeleket egyelőre általánosságban tájékoztattam arról, hogy sokkal több digitális megoldást fogunk alkalmazni, és ebben számítok az ő partnerségükre is. Kíváncsi vagyok a fogadtatásra.
Természetesen eddig is használtunk számos digitális megoldást, de még nem sikerült minden folyamatot optimalizálni, jelenleg is keresem a számunkra legjobbat. A piacon rengeteg szoftver van, nem egyszerű feladat a saját rendszer kialakítása. Épp ezért örültem, hogy néhány hete volt szerencsém Váróci Ági kolléganő webinárján résztvenni, ahol bemutatta, hogyan működik az ő papírmentes irodája. Voltak a bemutatón olyan programok amelyeket már mi is használunk, de láttam olyan alkalmazást is, amiről hallottam, de vagy sokat fejlődött azóta, hogy foglalkoztam vele, vagy nem gondoltam éppen az összes lehetőségre / előnyre, amit kínál. Ráadásul nem csupán a különböző programok szimbiózisát és hatékony együttműködését mutatta be, hanem mindezek mellett a munkafolyamataik felépítésébe is bepillantást nyertem. Ezekből sok mindent fogok beépíteni a saját irodai megoldásomba, így jó szívvel ajánlom a bemutatóját nektek is.
Az a véleményem, hogy pontosan a NAV által ránk kényszerített rohamtempó miatt vétek kihasználatlanul hagyni az elmúlt években sorra megjelenő technikai megoldásokat, melyekkel legalább az adatrögzítésre fordított idő csökkenthető. Ráadásul azt látom, hogy sokan féltik megosztani a saját megoldásaikat a kollégákkal. Ezért is örülök, hogy találkozhattam Ágival és az ő rendszerével. Ha mások is felfedezik, hogy a könyvelés ilyen is lehet, talán több fiatal is vonzónak találná ezt a szakmát. Ha szeretnél erről többet olvasni, további részleteket itt találsz: https://sukorado-konyveles.hu/webinarium/
Hiszem, hogy még mindig csak az út elején vagyunk. Láttátok, hogy újabb nyomtatvány került át kizárólagosan az ONYA-ra? 2024.12.01-től CSEKK-et igényelni is már csak ONYA-n lehet, az ÁNYK-s beküldés lehetősége megszűnt. Én az IGAZOL nyomtatványt várom már nagyon, hogy egyáltalán felkerüljön az ONYA-ra, hiszen a magánszemélyek széles körét érinti. Számomra rejtély, hogy ez miért nem elérhető az online kitöltőben…?
A végére pedig még egy hír, ami szintén 2025-től lesz aktuális:
Jogszabályváltozás miatt 2025. január 1-jétől az energiakereskedők és a hálózati elosztó társaságok (pl. MVM, E.ON) a nem lakossági felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában bocsáthatják ki. Ez azt jelenti, hogy az új évtől a papíralapú számla helyett ők is csak elektronikus számlát állíthatnak ki ügyfeleinknek. Mivel ezek a számlák kizárólag elektronikus formában hitelesek, digitális megőrzésükről az érintett ügyfeleknek kell gondoskodniuk. Bár a számlák adminisztratív és könyvelési célra kinyomtatva is felhasználhatók, de egy NAV ellenőrzés során már nem lesz megfelelő a kinyomtatott számla szkennelt változatát elküldeni az ellenőrnek.
És ezzel vissza is kanyarodunk oda, hogy nekünk is keresnünk kell és beépíteni a folyamatainkba a digitális megoldásokat. Az ügyfelek edukációja nagyon fontos a témában, ez pedig szintén ránk marad. Ehhez minden könyvelőnek sok erőre és kitartásra lesz szüksége
Remélem sikerült mai hírlevelemmel is értékes gondolatokat átadnom számodra.
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre
A héten vasárnap (12.01-jén) már advent 1. vasárnapja lesz. Számomra ez mindig azt jelenti, hogy eljött az év vége. Ahogy a levél tárgyában is szerepel, unatkozni biztos nem fogunk ebben az időszakban.
Erre a hétre rengeteg dolgot terveztem be, így valószínűleg nem fogok a végére jutni de ez általában így van, hiszen mindig akad valami beeső extra feladat. Szerencsére egyik sem olyan, ami ha 1 héttel később készül el, akkor valami tragédia történne
A heti terveim:
- Az év végéhez közeledve az október végi adatok alapján már elkezdjük a felkészülést a záráshoz. Számba vesszük a függő tételeket, ezeket igyekszünk elrendezni, bár sokszor az ügyfél közreműködése nélkül nem lehetséges (pl. szerződést várunk vagy egyéb információt). A tárgyi eszközök esetében nálunk félévkor már volt egy nagyobb lélegzetvételű egyeztetés, de ilyenkor ezt újra megtesszük. Ekkor én már az éves ÉCS-t is elszámolom, hogy az 10.31-ei eredménykalkulációkor minél pontosabb adatokat lássunk.
- A havi folyószámla egyeztetés sem marad el, és ilyenkor már sokkal hangsúlyosabban szoktuk felhívni a figyelmet a tartozásokra, hogy legyen idő annak rendezésére év végéig. Hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy esetleg ezen múlik egy KATA-s vagy KIVA-s esetében a kedvező adózási mód további alkalmazása.
- Persze megszaporodnak az ügyfelek részéről azok a kérdések, hogy „ugye nyereséges leszek?”. Mindezt akkor is, ha 1 hónappal ezelőtt tájékoztattuk, hogy mekkora vesztesége volt aktuálisan és semmi változás nem történt… ismerős a helyzet, igaz? Szóval készítjük és küldjük nekik sorban az eredménykalkulációkat, és ahol problémát látunk ezt szóban is jelezzük.
- Ezek alapján pedig egyéb tervezéseket is nézünk és átbeszélünk, úgy mint:
- Ahol pl. nagy a forgalomcsökkenés, és fennállnak az alanyi ÁFA mentesség választásának feltételei, válasszuk-e azt?
- Ennek a fordítottja is fennállhat, amikor célszerű már 2025.01.01-től választani az ÁFA körbe lépést, és nem megvárni amikor határ átlépés történik 2025-ben.
- Célszerű-e áttérni TAO-ról KIVA-ra, vagy fordítva? Egyéni vállalkozók esetében érdemes-e az átalányadózás és a VSZJA közötti váltás?
- Átbeszéljük / megvizsgáljuk a cég paramétereit, hogy érdemes lenne-e a pénzforgalmi ÁFA választása?
- Végig gondolom, hogy kik azok az ügyfelek, akikkel nem szeretnék jövőre együtt dolgozni. Ez mindig nagyon nehéz döntés, és nőként befolyásolnak az érzelmek is ebben. De az idén megpróbálok nagyon racionális lenni
- Szeretném új alapokra helyezni az árazásunkat is, mivel azt érzékeltem az idei évben, hogy egyre több olyan teendőnk akadt, ami a klasszikus fix díj + bérszámfejtés kombinációval már nem rentábilis. Van néhány ügyfél, akivel ettől szofisztikáltabb elszámolásban vagyunk, ezt próbálom majd szélesebb körben alkalmazni. Valószínűleg ez is egy szűrő lesz az ügyfeleknél, hogy elfogadják vagy elmennek…
Közben pedig az örök slágertéma az Ügyfélkapu+ áttérés. Látszik, hogy az ÁFA bevallások beadását követően megszaporodtak az erre vonatkozó kérdések a különböző FB csoportokban. Még semmi sem kőbe vésett, pl. már vannak arra vonatkozó ígéretek, hogy a plusz azonosító érkezhet majd email címre is. Ettől függetlenül én a következőket javaslom:
- Ügyfeleinket nem kell riogatni, de a tájékoztatás azért nem árt. Főleg, hogy azért ők is hallanak ezt-azt, akkor már inkább a tőlünk kapott információk alapján járjanak el, ezzel is segítve a későbbi munkánkat. Pl. hogy tudják, hogy a több eszközön történő használathoz szükséges a QR kód / 16 karakteres kód elmentése.
- Emellett tegyük rendbe a meghatalmazásainkat, hogy ne álljon meg az élet, ha mégsem változtatnak a 2025.01.16-ai határidőn.
- Saját magunkon próbáljuk ki az Ügyfélkapu+-t a gyakorlatban, hogy legyen tapasztalatunk. Nem olyan nagy ördöngősség
- Gondoljuk végig a könyvelőirodai folyamatainkat, főleg ha „főnöki” rendszerben több kolléga is az irodavezető belépési adatait használja.
Az MKOE lobbizik azért (köszönjük nekik), hogy a sima Ügyfélkapus belépés megmaradhasson legalább még fél évig, de azt gondolom, hogy a biztonság kedvéért legyünk felkészültek a témában, és a fentiek elvégzése semmiképpen nem lesz felesleges időráfordítás.
Ha a fenti feladatok mellett unatkoznánk, akkor nem árt figyelni a Magyar Közlönyt is. Egyre másra jelennek meg hírek a várható adóváltozásokról, vagy azok technikai megvalósításáról. Én is figyelemmel kísérem ezeket, de írni róluk csak a véglegesen elfogadott verzió alapján fogok
A minimálbért is sokan várjuk, amit egyelőre tudunk, hogy megvan a 3 éves bérmegállapodás. 2025-re 9%-kal, 2026-ra 13%-kal és 2027-re 14%-kal nő majd a minimálbér. A garantált bérminimum 2025-ben 7%-kal növekedhet, és továbbra is megmarad, de a mértékéről majd évente fognak tárgyalni. Mindez azt jelenti, hogy 2027-re a minimálbér 375.000 Ft közelében is lehet majd (kerekítés nélkül 374.624 Ft-ot számoltam).
Arról, hogy ennek milyen hatása lesz a gazdaságra (mekkora infláció párosul hozzá), és vajon több lesz-e a vásárlóereje? Kétségeim vannak… Mindenesetre nagyon várom, hogy megjelenjen hivatalosan is, bár számolgatni már ezzel az adattal is lehet (hiszen az már szinte mindegy, hogy 290.800 vagy 291.000 Ft lesz végül…)
+1 gondolat: ha igaz az alábbi, akkor a szocho adminisztrációjába belefulladunk majd: „Az államtitkár ismertetése szerint a kormányzat annyival járul hozzá a megállapodáshoz, és ez kellett ahhoz, átlökjék a holtponton a tárgyalásokat, hogy azok a vállalatok, amelyek munkavállalóinak 2024. szeptember 1. és november 15. közötti időszakban legfeljebb 290 800 forint az alapbére, annak 2025-ben az előző évi szociális hozzájárulási adót, majd 2026-ban és 2027-ben szintén az előző évit kell kifizetnie.” A VG szerint ez havonta 4 ezer forint körüli összeget jelent, amit valamikor év közepén, egy összegben fog megkapni a teljes létszámra a munkaadó.
Nos ez szerintem csak maximum 3.120 Ft = (290.800-266.800) * 13 %. Ha pedig 9-es FEOR-ral van foglalkoztatva a munkavállaló, akkor 1.560 Ft/fő/hó. Biztos ez húzza ki a munkáltatókat abból a bizonyosból… szóval ezt nem is kommentálnám tovább…
Végül, sokan tudjátok, hogy bekerültem az Országos Bérügyviteli Bajnokság döntőjébe, ami múlt hét pénteken volt. Hogy a 78/100 pontos eredményem majd mire lesz elég még nem tudom, de szégyenben nem maradtam, az biztos Mindenféle „béres” végzettség nélkül kellett TB kifizetőhelyként történő számfejtést is számolni, ami persze minden ínyencséget tartalmazott: készenléti jellegű munkakörben beteg munkavállaló, akinek táppénz is járt meg mindenféle pótlék, szóval teljesen életszerű volt
Így most szeretném még egyszer megköszönni azt a rengeteg gratulációt amit a FB oldalamon kaptam tőletek, hihetetlenül jó érzés volt
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre
A héten egy újabb 20-ai héthez értünk, a 2024-es évben az utolsó előttihez. Ma reggel ránéztem a naptárra, és tudatosult bennem, hogy már csak 5 hét van vissza a „munkás” mindennapokból december 20-ig. Minden évben ekkor bezárjuk az irodát, és csak január első munkanapján kezdünk. Néztétek már, hogy ebben az időszakban mindössze 3 munkanap lesz? Így valószínűleg ez a tényleges pihenés időszaka lesz
Addig azonban még sok teendő vár ránk, mindjárt szerdán (11.20-án) lesz a szokásos bevallások beadási határideje (alább a leggyakoribbak):
- 2465 ÁFA bevallás
- 24A60 Összesítő nyilatkozat a Közösségen belüli ügyletekről
- 24TFEJLH Bevallás a turizmusfejlesztési hozzájárulásról
ÁFA kapcsán azt tapasztalom évek óta, hogy a 3-ik negyedéves bevallás után szinte nem marad negyedéves ÁFA bevallóm. Ez az idén is így történt. Néhány kis vállalkozástól eltekintve októberre mindenki átkerül a havi bevallók közé. Használok egy ÁFA egyeztető táblázatot, amiben már a negyedéves bevallás elkészítésénél látom, hogy ki vált havi ÁFA-ra következő hónaptól, így nem ér meglepetésként, amikor érkezik a NAV értesítése. Javaslom, hogy nézd meg még 20-a előtt ilyen szemmel is az ügyfeleid nyilvántartását, hogy nehogy valakinek a bevallása kimaradjon.
Nem érint széles kört, de a csoportos társasági adózásra vonatkozó kérelem beadási határideje is 11.20-a (általánosságban, ha nem eltérő az üzleti évük fordulónapja). Ez vonatkozik az új TAO csoport létrehozására és új tag csatlakozására is. A határidő jogvesztő, és igazolási kérelem nem nyújtható be. Amennyiben a kérelemnek a NAV helyt ad, a csoportos adóalanyiság 11.20-ai határidő esetén 2025.01.01-től jön létre.
Múlt héten még azt írtam hírlevelemben, hogy 2025.01.01-től indulna az eNyugta, de részletszabályokkal nem találkoztam. A legfrissebb információ ezzel kapcsolatban, hogy a jogalkotó ennek bevezetését fél évvel elhalasztja.
Szintén múlt héten újabb 2 nyomtatvány került át kizárólag az ONYA-ra, tehát ÁNYK-ban már nem tölthető ki és küldhető be:
- 40-es nyomtatvány: bejelentés készpénzfizetésről
- AATKOD: adatszolgáltatás a tartós adathordozó végleges hozzáférhetetlenné tételéhez szükséges adattörlő kód fogyasztók részére történő átadásáról.
Úgy látom elkötelezetten munkálkodnak azon, hogy végleg elbúcsúzzunk az ÁNYK-tól. Nekem hiányozni fog.. de minden jel erre mutat. Remélem sikerül nekünk is lépést tartanunk ezzel a rohamos változással
Hogy ez az informatikai fejlődés / átállás mennyire nem egyszerű feladat, a múlt héten megtartott előadásomon is kiderült. Az MKOE lobbizik azért (köszönjük nekik), hogy a sima Ügyfélkapus belépés megmaradhasson legalább még fél évig, de azt gondolom, hogy a biztonság kedvéért legyünk felkészültek a témában. Amit én javaslok:
- Ügyfeleinket nem kell riogatni, de a tájékoztatás azért nem árt. Főleg, hogy azért ők is hallanak ezt-azt, akkor már inkább a tőlünk kapott információk alapján járjanak el, ezzel is segítve a későbbi munkánkat. Pl. hogy tudják, hogy a több eszközön történő használathoz szükséges a QR kód / 16 karakteres kód elmentése.
- Emellett tegyük rendbe a meghatalmazásainkat, hogy ne álljon meg az élet, ha mégsem változtatnak a 2025.01.16-ai határidőn.
- Saját magunkon próbáljuk ki az Ügyfélkapu+-t a gyakorlatban, hogy legyen tapasztalatunk. Nem olyan nagy ördöngősség
- Gondoljuk végig a könyvelőirodai folyamatainkat, főleg ha „főnöki” rendszerben több kolléga is az irodavezető belépési adatait használja.
Ezekről beszélgettünk múlt héten az általam tartott webináriumon. Örültem, hogy Ruszin Zsolt is ott volt, és hozzászólásaival segítette a témáról való beszélgetést.
Egy különösen izgalmas héthez érkeztünk, legalábbis ami engem illet Csütörtökön 17 órakor fogok tartani egy webináriumot az Ügyfélkapu+ átállásról. Nem vagyok egy rutinos előadó, így sokat készültem rá az elmúlt napokban. Remélem hasznosnak fogjátok majd találni. A részletekre még lejjebb visszatérek.
A héten 2 határidős nap is vár ránk:
- 11.12-éig (kedd) a járulékok miatt a szokásos 2458-as és 2408-as bevallása, és
- 11.15-éig (péntek) kell a 2023-as évre vonatkozó késedelmi pótlékot megfizetni. Ez utóbbinak a levezetése már csak az ÜPO-n érhető el belépés után: a bal oldali sávban -> Oldaltérkép -> Adószámla -> Pótléklevezetés
Természetesen az októberi új belépőkre vonatkozó szochó kedvezmény igazolások pénteken már munkaidő után érkeztek, így ma azzal kezdem a napomat, hogy átdolgozom azokat a bevallásokat, ahol érintett munkavállalók vannak.
Múlt héten frissült az ÁNYK keretrendszer, a jelenleg aktuális verziószám a 3.35.0. Ne felejtsétek el frissíteni, nehogy véletlenül ez miatt akadjon el egy bevallás.
Úgy tudom a mai napon kerül benyújtásra a költségvetési tervezet az Országgyűlés felé, érdemes figyelni majd a számokat.
Könyvelői körökben 2025.01.16-ról és az ügyfélkapu+ átállásról sokat beszélünk, de nem csak ez fog változni:
- Ugyanezen indőponttól várható az E-ingatlan-nyilvántartási rendszer bevezetése is. Ettől az időponttól az ingatlantranzakciók során kötelező lesz az elektronikus aláírás használata. Valószínűleg ez tömegeket fog a DÁP alkalamazás aktiválására „kényszeríteni”. Ennek hatására egyes kérelmeknél automatikus döntéshozatalt és gyorsabb ügyintézést is ígérnek.
- Valamint 2025. január 1-től kezdődne az e-nyugta bevezetése, amelyről még szintén ismeretlenek a részletszabályok.
- 2025. január 01-től változik a TEÁOR rendszere is, melynek keretében január végéig, ahol ez egyértelműen átfordítható, ott az adóhatóság ezt megteszi majd. Ahol pedig ez nem sikerül, ott a vállalkozásoknak kell ezt megtenni.
Ha vicces lenne, mondhatnám, hogy 2025.01.16-án megáll majd az élet, és összeomlik minden közigazgatási rendszer… de sajnos nem vicces, és a valószínűsége – ha minden így marad – egyre nagyobb…
Most pedig vissza is kanyarodnék csütörtöki előadásomra. 11.14-én délután 17 órakor fog kezdődni. Meet-en fogom tartani, ezen a linken lehet majd csatlakozni: https://meet.google.com/iha-dopn-zvo
Amiről biztos szól: némi elméleti háttér, hogy érthető legyen mi miért van (de tényleg csak annyi, amit ebből könyvelőként érteni kell)
gyakorlatban bemutatva az aktiválás folyamata
hogyan tudsz több ügyfélkaput magadhoz beállítani
webes böngészőben hogyan jelenhetnek meg a kódok (TOTP app)
EV ügyfelek webes ügysegédes ügyeit hogyan intézzük jövőre? (ha nem lesz végre ehhez is meghatalmazás…)
!! DÁP-pal nem fogok foglalkozni !!
Kb. 2 órásra tervezem, szeretném, ha interaktív, beszélgetős lenne a második fele. Természetesen készülök egy előadással, de utána örülnék, ha ti is megosztanátok a tapasztalaitokat.
Ha a technika is úgy akarja, felvétel készül, ami korlátozott ideig (10 napig) visszanézhető lesz.
Bemutatom majd az általam az ügyfeleim részére készített lépésről lépésre útmutatót PDF + videós formában. Ennek kedvezményes megvásárlására is lesz lehetőség.
Tegnap, november 10-én volt a számvitel és a könyvelők világnapja. Tudtátok, hogy 1494-ben (!) ezen a napon jelent meg nyomtatásban az első kettős könyvvitelt leíró mű Luca Pacioli tollából? Immár 530 éve van velünk ez a rendszer
Ennek apropóján pedig Ruszin Zsolt az MKOE alelnöke azt vizionálja, hogy KKV körben 2040-től megszűnhet a könyvelés, nem sokkal később a könyvvizsgálat, ez a nagyobb vállalatoknál 2050-re tehető. A könyvelés pedig a teljes automatizálás előtt áll… kíváncsi vagyok 2040-ben mit fogunk erről mondani?
Zárszóként pedig remélem, hogy veled is találkozom online formában csütörtökön
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre
Véget ért az őszi szünet és úgy néz ki hogy a vénasszonyok nyara is. A szomorkás, igazi őszi idő és a november beköszöntével nem csak a szokásos havi dolgaink kezdődnek újra (bérszámfejtés és az ÁFA bevallásra történő felkészülés), hanem egyre másra érkeznek az őszi adócsomaggal kapcsolatos hírek is.
Ezen a héten csak egy közelgő határidőre hívom fel a figyelmedet, ami évente csak egyszer esedékes: 11.15, jövő hét péntek. Ekkor esedékes az előző évi (tehát 2023-as) késedelmek után fizetendő NAV késedelmi pótlék. Az összegét előremutató dátumra lekért adófolyószámlán is láthatod, a levezetése azonban már csak az ÜPO-ról érhető el.
Elérési útvonala belépés után: a bal oldali sávban -> Oldaltérkép -> Adószámla -> Pótléklevezetés
Ahogy az várható volt, nem ússzuk meg az adócsomagot egy 51 oldalas normaszöveggel… Jó szokásához híven Semjén Zsolt 10.29-én éjjel 23:53 perckor benyújtotta módosító javaslatait, melynek a terjedelme „mindössze” 133 oldal…férjemnek is mondtam viccesen, biztos szerepel a munkaköri leírásában, hogy ez csak éjfél előtt maximum 10 perccel nyújtható be, és ő ezt be is tartja szépen minden évben
Komolyra fordítva a szót: természetesen tele van olyan változtatásokkal melyekről eddig mélyen hallgattak. Ezekből a legmeglepőbb talán, hogy több adó mértékét inflációkövetővé tennék. Ezek:
- alkoholos italok, a dohánytermékek és az üzemanyagok tételes jövedéki adója
- gépjárműadó
- cégautóadó (2026-tól)
- gépjármű és pótkocsi visszterhes vagyonátruházási illetéke (átírási illeték)
- regisztrációs adó.
Elég érdekes helyzetet szülne ez az adóemelési módszer: attól a KSH-tól függne az adóemelés mértéke, akinek az inflációs (és egyéb közölt) adataira általában felvonjuk a szemöldökünket. Az MKOE már jelezte, hogy tiltakozik a módosítás ellen. Költői kérdés: vajon az alanyi ÁFA mentesség határát miért nem emelik, vagy teszik inflációkövetővé? A választ gondolom nem kell leírnom
Ha már szóba került az ÁFA, akkor eÁFA és egyéb bevallások: egyre másra szóba kerül, hogy az ÁNYK is előbb-utóbb kivezetésre kerül. A Kulcs-Soft az eÁFA beküldést már több mint fél éve tudja. Most pedig a Forint-Soft is bejelentette, hogy a windows-os bérprogramjuk képes M2M kapcsolaton keresztül a xx01,xx58, xxT1041, xxT1042E, xxKIVA bevallásokat ÁNYK nélkül, közvetlenül a bérprogramból is benyújtani a NAV-nak. És ahogy olvastam a többi program is dolgozik rajta…
Egy kicsit „bulvárosabb” hírt is hoztam: leváltották Parragh Lászlót a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara éléről. Igaz, hogy mindenki szerint ezt már 2022. őszén meg kellett volna tenni, így azt gondolom nem sok könnyet hullat érte a régi KATA-sok tömege, a könyvelők, de úgy általában a vállalkozói szféra sem.
Valószínűleg 2025. január 1-től a Munka Törvénykönyvében is lesznek változások. Csak néhány pont a jogszabály tervezetből, amit érdemes majd figyelemmel kísérni:
- a munkavégzés alóli mentesülés esetei bővülhetnek a választáson való részvétel esetében
- az apasági szabadság kivehetőségének időtartama 2 hónapról 4 hónapra növekedne
- egyértelműbbé válnának a munkaidő-beosztás és a bérpótlék szabályai.
Ahogy egyre kevesebb idő van hátra az évből, úgy egyre aktuálisabb a 2025.01.16-ai időpont is. Sokan kérdeztek tőlem privátban az Ügyfélkapu+ átállással kapcsolatban. Ezért arra gondoltam, hogy egy díjmentes webinár keretében elmondom a saját megoldásomat, és hogy milyen gyakorlati tapasztalataim vannak ezzel kapcsolatban. FB oldalamon a legtöbben november 14-ét tartották megfelelőnek, így jövő hét csütörtökön délután 17 órakor fog kezdődni. Meet-en fogom tartani, és korlátozott ideig (10 napig) visszanézhető lesz. Belépési linket és az időpontról emlékeztetőt fogok küldeni hírlevél formájában.
Múlt héten írtam a hírlevelemben, hogy készítek a saját ügyfeleim részére az Ügyfélkapu+ átállásról egy oktató anyagot. Ezt is többen kérdezték, hogy elkérhetik / megvásárolhatják-e. Egyelőre ez saját felhasználásra készült, de ha van rá tényleges igény, akkor elkészítem olyan formában, hogy azt az ügyfeleiteknek ti is elküldhessétek (vagy magatok is használjátok). Ezért készítettem egy igényfelmérő űrlapot, ennek elérhetősége: https://forms.gle/i3s95znuVpoYBe6o8
Örülnék, ha kitöltenétek (nem válasz esetén is), hogy tudjam érdemes-e kicsit „kicsinosítani”, professzionálisabb formát adni neki. Aki pedig már találkozott ezzel az űrlappal és kitöltötte, NE töltse ki még egyszer
Zárszóként pedig remélem, hogy ez a jubileumi 50-ik hírlevelem ismét hasznos infókkal szolgált
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre
A múlt heti „szétdarabolt” hét után tegnap még egy plusz órát is megnyertünk az óraátállítással. Te mi kezdtél ezzel a „rengeteg” szabadidővel? Ugye nem munkával telt? A gyerekeim szerint jó lenne, ha ez minden héten így lenne egész évben
A NAV informatikusai is biztos úgy gondolták, hogy ezerrel lehet barkácsolni az összes rendszeren. A szokásos szerdai karbantartás mellett hivatalosan még másik 4 napon volt bejelentett üzemzavar, hogy valójában hányszor nem működött, azt már nem is tartjuk számon…
Ha valakit (vagy ügyfelét) érintett, hogy tegnap (10.27 vasárnap) nem tudott egyszerűsített foglalkoztatást bejelenteni, akkor a mai napon (10.28 hétfő) pótlólag megteheti igazolási kérelem csatolásával.
Változatlanul slágertéma az Ügyfélkapu+ átállás. Mivel az ÁNYK csoportos beküldés ügyfélkapu+ azonosítással történő teljesítéséről volt aki azt állította, hogy bevallásonként kell a plusz kód, más pedig azt, hogy nem kell, így gondoltam utánajárok. Erre pont jó alkalom volt a negyedéves bevallások küldése múlt hét hétfőn.
Szóval íme a nagy titok: mindenkinek igaza volt!
- Abban az esetben, ha a felhasználónév és a jelszó beírása után NEM pipáljuk be, hogy jegyezze meg a belépési adatokat, akkor minden bevallásnál új kódot kért.
- Viszont ha az adatok megjegyzése jelölőnégyzetbe pipát teszünk, akkor 1 kód megadásával bemegy 100 bevallás is
Emellett ha már kísérleteztem, akkor a több eszközön történő beállítást is elvégeztem. Így jelenleg a saját Ügyfélkapu+ belépésemhez szükséges kód fut a saját mobilomon, a céges telefonon, sőt beállítottam a webes TOTP appban is.
A saját ügyfeleimnek a héten szeretnék összeállítani egy videós segédanyagot az Ügyfélkapu+ aktiválásáról. Igaz, hogy a neten sok videó és leírás elérhető, mégis azért érzem ennek szükségét, hogy a sarkalatos pontokra hangsúlyosan tudjam felhívni a figyelmet. Biztos nem mi vagyunk az egyetlen iroda, ahol az egyéni vállalkozók nem boldogulnak el a webes ügysegéddel, így a lehetséges technikai megoldásokról is tájékoztatni kell őket.
A széles körű tájékoztatást pedig nehezíti a FB algoritmusa. Több mint 1 hónapja eltávolították az ezzel kapcsolatos posztomat az oldalamról (szerintük másokat félrevezetve próbáltam kedveléseket szerezni). Múlt héten pedig az egyik legnagyobb könyvelői csoportból távolították el az egyik hozzászólásomat, ahol hangsúlyoztam, hogy a kétfaktoros azonosításhoz szükséges kód NEM email és nem is SMS.
Közben folyamatosan jönnek ki az őszi adócsomag tervezettel, és a 21 pontos gazdaságélénkítő programmal kapcsolatos értelmezések.
- Kormány tájékoztatója a nyugdíjpénztári megtakarítás lakáscélú felhasználásáról
- Illetve aminek nagyon örültem, az az Adótanácsadók Egyesületének észrevétele és véleménye az őszi adócsomagról
Múlt héten megjelent a novemberre vonatkozó NAV üzemanyagár is, ami a benzin esetében 588 Ft/liter, gázolaj esetén pedig 593 Ft/liter.
Egy apróság, aminek szintén örültem: az IGAZOL nyomtatványon lett egy jelölőnégyzet arra vonatkozóan, hogy kérjük az adóazonosító jel vagy a lakcím feltüntetését. Hosszú évek óta ezt mindig a megjegyzés rovatban kellett kérni, szóval ezzel a kitöltésnél megspórolunk kb 20 másodpercet. Szóval tekinthetünk rá akár adminisztráció csökkentésként is
Remélem ismét sikerült hasznos infókkal szolgálnom. Kitartást erre a hétre, ami szintén rövidebb lesz a megszokottnál.
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre
Remélem sikeresen vetted a III. negyedéves bevallásokkal járó akadályokat, és a héten legalább szerdán (október 23-án) nem kell dolgoznod és ki tudod pihenni az elmúlt hetek hajtását
Aki még nem tette meg, a mai napon (10.21-én) esedékes bevallásokat ne felejtse el beküldeni (vagy leellenőrizni hogy senkinek semmi nem maradt ki):
- havi és negyedéves ÁFA bevallások
- amennyiben kapcsolódik hozzá, akkor az összesítő nyilatkozat (24A60) beadása
- 2401-esen szereplő kötelezettségek bevallása, mint pl. cégautóadó, rehabilitációs hozzájárulás
- negyedéves KIVA előleg bevallása
- környezetvédelmi termékdíj
- mindezek befizetéséről is gondoskodni kell
- és a befizetések során a havi és negyedéves társasági adó előlegekről se feledkezzünk meg.
Múlt hét hétfőn a temérdek tennivaló mellett azért időt szakítottam Ruszin Zsolt előadására a Menedzser Praxis szervezésében. Az ügyfélkapu+ és DÁP átállásról szóló előadás végén lévő kérdések alapján rengeteg a tisztázandó dolog ezzel kapcsolatban. Ehhez az informatikai hátterét is kell legalább minimálisan érteni nekünk felhasználóknak, amire úgy érzem sok könyvelő sincs felkészülve. Ez pedig egy kettőségre vezethető vissza:
- az egész közigazgatási informatika borzalmasan komplex, és
- hiányzik a szükséges edukáció, amit nem a könyvelőkre kellene hárítani.
Hiszen lehet hogy mi sem értjük pontosan, hogy mi mivel van összefüggésben, és az ügyfelek tájékoztatása is valószínűleg ránk hárul. Ezzel pedig újra az érdemi feladatok elvégzésére marad kevesebb idő Milyen jó lenne, ha egyértelmű folyamatleírásokkal, útmutatókkal segítenék kormányzati részről az egyszerű végfelhasználókat is, hogy elboldoguljanak a közigazgatás rengetegében. Főleg ha azt szeretnék, hogy digitális állampolgárokká váljunk…
Eddig az Ügyfélkapu+ átállás nehézségeiről beszéltünk sokat, viszont ez is csak átmeneti, mivel jelen állás szerint 2025. év végével ez is megszüntetésre kerül, és egyedüli azonosításként már csak a DÁP marad. Az átállási időt nagyon rövidnek érzem, főleg az ügyfelek informatikai készségeit ismerve. Ennek birtokában már most ki kell építeni a megfelelő jogosultságokat, és mindenkinek áttérni ahol csak lehet a meghatalmazotti ügyintézésre (NAV, OHP, NEAK,…). Ezt pedig 2025.01.15-ig érdemes megtenni.
Bár már elindult egy konzultációs folyamat a határidő eltolásáról, de azért erre nem lehet alapozni, így véleményem szerint fel kell készülni arra, hogy mégsem sikerül…
Emellett egyre több jelet láthatunk, ami az eBEV és az ÁNYK kivezetését szolgálja:
- Elérhető lett az M2M bizonylatbeküldési szolgáltatás, amely lehetővé teszi, hogy a könyvelőprogramok automatizáltan is képesek elektronikus űrlapokat benyújtani a NAV részére (pl. ÁFA bevallás)
- Számos nyomtatvány ÁNYK-s verziója megszűnt 2024.10.10-től. Ilyen pl.
- a gépjárműadó mentesség, kedvezmény bejelentésére szolgáló GJADO
- gépjármű-forgalmazók illetékmentességéhez a GJFORGNYIL
- ÁFA gyakoribb elszámolásához tartozó kérelem: ÁFAGYAK
- és még más apróságok: IG01, VVBA
A fentiek mellett elkezdhetünk ismerkedni az őszi adócsomaggal. Múlt héten már megjelent a normaszöveg , amit 10.24-ig lehet véleményezni. Jelentek már meg ezzel kapcsolatban cikkek, és a Kormány által beharangozott 21 pontos akcióterv egyes részletei is megjelennek benne, mint pl: a családi kedvezmény összegének 50%-os emelése 2025.07.01-től, és a másik 50%-os emelés 2026.01.01-től (így fog megvalósulni a „duplázás”).
Én 2 olyan dolgot hoztam belőle (egy jót és egy rosszat), amit még nem kapott fel a média, de nekünk adózással foglalkozó szakembereknek fontos:
- Az átalányadózók esetében a 80%-os költséghányad alá tartozó tevékenységek végre TESZOR szám helyett ÖVTJ kóddal megjelölve fognak szerepelni az SZJA törvényben. Ez mindenképpen egy pozitív változás.
- A 2024.08.01-től kormányrendelettel módosított munkaerőpiacra lépők után járó szocho kedvezmény mértékét beemelik a szocho törvénybe (11§ (2)-(3)). Így ez hosszú távon így marad, nem csak a vészhelyzet idejére.
- +1: ugyanez igaz az ART mulasztási bírságra vonatkozó megduplázott összegeire is.
Ezen kívül még számos dolog szerepel benne, amivel nem is szeretnék egyelőre teljes mélységében foglalkozni (51 oldal), hiszen ez még változhat. Amit még kiemelnék:
- várhatóan a könyvvizsgálati határ a 2025. évben kezdődő üzleti évtől 300 millióról 600 millióra emelkedik.
- sokan várták, de nem esik szó benne az alanyi ÁFA mentes határ emeléséről
Végleges, közlönyben történő megjelenés november 15 előtt nem valószínű, de érdemes az ezzel kapcsolatos híreket figyelemmel kísérni.
+1 dolog ami már biztos, és a NAV honlapján is megjelent: az egészségügyi szolgáltatási járulék összege 2025.január 1-től havi 11.800 Ft, vagy napi 390 Ft.
Remélem sikerült hasznos infókkal szolgálnom. Kitartást erre a hétre, szerdán pedig pihenjetek (én is azt teszem majd)
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre
A negyedéves bevallási hajrá utolsó hetéhez értünk. Gondolom nem vagyok egyedül ha azt mondom, hogy még nem kevés megoldandó feladat vár ránk a héten
A ma határidős bevallásokon már túl vagyok, kivételesen a 2408 és 2458-asok is beküldésre kerültek még pénteken. Aki régóta olvas tudja,hogy én a bevallásokat egyszerre küldöm be a határidő napján, viszont ma reggelre karbantartást jelzett előre a NAV. Igaz, hogy az eÁFA kapcsán, de tudjuk, hogy ilyenkor minden rendszer elesik és összedől mint a kártyavár… szóval inkább biztosra mentem.
Ráadásul ma 10 órától fog Ruszin Zsolt előadást tartani a Menedzser Praxis keretein belül az Ügyfélkapu+ átállásról, amit szeretnék nyomon követni. Bár elég „szerencsétlen” az időpont abban a tekintetben, hogy határidő van és rengeteg munka, de ezt a 2 órát biztos vagyok benne hogy érdemes lesz ráfordítani. Tapasztalataimmal jövő héten biztos én is jelentkezni fogok
Addig pedig nézzük, hogy melyek a jövő hét hétfőn (10.21-én) esedékes bevallások, amelyekkel a héten kész kell lennünk:
- havi és negyedéves ÁFA bevallások
- amennyiben kapcsolódik hozzá, akkor az összesítő nyilatkozat (24A60) beadása
- 2401-esen szereplő kötelezettségek bevallása, mint pl. cégautóadó, rehabilitációs hozzájárulás
- negyedéves KIVA előleg bevallása
- környezetvédelmi termékdíj
- mindezek befizetéséről is gondoskodni kell
- és a befizetések során a havi és negyedéves társasági adó előlegekről se feledkezzünk meg.
Nálam a bérekkel együtt már elkészült a KIVA bevallás is, így 20-a előtt már nem kell még egyszer külön újra elővenni.
A cégautóadó bevallások is már készen várják a belüldést, hiszen ha már múlt héten foglalkoztam az elmélettel, akkor el is készítettem őket A fejtörést a környezetkímélő gépkocsi fogalmának 2024.09.01-től történő változtatása okozta, de megállapítottuk, hogy szerencsére a Gjt. 18. § 9. pontja nem változott. Így továbbra is a KöHÉM rendelet 2015. július 1. napján hatályos szabályai alapján kell eldönteni azt, hogy mely gépkocsi minősül környezetkímélő gépkocsinak. Ezért az 5E, 5P, 5N és 5Z környezetvédelmi osztályba tartozó gépkocsik továbbra is környezetkímélő gépkocsinak minősülnek cégautóadó szempontjából, és ezért nem kell utánuk cégautóadót fizetni
Még 2024. március 1-től változott néhány könyveléshez kapcsolódó ÖVTJ. Ezt a változást kezdi lekövetni a NAV is, érdemes átnézni mindenkinek, aki érintett lehet. Ha olyan ÖVTJ volt a főtevékenység ami törlésre került, akkor hivatalból megszüntethetik az EV-t! A könyvelőket érintő változásokról ebben a korábbi FB posztomban írtam -> katt ide
A NAV tájékoztatás nem volt mostanában túl széleskörű, októberben mindössze 2 érdemi dolog jelent meg:
- 10.01-jei hír az Adattörlő kód szabályozásának 2024.08.21-től (!) érvényes változásai (nem kapkodták el…)
- szintén 10.01-től lett rendszeresítve egy új „Kérelem bevételigazolás kiadáshoz” nyomtatvány. Ennek oka, hogy:
- A veszélyhelyzet ideje alatt (2024. október 1-től)
a CSOK Plusz hitelintézeti kölcsön,
a Falusi CSOK hitelintézeti kölcsön, valamint
a babaváró kölcsönigénybevételéhez a 80 százalékos és 90 százalékos költséghányad figyelembevételével adózó átalányadózó egyéni vállalkozók és az átalányadózó őstermelők bevételének
50 %-a
számít a jövedelem megállapításánál.Az említett adózói kör bevételét a NAV bevételigazolással igazolja. Bevételigazolás kizárólag a 2022. vagy a 2023. adóévre kérhető.
- A veszélyhelyzet ideje alatt (2024. október 1-től)
Ezzel a mai tájékoztató levelem véget is ért, és belevetem magam a hétfői napba, hiszen mindjárt újra péntek van…
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre
Októberből eltelt már 1 hét, remélhetőleg mindenki jól halad a negyedéves teendőkkel. Múlt héten végig szomorkás volt az idő, de legalább nem vágytunk ki a szabadba, és így lehetett haladni a munkával
Bár csak jövő hét hétfőn (10.14-én) lesznek esedékesek a következők, de a héten kész kell lenni a következőkkel:
- a szokásos havi gyakoriságú 2408 és 2458-asok mellett
- az átalányadózó egyéni vállalkozók negyedéves járulékbevallása (2458)
- ezen kívül az SZJA előlegük kiszámítása (és megfizettetése) is, valamint
- a VSZJA-sok negyedéves SZJA előlegéről se feledkezzünk meg.
Nálam a bérekkel együtt elkészül a KIVA bevallás is, így 20-a előtt már nem kell még egyszer külön újra elővenni.
A 2408 apropóján jutott eszembe a 2024.08.01-től hatályos szocho kedvezmény változásának hatása. Egy korábbi levelemben már felvetettem egy kérdést, hogy mi a helyzet akkor, ha augusztus (vagy későbbi) a munkaviszony kezdete, de a munkaerőpiacra lépő kedvezményes foglalkoztatás kezdete 2024.08.01 előtti (tehát egy korábbi munkáltatónál minősült munkaerőpiacra lépőnek a munkavállalónk).
Sajnos – nem meglepő módon – itt is a munkáltatók járnak rosszul
Nézzünk egy konkrét esetet:
- a munkavállaló munkaviszonyának kezdete 2024.08.27.
- a 2024.09.10-én NAV-tól kapott igazolás szerint a kedvezményezett foglalkoztatás kezdete 2023.03.19.
- Hogy alakul a szocho fizetés?
A munkavállaló 2024.08.27-én nem minősül munkaerőpiacra lépőnek az új szabályok alapján (megelőző 365 napon belül legfeljebb 92 napi biztosítottság), ezért csak a korábbi munkáltató miatti „továbbvivős” igazolás alapján jár utána a kedvezmény. Viszont ez már csak úgy, hogy az igazoláson szereplő 2023.03.19-étől számított 12+6 hónapig (és NEM 2+1 évig!). Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ebben a konkrét esetben az első 12 hónap 2023.03 hótól 2024.02 hóig tartott, a következő 6 hónap pedig 2024.03 – 2024.08 hóig. Tehát bár a korábbi szabályok alapján még 1,5 évig járna a szocho kedvezmény rá, az augusztus 1-től hatályos módosítások alapján mégis már csak 2024.08 hóra vehető igénybe, és csak 50%… Nézzétek meg és ellenőrizzétek, hogy a bérprogramotok jól kezeli-e ezt a helyzetet!
Október 20-ához közeledve aktuálissá vált egy szeptember 1-jei változás körbejárása is: a környezetkímélő gépkocsi fogalma és a cégautóadó kapcsolata. 2024. 09. 01-től már csak a tisztán elektromos gépkocsi (5E) és a nulla emissziós gépkocsi (5Z) számít környezetkímélő gépkocsinak. Mivel a környezetkímélő személygépkocsi után nem kell cégautóadót fizetni, felmerül a kérdés: változik-e a cégautóadó fizetése a fogalom változása miatt? Szerencsére a Gjt. 18. § 9. pontja nem változott, így továbbra is a KöHÉM rendelet 2015. július 1. napján hatályos szabályai alapján kell eldönteni azt, hogy mely gépkocsi minősül környezetkímélő gépkocsinak. Ezért az 5E, 5P, 5N és 5Z környezetvédelmi osztályba tartozó gépkocsik továbbra is környezetkímélő gépkocsinak minősülnek cégautóadó szempontjából
Múlt héten írtam, hogy az ÜPO-n megjelent egy csoportos lekérdezési lehetőség. Sajnos korai volt az örömöm, mert mint kiderült az adószámla lekérdezés nem azt jelenti, hogy az összes tételes adószámla kivonat lekérésre kerül, hanem kapunk egy excel összesítést az ügyfelek összevont adószámla egyenlegéről Így hiába szerettem volna a negyedév alkalmából tesztelni ezt az új funkciót, nem jártam sikerrel (mármint kipróbáltam, csak nem a várt eredményt kaptam…
)
Ma van pont 1 hete, hogy a Facebook oldalamról eltávolította a FB az ügyfélkapu+ témájában írt bejegyzésemet. Idézem: „Úgy tűnik megpróbáltál másokat félrevezetve kedveléseket, követéseket, megosztásokat vagy videómegtekintéseket szerezni„. Remélem visszaállítják, mert sok hasznos komment volt alatta. Az írásom viszont szerencsére továbbra is elérhető a honlapomon: https://egykonyveloelete.hu/ugyfelkapu-szolgaltatasrol-konyveloi-szemmel/
Múlt héten csütörtökre harangozták be, hogy több mint 3.000 cég kap tájékoztatást a hibás számlaadat-szolgáltatás vagy ÁFA bevallás miatt. Szerencsére nálunk egy ügyfél sem kapott de nem is hiányzott, hogy kutakodni kelljen meg e-papíron megmagyarázni, hogy mi jól csináltunk mindent és pl. a vevőnk állította be rossz adatokkal a saját ÁFA bevallásába az adott számlát.
Ennyi infó után bele is vetem magam a hétfői napba, hiszen ezen a héten nem kevés dolgunk lesz, és egyszer csak azt veszen észre, hogy megint péntek van…unkát. Hétfőn úgyis mindig van valakinek valami megoldandó problémája (ami a hétvégén jutott eszébe… )
A mai napon véget ér a szeptember, és ezzel a negyedévnek is vége. Így könyvelőként a következő 3 hét munka terén biztos nem lesz unalmas…
Ezen a héten konkrét határidő csak ma van (09.30-án), ezek már csak említés szintjén, hiszen hetek óta emlékeztettelek benneteket
- Azon civil szervezetek, akik szeretnének SZJA 1%-ot fogadni a 2024-es SZJA bevallások alapján (melyek beadási határideje 2025.05.20 lesz), ÉS még nem regisztráltak (!) azoknak az EGYREG regisztrációs adatlapot 2024.09.30-ig kell benyújtani.
- A másik pedig a 24ELEKÁFA beadási határideje is szeptember 30-a. Ezen a nyomtatványon igényelhető vissza a más EU tagállamban 2023-ban felszámított ÁFA.
- Aki 10.11-től szeretne szerepelni a köztartozásmentes adatbázisban (és még nem szerepel benne), ma még beküldheti a KOMA nyomtatványon a kérelmet.
Tegnap (09.29-én vasárnap) karbantartás miatt nem működött az ONYA és az Ügyfélportál sem. Mivel ez érintette az EFO-sok bejelentését is, ezért a mai napon utólag is bejelenthetők (pótolhatók) igazolási kérelem csatolásávál.
A héten a bérszámfejtés lesz a fókuszban. Ha már bérrel foglalkozok, akkor a KIVA-s ügyfeleim esetében a ’08-as bevallással egyidejűleg a KIVA bevallást is el szoktam készíteni. Igaz, hogy negyedéves a bevallás (és a határidő 10.21 lesz), de nekem minden ügyfelem havonta fizeti a bérek után számolt előleget. Így a folyószámlát is hozzá kell néznem a bevalláshoz a kerekítések miatt. Viszont így a bérekkel egyidejűleg letudom ezt a feladatot is (ha már úgyis a bérben mozgok) és határidőig elférnek a „küldendő” mappában.
Múlt héten írtam, hogy az eBEV-en az adószámla lekérdezásekor egy figyelmeztetés jelenik meg, hogy a funkció átkerül majd az ÜPO-ra. A funkciók áttelepítése már tart egy ideje, de ez az üzenet széles körű felháborodást keltett (nem véletlenül…). Valószínűleg ez elért a felsőbb vezetőkhöz is, ugyanis az ÜPO-n megjelent egy csoportos lekérdezési lehetőség. Még nem az igazi, ugyanis:
- egyelőre csak napi egyszer lehet elindítani a lekérdezést, utána egy napon belül a már lekért adatok többször is letölthetők
- egyik lehetőség az adószámlák csoportos lekérdezése
- másik lehetőség pedig a hiányzó bevallások csoportos lekérdezése.
Ez még nem sok, de legalább valami elindult… bár azt gondolom ilyen tempóban még évekig nem lenne szabad teljesen megszüntetni az eBEV-et. Remélhetőleg ezt a döntéshozók is belátják…
A jegybanki alapkamat 2024.09.25-től ismét csökkent, jelenleg a mértéke 6,5 %.
Megjelentek az októberre alkalmazható üzemanyagárak is (benzin 603 Ft/l, gázolaj 609 Ft/l)
A negyedéves bevallások esetében pedig figyeljetek, hogy pl. a 24KTBEV módosult múlt héten, nehogy véletlenül rossz verziószámmal küldjétek be (aki vállal ilyet). A 2408-nál remélem nem 5-én adnak ki valamilyen frissítést…
Szóval bele is vetem magam a hétfői napba. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de jellemzően 2 szempillantás alatt jön el a szerda és utána már csak azt veszem észre, hogy megint péntek van…
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre
Elérkeztünk szeptember utolsó hetéhez, jövő héten megkezdődik az újabb negyedéves bevallási „cunami”. Nálunk ez a hét szokott lenni az, amikor már elmúlik a nyári szabadságolások hatása mind az irodában, mind az ügyfelek részéről. Akinek iskolás korú gyereke van, ott is beállt az új tanév rendje, talán már az órarend sem változik, ahogy a különórák miatti logisztika is megszerveződött a mindennapokban.
Ezen a héten nem vár bennünket semmilyen határidő , de jövő hét hétfőn (09.30-án) 2 (nem mindenkit érintő) határidő is lesz:
- Azon civil szervezetek, akik szeretnének SZJA 1%-ot fogadni a 2024-es SZJA bevallások alapján (melyek beadási határideje 2025.05.20 lesz), azoknak az EGYREG regisztrációs adatlapot 2024.09.30-ig kell benyújtani. Nagyon fontos, hogy ez a benyújtási határidő jogvesztő. Azok a civil szervezetek, amelyek már korábbi évben sikeresen regisztráltak és jelenleg is szerepelnek a NAV listájában, nem kell újra beregisztrálniuk. További részleteket egy tavaly írt cikkemben találtok: https://egykonyveloelete.hu/szja-egy-szazalek-regisztracio-legfontosabb-tudnivalok/
- A másik pedig a 24ELEKÁFA beadási határideje is szeptember 30-a. Ezen a nyomtatványon igényelhető vissza a más EU tagállamban 2023-ban felszámított ÁFA. Ennek határideje is jogvesztő, a NAV még igazolási kérelemmel sem fogadhatja be az elkésett ELEKAFA-kérelmeket.
Így hónap végéhez közeledve nem árt újra megemlíteni, hogy ha van olyan egyéni vállalkozó ügyfeletek, aki szünetel és meg is akarja szüntetni az egyéni vállalkozását, akkor a megszűnés napja mindenképpen 09.30-a legyen! Ennek azért van jelentősége, mert egy általam kért állásfoglalásban a NAV megerősítette, hogy a Pénzügyminisztériummal egyeztetve úgy értelmezik a kötelező járulékfizetés alóli mentesség esetén a teljes hónapban szünetel kifejezést, hogy:
- hiába szünetel a biztosítás a megszűnés hónapjában (tört hónap)
- a szünetelés napjaira meg kell fizetni a járulékfizetési alsó határ után a társadalombiztosítási járulékot és a szocho-t, mert
- nem teljes hónapban szünetel.
Szerencsére a megszűnés időpontját előre be lehet jelenteni, így megspórolhatunk ügyfelünknek így hó végén egy majdnem teljes havi minimum járulékot egy jó dátum kiválasztásával
Akinek esetleg az elmúlt pár napban nem kellett alkalmi munkavállalót bejelentenie, az ne felejtse el a következő előtt frissíteni a 24T1042E nyomtatványt a 3.0 verzióra. Igen kellemetlen tud lenni, ha nem veszi észre valaki a rossz verziószám miatti elutasító nyugtát…
A héten van pár előre bejelentett üzemszünet a NAV honlapján (a FB oldalamra is kiposztoltam). Ezekre és a szerdai szokásos karbantartásra már kicsit „félve” gondolok, mindig történik valami utána… múlt hét csütörtökön például az eBEV-re fellépve az adófolyószámla kivonat lekérésekor már egy figyelmeztető üzenet várt bennünket. A közlemény szerint az adószámla lekérdezés funkciója hamarosan már csak az Ügyfélportálon (ÜPO) lesz elérhető
Ruszin Zsolt kezdeményezésére fog készülni petíció, hogy az eBEV maradjon még pár évig változatlan funkcióval, kíváncsi vagyok lesz-e bármi hatása a döntéshozókra…
És mi is a gond az ÜPO-s adószámlákkal? Több is van…
- Az adószámla lekérdezés úgy működik, hogy először az adózót kell kiválasztani, majd utána kell eljutni az adószámla lekérdezés ponthoz. Egy adózó lekérdezésekor azt mondhatjuk, hogy mindegy a sorrend, de ha minden ügyfelünket szeretnénk lekérdezni, lelassítja az eddig megszokott folyamatot. Hiszen nem mindegy, hogy az adószámla lekérdezés menüben csak egyik ügyfél után kérjük a másikat, vagy mindig először ügyfelet kell váltani és utána újra eljutni a lekérdezés menüpontba… Persze vannak a tömeges lekérdezésre piaci (fizetős) szoftverek, de miért is nem lehet ezt a saját felületükön elérhetővé tenni…?
- Roppant „fontos” fejlesztések történtek:
- Az adónem megnevezésének sorát (pl. ÁFA és a hozzá tartozó számlaszám), illetve az adónem egyenleget egy okkersárga (?) színnel „kiemelték”.
- Ezen kívül a tételes kivonaton az egyes sorok váltakozó színűek lettek.
- Ráadásul hatalmas sortávolsággal készül, így egy eBEV-en lekért 2 oldalas adószámla az ÜPO-n 7 (!) oldal lett.
- Minden adónem után szerepel egy plusz sorban, hogy „Jelenleg nincs könyvelésre váró pénzforgalmi tétel”.
- A saját folyószámlám első oldalán az ÜPO-n a fejlécen kívül (NAV logó, az én adataim, időszak) csak az SZJA 103 adónem tételei fértek ki. Ugyanakkor az eBEV-es folyószámla 1. oldalán ezeken kívül még a soron következő 3 adónem is elfér, ami az ÜPO-n már az 5-ik oldalon végződik…
És persze lehet mondani, hogy szellősebb, lehet hogy valakinek ez lesz átláthatóbb… viszont én sokkal jobban szeretem az eBEV-en lekérhető kompakt elrendezést. Én nem nyomtatok papírra folyószámlát, de így is ahhoz, hogy végignézzük rengeteget kell görgetni… aki viszont szereti kézbe fogni és úgy egyeztetni a könyveléssel, az biztos sokkal többet fog morogni miatta…
Azonban én nem akarok morogni, inkább megkezdem a mai munkát. Hétfőn úgyis mindig van valakinek valami megoldandó problémája (ami a hétvégén jutott eszébe… )
Az elmúlt 2 hét az Ügyfélkapu+-ra történő kötelező átállás híreitől volt hangos. Gyorsan terjed a híre, de még mindig nem jutott el mindenkihez. Azt hiszem év végéig sokszor fogunk róla beszélni…
Előtte viszont a héten vár bennünket:
- A mai napon a helyi adó előlegek befizetési határideje. Ez bankkártyával is fizethető az E-Önkormányzati Portálon, az E-fizetés / Adók, illetékek befizetése menüben.
- 20-án (pénteken) pedig a szokásos (alább a leggyakoribbak):
- 2465 ÁFA bevallás
- 24A60 Összesítő nyilatkozat az európai Közösségen belüli ügyletekről
- 24TFEJLH Bevallás a turizmusfejlesztési hozzájárulásról
Múlt héten érkeztek az első olyan NAV igazolások a munkaerőpiacra lépőkre vonatkozóan, akiknek a munkaviszonya augusztusban kezdődött. Az ő esetükben már csak a megfeleződött időtartamra (12+6 hónap) fog járni a szocho kedvezmény. A kapott igazolások igen változatosak voltak, és bennem kérdéseket is felvetettek:
- Aki után korábban másik munkáltató nem volt jogosult kedvezményre, ott az igazolás szerint is már a 365 napos időtartamban nézték a 92 napnyi biztosítottságot. Ezekben az esetekben a kedvezményes foglalkoztatás kezdő időpontja a munkaviszony kezdete, és teljesen egyértelmű a helyzet.
- Viszont aki után korábban már egy másik munkáltató jogosulttá vált a korábbi szabályok alapján a kedvezményre, ott a kedvezményes foglalkoztatás kezdete is az akkori belépés dátuma volt, pl. 2023. március. Az igazolás nem csak a szocho tv-re, hanem a 182/2024 Korm.rendeletre is hivatkozik. Vajon ebben az esetben már csak 2024.augusztus és szeptember hónapra jár az 50%-os kedvezmény? Rákérdeztem, várom a választ…
Lassan vége a szeptembernek, és (nem mindenkit érintő) 2 határidő is közeledik 09.30-án:
- Azon civil szervezetek, akik szeretnének SZJA 1%-ot fogadni a 2024-es SZJA bevallások alapján (melyek beadási határideje 2025.05.20 lesz), azoknak az EGYREG regisztrációs adatlapot 2024.09.30-ig kell benyújtani. Nagyon fontos, hogy ez a benyújtási határidő jogvesztő. Azok a civil szervezetek, amelyek már korábbi évben sikeresen regisztráltak és jelenleg is szerepelnek a NAV listájában, nem kell újra beregisztrálniuk. További részleteket egy tavaly írt cikkemben találtok: https://egykonyveloelete.hu/szja-egy-szazalek-regisztracio-legfontosabb-tudnivalok/
- A másik pedig a 24ELEKÁFA beadási határideje is szeptember 30-a. Ezen a nyomtatványon igényelhető vissza a más EU tagállamban 2023-ban felszámított ÁFA. Ennek határideje is jogvesztő, a NAV még igazolási kérelemmel sem fogadhatja be az elkésett ELEKAFA-kérelmeket.
Levelem bevezetőjében említettem az Ügyfélkapu+ szolgáltatást. Sok kérdés tisztázódik, de egyre újabbak is felmerülnek. Az erről szóló cikkemet rengetegen olvasták, amelyet már kiegészítettem egy GYIK szekcióval és a fejlemények tükrében tovább fogom frissíteni: https://egykonyveloelete.hu/ugyfelkapu-szolgaltatasrol-konyveloi-szemmel/
Tőletek pedig azt kérem, hogy írjátok meg nekem a további felmerülő kérdéseiteket. Igyekszem utánajárni, hogy milyen megoldása lehet a problémának. Ezeket pedig szintén hozzáírom a cikkhez, hogy legyen egy olyan hely, ahol összegyűjtjük a fontos tudnivalókat. Sajnos a Facebook erre a rossz visszakereshetőség miatt csak korlátozottan alkalmas tapasztalataim szerint…
Múlt héten elkezdődött az iskola, és a mi életünkben is véget ért az a bizonyos uborkaszezon. Jó lenne néha, ha csak fél évig minden a megszokott módon folyna, de a könyvelői szakma nem erről szól. Lassan jön majd az adócsomag, és jó lenne még előtte tisztán látni az Ügyfélkapu+-ra történő kötelező átállás miatti teendőket is.
Előtte viszont a héten vár bennünket:
- 10-e, az augusztusi bérek fizetési határideje
- Szintén 10-én várhatjuk az augusztusban munkaviszonyt létesített munkavállalók után járó szocho kedvezményről a NAV igazolását. Ne felejtsük el amikor a bérprogramban beállítjuk a kedvezmény időtartamát, hogy most először már a megfeleződött időtartam fog vonatkozni a munkaerőpiacra lépőkre (12+6 hónap).
- 12-én pedig már a járulékbevallás határideje is itt lesz.
Sok új hírlevél feliratkozó lett múlt héten, ezért egy kis ismétlés a fentihez kapcsolódóan Akik régebb óta olvasnak, azok tudják, hogy amikor kész egy vállalkozás bérszámfejtése, nem küldöm be a bevallásokat, csak a határidő napján csoportosan. Így elkerülöm a következő bosszantó jelenségeket:
- nem veszem észre, hogy frissült a ’08-as vagy az ’58-as bevallás, és ezért elutasító nyugta jön
- a fent említett szochó kedvezmény érvényesítéséhez nem kell önellenőrzést beadni, elég „csak átdolgozni” a bevallást. Persze általában a járulékok addigra be vannak fizetve, de majd következő hónapban azt is beszámítom.
Apropó 2408-as: 09.04-én új verzió (5.0) jelent meg belőle, de ez kivételesen olyan, hogy akit nem érint az állami projektértékelői jogviszonyok áthelyezése miatti adószám bővítés, az nyugodtan küldheti a korábbi verzióval (4.0) a bevallásait. Be fogják fogadni és feldolgozzák, nem lesz elutasító nyugta a régi verzió miatt.
A másik előtérbe helyezendő feladat a helyi adók kérdése. Továbbra is rengeteg a probléma a 2023-as (!) bevallások feldolgozása körül. Nagyon sok a fel nem dolgozott bevallás, és főleg Budapest van nagyon elmaradva. Telefonon sokszor napokig elérhetetlenek, és ez rengeteg értékes időt vesz el az időnkből. Egyrészről magyarázzuk az ügyfeleknek, hogy nem mi hibáztunk, hanem a feldolgozás van hatalmas elmaradásban. Másrészt az így megjelenő túlfizetések nem valósak, de az ügyfelek szeme felcsillan, hogy „akkor ezt most vissza tudjuk igényelni?” és sajnos ezt is újra el kell magyarázni, hogy azt bizony ott kell hagyni, ahol jelenleg van… ugyanez van az egyéni vállalkozók SZJA előlegével is minden egyes NAV-os folyószámla értesítő érkezésekor…
Azért, hogy ezek a beszélgetések minél inkább csökkenjenek, körlevélben szoktam általános tájékoztatókat írni. Ezen kívül a 09.16-án esedékes helyes összegű előlegeket is megírom az ügyfeleknek külön értesítőben, mivel vagy meg sem nézik az ügyfélkapura érkező értesítőt, vagy rosszul értelmezik azt.
Akinél látszik, hogy a 2024-es év várható iparűzési adója messze elmarad a 2023-as év alapján előírt előlegek összegétől, előlegmérséklési kérelmet lehet benyújtani a határidő előtt, tehát még ezen a héten. Erre az E-önkormányzati portálon külön nyomtatványon van lehetőség:
Ügyindítás / ágazat: adóügy / ügytípus: helyi iparűzési adó / iparűzési adó előleg módosítási kérelem űrlapon.
Aki pedig kényelmesen bankkártyával szeretné kifizetni a helyi adó kötelezettségét, az bankkártyával is megteheti: E-fizetés / Adók, illetékek befizetése menüben. Sajnos a 100 Ft alatti tételek így nem fizethetők (pl. néhány nap miatti 50 Ft késedelmi pótlék) még akkor sem, ha a pótlék és az IPA együttes összege bőven 100 Ft felett lenne…
Levelem bevezetőjében említettem az Ügyfélkapu+ szolgáltatást. Mivel ez bennünket és ügyfeleinket is érinti, és múlt héten rengeteg kérdés merült fel ezzel kapcsolatban, így összeszedtem amit tudtam. A cikkemet rengetegen olvasták (már több mint 4.000-en), így azt gondolom nagyon aktuális probléma az életünkben. A hétvégén kiegészítettem egy Gyakran ismételt kérdések szekcióval, így érdemes újra ránézni: https://egykonyveloelete.hu/ugyfelkapu-szolgaltatasrol-konyveloi-szemmel/
Tőletek pedig azt kérem, hogy írjátok meg nekem a további felmerülő kérdéseiteket. Igyekszem utánajárni, hogy milyen megoldása lehet a problémának. Ezeket pedig szintén hozzáírom a cikkhez, hogy legyen egy olyan hely, ahol összegyűjtjük a fontos tudnivalókat. Sajnos a Facebook erre a rossz visszakereshetőség miatt csak korlátozottan alkalmas tapasztalataim szerint…
A mai napon immár az ősz első levelét írom, még ha ez a hőmérsékleten nem is látszik. Folytatódik egész héten a 35 fok körüli hőmérséklet, igazán nem irigylem azokat, akik az iskola falai között kell hogy töltsék ezeket a napokat. Azonban lejjebb olyan hírrel érkezem, ami miatt magunkat sem fogjuk írigyelni…
Ahogy megszokhattuk a hónap első hete a bérszámfejtésről és az augusztusi anyagok beérkezéséről szól. Határidőnk ezen a héten szerencsére nincs, majd csak jövő héten, amikor bérfizetési (legkésőbb 10-e) és járulékbevallási határidőnk (12-e) is lesz.
A héten a bérszámfejtés mellett a helyi adók egyenlegeinek felülvizsgálatával is foglalkozni kell. Múlt héten már folyamatosan érkeztek az önkormányzatoktól az egyenlegközlők, de mi a fizetési határidő (ami 09.16 lesz idén) előtt 1 héttel külön is értesítjük ügyfeleinket a fizetendőről. Sajnos sokan nem figyelik az ügyfélkapus / cégkapus tárhelyüket, mert azt gondolják, hogy minden ami KAÜ azonosítást igényel, az a könyvelő dolga…
Ennek apropóján pedig meg is érkeztünk mai levelem fő témájához: 2025.01.16-tól kivezetésre kerül a „sima” ügyfélkapus (és még másik 3) belépési lehetőség a kormányzati portálokon. Mit is jelent ez a gyakorlatban?
Először is melyik azonosítási mód NEM lesz használható 2025.01.16-tól:
- „sima” ügyfélkapu
- elektronikus személyi igazolvány
- telefonos azonosítás
- arcképes azonosítás
A könyvelőknek és ügyfeleiknek a legfájóbb az eddig leggyakrabban használt ügyfélkapus azonosítás kivezetése lesz. Ami lesz helyette:
- DÁP mobilalkalmazás = Digitális Állampolgárság Program, ami még csak most fog indulni szeptemberben…
- Ügyfélkapu+, ami 2 faktoros azonosítással működik: a felhasználónév + jelszó mellé meg kell még adni egy authenticator alkalmazással előállított max 30 másodpercig élő kódot is.
Ez a hír a pénteki üzemszünetet követően szombaton „robbant”, amikor a KAÜ-s azonosításhoz kötött belépési felület megváltozott képe fogadta jellemzően a könyvelőket. Sokan megszokásból a felső gombra kattintva a DÁP mobilalkalmazásos bejelentkezést választották, ami ráadásul még csak szeptemberben indul. A második gomb az ügyfélkapu+ és csak a 3-ik lehetőség az eddig megszokott ügyfélkapu belépés. Ezen felül az üzemelés sem volt zavartalan, így sokan tanácstalanok voltak, hogy bennük vagy a rendszerben van a hiba?
És miért okoz fejtörést a kötelező ügyfélkapu+ használata? A 2 faktoros azonosítás során a telefonra telepített authenticator programban megjelenő, 30 másodpercenként változó kódot is meg kell adni a sikeres belépéshez. Ha a könyvelő meghatalmazással dolgozik, akkor a saját telefonját párosítva a rendszerhez némi plusz időt vesz igénybe a belépés, de elvileg minden más változatlan marad. Elvileg…Most csak 2, hirtelen eszembe jutó „akadály”:
- Aki az ÁNYK csoportos beküldés funkcióját használja, annál minden bevallás esetén újra beléptetés történik, ezért bevallásonként új és új kódot kell majd megadni. Ez a beküldés folyamatát nagyon le fogja lassítani, hiszen eddig elindítottam pl. 100 bevallást és legfeljebb a másik monitoron böngésztem valamit, vagy ittam egy kávét, most majd 100-szor kell begépelni közben a folyamatosan változó 6 számjegű kódot…
- Ahol alkalmazottak is dolgoznak, sokszor a meghatalmazott „főnök” belépési adatait használják, ha bármit be kell küldeni a hivatalok felé. Na most a telefonját mégsem kérhetik el egész napra, hogy dolgozni tudjanak. Szerencsére több készülék is párosítható 1 ügyfélkapus fiókhoz, de technikailag ezt kivitelezni kell. Arról pedig ne is beszéljünk, ha a készülék(ek)et cserélni kell…
Ez ráadásul csak egy félig meddig szabályos eljárás, hiszen a „főnök” sem adhatná ki a saját belépési adatait… magyarul minden alkalmazottnak is kellene saját meghatalmazás, és a saját belépési adatait használva a saját telefonjával megoldani a belépést…
+ 1 amit viszont örömként élek meg ebben: akik eddig minden bevallást az ügyfél jelszavával küldtek be, azok számára megnehezítik ezt a korábbi gyakorlatot. Hiszen vagy mindig kell az ügyfél telefonja is (aki esetleg nem örül, ha 20-án este 10-kor kellene kódot megadnia, ami 30 másodpercenként változik) vagy a könyvelőnek kellene mindenki kódgenerálóját pluszban a saját telefonján is kezelni…
Persze ez ugyanakkor a meghatalmazással dolgozó könyvelők munkáját is megnehezíti pluszban abból a szempontból, hogy a meghatalmazással NEM intézhető ügyek esetén (pl. egyéni vállalkozók kizárólag webes ügysegéden intézhető indulása, szünetelése, megszűnése, stb…) szintén meg kell oldani a vállalkozókkal történő ügyintézés mikéntjét.
Az Ügyfélkapu+ aktiválásához kapcsolódóan összeszedtem amit tudtam, és írtam róla egy cikket, melybe a fenti gondolataimat is beleírtam. https://egykonyveloelete.hu/ugyfelkapu-szolgaltatasrol-konyveloi-szemmel/
Szóval rengeteg a kérdés ezzel kapcsolatban, és még kevés a válasz. Folyamatosan foglak erről is értesíteni benneteket. A dátum pedig (2025.01.16) olyan lehetetlen időpont (év végi utolsó negyedéves bevallási határidő előtt!), hogy jó lenne, ha a szakmai szervezetek (MKOE, MINKE) tudnának erre hatást gyakorolni, és megfelelő felkészülési időt hagyna a kormányzat nekünk.
Az pedig úgy tűnik, hogy csak messzi vágyálom, hogy egyszer egy közös felületről mint egy étlapról kiválaszthassuk az összes – vállalkozások ügyeivel foglalkozó – hivatalt (NAV, önkormányzat, NEAK, KSH, OKIR, stb…) és megadhassuk 1 nyomtatványon hogy kinél milyen ügyekben szeretnénk meghatalmazottként eljárni. A vállalkozóval való kapcsolat végén pedig 1 gombnyomással az összes megszüntethető legyen.
De azt hiszem épp elég az ábrándozásból, és végre el kellene kezdeni a mai napot is
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre
A múlt heti rövid munkahét után elérkeztünk az idei nyár utolsó hetéhez. A régen sokszor hallott mondás, mely szerint augusztus 20-án vége van a nyárnak most biztos nem igaz, hiszen ezen a héten sem fogunk fázni
Ezen a héten még lehet kicsit lazábban venni a munkát, mielőtt jövő héten belevetnénk magunkat az újabb hónapba és a bérszámfejtési teendőkbe. Azért unatkozni biztos nem fogunk, hiszen elkezdtek szállingózni az önkormányzati egyenlegközlők. Mi már július vége óta folyamatosan egyeztettük őket, így most már nem érnek meglepetések. Szomorúan tapasztaltam egyébként, hogy mennyire döcög a rendszer:
- Budapest nem küldött értesítést arról, ha egy bevallás feldolgozása sikertelen volt. Csak onnan tudtuk meg, hogy lekértük a folyószámlát, és nem láttuk felkönyvelve a bevallást. A hibalistára kerülés oka lehetett pl. hogy egy telephely megszűnés nem ment át hozzájuk (pedig a régi rendszerben ez flottul működött), de volt olyan is, ahol a több mint 10 éve válllkozó férfi egyéni vállalkozó születési neve hiányzott szerintük… természetesen nem változott, és a beküldött bevallásban is szerepelt… ráadásul rendelkezésükre is áll az adat, mégsem sikerült a feldolgozás. Azóta ez már lehet, hogy változott…?
- Kicsi önkormányzatoknál bizony sok problémát tapasztalunk: sajnos sokszor a hivatalban ülő nem ért a programhoz, vagy nincs idejük a feldolgozásra (vagy csak szakmailag nincs a csúcson…). Csak néhány példa:
- Júliusban miután több mint 1 héten keresztül nem lehetett elérni az „adóosztályt”, emailt írtam nekik, hogy mi a gond a bevallással? Újabb 1 hét után érkezett email, hogy a feldolgozó program frissítését várják, és utána tudják feldolgozni. Újabb 1 hét után azért sikerült nekik…
- Van ahol segítőkészek, de először nem is értik a bevallásban szereplő adatokat… egy ügyfelem 2023-ban az általános szabályok szerint állapította meg az IPA-ját, de 2024-re a tételes adómegállapítást („a sávost”) választotta. Ők sem küldtek hibaüzenetet és a bevallás sem lett felkönyvelve. Amikor egyeztettem velük, mindenáron 2023-ra is a sávost akarták beállítani, mondván: „látom, hogy nem jelölte, de megoldjuk”. Nem is akartunk 2023-ra sávost, hiszen 2,5 millió Ft alatt volt az adóalap… kellett pár perc,míg ezt megértette az ügyintéző
- Volt, ahol még régről volt gépjárműadó túlfizetése az ügyfélnek, amit nem tudtunk átvezetni / visszaigényelni, mert szünetelt. Most hogy újraindult, végre kértük az IPA-ra történő átvezetést. Mindezt úgy sikerült lekönyvelni az önkormányzatnak, hogy a bevallási oldalra került mínusz előjellel IPA-nál… végülis az egyenleg jó lett, inkább nem kötözködtem…
- Volt olyan önkormányzat, aki telefonált nekünk, mikor a pár száz Ft-os késedelmi pótlékokat átvezetéssel akartuk rendeztetni. Közölték, hogy ne vezetgessünk át ilyen kis összegeket, mert nekik mennyi munka ezt kinyomtatni (!), irattározni, átvezetni és egyébként is erre nem fognak végrehajtást indítani…
- Az idei csúcstartó pedig aki egy 2024.01.01 óta szünetelő EV még januárban beküldött bevallását nem volt képes feldolgozni a mai napig. Telefonon már beszéltünk kb. 5x, mindig megígéri hogy megcsinálja és nem történik semmi… a legutóbb mondta, hogy ez az ügyfelem „minek szünetelget állandóan” ő nem tudja lekövetni a rendszerben… mondtam, hogy azért ezzel a másik 3000 önkormányzat elboldogul, oldja meg. Egyébként hol lehet az ilyen ellen panaszt tenni?
Nektek is vannak ilyen „horror” sztoriaitok? Nyugodtan bombázhattok vele Ha pedig biztosak akartok lenni abban, hogy jó vagy rossz az önkormányzati folyószámlán látható egyenleg, akkor érdemes újra olvasni a cikkemet: https://egykonyveloelete.hu/iparuzesi-ado-folyoszamla-egyeztetes-a-konyvelessel/
Persze hivatali bakikból nem kevés jut nekünk, ami csak azért bosszantó, mert mi magyarázkodunk az ügyfélnek, vagy szimplán csak az életünket nehezítik meg. A közelmúltból 2 ilyen példa:
- Ügyfelemnek a GYED kérelmét elutasították, mert 9 napja hiányzik a jogosultsághoz. Nagyon szimpatikus házaspár örökbefogadott gyermekére kértük, ezért a méltányossági kérelmet is be akartam adni. A magyarorszag.hu-n lévő kérelem nyomtatvány (word) rosszul volt formázva: ahol számokat kellett volna írni, jelölő négyzet formátumot alkalmaztak… miután írtam a MÁK-nak, néhány napon küldtek egy jó nyomtatványt (és cserélték a honlapon is), de elgondolkodtam, hogy ezt mégis hogy sikerült nekik…
- Múlt héten a PEI téves értesítése alapján a NAV azon adózóknak, akiknek székhelyszolgáltatónál van a székhelye olyan levelet küldött, hogy a székhelyszolgáltatójuk nyilvántartásba vételét elutasította. Azt gondolom páran a szívükhöz kaptak a levelet olvasva (ügyfél és könyvelő egyaránt). Ez téves értesítés volt, azt ígérték a héten az elnézést kérő leveleket is küldeni fogják…
Vasárnap már megkezdődik a szeptember. Ez nem csak az iskolakezdés dátuma, én most +2 dolgot említenék meg, ami 2024.09.01-től változik:
- Változik a környezetkímélő gépkocsi fogalma. A 6/1990 (IV.12) KöHÉM rendelet 2§ (6) szerint környezetkímélő gépkocsi: az elektromos gépkocsi és a nulla emissziós gépkocsi. Szeptember 1-től a „tisztán elektromos gépkocsi és…” fordulat fog szerepelni a tv szövegében, ennek minden következményével… még nem mélyedtem el a változás minden vetületében, de a cégautóadó törvényt biztos hozzá kellene igazítani, vagy ezentúl a nem tisztán elektromos gépkocsik után (5N, 5P) mégis kell fizetni majd?
- Szeptember 1-jétől nem lesz minden esetben kötelező a munkavállalók orvosi alkalmassági vizsgálata… Erről is tudunk már egy ideje, de eddig konkrétumot nem igazán lehetett olvasni. Az utolsó pillanatban (08.21-én) jelent meg a kormány.hu-n a társadalmi egyeztetésre történő felhívás, melynek határideje alig 1 hét (08.29) úgy, hogy 09.01-től már alkalmazni kellene… tehát érdemes figyelemmel kísérni az ezzel kapcsolatos híreket.
Igaz, hogy levelem elején azt írtam, hogy kicsit lazábban tölthetjük ezt a hetet, viszont a fentiek fényében a figyelmünk most sem lankadhat
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre
Remélem volt időd a hosszú hétvégén pihenni, és nem kellett feláldozni azt, az ÁFA bevallások oltárán. Múlt héten még én is azt írtam, hogy 16-ára szeretnék mindennel elkészülni, de be kell valljam néhány fizetendő ÁFA-t nem tartalmazó bevallás szombatra csúszott… viszont utána én is pihentem most pedig röpke 3 munkanapunk van és újra itt a hétvége
Mai hírlevelem hosszúra sikerült, de hidd el érdemes végigolvasni.
Azonban ma (08.21-én) még gyorsan beküldöm a havi ÁFA bevallásokat és ahol van, a kapcsolódó 24A60-asokat is. Aki érintett, ne feledkezzen el a turizmusfejlesztési hozzájárulásról és a NETA-ról sem, illetve a saját ÁFA-nk utalásáról sem. Ezen kívül ma van a havi társasági adóelőleg fizetési határideje is, ami az augusztusra vonatkozik.
Múlt héten úgy érzem rengeteg információba „botlottam”, köztük néhány meg is botránkoztatott…
Az egyik ilyen az volt, amikor Vágujhegyi Ferenc, a NAV elnöke azt nyilatkozta a Világgazdaságnak, hogy „Azt kezdeményeztem a pénzügyi kormányzatnál, hogy akár már 2025-ben tegyék kötelezővé az e-áfa használatát”. Hatalmas sikernek gondolja, hogy júliusra csaknem 70 ezret tett ki az e-ÁFA-ban regisztrált adózók száma és majdnem 250 ezer belépés történt a felületre. Az én olvasatomban ezek a számok egyáltalán nem meggyőzőek, hiszen csak a havi(!) ÁFA bevallók száma 270 ezer. Tehát 270 ezerből 70 ezren regisztráltak, és átlagosan 1 regisztrált 3,5x lépett be… ez tényleg hatalmas siker… Azt pedig tudjuk, hogy ez nem véletlen: a regisztráció és az első körbenézés után a többség nem jár vissza a felületre… Ott, ahol rendes könyvelés van, és az nem havi 1-2 számlát takar, az egyetlen igazi megoldás az lesz, ha a könyvelőprogramból indítva lehet majd adatot átadni az e-ÁFA-ra… erre viszont eddig alig történt fejlesztés (ha jól tudom a Kulcs-Soft az egyetlen…).
Ugyanakkor a 2024/7 adózási kérdésben tisztázásra került, amit már január óta is tudunk: az EFO-sok után fizetendő közteher 2024-től szociális hozzájárulási adónak minősül, a neve is megváltozott. Ennek apropóján merülhetett fel többekben, hogy akkor a KIVA adóalanyok mentesülnek az EFO-sok után fizetendő „szochó” alól? A válasz egyértelműsíti, hogy a KIVA alanyokra vonatkozó szociális hozzájárulási adó bevallási és megfizetési mentesség nem értelmezhető ezen közteher vonatkozásában, azaz a KIVA alanyok számára is szükséges a közteher megfizetése, amennyiben az Efo tv. szerint tételes közteher mellett foglalkoztatnak munkavállalót.
Akik a NAV Online számlázóját használják ne lepődjenek meg, hogy a mai naptól (08.21-től) az első belépés során el kell fogadni a módosult ÁSZF-et (valaki el szokta ezeket olvasni…?). A módosítás oka, hogy a NAV biztosítja az Online Számlázó programban – a felhasználó által rögzített információk alapján – a tartós adathordozó eszközök értékesítéséről kiállított számlákon az adattörlő kódok rögzítését. Akik érintettek az adattörlő kódok rögzítésével, azok itt tájékozódhatnak a továbbiakról:
- https://nav.gov.hu/ugyfeliranytu/nezzen-utana/tudjon_rola/Az-adattorlo-kod-szabalyozasanak-2024.-augusztus-21-tol-ervenyes-valtozasai
- https://nav.gov.hu/ugyfeliranytu/nezzen-utana/tudjon_rola/A_hataron_atnyulo_online_piac_mukodtetoje_altal_fogyasztonak_atadott_adattorlo_koddal_kapcsolatos_egyedi_eljaras
- https://nav.gov.hu/ugyfeliranytu/nezzen-utana/tudjon_rola/Mar-adattorlo-kod-is-igenyelheto-a-SORSZIG-nyomtatvanyon
Még mindig derülnek ki meghökkentő információk az egyéni vállalkozók szünetelésével kapcsolatosan. Az idei év új szabályait még mindig szokni kell, és 1-1 új eset mindig rávilágít arra, hogy ezek a szabályok mennyire kedvezőtlenek, ráadásul sok esetben nem is lehet előre tervezni. Az egyértelmű szabályokon kívül (idén hónap közben kezdődő szüneteléskor teljes havi járulékfizetés) már kiderült év közben, hogy:
- hiába kell teljes havi járulékot fizetni a törthavi szünetelés esetén, a szünetelés első napjától kell fizetni az egészségügyi szolgáltatási járulékot is (hacsak más jogcímen nem mentesül alóla)
- ha a törthavi szünetelés alatt megszűnik a munkaviszony, és főfoglalkozásúvá válik az egyéni vállalkozó, akkor a főfoglalkozású napokra járulékfizetési kötelezettsége lesz (hiába szünetel).
Ezek mind a TBJ törvény 40§ (4) f) pontjából vannak levezetve, ahol az egyetlen változás az előző évekhez képest, hogy a mentesülés csak akkor érvényesül, ha az EV a tárgyhó EGÉSZÉBEN szünetelteti a tevékenységét. Ezen változás egy újabb következményére derült fény: az az egyéni vállalkozó, aki szünetelésből úgy szűnik meg, hogy a megszűnés hónap közben történik, hiába szünetel a tört hónap minden egyes napján mégis járulékot fog fizetni! Oka, hogy nem szünetel a hónap egészében!
Az egyik FB csoportban merült fel a kérdés a záró 2458-as hibaüzenete kapcsán.
- Az egyik álláspont az volt, hogy mivel hó közben megszűnik, nincs egyetlen aktív napja sem, így EV-ként neki az egész hónap amíg EV volt véget ér a megszűnés napján. Ezen logika mentén pedig nincs járulékfizetés.
- Én álltam a másik állásponton, miszerint egy hónap elsejétől a hónap utolsó napjáig tart (30/31), és hónap közben véget érő szünetelés+megszűnés okán NEM szünetel egész hónapban, és NEM fog mentesülni a járulékfizetés alól.
A következő példára kértem állásfoglalást a NAV-tól: a szünetelés ideje 2024.06.10 – től folyamatosan, majd szünetelésből újraaktiválás nélkül a megszűnés napja 2024.08.15. Hogyan alakul az augusztusi járulékfizetés? Rekord gyorsasággal, 1 nap alatt érkezett meg a válasz. Ebből arra következtetek, hogy ezt a helyzetet nem most kellett először végiggondolniuk, és kész válaszuk volt már rá… Idézet a kapott állásfoglalásból:
” A Pénzügyminisztérium szakmai álláspontja szerint, ha a tárgyhónap egyik részében szünetelteti az egyéni vállalkozói tevékenységét az egyéni vállalkozó, a szünetelés záró napját követő napon meg megszűnik, akkor a tárgyhavi járulékfizetési alsó határ meghatározásakor a szünetelés napjaival kell megszorozni a minimálbér harmincadrészét, még akkor is, ha az egyéni vállalkozói tevékenység szünetelésének napjain a Tbj. 16. § f) pontja alapján az egyéni vállalkozói tevékenységre tekintettel szünetel a biztosítás.
A levelében ismertetett tényállás szerint 2024. augusztus hónapban 15 napot szünetelt az egyéni vállalkozás, és augusztus 15-ével meg is szűnt a vállalkozás (biztosítási jogviszony), vagyis a Tbj. 40. § (5) bekezdésében meghatározott harmincadolásra okot adó körülmény (biztosítási jogviszony megszűnése) augusztus 15-én következett be.
Ebben az esetben a Tbj. 40. § (5) bekezdés alapján a tárgyhónapra a harmincadolásra okot adó körülménnyel (biztosítás megszűnése) nem érintett napokra kell a járulékfizetési alsó határt megállapítani. Az augusztus havi járulékfizetési alsó határ tehát a minimálbér harmincadrészének és a szüneteléssel érintett (vagyis a harmincadolásnál figyelembe nem vehető) 15 napnak a szorzata.”
Képzeletben hallom a megdöbbent morgásokat a részetekről… ez egy olyan eset volt, ami nem fordult elő velem az idén, de ezentúl erre is figyelni kell: aki szünetelésből akar megszűnni, azt mindenképpen a hónap utolsó napjával tegye meg, ha nem akar járulékot fizetni…
Ilyenkor azt érzem, hogy 1-1 „kicsi” EV dolgainál sokkal inkább résen kell lenni, mint egy egyszerűbb cég könyvelésénél. A szünetelés szabályai pedig hiába adminisztráció csökkentésként vannak tálalva, sokkal inkább pénzbeszedésnek látszanak (vajon ennyire szükség van ezekre az „aprópénzekre” a költségvetésnek…?)
Ezekkel a gondolatokkal búcsúzom mára, remélem azért egy kávé még belefér a „vérnyomás emelésébe”
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre
Augusztus tipikusan az a hónap, amikor ügyfeleink kicsit „elengedik magukat”. Itt a nyár utolsó hónapja, várja őket a nyaralás, és a könyveléssel való törődés kicsit háttérbe szorul. Pedig nekünk is jön a hosszú hétvége, így péntekre (08.16-ra) mindenki ÁFA-jával szeretnénk elkészülni
Ma (08.12-e) van a járulékbevallások határideje, és roppant bosszús vagyok, mivel a szocho kedvezmény igazolások a NAV-tól péntek délután kezdtek szállingózni, de még este 8 után is érkeztek. Ha már 10-e a határidő, hogy ezt elküldjék, vajon tényleg valaki péntek este 20:30-kor még ült a gép előtt, hogy megnyomja az entert…? Régi vágyam, hogy bárcsak megkapnánk ezeket a bejelentést követő 8 napon belül…
Mindenestre a mai reggelem ezek feldolgozásával indul, módosítom a bérszámfejtést és a ’08-ast is, mielőtt beküldöm. Felvezetem a saját nyilvántartásomba, hogy mely cégeknek és mennyi túlfizetése keletkezett, hogy a következő havi járulékértesítőmet korrigálni tudjam.
3 hét múlva megkezdődik a tanév, hihetetlen, hogy elrepült ez a nyár… ezzel kapcsolatosan 2 témára hívnám fel a figyelmet:
- Az egyik, hogy a hosszú távú lakáskiadásnak ez a fő szezonja a felsőoktatási tanév kezdetének apropóján. Érdemes ennek szabályait is időről időre átismételni annak ellenére, hogy jelentős változás ezen a téren nincs.
- A másik pedig az „iskolakezdési támogatás”.
A mai napig rákérdeznek ügyfeleink arra, hogy iskolakezdési támogatást adhatnak-e adómentesen. Sajnos ez a lehetőség már rég megszűnt, de kedvezményes adózású lehetőségek továbbra is rendelkezésre állnak, amennyiben a munkáltató szeretne hozzájárulni ehhez a nem kis anyagi teherhez. Nézzük milyen lehetőségek vannak:
- Az egyetlen adómentes lehetőség ennek keretében, amennyiben személyes használatra számítógép használatot biztosít (ingyenesen vagy kedvezményesen az SZJA tv. 1.sz melléklet 7.11 pontja alapján).
- Egyes meghatározott juttatás keretében jó lehetőség az évente 3x adható csekély összegű ajándék formájában történő juttatás, alkalmanként és ajándékozottanként 26.680 Ft értékben. Ez történhet termék átadással (pl. tanszercsomag), de akár vásárlási utalvány formájában is. Mivel ez nem csak a szülőnek adható, hanem közvetlenül a gyermeknek is, egy 5 fős család részére évente összesen akár 400.200 Ft is adható ebben a formában egyetlen munkavállaló által. Ennek a kedvezményes adóterherhe a juttatás értékének 1,18 * (15% SZJA + 13 % szocho) = 33,04 %. Persze ehhez kapcsolódóan nem feledkezhetünk el a nyilvántartás vezetéséről, melyből egyértelműen kiderül a juttatásban részesültek személye, és a juttatások összege.
- Érdemes még kicsit nézegetni az SZJA tv. 70 § 6) b) pontját is. Ez alapján több magánszemély részére (pl. munkavállalók) szervezett rendezvényen a résztvevőknek adott ajándéktárgy a minimálbér 25%-áig (66.700 Ft/fő) egyes meghatározott juttatásnak minősül. Így ezen az eseményen kiosztott tanszer csomag is adózhat egyes meghatározott juttatásként (viszont ez nem adható utalvány formájában).
Amennyiben a fenti kedvezményes lehetőségeket és a hozzájuk kapcsolódó értékhatárokat, vagy nyilvántartásokat nem veszik figyelembe, akkor a juttató és a juttatásban részesülő fél közötti jogviszony alapján fog adózni az iskolakezdési támogatásként adott juttatás.
Remélem sikerült pár hasznos gondolatot átadnom a mai napon is mivel ma is nagy hőségre számíthatunk, és sok a tennivaló is, így jó munkát kívánok!
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre
Újabb hónap, újabb bérszámfejtési időszak. Biztos ti is tapasztaljátok, hogy ilyenkor az ügyfelek is nyaralnak, ez bizony nálunk is meglátszik. Az ügyfelek egy része, aki pont ebben az időszakban pihen, szerencsére inkább hó végén már leadta a rendelkezésre álló anyagot, vagy legalább jelezte és rákérdezett, hogy mikor szeretnénk megkapni azt. Szeretem, mikor tudják, hogy partnerek vagyunk, és ezzel a mi munkánkat segítik
Ez most azért is különösen fontos nekünk, hiszen bár 08.03-a szombat áthelyezett munkanap volt, de mi az irodában mindig szabadságon vagyunk az ilyen szombati munkanapokon. Cserébe 19-én sem fogunk dolgozni, tehát az ÁFA-val 08.16-ig el kell készülnünk.
Így a hét elején mindenképp el kell készülni a bérszámfejtésekkel, hiszen 10-e szombat, így legkésőbb pénteken (08.09-én) béreket kell fizetni. A járulékbevallások határideje pedig jövő hét hétfő (08.12-e) lesz.
Kíváncsi vagyok, hogy mikor érkeznek majd a NAV-tól a szocho kedvezmények érvényesítéséhez az igazolások? Vajon 08.09-e pénteken délután…? Sok új belépőnk volt júliusban, így biztos lesz jópár járulékbevallás amit át kell majd dolgozni beadás előtt… Akik régebb óta olvasnak, azok tudják, hogy amikor kész egy vállalkozás bérszámfejtése, nem küldöm be a bevallást, csak a határidő napján. Így elkerülöm a következő bosszantó jelenségeket:
- nem veszem észre, hogy frissült a ’08-as vagy az ’58-as bevallás, és ezért elutasító nyugta jön
- a fent említett szochó kedvezmény érvényesítéséhez nem kell önellenőrzést beadni, elég „csak átdolgozni” a bevallást. Persze általában a járulékok addigra be vannak fizetve, de majd következő hónapban azt is beszámítom.
A héten pótoltam egy nagy elmaradásomat: átírtam a táppénz igénylésről szóló cikkemet, mivel az eredetihez képest változott a folyamat befejezése. Ez az egyik legnépszerűbb útmutató az oldalamon, itt már a frissült tartalom érhető el: https://egykonyveloelete.hu/tappenz-igenylese-2024-ben/
Múlt héten már írtam, de nem árt az ismétlés ebben a témában: újabb Típusszabályzat került ki a NAV PEI oldalára. Ezen felül 2024. augusztus 1-jén bevezetésre került a bejelentési kötelezettség teljesítéséhez segítséget nyújtó VPOP_PMT17 specifikus nyomtatvány új 2.7 verziója. Erről az érintettek tárhelyes felületükön is kaptak értesítést (de ahogy olvastam olyanok is, akik nem érintettek…)
Augusztus 1-je számos egyéb változást is hozott adózási területen. Nem árt ezeket is tudatosítani magunkban:
- Az ART szerinti bírságok mértéke duplázódik
- a munkaerőpiacra lépők utáni szocho kedvezmény esetén a kedvezményre való jogosultság szigorúbb (275 nap helyett 365 napra nőtt a 92 napnyi biztosítottsági feltétel vizsgált időtartama + a kedvezményes foglalkoztatás időszaka is felére csökkent. Szerencsére nem visszamenőleges a hatálya, csak a 2024.08.01-től létrejövő munkaviszonyokra kell alkalmazni. Sajnos azonban láttam olyan hírportált, ami ezt is örömhírként tudta tálalni, mintha eddig nem lett volna ez az elnevezésű kedvezmény…
A fenti változások a NAV szochóról szóló információs füzetein is átvezetésre kerültek. Ezen felül az ajándékozási, öröklési és visszterhes vagyonszerzési illetékről szóló füzetek is frissültek, úgyhogy lehet a tartalmakat bogarászni…
Jobban örülnék ha ezekre a tájékoztatásokra is akkora figyelmet fordítanának, mint amennyi mémet gyártanak FB oldalukra Ezek a fiatalok elérését és adótudatosságuk növelését szolgálják a NAV-os kommunikáció szerint.
Nemrég pedig megjelent a NAV 2023-as évkönyve, mely szerint:
- Kevesebb az adóellenőrzés, mégis 15,5 %-kal több az adóbevétel
- Nincs kímélet a szabályszegőkkel szemben
- Ha nem értünk egyet, még mindig ott van a bírói út
- Az adóregisztráció továbbra is mumus: 2023-ban 28 024 új cég esett át adóregisztrációs eljáráshoz kötődő szűrővizsgálaton, ebből összesen 10 743 esetben merült fel olyan akadály, amelyek következtében szükség volt a vizsgálatra.
- Ami engem érdekelt, az adózók megoszlása: kb. 2,1 millió adózóalany közül 819e gazdálkodó, 608e egyéni vállalkozó és 682e adószámos magánszemély volt 2023.12.31-én. Az egyéni vállalkozók megoszlása: 131e az újKATA-s, és 321e átalányadózó van. A cégek esetében pedig 90e a KIVA-sok száma.
A múlt hét péntekem egy mini mentorlással zárult: segítettem egy kolleginának egy cég 2023-as évének rendbetételénél, valamint a beszámoló és a kapcsolódó bevallások elkészítésében. Nagyon élveztem a közös munkát, és a visszajelzés alapján Kata is elégedett volt Hihetetlen sok pozitív energiával töltött fel engem is
Továbbra is tart a Párizsi Olimpia: bár én nem követem napi szinten, de drukkoljunk minden versenyzőnek közösen
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre
Múlt héten a családommal nyaralni voltunk, így ha figyelemmel kíséred FB oldalamat, biztos feltűnt, hogy nem posztoltam semmit Amennyire lehet a szakmai csoportokat is kerültem, ennek ellenére mégis sikerült néhány hasznos infót találnom a mai hírlevelemhez is
Ilyenkor kell néhány nap a visszarázódáshoz, utána pedig a hét második felében már a bérszámfejtésé lesz a főszerep. De nézzük, hogy milyen „színes híreket” hoztam.
Idén 7-ik alkalommal csökkent a jegybanki alapkamat mértéke, így a 2023. év végi 10,75%-ról immár 6,75%-ra csökkent a mértéke 2024.07.24-től.
A NAV adóhiányosok, hátralékosok 06.30-ai állapot szerinti listája is frissült. Jó tudni, hogy ellenkező bizonyításig az adóhatósági nyilvántartásba bejegyzett adatról vélelmezni kell, hogy az fennáll, és az adóhatósági nyilvántartásból törölt adatról vélelmezni kell, hogy nem áll fenn. A listákon a 180 napon keresztül folyamatosan fennálló:
- magánszemély (és egyéni vállalkozók) esetén a 10 millió forintot meghaladó
- nem magánszemélyek esetén a 100 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkezők szerepelnek.
A NAV nyáron nem csak a fesztiválokon / próbavásárlások során aktivizálja magát. Egyre másra találkozunk olyan hírekkel, hogy különböző apróhirdetési oldalakat figyelnek meg. Ilyen esetekben egyaránt felelnie kell az eladóknak a bevételeltitkolás és a számlaadás elmulasztása miatt. Az adószám hiánya és eltitkolt bevételei miatt pedig utóellenőrzésre is számítania kell a lebukott eladóknak. Természetesen ha ez nem üzletszerű, és a saját használt termékeit (tipikusan ruha, gyerekjáték, stb…) értékesíti az „ember lánya” akkor a szabályok betartása esetén nincs félnivalója. A NAV egy tavalyi tájékoztatóban szépen összeszedte a tudnivalókat, amit itt tudtok elolvasni: https://nav.gov.hu/print/ugyfeliranytu/nezzen-utana/tudjon_rola/Hasznaltcikk_ertekesitese_maganszemelykent
A magánszemélyek mellett a cégek is fókuszban vannak. A különféle adatbázisok, adatszolgáltatások és a beszámolók adatait több szempontból is vizsgálja a NAV. Mint a NAV híradóból kiderül, a fentiek alapján a Győr-Moson-Sopron vármegyei ellenőrök a cégek osztalékfizetéseit ellenőrizték. Ott vizsgálódtak, akik adózott eredményüket évek óta készpénzben mutatták ki beszámolóikban. A vizsgálat célja az volt, hogy az adózók fizessék meg az évek óta halogatott, osztalék utáni SZJA-t, és hogy a házipénztárak pénzkészletének adminisztrációja is valós legyen. Én ezt évek óta súlykolom az ügyfeleimnél, nem véletlenül…
Újabb Típusszabályzat került ki a NAV PEI oldalára, melyek tartalmazzák a Pmt. 2024. július 1-i módosításait. Mivel a változások érdemben érintik a szolgáltatókat (kijelölt felelős vezetőt kell meghatározni), szükséges a jelenlegi belső szabályzatokat átdolgozni. Fontos, hogy akinek már van beküldött és a NAV által elfogadott Belső szabályzata, annak az átdolgozott szabályzatot NEM KELL beküldeni. További infó és a típusszabályzatok itt érhetők el: https://pei.nav.gov.hu/tipusszabalyzatok/tipusszabalyzatok
És ha ez nem lenne elég, 2024. augusztus 1-jén bevezetésre kerül a bejelentési kötelezettség teljesítéséhez segítséget nyújtó VPOP_PMT17 specifikus nyomtatvány új 2.7 verziója. Ugye mindenki nagyon várja már?
És egy kis érdekességgel zárnám e heti hírlevelemet az Párizsi Olimpia apropóján: az olimpiai érmek behozatala vám- és adómentes, emellett az aranyérem nettó 55 millió, az ezüst 39.270 eFt, a bronz pedig 31.350 eFt állami jutalmat jelent a versenyzőknek. Drukkoljunk nekik közösen
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre
Végre véget ért a több mint 2 hétig tartó hőségriadó, és a mai napon túl leszünk a negyedéves bevallásokon is Én nem hagytam mára semmit, mivel negyedéves bevallás határidős napján elég nagy valószínűséggel történik valami a KAÜ-vel… ráadásul hétfő is van, ami sokszor kis szerda…
Pedig ma határidősek a következő negyedéves bevallások, nézzük a leggyakrabban előfordulókat:
- havi és negyedéves ÁFA bevallások
- amennyiben kapcsolódik hozzá, akkor az összesítő nyilatkozat (24A60) beadása
- 2401-esen szereplő kötelezettségek bevallása, mint pl. cégautóadó, rehabilitációs hozzájárulás
- negyedéves KIVA előleg bevallása
- környezetvédelmi termékdíj
- mindezek befizetéséről is gondoskodni kell
- és a befizetések során a havi és negyedéves társasági adó előlegekről se feledkezzünk meg.
Múlt héten a NAV nem volt túl közlékeny (lehet, hogy ők is a negyedéves bevallásokra készülnek…). Mindössze 2 adatbázis frissítéséről érkezett értesítés (alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók, és a bejelentkezési kötelezettségüket elmulasztók listája). Ezen kívül megjelent a 2024/6 Adózási kérdés a szakértői szolgáltatás teljesítési időpontjának meghatározásáról.
Múlt héten írtam, hogy az Ügyfélportál hiányzó bevallások funkciójában végre a 2458-as is felkerült a megfigyelt bevallások listájára. Nos úgy látszik, hogy kicsit megterhelő volt a sok adat feldolgozása a rendszer számára, mivel még múlt hét közepén is szép számmal voltak FB bejegyzések arról, hogy hiányzó bevallásnak mutatja őket a rendszer. Őszintén szólva én nem is használom ezt a funkciót pont a megbízhatatlansága miatt. Azzal pedig biztos nem tölteném az időmet, ha látom, hogy van elfogadó nyugtám, a kötelezettség fel van könyvelve a folyószámlára, akkor nem fogok telefonálgatni / e-Papírt írni miatta. Akinek az ügyfele pedig nézi ezt a funkciót, tájékoztassátok arról, hogy határidős napok esetén (12, 20) több napot is csúszik a rendszer szinkronizálása, így fals adatot mutat(hat), és nem ti mulasztottatok. Ebben is fontosnak tartom az ügyfelek edukációját, hogy csökkenjen a felesleges telefonok / emailek áradata.
Hallgattam múlt héten egy előadást az e-ÁFA kapcsán. A NAV-nál csodálkoznak, hogy egyelőre alig használják, kevés a rajta keresztül benyújtott bevallás. Remélik, hogy azzal, hogy július 1-től az önellenőrzést is már be lehet nyújtani ezen a felületen, majd javít a számokon… olyan érzésem van, mintha nem értenék az alapvető problémát: ahol készül rendes könyvelés, ezen a felületen pluszban elkészíteni az ÁFA bevallást csak hatalmas többletmunka. Igazi megoldást az jelentene, ha a könyvelőprogramok lefejlesztenék hogy gép-gép kapcsolaton keresztül működjön. Viszont erre vonatkozó fejlesztéssel kapcsolatos egyeztetés is kevés, bár már van olyan program (Kulcs-Soft) ahol működik ez a funkció. Úgy látom, egyelőre mindenki kivár (könyvelők és programozók is), de minden abba az irányba mutat, hogy előbb-utóbb kivezetik majd az ÁNYK-t
A nyár a fesztiválok, családi nyaralások főszezonja, ráadásul a héten megkezdődik a Párizsi Olimpia. Ennek apropóján érdemes megemlíteni kultúrális szolgáltatásokat, mint adómentesen adható juttatást. Az SZJA tv. 1.sz. mellékletének 8.28. b) pontja alapján:
- muzeális intézmény és művészeti létesítmény (kiállítóhely) kiállítására
- színház-, tánc-, cirkusz- vagy zeneművészeti előadásra (pl. opera, operett, kabaré vagy humorest)
- közművelődési tevékenységet folytató szervezet által nyújtott kulturális szolgáltatás igénybevételére szóló belépőjegy vagy bérlet (beletartozik az állatkerti belépő is!)
- és a könyvtári beíratkozási díj is.
Az adómentesség határa 2024-ben 266.800 Ft/év, és nem kell vizsgálni, hogy más kifizetőtől kapott-e ilyen juttatást a munkavállaló. Fontos feltétel, hogy a belépőjegy / bérlet – a magánszemélynek ki nem osztott belépőjegyek, bérletek visszaváltása kivételével – nem lehet visszaváltható.
Ha már szóba került a nyaralás, akkor vendéglátás és borravaló. Ki hallott arról, hogy a miniszterelnöknek tetszik, hogy a borravaló ne legyen adóztatva? Igaz, hogy 2011 óta adómentes, ha megfelel az SZJA tv. 1.sz. melléklet 4.21. pontjának, de ki tudja mire gondolhatott…
A héten nyaralni megyünk a családommal, minden évben 07.20-a után ez egy fix időpont. Ha tehetitek ti is kapcsolódjatok ki legalább pár napra, hiszen mindenkire ráfér egy kis feltöltődés
Már múlt héten is hőségriadó volt amit csütörtök éjfélig meghosszabbítottak. Hiába dolgozunk klimatizált helységben, a közérzetünkre akkor is nyomasztólag hat(hat) a kinti hőmérséklet. Ezekben a forró napokban nekem legalábbis sokkal nehezebb a koncentrálás és saját magam motiválása…
Pedig a héten el kell készülnünk az összes negyedéves bevallásunkkal is, melyek határideje 07.22, jövő hét hétfő lesz. Ezek közül a leggyakoribbak:
- havi és negyedéves ÁFA bevallások
- amennyiben kapcsolódik hozzá, akkor az összesítő nyilatkozat (24A60) beadása
- 2401-esen szereplő kötelezettségek bevallása, mint pl. cégautóadó, rehabilitációs hozzájárulás
- negyedéves KIVA előleg bevallása
- környezetvédelmi termékdíj
- mindezek befizetéséről is gondoskodni kell
- és a befizetések során a havi és negyedéves társasági adó előlegekről se feledkezzünk meg.
Akik érintettek voltak a pénteki NAV üzemzavarral, jó ha tudják, hogy a 07.12-én esedékes bevallások (2408, 2458) határideje a mai napra, 07.15-ére kitolódott. Ugyanígy, ha valaki a 07.12-ei kezdetű alkalmi foglalkoztatás bejelentését nem tudta megtenni, akkor a 24T1042E-n az „Igazolási kérelemmel benyújtott bejelentés” nyilatkozat jelölésével (23. pótlap 6. rovat), és a bejelentéshez igazolási kérelem csatolásával szintén ma éjfélig utólagosan benyújthatja azt. Én – ha lenne ilyenem – igazolási kérelemként a saját üzemszünet közleményüket csatolnám az egyszerűsítés jegyében
A NAV honlapján múlt héten új tájékoztató jelent meg az egyes áruk oroszországi újrakiviteli tilalmáról. Még 1 hónap sem telt el az előző tájékoztató megjelenése óta, de a Rendelet 2024.06.25-étől hatályos módosítása miatt a 2024.07.10-ei közleményben foglaltakat kell alkalmazni.
Bár nem nagyon használom az Ügyfélportál hiányzó bevallások funkcióit, mégis örülök, hogy végre a 2458-as is felkerült a megfigyelt bevallások listájára. Ugyanis attól, hogy a rendszer szerint nincs hiányzó bevallásunk, az egyszer sem biztos, hogy ténylegesen így is van! Jelenleg ezeknek a bevallásoknak a hiánya jelenik csak meg: 2353, 2465, 24A60, 2329, 2429EUD, 24251, 2408, 2408INT, 2458, 2443TAO, 2471, 24KTBEV, 23KTA, 24KATA, 24KIVA, 2449, 2341, 2365, 23A60, 2329EUD, 23251, 2308, 2308INT, 2358, 2343TAO, 2371, 23KTBEV, 23KATA, 23KIVA, 2349.
És még így is nálam előfordult, hogy 2023(!).10.20-ai 23KTBEV bevallás elmaradt (újonnan kötelezett ügyfél nullás bevallása), mégis 2024(!).06.21-én 8 hónappal később hiányolták először a bevallást… egész addig nem volt hiányzó bevallása, és a KOMA-ban is benne volt… szóval számomra nem ez a legmegbízhatóbb funkció…ráadásul 12-e és 20-a után sokszor napokig az ÜPO hiányzó bevallásként mutatja a folyószámlára már felkönyvelt bevallásokat, szóval a szinkron sem tökéletes még
Jó lenne ha a nyár a mi szakmánkban is uborkaszezon lenne. Sajnos azonban ez nincs így, az elmúlt hetekben is szép csendben több jogszabály is változott. Ezek érinthetnek bennünket magánszemélyként, mint pl. a földhivatali díjak emelkedése vagy a jótállási szabályok, de a vállalkozások is érintettek a huladékkal kapcsolatos szabályok, vagy a cégbejegyzési nyomtatványok változása miatt. Emellett könyvelőként különösen fontos a 2024.07.08-án megjelent 74-es számú Magyar Közlöny áttanulmányozása.
- 181/2024. (VII. 8.) Korm. rendelet alapján az ART bírságai 2024.08.01-től duplázódnak a következő esetekben:
- Az általánosan kiszabható bírság mértéke magánszemély esetén 200 eFt-ról 400 eFt-ra emelkedik, nem természetes személy esetén 500 eFt-ról 1 millió Ft-ra.
- Be nem jelentett foglalkoztatott esetén a kötelező bírság 1 millió Ft-ról 2 millió Ft-ra emelkedik
- Számla-, nyugtakibocsátási kötelezettség, valamint iratmegőrzési kötelezettség szabályainak megsértése esetén kiszabható bírság összege 1 millió Ft helyett 2 millió Ft-ig terjedhet.
- 182/2024. (VII. 8.) Korm. rendelet a munkaerőpiacra lépők utáni szociális hozzájárulási adóból érvényesíthető kedvezményt érinti.
- A maximum 92 nap biztosítottsági feltételt 365 napon belül kell vizsgálni a korábbi 275 nap helyett. Ez a kedvezményre jogosultság meghatározásánál szigorúbb feltételt jelent.
- Emellett a kedvezményes foglalkoztatás időszaka is a felére csökken: a minimálbér összegéig korábban 2 évig érvényesíthető összeg 1 évre rövidül, a minimálbér 50%-áig igénybevehető kedvezményes időtartam 1 évről 6 hónapra csökken.
- Amennyiben hónap közben jön létre a jogviszony, a részkedvezmény azon egész hónap tekintetében
is megilleti a kifizetőt, amelyben a kedvezményezett foglalkoztatás első éve, illetve 18-ik hónapja véget ér. - A már folyamatban lévő kedvezmények időtartamát ez nem érinti, mivel csak a 2024. augusztus 1-től létrejövő munkaviszony esetén kell alkalmazni.
- A 183/2024. (VII. 8.) Korm. rendelet az extraprofit adóról szóló kormányrendeletet módosította. Erről nem írok részletesen, hiszen csak a „szokásos” van benne: különféle díjak / adók emelkednek, amelyet az érintettek nem háríthatnak tovább… természetesen nem fogják, ahogy eddig sem tették…
- Mind magánszemélyként, mind céges autót vezetőként is érdemes odafigyelni a közlekedési szabályok betartására, mivel a közlekedési bírságok is emelkednek augusztus 1-től.
Levezetésképpen ma még megtehető a NAK kötelező tagság elkerüléséhez a tevékenységek törlése. Az ehhez kapcsolódó feltételrendszerről múlt héten írtam. Aki részletesebben szeretne erről olvasni és MINKE tag, a cikkemet itt tudja elolvasni: https://www.minositettkonyvelok.hu/kotelezo-nemzeti-agrargazdasagi-kamarai-tagsag-2024-tol-07-15-ig-meg-nem-keso-lepni/
A múlt héttel megkezdődött a második negyedév zárása is. Nálunk az ügyfelek kicsit fejest ugrottak a nyárba , bizony sokkal többet kellett őket noszogatni és az anyagok leadására figyelmeztetni. Szerencsére mára néhány kivételtől eltekintve mindenkitől megérkeztek az anyagok, így mi is tudunk haladni.
Ami ránk is fér, hiszen 12-én pénteken nem csak a szokásos havi járulékbevallások várnak ránk, hanem:
- az átalányadózó egyéni vállalkozók negyedéves járulékbevallása
- ezen kívül az SZJA előlegük kiszámítása is, valamint
- a VSZJA-sok negyedéves SZJA előlegéről se feledkezzünk meg.
Bár már másfél éve negyedéves az átalányadózó egyéni vállalkozók járulékbevallása, a hangoztatott egyszerűsítést még mindig nem érzékelem benne. Ahogy múlik az idő, egyre több olyan különleges helyzettel találom szembe magam, ami miatt minden, csak nem „egyszerű” ezen bevallások helyes elkészítése.
Vannak rendszeresen visszatérő kérdések, amelyekre már álmunkból felkeltve is tudjuk a választ, ha ügyfél vagy egy tapasztalatlanabb kolléga kérdezi. Pl.:
- az adómentes keretet NEM kell arányosítani év közbeni kezdéskor
- szüneteléskor NINCS soron kívüli bevallás 30 napon belül
Viszont a szünetelés vagy a fő- és mellékfoglalkozású jogviszony közötti váltás negyedév közben még mindig sok fejtörést tud okozni… ahhoz, hogy ezeket a bérprogram jól kezelje, nagyon fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy mit és hogyan kell beparaméterezni, de kézzel is le tudjuk ellenőrizni az adatokat. Így ha egy kolléga segítséget kér egy adott helyzetre vonatkozóan, az nem segítség, ha annyit válaszolunk, hogy írd be a bérprogramba, és majd kiszámolja Tipikusan a következő helyzeteknél fontos a kapott adatok ellenőrzése:
- Tört havi szünetelés esetén teljes hónapra történt a járulékok számfejtése?
- Ha nem, akkor azért, mert volt egyéb olyan körülmény, ami mentesített a kötelező minimum fizetése alól? Pl. 36 órát elérő munkaviszony, a szünetelésen kívüli időszakban táppénz, GYED, stb…
- Tört havi szünetelés okán jól történt a göngyölített jövedelem és a minimum járulék közötti választás a járulékfizetés szempontjából?
- Ha volt szünetelés alatt befolyt összeg, azt a bevételt elszámoltuk a szünetelést megelőző napra?
- Aki SZJA mentes, de jár családi járulékkedvezmény, az csak a jövedelemre lett figyelembe véve?
És a felsorolás természetesen nem teljeskörű… csak mert egyszerű
A NAV honlapján múlt héten (07.05) megjelent a 10-es információs füzet frissítése, az ingatlanok bérbeadásának és egyéb hasznosításának magyarázatáról. Mindig morgok magamban, hogy miért nem lehet a változást kiemelni ilyenkor… ha jól látom a frissítés oka az, hogy a magánszálláshely fogalma megváltozott 2024.06.26-tól: a 2005. évi CLXIV Kertv. 2§ 39. pontja kiegészült az ” emberi tartózkodásra alkalmas gazdasági épület”-tel.
Az pedig sajnos szinte már megszokott, hogy bevallási időszakban (07.04-én) módosult a 2458-as bevallás. Ezért célszerű ellenőrizni, hogy a 6.0-ás verzióra való frissítés megtörtént-e, ami technikai jellegű változást tartalmaz a szüneteléssel kapcsolatosan.
Múlt héten ígértem, hogy írok még egy emlékeztetőt: 07.15-éig megtehető a NAK kötelező tagság elkerüléséhez a tevékenységek törlése. Az ehhez kapcsolódó feltételrendszert a NAK Alapszabálya tartalmazza:
- az, aki 2023. december 31-én még nem volt tagja az Agrárkamarának ÉS
- a jogszabály módosítás következtében vált taggá 2024.január 1-től ÉS
- 2024. július 15-ig az összes agrárgazdasági tevékenységet törli ÉS
- 2024. december 31-ig semmilyen jogviszony alapján nem válik ismételten agrárkamarai taggá
az mentesül a 2024. évi tagdíj megfizetése alól. Aki részletesebben szeretne erről olvasni és MINKE tag, a cikkemet itt tudja elolvasni: https://www.minositettkonyvelok.hu/kotelezo-nemzeti-agrargazdasagi-kamarai-tagsag-2024-tol-07-15-ig-meg-nem-keso-lepni/
2024.07.01-től az apasági szabadság első 5 napjára járó távolléti díj és közteher megtérítését már csak a magyarorszag.hu-n keresztül lehet intézni. 2024.02 negyedévben pont volt ilyenem, morogtam mert június közepén még nem találtam mást, csak a kézi wordben történő kitöltést. Kár volt annyira sietni
Közben érkeznek az ügyfelektől a Nyári diákmunka 2024 támogatás elkészítésére vonatkozó igények is. Jó ha tudjátok, hogy a program célcsoportjába NEM tartozik bele az a fiatal, aki hatályos szakképzési munkaszerződéssel rendelkezik! Ráadásul nálunk ez úgy derült ki, hogy megigényeltük a támogatást. Már megkaptuk a hatósági szerződést is (!), amikor jött az EMAIL, hogy nyilatkoztassuk le a diákot, hogy van-e szakképzési munkaszerződése, mert akkor mégsem támogatható… szerencsére gimnazista volt, de az egész támogatás igénylési procedúrát végig vittük, és majdnem feleslegesen…
Ha pedig valakinek alacsony a vérnyomása, ízlelgesse a következőt: Komplex Jogviszony-Nyilvántartás. Néhány szó erről: https://ado.hu/ado/jon-a-komplex-jogviszony-nyilvantartas/
Remélem volt időd végigolvasni ezt a mai – kicsit hosszúra sikerült – hírlevelet is, és találtál benne hasznos információt, amit magaddal vihetsz erre a hétre. Mindig jól esik, amikor egy válasz emailben reagáltok az olvasottakra, ez fontos visszajelzés nekem, köszönöm
Múlt héten a férjem meglepett egy mini nyaralással hétfőtől szerdáig, nagyon jól esett ez a kis kikapcsolódás. Remélem neked is volt lehetőséged kicsit rápihenni az elkövetkezendő pár hétre, melyben újra a negyedéves bevallásoké a főszerep.
Szeretem amikor a hónap 1-je hétfőre esik, hiszen ilyenkor 10 munkanap van a járulékbevallásig és 15 munkanap az ÁFA-ig. Amennyiben ez ráadásul a negyedévet követő hónapban van így, az különösen szerencsés… arról nem is beszélve, hogy az év legmelegebb hónapjában ki szeretne hétvégén az irodában dolgozni…
Szóval bár a héten konkrét határidőnk nincs, de jövő hét szerdáig esedékes a bérfizetés, és 12-e péntekig a járulékok bevallása is. Negyedév lévén pedig nem feledkezhetünk meg az átalányadózókról és természetesen a VSZJA alá tartozók negyedéves előlegéről sem.
Mi az átalányadózó egyéni vállalkozókat is könyveljük havonta, ahol igény van rá kalkulálunk havi fizetendő összeget is. A negyedéves bevalláshoz azonban a bevételi adatok csak a mai nappal tudnak leghamarabb véglegessé válni, hiszen nem a kiállított számlák, hanem a ténylegesen befolyt bevételek után adóznak (mivel minden egyéni vállalkozó pénzforgalmi szemléletű)! Így bár előre dolgozni tudunk, de végleges bevallást csinálni sajnos csak a mai naptól lehet.
Ha már bérrel foglalkozok, akkor a KIVA-s ügyfeleim esetében a ’08-as bevallással egyidejűleg a KIVA bevallást is el szoktam készíteni. Igaz, hogy negyedéves a bevallás (és a határidő 07.22 lesz), de nekem minden ügyfelem havonta fizeti a bérek után számolt előleget. Így a folyószámlát is hozzá kell néznem a bevalláshoz a kerekítési és a 05.31-ei különbözet miatt. Ugyanis akinek az éves bevallásban csak pár ezer Ft az előírás 05.31-én, azokkal csak 07.20-ával rendezzük a különbözetet, hiszen a havi KIVA fizetés miatt 05.31-én túlfizetésben volt az adónem.
Így a mai nap biztos mindenkinek lementek egy adófolyószámlát a számítógépre is, hogy se az internetszolgáltatóknak, se a KAÜ-nek ne legyek kiszolgáltatva, amikor éppen ezekre lenne szükségem
A NAV honlapján múlt héten:
- Megjelent a Brent napi adataiból meghatározott átlagár 2016.04 negyedévtől – 2024.03 negyedévig
- Közzétették a 2024. júliusra vonatkozó üzemanyagárakat
- Rövid útmutatóban megírták, hogyan kell eljárni a DRS-rendelettel érintett jövedéki termékek forgalomba hozatala során.
- A már forgalomba hozott jövedéki termékekkel nincs teendő.
- A június 30-ig forgalomba nem hozott, de felzárjegyezett és GTIN számmal ellátott alkoholtermék új GTIN-azonosítószámát a zárjegyfelhasználónak be kell jelentenie a NAV-nál a NAV_J07-es nyomtatványon a forgalombahozatal előtt.
- Ha az új GTIN-számot bejelentik, akkor ezzel a jövedéki előírásoknak eleget tesznek a NAV-nál. Nem kell a terméket sem újrazárjegyezni, sem a NAV_J08-as nyomtatványt – a korábbi zárjegy felhelyezéséről – módosítani.
- Tájékoztató jelent meg arról, hogy a harmadik országból Magyarországra települő magánszemélyek milyen feltételekkel kérhetik a NAV-nál személyes vagyontárgyaik vám- és adómentes szabad forgalomba bocsátását.
- Frissült a 2023-ra érvényes civil kedvezményezettek listája is.
A KSH honlapján a közlemények között megjelent, hogy az adatszolgáltatási hajlandóság növelése érdekében szigorúbban fognak fellépni. Ezért néhány adatszolgáltatást rendszeresen nem teljesÍtő nagyvállalattal szemben közigazgatási bírság kiszabását kezdeményezett a KSH, sőt már bírság kiszabása is megtörtént egy külföldi nagyvállalkozás esetén. Szóval érdemes felülvizsgálni a KSH adatszolgáltatási határidőket is, bár tudom, hogy ez a leginkább „nem szeretem” kategória és ezért hajlamosak vagyunk nagyvonalúan kezelni.
Aki még nem foglalkozott vele, egy 07.15-ei határidő is lassan a körmünkre ég: ez pedig a NAK kötelező tagság elkerüléséhez a tevékenységek törlése. Erről még a héten írok egy rövid posztot az oldalamra, és a jövő heti hírlevelembe is írok még egy utolsó emlékeztetőt
+ 1 személyes örömhír: az Országos Bérügyviteli Bajnokságon a 2-ik forduló után a 10-ik helyen állok. Igaz, hogy az első forduló utáni 6-ik helyhez képest rosszabb, de a feladatok is egyre nehezebbek fordulóról fordulóra. Ez a mostani a számomra kifejezetten nehéznek ítélt bérpótlékokkal és szabályaikkal volt tele, így nagyon örültem, hogy a 100-ból 93 pontot sikerült elérnem.
Talán ezzel a kis lelkesítő eredménnyel könnyebben fog indulni a negyedév is, mivel a versenyben is nyári szünet kezdődik
Nálam minden évben június 20-a után van az első igazi fellélegzés a könyvelői munka frontján. Idén a férjem meglepett egy mini nyaralással, így most szerdáig a kikapcsolódásé lesz a főszerep
A héten nem vár ránk semmilyen határidő, ez is ritkán mondható el.
Múlt héten a kötelezően visszaváltási díjjal érintett termékek DRS díjával kapcsolatosan láttam, hogy továbbra is sok a kérdés, mind az áthárítással, pénztárgépben történő rögzítéssel, mind a számviteli elszámolással kapcsolatban. Így igyekszem majd összefoglalni az ezzel kapcsolatos információkat. Ha van még tisztázatlan kérdésed, írd meg, és próbálok rá választ keresni.
A NAV honlapján múlt héten:
- tájékoztatást kaptunk a jövedéki engedélyes kereskedő nyilvántartás vezetésével kapcsolatos elvárásokról (elektronikus és folyamatos)
- Az Oroszországgal szembeni szankciós intézkedések alapján egyes kiviteli tilalom alá eső termékek harmadik országba kivitelekor az exportőröknek szerződésben (abban elhelyezett záradékban) meg kell tiltaniuk az Oroszországba irányuló újrakivitelt. Erre vonatkozó példákat, eljárásmódot találunk a tájékoztatóban.
- 2024. június 19-től ismét csökkent a jegybanki alapkamat mértéke, mely jelenleg 7,00 %.
Múlt héten számtalan bértámogatási kérelmet nyújtottunk be az irodánkban. Úgy néz ki, hogy új eljárás rend van a hivatalnál. Eddig elég volt érdeklődni, hogy a leendő munkavállaló támogatható-e az egyéb feltételek megléte esetén, majd önállóan benyújtható volt a támogatási kérelem. Jelenleg érdeklődés esetén:
- már előzetesen meg kell adni a létszámbővítésre vonatkozó adatot (3 vagy 12 havi),
- majd emailen kapjuk meg a kérelemcsomagot és a benyújtásra vonatkozó tájékoztatót.
- Ezt követően emailben előzetes átnézésre be kell küldeni
- majd egy konkrét napon kell benyújtani e-Papíron a végleges kérelmet.
Még májusban volt olyan esetünk, amikor érdeklődés után, nem kaptunk kérelemcsomagot, így önállóan mindent elkészítettünk és beadtunk. Telefonon kérték, hogy vonjuk vissza a kérelmet, és a fent leírtak szerint vigyük végig a folyamatot (pedig minden rendben volt…)
+ 1 infó, ami nem könyvelői feladat, de jó ha tudjátok: 2024. július 1-től a MÁK automatikusan, hivatalból állapítja meg a GYES-t annak, aki a GYED-et kapta.
Mai hírlevelemet ilyen rövidre fogtam, amennyiben tehetitek használjátok ki ezt a hetet ti is arra, hogy kicsit kikapcsolódjatok és feltöltődjetek. Hiszen jövő héten indul újra a hajrá, a negyedéves bevallások miatt.
Újra egy 20-ai határidővel rendelkező héthez érkeztünk. Amikor ezen túl leszünk, tapasztalataim szerint elérkezik az első igazi fellélegzés a könyvelői munka frontján is. Bár vészesen közeledik a negyedév vége, mégis 06.20 után szoktam én is kicsit lazábbra venni a munkát.
A héten csütörtökre esik 20-a, a szokásos bevallásaink a következők:
- havi ÁFA bevallás
- ahol volt közösségi ügylet, a kapcsolódó összesítő nyilatkozat
- turizmusfejlesztési hozzájárulás
- és természetesen a kapcsolódó befizetések teljesítése
- valamint a havi társaságiadó-előleg befizetési határideje is 20-a.
Mostanában talán kevesebb szó esett róla, pedig 2024.07.01-től a kötelező visszaváltási díj is szorosan az életünk részévé válik. Múlt héten egy büfében már szorgalmasan nézegette az eladó, hogy amit átadott nekünk üdítőt, az még a „régi” készletéből van-e, vagy már fel kell rá számítani az 50 Ft-os DRS-díjat. Ennek kapcsán érdemes végig gondolni a következőket:
- Van-e olyan érintett ügyfelünk, aki ezzel még nem foglalkozott?
- Hívjuk fel a figyelmüket kiemelten arra, hogy a visszaváltási díj 50 Ft-os összegét elkülönítetten kell szerepeltetni nem csak a számlán, de a pénztárgépbe beütött nyugtás bevétel esetén is!
- Pénztárgép esetén ezt az ÁFA tv hatályán kívüli tételt az „E” gyűjtőn kell szerepeltetni.
Ez a gyakorlatban így néz ki: veszünk majd egy üveg ásványvizet, ami 200 Ft-ba fog kerülni, ebből 50 Ft a kötelező visszaváltási díj. Ezt majd 2 tételben kell beütni a pénztárgépbe: 150 Ft-ot a 27%-os gyűjtőre, és 50 Ft-ot áfa hatályán kívüli tételként kell szerepeltetni (E gyűjtő).
És azt gondolom egyre gyakoribbak lesznek a következő telefonok:
- az egészet 27%-ra ütöttem, mit csináljak?
- nem 50 Ft-ot ütöttem ÁFA hatályán kívülire…
- egyáltalán nem lett beütve az 50 Ft, akkor ezt most „bebuktam”?
- melyik is az a gomb…?
A NAV honlapján múlt héten:
- Frissült az alkalmazottakat bejelentés nélkül foglalkoztatók adatbázisa
- Szintén frissült a bejelentkezési kötelezettségüket elmulasztó adózók listája
- Készült egy tájékoztató „Egyéni vállalkozás lépésről lépésre” címmel. Egy sorvezetőnek jó, de egy laikus nem tudom elboldogulna-e ez alapján…
Múlt héten megkérdeztelek benneteket a FB oldalamon, hogy lenne-e igény egy FB csoportra, és ha igen, milyen elvek mentén? Egy kisebb létszámú, de összetartó és segítő közösség létrehozása lenne a célom vele. Sok értékes és hasznos hozzászólás volt, és továbbra is várom tőletek az építő jellegű észrevételeket
Az eddigiek alapján a következőekre lenne igény:
- egy olyan közösségre, ahol egymást mentoráljuk, hiszen senki sem érthet mindenhez
- ez akár kerekasztal beszélgetéssel kibővítve
- zárt, szakmai csoport legyen
- amit szinte mindenki szeretne: ne legyen cinizmus, egymás kinevetése
- tapasztalatlanok is merjenek kérdezni.
Ehhez viszont az is kell, hogy aki kérdez:
- az nézzen utána a feltett kérdésének, ne a csoporttól várja a már 20x átbeszélt dologra az azonnali választ
- használjuk a #hashtag jelet, hogy megkönnyítsük a keresést
- senki ne privátban kérjen segítséget, hiszen abból a csoport tagjai nem tanulnak
- komplett adótanácsadás senkitől sem várható el, tehát pontosan megfogalmazott kérdésekre van szükség.
Felmerült az is, hogy elég lenne, ha csak az én oldalam maradna, viszont ott csak én tudok posztolni.Utána 1-1 poszthoz már ti is hozzá tudtok szólni. Próbaképpen ezért a héten néhány alkalommal fel fogok dobni egy témát / kérdést, és ezek mentén lehet eszmét cserélni. A továbbiakat pedig ezen tapasztalatok alapján alakíthatjuk közösen
Bár véget ért a május, és lassan június közepe lesz, az idén nem éreztem a májusi zárást követő megkönnyebbülést… Gondolom nem vagyok egyedül azzal, hogy összegyűlt pár feladat, ami a „ráérős” kategóriába esik és az elmúlt héten igyekeztem megoldani őket. Ráadásul múlt hét hétfőn már várt bennünket a bérszámfejtés is.
A héten pedig már esedékesek a következők:
- a bérfizetési határidő (10-e) mára esik,
- máig várhatjuk a NAV-tól a májusi belépő munkavállalók után érvényesíthető szocho kedvezményről az igazolásokat (nálunk már 06.07-én elkezdtek érkezni)
- a járulékok bevallása a szokásos 12-e (szerda)
A 08-asok esetében azok, akik civil szervezetet is könyvelnek ne felejtsék el: amennyiben a 2023-as évre vonatkozóan reprezentációs keret túllépés történt, annak adóit és járulékait a májusi 2408-asban kell szerepeltetni (és 06.12-ig megfizetni azokat).
A NAV honlapját is érdemes átnézni, a múlt heti tájékoztatók a következőkről szólnak:
- Aki érintett, érdemes átnézni a Belarusz Köztársaság és Magyarország közötti kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény részleges felfüggesztésének hatásait. Ez 2024.06.01-2026.12.31-ig az osztalékjövedelem, a kamat és egyéb tőkejövedelmek adóztatását érinti.
- Mindig hasznos az általunk ismert és alkalmazott szabályok átismétlése. A családi kedvezmény speciálisabb eseteire (pl. saját jogon jogosult, rokkantsági járadékban részesülő, tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos személyek esetére) vonatkozó szabályok kerültek összefoglalásra az ellenőrzések tapasztalatai alapján.
- Továbbra is fő hangsúlyt kap az eÁFA fejlesztése, elérhetővé vált az önellenőrzés benyújtásához készített fejlesztői dokumentáció. Az ígéretek szerint 2024.07.01-től már önellenőrzésre is lesz lehetőség az eÁFA rendszerben.
+1 személyes: Nem szoktam (nem szeretek) dicsekedni, de ez most büszkeséggel tölt el: az idei Országos Bérügyviteli Bajnokság első fordulóján a 100 pontból 99-et értem el Biztos lesz ez még rosszabb, de az eredményről kapott emailes értesítő a múlt héten feldobta a napom
Végre volt időm egy kicsit írni is, kedden fog megjelenni egy cikkem amit a MINKE tagok olvashatnak. Ígérem a saját honlapomon is jelentkezem újabb írással hamarosan.
Véget ért a május, és így a könyvelőknek is a 2023-as év Ami pedig nem rajtunk múlott, az már „mindegy” mikor lesz kész… azonban ez nem jelenti azt, hogy „lógathatjuk a lábunkat”, hiszen ma már 3-a van, így a bérszámfejtési feladatokkal is haladni kell.
Bár a héten határidős feladatunk nincs, mivel a bérfizetési határidő (10-e) jövő hét hétfőre esik, és a járulékok bevallása szintén jövő hét, de ezek el(ő)készítése ennek a hétnek a feladata lesz.
Ráadásul gondolom nem vagyok vele egyedül, de rengeteg dolog került az e heti teendőim listájára, amelyek nem voltak égetőek az elmúlt néhány hétben, de azért intézni kellene őket.
Ugyanakkor a NAV sem hagy bennünket feladat nélkül. Múlt hét csütörtök óta érkeznek az adóhatósági iratok (melyektől a mai napig gyorsabb lesz a szívverésem…), amely „belül” adattisztítás tárgyat kapott. Az eÁFA rendszer bevezetésére hivatkozva küldik meg azoknak a számláknak az adatait, amivel valamilyen probléma van (szerintük). Eddig csak 2 ügyfelem kapott, az egyiknél a magyar vevő partner közösségi adószáma szerepelt HU kezdettel az adószámnál, a másiknál még nem tudjuk, hogy mi a probléma… igazából azt sem tudni, hogy mi a teendő? E-papírt írni, ha szerintünk minden rendben? Ha tényleg hibás az adatszolgáltatás, akkor természetesen javítjuk… ez egy olyan feladat szintén, amivel csak az időnk telik, a hasznos munka helyett… viszont úgy látszik, hogy elszántan halad a NAV ezen az úton, FB oldalukon pl. láttam, hogy „adatbányászokat” keresnek. Ízlelgessük kicsit ezt is…
E heti levelemet most ilyen rövidre fogom, mindenkinek jó munkát és némi kikapcsolódást kívánok!
Végre elérkeztünk a májusi hónap utolsó hetéhez: pénteken véget ér számunkra is a 2023-as év Ami pedig nem rajtunk múlik, az már „mindegy” mikor lesz kész… Így a mai hírlevelem ígérem rövid lesz
Nézzük milyen határidős feladataink vannak 05.31-ig:
- Nem eltérő üzleti év esetén beszámoló közzétételi kötelezettsége van a cégeknek és a civil szervezeteknek is.
- Ehhez kapcsolódó bevallások határideje is 05.31 lesz. A leggyakoribbak: 2329 (vagy 2371 ha TAO-ról KIVA-ra térnek át), 23HIPAK, 23KIVA, civileknek TAONY, 22KOZ, érintetteknek NÉBIH, 23KISKER is.
- Ne felejtsük el megvizsgálni, hogy ha innovációs járulék tekintetében kötelezettekké váltunk, akkor a 2449-et is be kell adni 05.31-ig!
- Ne feledkezzünk el az adókülönbözetek befizetéséről sem.
- Iparűzési adóban pedig arról sem, hogy a „sávos” adóhoz alap esetben bár nem kapcsolódik bevallás (nincs sávváltás, székhelyváltás, stb…), de az éves adó fizetési határideje szintén 05.31.
- + 1: az utólagos részesedésbejelentés határideje is ez a nap!
Nagyon fontos, hogy aki iparűzési adóban kedvezményt szeretne érvényesíteni (pl. KIVA alap 120 %-ában megállapítani az adóalapot), azt csak a határidőben beküldött bevallásban teheti meg! Tehát ha a beszámoló beadása bármilyen ok miatt nem is történik meg, a 23HIPAK menjen be legkésőbb pénteken. Ha nem is helyes adatokkal, önellenőrzésre lesz lehetőség később is.
Múlt héten a NAV a következőkről tájékoztatott bennünket:
- 2024.05.22-től ismét csökkent a jegybanki alapkamat mértéke, mely így jelenleg 7,25 %
- Az utólagosan részesedésbejelentéssel kapcsolatos GYIK került fel a honlapra.
- Frissült az alkalmazottakat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája
- Közzétételre kerültek a júniusra alkalmazható üzemanyagárak.
Most pedig én is belevetem magam a munkába, mert már csak „egyet alszunk” és május 31. lesz .
A szokásos 20-ai bevallások mellett ma van az SZJA bevallási határidő is, amely a május 20-ára eső pünkösd hétfő miatt 05.21-ére tolódott. Én senkinek a bevallását nem hagytam a mai napra, hiszen a tavalyi év tapasztalata alapján, „terheléses támadástól” tartva nem garantálható, hogy ma sikerülne leadni azokat
Ma már csak a listámon végzek egy gyors ellenőrzést, hogy mindenki bevallását tuti beadtam, és a nyugták is megérkeztek. Lehet kicsit kényszeres, de azok bevallását, akik átalányadózást választottak 2024-től ilyenkor még egyszer utoljára ellenőrzöm, hogy az a bizonyos X be lett jelölve, hiszen a mai egy jogvesztő határidő. A már korábban beadott bevallás helyesbítésével ma még választható az átalányadózás 2024-re, ha ez lemaradt volna.
Ne feledjétek: aki 2023-ban átalányadózó volt ÉS 2024-ben is az szeretne maradni, annak ezzel kapcsolatban NEM kell jelölni az SZJA bevallásban semmit sem. Tehát nem kell x-elni, hogy 2024-re az átalányadózást választom.
Visszatérve e heti teendőinkhez 05.21-én határidősek az SZJA bevallás mellett a szokásos 20-ai bevallásaink is, ne felejtsétek el ezeket is beküldeni
- havi ÁFA bevallás
- ahol van közösségi ügylet, ott a kapcsolódó 24A60-as
- turizmusfejlesztési hozzájárulás
- érintettek esetében 01-es vagy NETA bevallás is.
És végre elérkeztünk a májusi hónap utolsó harmadához: 10 nap múlva véget ér számunkra is a 2023-as év, mely szintén nem kevés határidős feladatot tartogat.
- Nem eltérő üzleti év esetén beszámoló közzétételi kötelezettsége van a cégeknek és a civil szervezeteknek is.
- Ehhez kapcsolódó bevallások határideje is 05.31 lesz. A leggyakoribbak: 2329 (vagy 2371 ha TAO-ról KIVA-ra térnek át), 23HIPAK, 23KIVA, civileknek TAONY, 22KOZ, érintetteknek NÉBIH, 23KISKER is.
- Ne felejtsük el megvizsgálni, hogy ha innovációs járulék tekintetében kötelezettekké váltunk, akkor a 2449-et is be kell adni 05.31-ig!
A fentieket, ahogy elkészülök 1-1 beszámolóval, foyamatosan be is szoktam adni. Így az egyéni vállalkozók IPA bevallásai is már beküldésre kerültek, kivéve néhányat, ahol még gondolkodnak azon, hogy az egyszerűsített / sávos adómegállapítást szeretnék-e választani, mert bevételük alapján pont azon a határon vannak, hogy nehéz eldönteni melyik éri meg jobban. Ilyen esetben én preferálom a „sávos” IPA választását.
Mindig egy korábbi ügyfelem példáját hozom fel a dilemmázóknak: kezdő KATA-sként nem számított sok bevételre, ezért nem akarta bevállalni a „fix 50.000 Ft” fizetési kötelezettséget. Annyira jó éve lett, hogy végül 180.000 Ft lett a fizetendő IPA-ja… azt szoktam mondani, hogy inkább fizessen valaki kiszámíthatóan 10.000 Ft-tal többet, mint hogy esetleg elveszítsen 190.000 Ft-ot. Persze aki egyértelműen messze alatta marad a 2,5M Ft bevételnek (pl. másodállásban tevékenykedik), annál ez a kérdés nem kérdés
Múlt héten a NAV a következőkről tájékoztatott bennünket:
- Miután 05.09-én közzétettek egy 29 oldalas anyagot a transzferár-adatszolgáltatáshoz, újabb 2 tájékoztató jelent meg a transzferár-ellenőrzésekkel kapcsolatosan. Úgy tűnik, ez igen hangsúlyos a részükről.
- Emellett a végzős diákoknak szóló adózási útmutatóval is jelentkeztek.
Én is vártam egy tájékoztatót tőlük, ami végre múlt héten megérkezett. Biztos sok kérdést tesznek fel nekik, vagy számukra sem volt egyértelmű a helyzet kezelése, mivel bőven több, mint 30 napra válaszoltak.
A kérdésem a következő volt:
- 40 órás munkaviszony melletti EV szünetelni kezd 04.05-én.
- 04.15-én megszűnik a munkaviszonya, így a szünetelés alatt válik főfoglalkozású EV-vé.
- Milyen járulékfizetés merül fel áprilisra vonatkozóan a fenti esetben?
A válasz pedig:
- 04.16-tól 04.30-ig meg kell fizetnie maga után a minimálbér időarányos részét (harmincadolási szabály), mivel a tárgyhó egészében nem szünetelt. A 04.01-04.15-ei időszakra pedig azért nem kell fizetni, mert a munkaviszonya alapján mentesül.
- Egészségügyi szolgáltatási járulékot pedig nem kell fizetnie, mert ebben az esetben él a 45 napos jogosultsági szabály a korábbi munkaviszonyára tekintettel.
Sajnos abban az esetben is ez a helyzet, ha egyéb mentesítő körülmények állnak fenn a törthavi szünetelést megelőző napokra (pl GYED, táppénz). A 2023. évi szabályok alapján a fenti esetben nem kellett volna járulékot fizetni…
Most pedig én is belevetem magam a munkába, mert hosszú lesz még ez a 10 nap, ami május 31-ig vissza van.
Már csak 1 hét maradt vissza az SZJA bevallási határidőből, amely a május 20-ára eső pünkösd hétfő miatt 05.21-ére tolódik.
Közben ma (05.13) még esedékesek a bérhez kapcsolódó bevallások is:
- 2458-as a NEM átalányadózást választók esetében, és a
- 2408-as bevallás
Bár múlt héten írtam, de itt az utolsó heti hajrában talán nem haszontalan megismételni néhány dolgot az SZJA bevallás és átalányadózás választásával kapcsolatban.
- Aki 2023-ban átalányadózó volt ÉS 2024-ben is az szeretne maradni, annak ezzel kapcsolatban NEM kell jelölni az SZJA bevallásban semmit sem. Tehát nem kell x-elni, hogy 2024-re az átalányadózást választom.
- Aki viszont VSZJA-ról tér át átalányadózásra 2024-től, az 2024.05.21-ig beadott SZJA bevallásában kell hogy jelölje az átalányadó választást. A határidő jogvesztő!
- Aki pedig már beadta az SZJA bevallást, de elfelejtette jelölni benne az átalányadó választást, az határidőig (05.21-ig) ezt helyesbítéssel megteheti még (nem önellenőrzés!).
Visszatérve e heti teendőinkhez 05.21-én határidősek az SZJA bevallás mellett a szokásos 20-ai bevallásaink, ezekre is elő kell készülni:
- havi ÁFA bevallás
- ahol van közösségi ügylet, ott a kapcsolódó 24A60-as
- turizmusfejlesztési hozzájárulás
- érintettek esetében 01-es vagy NETA bevallás is.
Civilek esetében elkezdtek érkezni a 22KOZ kitöltéséhez a NAV rendelkezésére álló adatok, amit kontrollként jól tudunk használni.
Múlt héten a NAV is sok tájékoztatóval látott el bennünket:
- Felhívta a figyelmet az egyszerűsített foglalkoztatásban szerzett jövedelem utáni lehetséges adófizetésre (amikor az éves kapott összeg meghaladja az éves mentesített keretösszeget). Ez után az SZJA-t a magánszemélynek kell megfizetnie.
- Útmutatót tettek közzé az SZJA bevallási tervezet elfogadásáról, kiegészítéséről.
- Hibás számlaadat-szolgáltatásra is figyelmeztetnek, és újra egyértelműsítették, hogy egy adózó nem teljesíthet azonos számlasorszámmal több adatszolgáltatást.
- Összeállítottak és közzé tettek egy 29 oldalas tájékoztató anyagot a transzferár-adatszolgáltatáshoz.
A Nemzeti Agrárkamara is újra leveleket küld, hogy kik azok, akik automatikusan taggá váltak 2024.01.01-től a felvett tevékenységeik alapján. És mi a teendő ezzel kapcsolatban?
- 2024.07.15-ig, ha törlésre kerül az összes agrárgazdasági tevékenységi kör, akkor mentesülnek a 2024. évi tagdíj megfizetése alól.
- Az értesítő levél tartalmaz a NAK e-Irodához belépési adatokat, ahol a saját adatok menüpontban, a tevékenységi köröknél megjelenik, hogy melyik alapján került be a tagok közé.
- Szerencsére még van idő, ráérünk ezzel a májusi hajrá után foglalkozni.
Múlt héten csütörtökön tartottam életem első webináriumát, ahol bemutattam, hogyan zárom én a cégeimet. Igyekeztem trükköket, praktikákat is mutatni. Nagyon sok visszajelzést kaptam tőletek az előadással kapcsolatban, rendkívül hálás vagyok érte Sokan kérdeztétek azt is, hogy lesz-e folytatása… én azt gondolom, hogy valamilyen formában igen
Múlt hét pénteken délután 4-5 óra között ment ki a visszanézhető videó linkje hírlevélben, de ide is bemásolom.
https://listamester.hu/lmui/faces/mails/Link.jsp?m=k1v3w4q33taabd2ict&l=kco1j134rjf5gf4v&st=rtm
Most pedig én is belevetem magam a munkába, mert hosszú lesz még ez a 3 hét, ami május 31-ig vissza van.
Már csak 4 hét maradt a májusból, ami nekünk könyvelőknek a „leghajtósabb” hónapunk. Ezért is szoktunk viccelődni azon, hogy már csak 1-2 napot kell aludni 05.31-ig
A hét elején még a bérszámfejtéssel is kell haladnunk, bár jövő hét hétfőn (05.13) lesznek esedékesek a kapcsolódó bevallások:
- 2458-as a NEM átalányadózást választók esetében, és a
- 2408-as bevallás
A negyedéves átalányadózók 2458-as bevallásai körül múlt hónapban úgy éreztem, hogy elég nagy volt káosz. Nekem mindössze 3 olyan vállalkozóm van, aki 2024-től tér át VSZJA-ról átalányadózásra.
- Ebből 1 már a 02.12-ei bevallás előtt is tudta, hogy mit szeretne, így neki nem adtam be havi 2458-ast, csak a negyedévest. Persze kaptam is hibaüzenetet a negyedéves bevallásra, hogy a törzsadat szerint NEM átalányadózó, így vagy adjam be az SZJA bevallását, vagy erősítsem meg e-Papíron, hogy tényleg átalányadózó lesz 2024-től. Az viszont rejtély, hogy a havi bevallások meg nem hiányoztak…
- A másik kettő vállalkozóm februárban azután döntött már, mikor a januári 58-as bevallás benyújtásra került. Az esetükben írtam e-papírt, és kértem törölni a januári bevallást. Erre egyébként semmi reakció nem érkezett 1,5 hónapig, majd a 04.12-én benyújtott, negyedéves átalányadózó jelöléssel küldött 58-as beérkezését követő napon jött az értesítés: törölték a januári 2458-as bevallást a folyószámláról, mert átalányadózást választott (SZJA bevallás még szintén nem volt benyújtva)
Egyébként ennek apropóján eszembe jutott az ÜPO hiányzó bevallások funkciója. Döbbenten láttam, hogy a figyelt bevallások között nem szerepel a 2458-as! Pedig ez egy alap bevallás, remélhetőleg csak az SZJA bevallási határidőig marad így, mivel a tavalyi 2358-as szerepel a figyelt bevallások listáján…
És ha már SZJA bevallás és átalányadózás. 3 dologra hívnám fel ezzel kapcsolatban a figyelmet:
- Aki 2023-ban átalányadózó volt ÉS 2024-ben is az szeretne maradni, annak ezzel kapcsolatban NEM kell jelölni az SZJA bevallásban semmit sem. Tehát nem kell x-elni, hogy 2024-re az átalányadózást választom.
- Aki viszont VSZJA-ról tér át átalányadózásra 2024-től, az 2024.05.21-ig beadott SZJA bevallásában kell hogy jelölje az átalányadó választást. A határidő jogvesztő!
- Aki pedig már beadta az SZJA bevallást, de elfelejtette jelölni benne az átalányadó választást, az határidőig (05.21-ig) ezt helyesbítéssel megteheti még (nem önellenőrzés!).
Talán már nem is érdemes szóba hozni a NAV rendszereinek üzemzavarait, amiből múlt hétre is kijutott bőven… viccesen mondtam is, hogy lehet, hogy az informatikusoknak elege lett az esti és szombati karbantartásból, ezért hirdettek meg előre egy teljes pénteki napra ütemezett karbantartást… végül ezt módosították délutánra, de gondolom ez senkit nem vígasztalt. Viszont érdemes a NAV új bejelentkezési felületét, a NAV Felhasználókezelő elérhetőségét elmenteni: https://uam.nav.gov.hu/ Ezen a címen közvetlenül is be lehet jelentkezni az online rendszerekbe.Ígéretek szerint az Online Számla karbantartása alatt is elérhető lesz ezen keresztül a Számlázó program és az eÁFA (már ha valaki szokta használni…).
Múlt héten írtam, hogy 2024.04.23-tól újra van bértámogatás, jelenleg az Ifjúsági Garancia Plusz program keretében. Nálam már jelentkezett is az első ügyfél, aki élne vele. A nettó létszámnövekedést azonban nem mindegy, hogy milyen időtartamra kell vizsgálni:
- de minimis támogatás esetén a kérelem benyújtását megelőző 3 hónap létszámához képest kell növekedést elérni
- csoportmentességi támogatás esetén viszont az elmúlt 12 hónaphoz képest! Amennyiben a támogatással érintett leendő munkavállaló hátrányos helyzetű a támogatási kiírás szerint, akkor ebbe a kategóriába fog esni.
Ügyfelemnél ez azt jelenti, hogy ha 3 havi létszámot kellene néznünk, akkor élhetne a támogatással, viszont mivel vidéki a leendő munkavállaló és 12 havi létszámot kell nézni, így sajnos nem, kivéve ha saját erőből felvesz 1 főt, és utána még mindig bővülni szeretne. Így én az ilyen kérdések esetén először mindig a létszám feltételt nézem meg, mielőtt elmélyednénk a további ügyintézésben.
Pont egy hete tettem közzé a zárásról szóló cikkemet. Hihetetlen, de ilyen rövid idő alatt, már több mint 2.000-en olvasták Emlékeztetőül itt az elérhetősége: https://egykonyveloelete.hu/ev-vegi-zaras-bemutatasa-konyveloi-oldalrol/
Ezért is úgy döntöttem, hogy a héten megtartom a zárás bemutatóját élőben gyakorlatiasan RLB programban Mivel a legtöbben azt írtátok, hogy hétköznap 17-18 órai kezdet lenne a legalkalmasabb, én a csütörtök 17:30-as kezdetre gondoltam. Meet-en fogom tartani, linket fogok küldeni emailen, és a FB oldalamra is kiteszem majd. Nagyon izgulok, nem vagyok egy rutinos előadó, de remélem hasznos lesz mindenkinek!
A héten megkezdődik a május, a maga határidőkben dúskáló mindennapjaival. Minden évben megfogadom, hogy április végére elkészülök minden beszámolóval és SZJA bevallással, mégsem leszek kész. Ez az idén is így lett, valami mindig közbeszólt, de szerencsére még van 1 hónapunk Ugye ezzel nem vagyok egyedül?
A héten szerencsére nincs semmi komoly határidőnk, ráadásul a május 1-jei munkaszüneti nap hét közepére esik, így nyerünk egy extra napot. Aki akar / szeretne / muszáj, az tud dolgozni, akire pedig ráfér kap egy kis extra pihenőt.
Múlt héten írtam a megbízási jogviszony bejelentésével kapcsolatosan, hogy előremutató hatállyal, vagy jogviszony vége dátum nélkül nem jelenthető be a biztosítási jogviszony keletkezése. Valószínűleg sok megkeresést kaphatott ez miatt a NAV ügyfélszolgálata, ugyanis 04.24-én a 24T1041 frissített kitöltési útmutatójába számtalan példa került be a helyes alkalmazásra vonatkozóan. A 30-ik oldaltól találjátok ezeket, érdemes átnézni őket.
2024. április 24-étől újra csökkent a jegybanki alapkamat mértéke, mely így jelenleg 7,75 %.
Az elmúlt héten a NAV rendszereiben úgy éreztem, mintha állandóan karbantartás és üzemszünet lenne. Az előre meghirdetett időpontnál biztos mindig hamarabb kezdődött, és tovább is tartott. Határozottan rosszabb az elérhetősége és rendelkezésre állása, mint pl. 1 évvel ezelőtt. Így már csak arra lennék kíváncsi, mi lenne ha nem lenne ennyi karbantartás…?
Talán ennek orvoslására jött létre a NAV új bejelentkezési felülete, a NAV Felhasználókezelő. Ígéretek szerint az Online Számla karbantartása alatt is elérhető lesz ezen keresztül a Számlázó program, az eÁFA (és az ÜPO?). Elvileg új másodlagos és technikai felhasználó is itt regisztrálható, aminek módja és a kiosztható jogosultságok köre változatlan (még nem próbáltam ki, hogy működik-e a régi felületen is…)
Múlt héten megszüntették az E-cég betekintő szolgáltatást Évek óta használom, szerintem nagyon hasznos volt egy cég múltjának feltérképezése során. Sajnálattal olvastam, hogy többé nem elérhető. Ezt nagy visszalépésnek érzem ebben a felgyorsult, digitális megoldásokkal teli szakmában.
Jóhír viszont, akik civil szervezetekkel foglalkoznak, hogy végre megjelent a 22KOZ nyomtatvány, így azon szervezetek zárását is kompletten be tudjuk fejezni, akiknek a kiutalt 1%-hoz kapcsolódó elszámolási kötelezettségük van.
Másik jó hír a vállalkozók számára, hogy 2024.04.23-tól újra van bértámogatás, jelenleg az Ifjúsági Garancia Plusz program keretében.
Ha látok valamilyen támogatási lehetőséget, akkor azt meg szoktam osztani az ügyfeleimmel, hálásak szoktak lenni érte (persze ettől nem leszek még pályázatfigyelő ). Röviden a feltételek:
- be nem töltött 30. év (és betöltött 15. év)
- bruttó bér 50%-a, max 250.000 Ft
- fix 4 hónap (vagy hátrányos helyzetű esetén 6 hónap. Érdemes áttekinteni a felsorolást, mivel pl. hátrányos helyzetű a vidéki területen élő is.)
- elmúlt 3 hónaphoz képest létszámnövekedést kell hogy eredményezzen.
A legjobbat pedig a végére hagytam: elkészültem a zárásról szóló cikkemmel Éreztem hogy hosszú lesz (és sok a mondanivalóm) de azért remélem senkit nem fog visszariasztani a több, mint 4.000 szó… az emészthetőség érdekében tartalomjegyzék is található az elején, illetve igyekeztem jól tagolni az írást.
Itt tudjátok elolvasni: https://egykonyveloelete.hu/ev-vegi-zaras-bemutatasa-konyveloi-oldalrol/
Továbbra is tervezem, hogy élőben gyakorlatiasan megmutatom majd (RLB programban) legkésőbb jövő héten. Ezzel kapcsolatosan még megkérdezlek benneteket a FB oldalamon keresztül.
Már nincs 1,5 hónap sem vissza, hogy a könyvelők is végre lezárják és maguk mögött hagyják a 2023-as évet: az SZJA bevallásokra 4 hetünk maradt, a beszámolókra szűk 2 héttel több. Sajnos sokszor nem rajtunk múlik a munka ütemezése, hiszen hiánypótlásokra várunk vagy arra, hogy az elkészült beszámolót elfogadják a cég tulajdonosai.
Addig is ma van a negyedéves bevallások határideje (04.22), nézzük ezek közül a leggyakrabban előfordulókat. A felsorolás nem teljes körű, és így sem rövid…
- havi és negyedéves ÁFA bevallások
- amennyiben kapcsolódik hozzá, akkor az összesítő nyilatkozat (24A60) beadása
- 2401-esen szereplő kötelezettségek bevallása, mint pl. cégautóadó, rehabilitációs hozzájárulás
- negyedéves KIVA előleg bevallása
- környezetvédelmi termékdíj
- mindezek befizetéséről is gondoskodni kell
- és a befizetések során a havi és negyedéves társasági adó előlegekről se feledkezzünk meg.
Múlt héten engem is utolért a megbízási jogviszony bejelentésével kapcsolatos változás. Bár tudtam róla, hogy előremutató hatállyal, vagy jogviszony vége dátum nélkül nem jelenthető be a biztosítási jogviszony keletkezése, mégis bosszankodtam rajta magamban. 2 napos megbízásról volt szó, az összeg alapján egyértelmű volt, hogy biztosítottá válik a megbízott. Leszámfejtettem és elkészítettem a papírjait, viszont a folyamatot nem tudtam teljes egészében végigvinni, hiszen a 24T1041-et csak a 2-ik napon küldhettem be (a kifizetés is a második napon megtörtént). E miatt szerintem nagyobb a hibázási lehetőség is…
Az SZJA bevallások kapcsán ügyfeleimtől mindig kérem, hogy ahol családi kedvezmény igénybevétele történik, ott a pár mindkét tagjának bevallását én készítsem el. Egyrészről, mert néha nem tudja az egyik, hogy mit vett igénybe év közben a másik , másrészt egyéb kedvezmények esetén optimalizálni is lehet a visszajáró adó összegét. Bár ennek a módnak kellene természetesnek lenni, még mindig vannak akik erre rácsodálkoznak.
Ennek kapcsán említeném meg, hogy az 1+1 %-ról történő rendelkezés a szívügyem. Míg a technikai számra tett nyilatkozatot folytatólagosan figyelembe veszi a NAV, addig a civil kedvezményezettek javára továbbra is évről évre nyilatkozni kell. A bevallási tervezet elfogadásával (vagy hogy nem csinálnak semmit, és elfogadottá válik) ezt sajnos sokan elfelejtik, és így „elveszik” a civileknek felajánlható összeg. Ezért ti is buzdítsatok mindenkit arra, hogy ez ne maradjon el
Sajnos a negyedéves bevallási „cunami” közepette nem haladtam úgy a zárásról szóló cikkemmel, ahogy reméltem. Ennek ellenére talán még a héten sem lesz későn, és ez a májusi hajrában szintén mindenkinek hasznos lesz Ha pedig belefér az időmbe és érdeklődés is lesz, akkor élőben is megmutatom majd (RLB programban)
Előrejelzések szerint a héten véget ér az áprilisi nyár, ami eddig kényeztetett bennünket, így talán könnyebb lesz fókuszálni a negyedéves teendőinkre is. Lássuk melyek ezek.
Bár a negyedéves bevallások határideje 04.22-ére esik, mégsem hagyhatjuk azok elkészítését jövő hét hétfőre. A felsorolás nem teljes körű, és így sem rövid…
- havi és negyedéves ÁFA bevallások
- amennyiben kapcsolódik hozzá, akkor az összesítő nyilatkozat (24A60) beadása
- 2401-esen szereplő kötelezettségek bevallása, mint pl. cégautóadó, rehabilitációs hozzájárulás
- negyedéves KIVA előleg bevallása
- környezetvédelmi termékdíj és EPR bevallás (mely nem könyvelői feladat, de lejjebb visszatérek még rá)
- mindezek befizetéséről is gondoskodni kell
- és a befizetések során a havi és negyedéves társasági adó előlegekről se feledkezzünk meg.
KIVA-s ügyfeleim esetében a ’08-as bevallással egyidejűleg a KIVA bevallást már elkészítetem, de a beküldéssel még várok. Ennek praktikus oka, hogy bár negyedéves a bevallás (és a határidő 04.20), de nekem minden ügyfelem havonta fizeti a bérek után számolt előleget. Így azért, hogy a negyedév utolsó hónapjában jól fizessék az összeget, a bevallás is elkészült még 10-e előtt.
A cégautóadónál gyakran felmerül kérdésként, hogy mi a helyzet a gépjárműadó levonhatóságával. A szabály változatlan, tehát a határidőben (04.15-ig) befizetett összeg levonható a cégautóadó összegéből. Ez egyrészről nevezhető adminisztráció csökkentésnek, mivel a második félévben nem kell újra megvizsgálni, hogy a 2-ik féléves adó időben megfizetésre került-e. Másrészről azzal, hogy a gépjárműadó befizetési határidő (04.15) és a cégautóadó bevallási és befizetési határidő (04.20) ennyire közel került egymáshoz, többlet munkát jelent. Nekem is van 2 olyan ügyfelem, akik a kérésem ellenére nem utalták még el a gépjárműadót, így a bevallásukat nem tudtam elkészíteni… de nekik már csak kedden (04.16) fogom újra elővenni azt, és megállapítani illetve megírni a fizetendő adót.
A NAV is kiemelten fontosnak tartotta a gépjárműadó befizetési határidejének módosításáról szóló kommunikációt, a weboldalán és a FB oldalán is többször felhívta rá a figyelmet. Volt is mém gyártás rendesen, melynek fogadtatása elég vegyes.
„Természetesen” múlt héten is sokat akadozott az ügyfélkapu, remélhetőleg ez nem így lesz ezen a héten…
Sajnos csodálatos fejlesztésből is jutott nekünk újra: az Online Beszámoló- és űrlapkitöltő Rendszerben (OBR) a beszámoló sémája új sorokkal bővült a halasztott adóra vonatkozóan. Az erről szóló jogszabály már decemberben el lett fogadva, mégis 3 hónap kellett ahhoz, hogy a beszámoló űrlap is módosításra kerüljön. Ez a változtatás azzal a sajnálatos következménnyel járt, hogy:
- az előző évi adatok beemelése nem történik meg, és
- a korábban elkészített és letöltött, majd most visszatöltött beszámolók esetén a fedőlapon a beszámoló adatok rész, valamint a mérleg és eredménykimutatás nem töltődik be.
Véleményem szerint nem kellett volna túl sokat fejleszteni pluszban ahhoz, hogy a korábbi mezőket megfeleltessék a jelenleginek, ez mégsem sikerült… szerencsére a könyvelőprogramok erre nyújtanak megoldást (remélhetőleg mindegyik), az általam használt RLB már kihozta a fejlesztést hozzá.
És végül pár szó a termékdíj és az EPR kapcsolatáról. Az elmúlt pár napban több posztot is láttam arról, hogy hibás a 24KTBEV bevallás, mert a súly alapján nem számol termékdíjat. Amióta behozták az EPR-rel kapcsolatos szabályokat, azt tapasztalom, hogy sajnos sok könyvelő a 2 „adó” kapcsolatával nincs tisztában. Míg korábban a termékdíj bevallásokat elkészítették, az EPR-rel kapcsolatos ügyintézést egy az egyben elutasították. Ez teljesen helyénvaló is, viszont ebben az esetben ne készítsétek el a termékdíj bevallást sem, hiszen a kettőnek egyrészről szinkronban kell lennie, másrészről így sok esetben a termékdíj bevallás rosszul készül el. Hiszen most sem hibás a 24KTBEV, csak már „tudja” hogy mikor lesz nulla Ft-os a díjtétel…
Különféle tévhitek keringtek az EPR levonhatóságáról is, olvastam olyanról, aki beadta a termékdíjat úgy ahogy eddig, és azt gondolta, majd ennek összegét vonják le majd az EPR-ből…Pedig fordítva működik! Innen kezdve, a nulla díjtételű termékdíj bevallás helyett pluszba fizettették az ügyféllel a termékdíjat, esetleg az ügyfélhez az az információ sem jutott el, hogy létezik az EPR és tennivalója lenne vele. Az én véleményem az, hogy ezt a 2 bevallást „egy kézben” kell tartani, tehát aki az EPR-t csinálja, az adja be a termékdíjat is. Ne féljetek nemet mondani a termékdíj bevallásra, ha nem vagytok tisztában az EPR szabályokkal (legalább minimális szinten). Olyan szerteágazó a szabályozása, hogy ez is ténylegesen egy külön szakma.
Múlt héten írtam már, hogy az elmúlt időszakban több megkeresést is kaptam, hogy vállalok-e mentorálást. Nagyon megtisztelő a részetekről ez a bizalom, köszönöm Egyedi mentorálásra jelenleg nincs kapacitásom, de ha lesz több érdeklődő, akkor szívesen létrehozok egy klub jellegű zárt csoportot. Ezzel kapcsolatosan örömmel veszem, ha írtok nekem arról, hogy milyen formában tartanátok hasznosnak, milyen elakadásaitok vannak, amire megoldást keresnétek. Írjatok nekem az egykonyveloelete@gmail.com címre, vagy közvetlenül erre az emailre is válaszolhattok. Sok hasznos ötletet, igényt írtatok már, köszönöm nektek!
Elkezdtem írni a zárásról egy cikket, remélem hogy jövő hétre elkészülök vele. Órákat lehetne beszélni róla, de inkább egy sorvezető jellegűre gondoltam, hogy nálunk hogyan zajlik a folyamat. Azt gondolom ez a májusi hajrában szintén mindenkinek hasznos lesz Ha pedig belefér az időmbe és érdeklődés is lesz, akkor élőben is megmutatom majd (RLB programban)
Végre beköszöntött az igazi tavasz, így remélem mindenkinek jól telt a hétvége. A feltöltődésre biztos mindenkinek szüksége volt, ha másért nem is, az előttünk álló héten ránk váró teendők miatt biztosan.
A héten pénteken, 04.12-én újabb bevallási határidő vár ránk:
- 2408-as havi járulékbevallás (ezt kiválthatja a határidőben beadott NY nyomtatvány)
- 2458-as bevallás a havi és az átalányadózók negyedéves kötelezettségeiről
- ezekhez kapcsolódó befizetési kötelezettségek
- negyedéves SZJA előleg befizetési határidő
KIVA-s ügyfeleim esetében a ’08-as bevallással egyidejűleg a KIVA bevallást is el szoktam készíteni. Bár negyedéves a bevallás (és a határidő 04.20), de nekem minden ügyfelem havonta fizeti a bérek után számolt előleget. Akik korábban társasági adósok voltak, megszokták a szocho havi összegét (nagyságát), és könnyebb folytatni a kialakult gyakorlatot. Az újonnan induló cégeknek ezért szintén fel szoktam ajánlani, hogy havonta megírom a tárgyhónapra eső összeget, és eddig mindenki a havi fizetést választotta. A leggyakrabban elhangzó indok, hogy könnyebb havonta kifizetni pl. 100 eFt-ot, mint egyösszegben 300-at, mikor ráadásul ott van esetleg még a negyedéves ÁFA összege is.
Azt gondolom, hogy pénzügyeikben a vállalkozók még mindig nem elég tudatosak, a kb 40 átalányadózós ügyfelünk közül mindössze 2 (!) fizeti a negyedév végén a tényleges adó alapján a kötelezettségeit. Ők azok, akik annyira tudatosak, hogy nem „csábítja” el őket a befolyt bevétel, és tudják, hogy abból még mennyi adót kell befizetni (persze nem Ft-ra pontosan, de a nagyságrenddel tökéletesen tisztában vannak).
Mi pedig múlt héten sem maradtunk hasznos infók nélkül a NAV-tól. Megtudhattuk, hogy:
- Március 27. óta a NAV Ügyfélportál „Képviseletek” menüpontjában online bejelenthető és le is zárható az önálló, vagy mással együttes törvényes képviselői jogosultság.
- Készítettek egy útmutatót, hogy a gépjárműadó hogyan fizethető be a mobil applikációjukon keresztül
- A nyári párizsi olimpia okán valószínűleg sok kérdés érkezett a külföldi sporteseményre szóló belépők adómentessége kapcsán, így erről részletes tájékoztatóval találkozhatunk. https://nav.gov.hu/ado/szja/Kulfoldi_sportesemenyre_szolo_belepo_juttatasa
- A Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Iroda pedig elkészítette az új KIT17 és a KIT17MEG elnevezésű specifikus nyomtatványokat.
Múlt héten örömhírt is hoztam: a pénzbeli ellátások (táppénz, CSED, GYED) igénylése esetén, a SZÜF felületén végre megjelent az „Adat XML feltöltése” lehetősége a „További műveletek” menüpontnál. Sajnos azonban szomorúan tapasztaltam, hogy a folyamatos táppénz igénylések esetében erre nincs lehetőség, csak az új igénybejelentéseknél. Ezt jeleztem is Ruszin Zsoltnak (MKOE), aki azt a tájékoztatást kapta, hogy április végére ennek a fejlesztésével is elkészülnek a MÁK-nál.
Az elmúlt időszakban több megkeresést is kaptam, hogy vállalok-e mentorálást. Nagyon megtisztelő a részetekről ez a bizalom, köszönöm Egyedi mentorálásra jelenleg nincs kapacitásom, de ha lesz több érdeklődő, akkor szívesen létrehozok egy klub jellegű zárt csoportot. Ezzel kapcsolatosan örömmel veszem, ha írtok nekem arról, hogy milyen formában tartanátok hasznosnak, milyen elakadásaitok vannak, amire megoldást keresnétek. Írjatok nekem az egykonyveloelete@gmail.com címre, vagy közvetlenül erre az emailre is válaszolhattok.
Áprilisban pedig tervezek még írni a zárásról egy cikket. Órákat lehetne beszélni róla, de inkább egy sorvezető jellegűre gondoltam, hogy nálunk hogyan zajlik a folyamat. Azt gondolom ez a májusi hajrában szintén mindenkinek hasznos lesz
Remélem mindenkinek jól telt a hosszú hétvége, munka nélkül. Ahogy egy Facebook mém felhívta rá a figyelmet, sok minden volt ebben a pár napban: hosszú hétvége, húsvét, óraátállítás és még a bolondok napja is ez mellé még a munkát is bezsúfolni vétek lett volna…épp ezért az én hétfői hírlevelem is kivételesen keddre csúszott át.
Mai nappal pedig fejest ugorhatunk a munkába, hiszen az idei év első negyedévének bevallási szerzonja indul. A bérszámfejtésre már múlt héten is lehetett készülni, de nálunk sokan még most adják le a bérszámfejtéshez az adatokat. Az átalányadózó egyéni vállalkozók negyedéves bevallásához pedig a bevételi adatok csak a mai nappal tudnak leghamarabb véglegessé válni, hiszen nem a kiállított számlák, hanem a ténylegesen befolyt bevételek után adóznak (mivel minden egyéni vállalkozó pénzforgalmi szemléletű)!
Mielőtt bárki elkezdené beadni a 2458-as bevallásokat, ne felejtse el frissíteni a nyomtatványt, mivel 04.01-jén új verziószám (4.0) került publikálásra. A verziótörténet szerint ez érinti az átalányadózók negyedéves bevallásának összefüggés vizsgálatát, és a 9-essel kezdődő adószámok miatti hibakódokat is. Érdemes lesz figyelni beadás előtt, hogy van-e újabb verzió, nem biztos, hogy elsőre mindent sikerült javítani a NAV részéről…
A szokásos módon múlt héten is számtalan változás történt, mely érint bennünket vagy ügyfeleinket.
A NAV-tól megtudhattuk, hogy:
- A jegybanki alapkamat csökkentése nem állt meg, 2024.03.27-től 8,25 % a mértéke.
- Az illetékbélyeg 2024.01.01-jei megszűnését követően idén hogyan lehet azt megfizetni (az érintetteknek már 3 havi tapasztalata van benne, így ilyenkor mindig elmerengek azon, hogy ez nem egy kicsit megkésett infó…?)
- 2024.04.01-től már a 24ELEKAFA nyomtatványon kell visszaigényelni a külföldön megfizetett ÁFA-t, mindegy, hogy melyik évet (2023 vagy 2024) érinti.
Közben csendben olyan fejlesztések is voltak, amiről viszont nulla előzetes kommunikációval találkoztunk… az egyik ilyen, hogy a tarhely.gov.hu felületét megváltoztatták, illetve az értesítések is új email címről érkeznek, ezért akinél a levelezésben ezek automatikusan külön mappába kerülnek, a szabályt módosítani szükséges. Ezen kívül első ránézésre nem feltétlenül szembetűnő a különbség, de a legfájóbb sokunk számára az volt, hogy a „szinezős” NAV szűrő sem működött. Én is hosszú évek óta használom, ezért is örültem annak, hogy a fejlesztője (Bakos Attila) alig néhány nap alatt elkészítette a frissítését. Aki nem ismeri, itt tudja bekapcsolni ezt a Firefox bővítményt: https://addons.mozilla.org/hu/firefox/addon/nav-filter/
Egy örömhírt is hoztam: a pénzbeli ellátások (táppénz, CSED, GYED) igénylése esetén, a SZÜF felületén végre megjelent az „Adat XML feltöltése” lehetősége a „További műveletek” menüpontnál. Reméljük, hogy a bérprogramok minél hamarabb elkészítik a fejlesztést ehhez, hogy csökkenjen az a szörnyű mennyiségű felesleges begépelni való, amit az elmúlt 3 hónapban kellett csinálnunk…mivel ez még nagyon friss infó, így kipróbálni nem tudtam. Viszont van folyamatos táppénz igénylőm több is, így náluk ki tudom próbálni akkor is, ha a bérprogram fejlesztése még nem lesz kész.
A negyedéves bevallások tengerében ha lesz egy lélegzetvételnyi idő, akkor a beszámolókkal és az SZJA bevallásokkal is lehet haladni. Bár mind a kettő határideje május, de a beszámolókra 10 nappal több időnk jut Igaz találkoztam olyan megtévesztő hirdetéssel, amely az SZJA bevallási határidőnél is a 05.31-gyel reklámozta magát, de remélem senkit nem tévesztett meg ez az álhír. Az SZJA bevallás határideje továbbra is május 20-a maradt, ami az idén 05.21-ére csúszik a pünkösd hétfő miatti munkaszüneti nap okán.
Az elmúlt időszakban sok mindenről írtam, és el is felejtettem megosztani veletek, hogy a MINKE oldalán a tagok elolvashatják egy újabb írásomat, ami a fejlesztési tartalék képzéséről és felhasználásának szabályairól, illetve annak hatásáról szól. Itt tudjátok elolvasni: https://www.minositettkonyvelok.hu/fejlesztesi-tartalek-kepzese-felhasznalasa-fejlesztesi-tartalekbol-beszerzett-eszkozok-eseteben-adoalapkorrekcios-tetelek-a-tarsasagi-adoban/
Így ahogy múlt héten is írtam, én is „csendesebb” leszek, de azért nem hagylak benneteket információk nélkül.
Amennyiben pedig szeretnéd támogatni a tevékenységemet, akkor ha a honlapomon jársz, távozóban kattints rá egy hirdetésre
A héten nem várnak ránk bevallási határidők, de a teendőnk ettől nem kevés. Ráadásul ez egy rövidebb hét is lesz a maga 4 munkanapjával, hiszen pénteken már Nagypéntek lesz. Így az idei második hosszú hétvégéhez érünk.
Egy határidőnk mégis lesz: a mindenki által „szeretett” kamarai hozzájárulás befizetési határideje, ami az ünnepek miatt április 2-ára tolódik.
A múlt héten rengeteg üzemzavar volt, mely a munkánkat akadályozta. Roppant bosszantó, mikor órák teltek el úgy, hogy az elvégzett munka eredménytelen volt, mert egy GYED igénylés beadása, vagy a megírt e-papír beküldése a KAÜ azonosításon vérzett el…
Még szerencse, hogy kb 1 hét után sikerült a NAV-nak megugorni azt a feladatot, hogy a nyomtatványkitöltő program felismerje és elfogadja a 9-essel kezdődő adószámot. Március 14-e óta ugyanis az egyéni vállalkozók és az adószámos magánszemélyek ilyet kapnak.
Biztos én vagyok a naív, de erre miért nem lehetett felkészülni előre? Biztos tudták, hogy „elfogynak” a még felhasználható számok abból a tartományból, amit eddig használtak, hiszen az automatikus rendszer tudta, hogy 9-essel generáljon új számot… akkor a nyomtatványok fejlesztését miért nem lehetett előrehozni? A tájékoztatás pedig mehetett volna „automatikusan” az első 9-essel kezdődő adószám kiadását követő napon… nem 1 héttel később. De szerencsére most már működik.
A NAV honlapján megjelent a 2024/4 adózási kérdés, mely egyértelműsíti, hogy melyik desszertjellegű sajtkészítmény értékesítése tartozik a 18%-os ÁFA-kulcs alá. https://nav.gov.hu/ado/adozasi_kerdes/2024_4._Adozasi_kerdes_-_Desszertjellegu_sajtkeszitmenyek_ertekesitese_soran_alkalmazando_18_-os_adomertek
Én pedig elkészültem a társasági adófolyószámla egyeztetéséről szóló cikkemmel. Friss és ropogós, ma reggel tettem közzé Fogadjátok szeretettel: https://egykonyveloelete.hu/tarsasagi-ado-folyoszamla-egyeztetes-a-konyvelessel/
Itt is szeretném megköszönni mindenkinek, aki 1-1 folyószámlakivonat megküldésével hozzájárult az elkészítéséhez.
Már több, mint ezren olvasták az iparűzési adófolyószámla egyeztetésről szóló cikkemet, amelybe sok példát és magyarázatot tettem. Ha esetleg lemaradtál eddig róla, itt tudod elolvasni: https://egykonyveloelete.hu/iparuzesi-ado-folyoszamla-egyeztetes-a-konyvelessel/.
Húsvét vasárnap pedig óraátállítás is lesz, ezt ne felejtsétek. Szerencsére hétfő is munkaszüneti nap, így több időnk lesz az átállásra, bár az ünnepekből elveszítünk 1 órát.
Utána pedig megkezdődik az idei első negyedéves hajrá. Biztos én is „csendesebb” leszek, de azért nem hagylak benneteket információk nélkül.
Az idei első hosszú hétvége után remélem mindenki kipihenten vág bele ebbe a hétbe, hiszen teendőnk ahogy azt megszokhattuk nem kevés.
Erre a hétre eső határidők (legjellemzőbbek):
- 03.18 helyi adó előlegek befizetési határideje
- 03.20 ÁFA bevallás és a kapcsolódó Összesítő nyilatkozat, turizmusfejlesztési hozzájárulás
Ne felejtsük el, hogy a gépjárműadó befizetési határideje április 15-ére tolódott.
Ezen felül van egy olyan dátum, a március 20-a, ami inkább magánszemélyként lehet érdekes számunkra. Ezzel kapcsolatban tavaly nagy volt a felháborodás, az idén valahogy nem kapta fel a sajtó. Ez nem más, mint a SZÉP Kártyán lévő, több mint 1 éve fel nem használt egyenleg után fizetendő 15%-os díj. Még van 2 napunk, hogy felhasználjuk azt az összeget, ami után díjat kellene fizetnünk.
Ezt a 381/2022 (X.6) Korm.Rendelet szabályozza:
- a több mint 365 napja fel nem használt összegre
- egyszeri díjat számítanak fel minden év 03.20 és 09.20-án.
- mértéke a több mint 1 éve fel nem használt egyenleg 15%-a, de min. 100 Ft.
- Ha ez a fel nem használt összeg kevesebb mint 100 Ft, akkor a fel nem használt összeggel egyezik meg a fizetendő díj.
- olyan 1 évnél régebbi egyenlegre nem kell újra megfizetni, amire már tavaly levontak díjat.
- Így most a 2022.10.15 – 2023.03.20 között jóváírt és el nem költött összegekre kell a 15%-os díjat megfizetni.
- A fel nem használt összegről és annak várható díjáról kellett értesítést kapni az érintetteknek, legkésőbb 2023.12.20-ig…
Akiknél vannak szakképzési munkaszerződéssel foglalkoztatottak, nézze át (ha még nem tette meg), hogy miként vannak bejelentve. Ugyanis 2024.02.28-tól új jogviszony kódot (1131) kell használni az esetükben. Erről részletes tájékoztatás jelent meg a NAV honlapján: https://nav.gov.hu/ado/jarulek/szakkepzesi-munkaszerzodeses-jogviszony-bejelentese
Nagyon sokan vártuk hogy végre megjelenjenek az eSZJA tervezetek. Már március 14-én elkezdték feltölteni őket, 03.15-étől pedig mindenkié elérhető. A felület az előző évekhez képest megváltozott, véleményem szerint előnyére. Sokan csak kontrollként használják, vagy arra, hogy kimentsék belőle az adatokat, és azt áttöltsék az ÁNYK-ba.
Az áttöltést a következőképpen lehet elvégezni: az eSZJA felületre belépve a bevallási tervezet megtekintésére kattintva annak módosítását kell választani. A bevallás nyitó lapján a jobb alsó sarokban a kék négyzetben lévő 3 fehér pontra kattintva felnyíló menüben találjuk meg az adatkimentés funkciót. Az itt kapott xml fájlt kell az ÁNYK-ba betölteni a Szervíz -> Egyedi importálás menüpontnál. Utána a megszokott módon folytatható a 2353-as nyomtatvány kiegészítése.
Tudom, hogy megosztó az eSZJA felület használata, de én tavaly elkezdtem barátkozni vele. Nem mondom, hogy örök barátságot kötöttünk, de az a véleményem, hogy nem árt, ha ezt is elkezdjük megszokni. Ugyanakkor az ÁNYK-t továbbra is sokkal átláthatóbbnak gondolom. Szerencsére az eSZJA-n a nyomtatási kép megegyezik az ÁNYK-s kivonatolt nyomtatási képpel, így a rutinnak hála, azonnal látom, ha valami nem stimmel.
Az SZJA bevallások készítésekor az iparűzési adó bevallást is elkészítem, ahol szükséges. Aki a sávos IPA-t választotta, ellenőrzöm, hogy kell-e bevallást beadni sáv váltás miatt, aki pedig az általános szabályok szerint állapítja meg az IPA-t, azoknak elkészítem és be is adom a bevallását. Ugyanez a gyakorlatom a cégek zárásakor is.
Írtam az iparűzési adófolyószámla egyeztetésről egy cikket, amelybe sok példát és magyarázatot tettem. Itt tudod elolvasni: https://egykonyveloelete.hu/iparuzesi-ado-folyoszamla-egyeztetes-a-konyvelessel/
A társasági adó folyószámla egyeztetésről is készülök majd egy hasonló cikkel.
És ha esetleg a Facebook örökre eltűnne, veletek akkor is meg tudnám osztani, hiszen hírlevél formájában tudlak értesíteni róla. Hálás vagyok, hogy ezt az emailt már több, mint 600-an kapják meg.
A héten csak 4 munkanap lesz, de annál több tennivaló. Kezdődik a holnap (03.12-én) esedékes járulék bevallási határidővel. Hiába vannak készen a bevallások, péntek óta érkeznek a szocho kedvezmény igazolások, így van, amit át kell dolgozni, hogy már jó adatokkal kerüljön benyújtásra. Aztán itt az ÁFA bevallás is, aminek a határideje hiába jövő hét szerda, én nem szeretek utolsó napokban mondani fizetendő ÁFA-t. Így a héten megpróbálok mindenkivel elkészülni… bár ehhez az ügyfelek együttműködésére is szükség van
Szombaton újra karbantartás miatti üzemszünet volt a NAV-nál, úgy látszik ez most már rendszeres lesz…? Azt hiszem, hogy bennünket akarnak megóvni a hétvégi munkától
Visszatérve a márciusi határidőkre (legjellemzőbbek):
- 03.12 járulékbevallás (2458, 2408) és a hozzájuk kapcsolódó befizetések
- 03.18 helyi adó előlegek befizetési határideje
- 03.20 ÁFA bevallás és a kapcsolódó Összesítő nyilatkozat, turizmusfejlesztési hozzájárulás
- 03.31 Kamarai hozzájárulás megfizetési határideje (2024-re vonatkozó)
Múlt héten az ügyfeleimnek küldtem egy tájékoztatót, hogy mi várható márciusban. Mivel a gépjárműadó befizetési határideje április 15-ére tolódott, így az ezzel kapcsolatos legfontosabb változásokról is írtam nekik.
- befizetési határidő 03.15 helyett 04.15-e lett
- 2 részlet helyett egy összegben kell befizetni
- magánszemélyek és egyéni vállalkozók kérhetnek rá automatikusan járó pótlékmentes 5 havi részletfizetést
Ehhez kapcsolódóan kértem azokat, akik cégautóadó fizetéssel is érintettek, hogy március 31-ig fizessék be a gépjárműadót. Ennek oka, hogy így az első negyedévi kötelezettségnél egyértelműen fogjuk látni a megfizetettséget, és nem kell kivárni a cégautóadó bevallással az utolsó pillanatot (és a fizetendő kiközlésével)
Bár a fenti határidők közé nem írtam be, de az ÖVTJ kódok és tartalmuk módosítása miatt van egy 03.15-ei határidőnk is, ami nem tolódik ki 03.18-ára. Ennek oka, hogy március 1-től változott az ÖVTJ-k tartalma (1/2024. (II. 29.) MK rendelete alapján). Meglepődve láttam, hogy ez érinti a könyveléshez és a bérszámfejtéshez kapcsolódó számokat is. Így azok, akik egyéni vállalkozóként végzik a könyvelési szolgáltatást, a következő teendőik vannak:
- A 692006 övtj (Egyéb számviteli szolgáltatás, bérszámfejtés) törölve lett, és 2 új ÖVTJ kódot vezettek be helyette.
- Így fel kell venni a 692010 Bérszámfejtés és a 692011 Egyéb számviteli szolgáltatás tevékenységi kört.
- A 692003 Könyvelés esetében pedig tartalmi változás van: kikerült belőle a pénzügyi adminisztrációs feladatok ellátása (692011-be), és a mérleg és eredménykimutatás mellett belekerült a kiegészítő melléklet összeállítása is.
Bár elvártam volna, hogy a törölt / nem hatályos ÖVTJ kódok „eltűnjenek” a nyilvántartásból, de múlt héten ezt még nem láttam. Így én 2024.02.29-ei hatállyal töröltem a 692006-ot, és 03.01-től felvettem helyette a 692010 és 692011 tevékenységeket.
Sokan rebesgetik, hogy a bérszámfejtés azért került külön ÖVTJ számra, mert szigorítani akarnak a képesítési követelményen… mondjuk kellene olyan értelemben, hogy jelenleg a KAVIR szerint nem szükséges hozzá semmilyen végzettség…! Ez biztos, hogy nagy felháborodást keltene, ha az eddig elfogadott mérlegképes végzettség helyett mindenkinek kellene valamilyen TB / Bérügyintézői végzettség…
Emellett pedig ügyfeleink is érintettek lehetnek. Érdemes nekik a KSH oldalán található összefoglaló táblázatot elküldeni, és nézze meg mindenki a saját magára vonatkozó tételeket, és jelezze mi legyen a változással.
Ezek után az 1 héten belül teljesített NAV átvezetést csodaként éltem meg. Évek óta sokat bosszankod(t)unk azon, hogy miért 30 napra vezetik át egyik adónemről a másikra a beadott kérelem alapján a túlfizetéseket. Az biztos, hogy ez ONYA-n működik, de kollégáktól úgy tudom, hogy az ÁNYK-n beadott átvezetések esetén is felgyorsult az átvezetés.
Tegnap elkészültem az iparűzési adófolyószámla és a könyvelés egyeztetéséről szóló cikkemmel. Sok példát és magyarázatot tettem bele, remélem tetszeni fog. Itt tudod elolvasni: https://egykonyveloelete.hu/iparuzesi-ado-folyoszamla-egyeztetes-a-konyvelessel/
A társasági adó folyószámla egyeztetésről is készülök majd egy hasonló cikkel.
És ha esetleg a Facebook örökre eltűnne, veletek akkor is meg tudnám osztani, hiszen hírlevél formájában tudlak értesíteni róla
A héten a bérszámfejtésé lesz a főszerep. Nem szeretem, amikor egy hónap péntekkel indul, mivel ilyenkor nekem nagyon hiányzik a számfejtéshez az a 2 hétvégi nap… 3 kisgyermekkel és egy férjjel ugyanis nem vagyok hajlandó hétvégén dolgozni, csak ha nagyon muszáj, és akkor sem sokat Persze ahol lehet igyekszünk ilyenkor előre dolgozni a hónap utolsó napjaiban, de ez sok esetben nem kivitelezhető adatok hiányában.
Vasárnap karbantartás miatti üzemszünet volt a NAV-nál, remélhetőleg javult valami… Ahogy azt már megszokhattuk, ilyen esetben EFO-nál a szokásos igazolási kérelmet kell beadni, ha a bejelentést a karbantartás miatt nem sikerült megtenni. A vasárnapi karbantartás okán külön öröm, hogy ezt legalább ma (ami egy munkanap) lehet beadni.
Rá is fér a karbantartás a NAV rendszereire, hiszen múlt héten rengeteg javított elfogadó nyugta érkezett a tárhelyünkre. A javítás oka az volt, hogy pl. az ÁFA bevallások nyugtáján a beküldés dátuma jó volt (2024.02.20), de mindegyiken az óra perc 01:00:00. Nálam ezeket sikerült maradéktalanul a jó beküldés dátumára javítani, de olvastam olyan eseteket, ahol ugyanúgy a rossz dátumra javították, vagy akár a jó dátumot sikerült rosszra módosítani egy 24T1042E esetén…
Ha valaki hétvégén szeretett volna az E-önkormányzati portálon ügyködni, ott is volt karbantartás és ez miatt fennakadások.
Mindössze 2 hete írtam a hírlevelemben arról, hogy az ellentételezés nélkül adott 1M Ft-ot meghaladó támogatásokat az ÉVES beszámoló kiegészítő mellékletében kötelező bemutatni, már 2023-ra vonatkozóan is… összesen 3 hetet „élt” ez a szabályozás, ugyanis 2024.02.27-ei hatállyal hatályon kívül helyezték. Viszont teljesen azért nem törölhetjük mindezt az emlékezetünkből: a Számviteli tv. 94/B § alapján a 2024-ben induló üzleti évre kell majd alkalmazni…
Múlt héten folytatódott a jegybanki alapkamat csökkentése, mely 2024. február 28-tól 10%-ról 9%-ra csökkent.
Elkészült egy cikkem a szünetelő egyéni vállalkozók járulék és SZJA szabályaira vonatkozóan, melyett itt tudtok elolvasni: https://egykonyveloelete.hu/szunetelo-egyeni-vallalkozok-jarulek-es-szja-szabalyai/
És ha idáig elolvastad a levelem, akkor térjünk rá az ajándékomra
Márciusban már a zárási időszak közepén tartunk, sok esetben már rendelkezünk egyeztetett főkönyvvel, és már „csak” az adók kiszámítása, könyvelése van hátra. Ehhez nekem van egy sablon táblázatom, melynek segítségével számolom az iparűzési adót, társasági adót vagy KIVA-t. A csatolt verzió, melyet megosztok most veled az egyszerű esetekre van, így nem kezeli pl. az iparűzési adó megosztást (arra másik táblázatot használok). Külön munkalapon található a KIVA és a TAO adózási módot választók levezetése. A kiinduló állapot a főkönyv azon állapota, amikor már csak az iparűzési adó és a társasági adó / KIVA nincs könyvelve.
Ma újabb határidőkkel teli napra ébredtünk melyek közül a leggyakrabban előfordulók a következők:
- KATA bevallás
- éves ÁFA bevallás
- rehabilitációs hozzájárulás éves elszámolása
- éves turiznusfejlesztési hozzájárulás
Remélem, hogy a hétvégi üzemszünet után a rendszer bírni fogja a „terheléses támadást”
Ahogy az már évek óta van, az egyéni vállalkozók SZJA bevallási határideje már NEM február 25, hanem mindenkinek egységesen május 20. Hogy ez könyvelőként mennyire jelent könnyebbséget, azt mindenki eldöntheti maga, én a magam részéről örülök neki.
A szünetelő egyéni vállalkozók körül újabb és újabb meglepő tények kerülnek napvilágra. Még januárban kértem a NAV-tól állásfoglalást, hogy az új járulékfizetési szabályok alapján hogyan alakul a szünetelés alatt az egészségügyi szolgáltatási járulék kötelezettség. A kérdésem az volt, ha a 2024-ben induló szünetelés hónap közben kezdődik és / vagy ér véget, akkor a teljes havi járulékfizetés okán mentesül-e az egyéni vállalkozó a tört hónapokra eső egészségügyi szolgáltatási járulék alól. Sajnos erre vonatkozólag nem találtam mentesítő szabályt, amit a NAV válasza is megerősített…
Ez azt jelenti a gyakorlatban, ha pl. valaki 2024.01.10-étől szünetel és nincs egyéb biztosítási jogviszonya, akkor januárra egyszer megfizeti a teljes hónapra a járulékfizetési alsó határra vonatkozó járulékot (TBjárulék + szocho) és pluszban 01.10-01.31 időszakra az egészségügyi szolgáltatási járulékot is, tehát 22 nap * 380 Ft/nap = 8.360 Ft-ot is. Ez összesen minimálbér utáni fizetendőkkel számolva 49.358 Ft TBjárulék + 39.020 Ft szocho + 8.360 Ft eü szolg járulék = 96.738 Ft. Ugyanennek a januári hónapnak a járuléka a tavalyi szabályok alapján mindössze 8.360 Ft eü szolg járulék + 26.513 Ft (TBjárulék+szocho) = 34.873 Ft lenne. Azt hiszem mindenki nevében mondhatom, hogy ez az adminisztráció csökkentésként aposztrofált új szabály igen drága mulatság lett hónap közben induló vagy végződő szünetelés esetén (jelen esetben kb 62.000 Ft-tal több adóterhet jelent csak a januári hónapot tekintve…).
Egy-egy ilyen szabály értemezése után egyre inkább úgy érzem, hogy az egyéni vállalkozók adózása sokszor bonyolultabb, mint a kisebb cégeké…
Mindeközben aki nézte és nagyon várta az láthatta, hogy a járulékbevallások végre felkönyvelésre kerültek a NAV-os adófolyószámlára.
A héten az önkormányzati adófolyószámlákkal tervezek még foglalkozni, a napi egyéb teendők mellett. Előkészítjük a március 18-áig esedékes adófizetési értesítőket, melyeket csak március első hetében szoktunk kiküldeni az ügyfeleknek, mert tapasztalatunk szerint, ha túl korán küldjük, akkor azért nem utalják el, mert még hosszú az idő a határidőig, utána meg „elfelejtik”…
Tehát ahogy azt megszokhattuk, ezen a héten sem fogunk unatkozni és májusig ebben szerintem változás sem lesz.
Holnap van a 2024-re vonatkozó első ÁFA bevallás határideje. Ennek apropóján ma még van időnk átnézni hogy a nyilvántartásainkban biztos mindenkinek a megfelelő ÁFA bevallási gyakorisága szerepel. Ha valakit a 2022-es adatok alapján negyedéves bevallási gyakoriságra sorolt be a NAV, de szeretnénk havi gyakorisággal beadni a bevallásokat, akkor még nem késő azt az AFAGYAK nyomtatványon kérni, amennyiben megfelelünk a törvényi feltételeknek.
Ez az első hónap, amikor élesben lehet az e-ÁFA rendszerét is használni az ÁFA bevallások beadására. Bár a NAV kommunikációja szerint ez adminisztráció csökkentés, ezzel egyáltalán nem értek egyet. Miért is?
- Igaz, hogy nem kell az M lapok adatait kitölteni, viszont olyan nehézkes használni a felületet, hogy egyenlőre nem látom értelmét a dupla munkának….(ami a felületen töltött időt tekintve sokkal több…)
- Az adatokat a könyvelőprogramban is rögzítjük, és azok legenerálják a megfelelő adattartalmú ÁFA bevallásokat az M-es lapokkal együtt.
- A könyvelőprogram pedig az esetek többségében ugyanabból az adatbázisból (OSA) dolgozik, amiből az e-ÁFA felületére is bekerülnek az adatok. Ma már a pénztárgép adatok szintén lekérhetők, így maximum a vámhatározatok azok, amivel többet „tud” az e-ÁFA felülete.
- Emellett viszont rengeteg mindent nem tud az e-ÁFA: pl. nincs adat a közösségi beszerzésekről. Nincs információja azokban az esetekben sem, amikor az ügyfél pénzforgalmi ÁFA-s, hogy a számlák mikor lettek rendezve. Ezeket pedig kézzel kell rögzíteni / korrigálni.
- Nem lehet önellenőrzést beadni a felületen, vagy pl. nem tudja kezelni az alanyi ÁFA mentes vállalkozók ÁFA bevallásait.
- Az pedig már csak a hab a tortán, hogy egy 40 tételből álló telefonszámlát soronként kell bekódolni…
Mikor végiggondoltam, hogy ki az az ügyfél, akinek viszonylag kevés számlája van, nem pénzforgalmi ÁFA-s, és esetleg hajlandó lennék vele duplán dolgozni csak azért, hogy kipróbáljam a felületet, arra jutottam, hogy jelenleg inkább nem fogom. Pedig mindig figyelemmel kísérem az újdonságokat, az informatikai lehetőségeket, melyek megkönnyít(het)ik a munkánkat. Talán nyáron…
Így az e-ÁFA helyett a fókusz inkább másra helyeződik Bár csak jövő hét hétfőn (02.26-án) lesznek határidősek a következő bevallások, de mindenképpen elő kell őket készíteni a héten, illetve ahol befizetési kötelezettség is keletkezik, arról az ügyfeleket is értesítjük.
- KATA bevallás
- éves ÁFA bevallás
- rehabilitációs hozzájárulás éves elszámolása
- éves turiznusfejlesztési hozzájárulás
Aki nézte, az láthatta, hogy a járulékbevallások múlt héten még nem kerültek felkönyvelésre a NAV-os adófolyószámlára. Ez minden évben így van, általában csak február 20-a körül történik meg az év első járulék bevallásainak könyvelése, természetesen az eredeti 02.12-ei dátumra. Így legyünk türelemmel, a hiba vélhetően nem nálunk van.
Mivel ebben az időszakban már tudunk tervezetten a zárásokkal is foglalkozni, ne felejtsünk el egy 2024.02.08-án megjelent és már másnaptól hatályos kormányrendeletet, amit már visszamenőleg a 2023-as év beszámolójában is alkalmazni kell. A 18/2024. (II. 8.) Korm. rendelet alapján az éves beszámoló kiegészítő mellékletében be kell mutatni:
- másik gazdálkodónak 1 millió Ft-ot meghaladóan, ellentételezés nélkül juttatott pénzbeli és természetbeni juttatás összegét
- gazdálkodónkénti bontásban (név, székhely, adószám)
- Ha év közben többször történt juttatás, akkor azok értékét egybe kell számítani az 1M Ft-os értékhatár figyelembevételéhez.
- Már a 2023-as évi ÉVES beszámoló esetén is alkalmazni kell
- Kivéve, ha 2024.02.09-e előtt a beszámolót elkészítették ÉS közzé is tették!
Szerencsére ez a kicsiket nem érinti, akik EGYSZERŰSÍTETT éves beszámolót készítenek
Ahogy azt megszokhattuk, ezen a héten sem fogunk unatkozni
Ma van a 2024-re vonatkozó első járulékbevallás esedékessége. Ahogy megszokhattuk, újra pénteken délután / este érkeztek meg a szocho kedvezményhez az igazolások, így ma reggel még beadás előtt átdolgozom a kedvezménnyel érintett bevallásokat. Így bár az ügyfelek a járulékfizetési értesítőket még múlt héten megkapták (és a többség el is utalta), de a bevallás már a helyes adatokkal kerül benyújtásra. Következő hónapban pedig figyelhetem, hogy korrigáljak a túlfizetés összegével…
Ha már járulékbevallás: 2 (+1) dolog ezzel kapcsolatban, amit esetleg még így az utolsó pillanatban érdemes végig gondolni:
- Van-e olyan egyéni vállalkozónk, aki 2024-től adózási módot vált: átalányadóból VSZJA-ba, vagy fordítva. A probléma az, hogy eltérő a 2féle adózási módban a 2458-asra vonatkozó bevallási gyakoriság, a NAV-nak pedig nincs információja arról, hogy melyiket választotta a vállalkozó 2024-re. Így én a 2024-re választott adózási mód szerinti gyakorisággal fogom benyújtani az ’58-as bevallásokat. Ha pedig felszólítás / hibaüzenet érkezik, akkor e-papírt fogok írni. Szerencsére nekem most csak néhány ilyen ügyfelem van, és mivel nincs egységes kiadott útmutató ezzel kapcsolatban, így legalább a saját logikám szerint következetes leszek
- Szünetelő egyéni vállalkozók járulékfizetése 2024-től annyiban változott, hogy amennyiben nem teljes hónapban szünetelt, akkor már a tört havi működésre tekintettel is a teljes havi járulékalapra meg kell fizetni a társadalombiztosítási járulékot, és a szochot. Átmeneti szabály alapján, a 2023-ban induló szünetelés esetén a szünetelést záró töredék hónap tekintetében még alkalmazható az ún. „harmincadolási” szabály. Erre hoztam néhány gyors példát:

+1 a járulékbevalláshoz kapcsolódóan: az NY-es nyilatkozat kérdése. 2023. októbere óta ha adott időszakra előremutatóan volt beadva pl. a 2308-as bevallásra NY-es nyilatkozat, akkor amennyiben mégis adatot tartalmazó bevallást kell beadni (pl. egy EFO-s miatt), akkor az csak önellenőrzés jelölésével tehető meg. Az idei évben a kitöltési útmutató végre egyértelműsítette, hogyan kell kezelni ebben az esetben az önellenőrzési pótlékot: amennyiben a tárgyhóra vonatkozó bevallási határidőig kerül benyújtásra önellenőrzésként a ’08-as, akkor önellenőrzési pótlékot nem kell fizetni!
Pl. egész 2024-re beadtunk a 2408-asra NY-es nyilatkozatot. Februárban viszont lesz egy EFO-sunk. Amennyiben 2024.03.12-ig benyújtjuk a februárra vonatkozó 2408-as bevallásunkat önellenőrzés jelöléssel, akkor nem keletkezik önellenőrzési pótlék fizetési kötelezettségünk.
A fentiek után roppant bosszantó, hogy idén ideje korán zárták le a 2023-as adófolyószámlákat. Erre általában a tárgyévet követően március végén szokott sor kerülni, így az éves elszámolású adók pl. 02.25-ig határidős éves ÁFA vagy rehabilitációs hozzájárulás is látszódott rajta az előző évi adatokkal együtt. A zárás egyeztetéséhez így sokkal jobban használható volt. Sajnos ma már az eBev-en, és az Ügyfélportálon is csak 2024-es nyitó adatokkal sikerült lekérnem a folyószámlákat
Múlt héten végre elkészült a táppénz (és egyéb pénzbeli ellátások) igényléséhez az útmutatóm, remélem hatékony segítség lesz a munkátok során. Soron kívüli hírlevélben is küldtem múlt hét szerdán, de ide is beteszem újra az elérhetőségét.
Itt éred el: https://egykonyveloelete.hu/tappenz-igenylese-2024-ben/
Emlékeztetőül az RNY meghatalmazás útmutatója itt található: https://egykonyveloelete.hu/rendelkezesi-nyilvantartasban-meghatalmazas-letrehozasa/
A héten pedig ne felejtsük el átnézni, hogy kinek változott az ÁFA bevallási gyakorisága, hogy biztosan időben elkészüljünk azzal is február 20-áig.
Ahogy az látható és megszokhattuk, ezen a héten sem fogunk unatkozni
Ez most egy soron kívüli, nagyon rövid hírlevél lesz. Úgy éreztem, hogy ez nem várhat hétfőig, hiszen biztosan sokan intéztek most a bérszámfejtési időszakban táppénz igényléseket. Ezért örömmel hívom fel a figyelmedet arra, hogy elkészült a táppénz igényléshez is az útmutatóm
Itt éred el: https://egykonyveloelete.hu/tappenz-igenylese-2024-ben/
Emlékeztetőül az RNY meghatalmazás útmutatója itt található: https://egykonyveloelete.hu/rendelkezesi-nyilvantartasban-meghatalmazas-letrehozasa/
Ha bármilyen kérdésed / tapasztalatod van ezekkel kapcsolatban, amire nem találsz megoldást jelezd kérlek. Szeretném, ha ez egy mindenki által jól használgató leírássá válna, így szívesen kiegészítem a későbbiekben is.
A héten azt gondolom a fókusz még az idei első bérszámfejtésen lesz. Erre mindig különös figyelmet fordítok: az alap számfejtési típusokból, vagy valamilyen adókedvezménnyel érintett számfejtések közül legalább egyet kézzel is ellenőrzök, hogy biztos jól kezeli-e a program.
Láttam már olyan programot, ahol pl. a személyi kedvezmény összegénél nem jó helyen kerekített 100 Ft-ra a program. Ugyanis helyesen 266.800 Ft / 3 = 88.933 Ft adóalap van kerekítve 100 Ft-ra, ami 88.900 Ft adóalapkedvezményt jelent, és ennek 15 %-a 13.335 Ft, amennyivel több lesz a nettó kifizetendő munkabér. A rossz metódus ez volt: 88.933 Ft * 15% = 13.340 Ft kerekítve 13.300 Ft adó.
Szerencsére a bérprogramok (és azok fejlesztői) általában nagyon jól nyomonkövetik a változásokat. Így például azt is, hogy 2024. január 1. óta a béren kívüli és az egyes meghatározott juttatások utáni adókötelezettséget főszabály szerint a juttatás negyedévét követő hónap 12-éig kell teljesíteni. Tehát, ha a 2408-asba nem viszi át a 01-01 lapra ezen kötelezettségeket, az nem programhiba
Melyek ezek?
- cégtelefon magáncélú használata után fizetendő összeg
- csekély értékű ajándék juttatása (évente 3-szor maximum 26.680 Ft/alkalom)
- SZÉP kártya juttatás, ha a rekreációs keretet nem haladja meg
Nálam azok az ügyfelek, ahol SZÉP Kártya juttatás is van azt kérték, hogy ezek adóját továbbra is írjam meg nekik, mert szeretnék havonta fizetni.Szerintem érdemes erre előzetesen rákérdezni, mert úgyis hiányolni fogják az ügyfelek, ha hiányzik az utalási listáról a megszokott 103-as adónemre fizetendő összeg.
Érdemes a 2408 és 2458-as bevallások verziószám változásait is követni, év elején gyakori, hogy akár nap közben is változik, és ezért akár elutasító nyugtánk is érkezhet.
Sajnos múlt héten lassabban haladtam a blogomra szánt írásokkal, mint terveztem. Ennek ellenére a táppénz (és egyéb pénzbeli ellátások) igényléséhez szükséges Rendelkezési Nyilvántartásban elkészítendő meghatalmazáshoz elkészült az útmutatóm. Sok pozitív visszajelzést kaptam ezzel kapcsolatban (köszönöm!), használjátok bátran, és hamar ez is rutinná válik, mint bármi más Itt tudjátok megnézni: https://egykonyveloelete.hu/rendelkezesi-nyilvantartasban-meghatalmazas-letrehozasa/
És amit sokan nagyon várnak: a táppénz igénylés folyamatát bemutató cikk is megjelenik ma
Valamint engedd meg, hogy kicsit büszkélkedjek: ha követed a FB oldalamat, akkor már láthattad: felkértek MINKE Szakértőnek, így ezentúl aki tagja az Egyesületnek itt is olvashat tőlem 1-1 írást. Kedden fog megjelenni az első, kíváncsian várom majd a visszajelzéseket
Zárszóként még szeretném jelezni, hogy akinek ilyen korán kell beszámolót valamilyen okból leadnia, már elérhető a 2329-es bevallás, így a TAO számításokat lehet benne ellenőrizni.
Bár a múlt hét a negyedéves bevallások beadását követően határidők tekintetében eseménytelen volt, de munka tekintetében annál több minden várt ránk. Ahogy az lenni szokott, befutott már hitelkérelem miatt az első beszámoló leadásra vonatkozó ügyféligény is, de várható egyéni vállalkozók esetében is, hogy egyre többen szeretnének 2023-as jövedelemigazolást kérni ugyanezen okból.
A héten 01.31-e lesz határidőktől hemzsegő nap, nézzük melyek ezek:
- Akinek van OSS bevallással érintett ügyfele, ne felejtse el ezeket beadni akkor is, ha esetlegesen nulla adattartalmú lesz. Egyébként én ezeket szeretem a 20-ai bevallásokkal együtt beadni.
- Az úgynevezett K-s adatszolgáltatások benyújtása. Ehhez a NAV honlapján az adónaptárban szoktam gyorsan végigfutni a listát: https://nav.gov.hu/fooldal-elemei/fooldali-csempek/adonaptar/altalanos-adonaptar/esmenyek/2024/januar/2024_01_31
- A 23M30-as igazolás (mely az SZJA bevalláshoz szükséges) és az előző évre vonatkozó járulékigazolás kiadásának is ez a határideje
- A NÉBIH-nek fizetendő élelmiszerfelügyeleti díj második részletének határidejére (és összegére) is érdemes az ügyfeleket figyelmeztetni
- fel nem használt fejlesztési tartalék adójának és késedelmi pótlékának megfizetése.
Ez utóbbiról néhány gondolat, mivel tapasztalatom szerint ez sokszor csak a zárás során tudatosul mind a könyvelőben, mind a vállalkozóban. Nagyon fontos, hogy annak ellenére, hogy a fel nem használt fejlesztési tartalékra jutó visszafizetendő adót, és annak késedelmi pótlékát majd csak a 2329-es bevallásban 2024.05.31-ig kell bevallani, a fizetési kötelezettség 2024.01.31 (nem eltérő üzleti év esetén)! Mivel az adatok birtokában vagyunk, már az utolsó olyan adóévben, amikor lejár a 4-ik év szerencsés jelezni ezt az ügyfélnek, hogy esetleges beruházását előrébb hozza vagy megkezdje annak érdekében, hogy az adót ne kelljen visszafizetnie.
Folyamatosan érkeznek az SZJA kedvezményes és pótszabadság nyilatkozatok. Ezeket teljeskörűen fel kell dolgozni, hogy a januári számfejtés már hibátlan legyen. Mivel a bérprogramom átveszi az előző évi adatokat, így arra is kiemelten figyelünk, hogy aki előző évben kérte pl. a családi kedvezményt, az nem biztos, hogy idén is kéri, így nehogy véletlenül nyilatkozat hiányában is figyelembe vegyük azt.
Még múlt héten is vettünk át 2024. januártól kezdődően ügyfelet könyvelésre. A NAV meghatalmazást ONYA-n indítjuk mindig, de szeretem, ha cégkapu ügykezelő is vagyok a cégeknél. Azért, hogy az ügyfél el tudja indítani a hozzárendelést, ehhez is készítettem egy útmutatót: https://egykonyveloelete.hu/cegkapu-ugykezelo-hozzaadasa-mar-letezo-cegkapuhoz/
Készítem az új SZÜF felületen beadandó táppénz (és egyéb pénzbeli ellátások) beadásához az emészthető formájú útmutatómat az RNY meghatalmazás mikéntjéről, és a tapasztalataimat az eddig leadott igénylésekről. Remélem néhány napon belül megoszthatom veletek 🙂 Úgy néz ki, hogy 2 külön cikkre fogom bontani, hiszen biztos vannak sokan, akik már átverekedték magukat a rendelkezési nyilvántartáson.
Ez a hét a mai naptól eltekintve várhatóan csendes lesz, határidők tekintetében biztosan. A mi irodánkban a hétfő délelőtt mindig nagyon mozgalmas, telefonok és emailek érkeznek nagy számban. Szoktam mondani, hogy hétvégén az ügyfelek „ráérnek”, és a felmerült kérdéseiket, ötleteiket, megoldandó problémáikat hétfő reggelre időzítik. Ugyanakkor hálás vagyok azért, hogy tiszteletben tartják a munkaidőt, és tudják, hogy ezek a kérdések, felvetések nem igényelnek azonnali megoldást, így az esti órákban vagy hétvégén telefonon nem is teszik fel ezeket 🙂
Így a ma reggelt a 01.22-én határidős bevallások beadásával kezdem. Nálam minden bevallás előkészítve, küldésre megjelölve pihen az ÁNYK-ban, és beküldés előtt frissítek minden nyomtatványt (csoportos műveletekkel kb. 1 perc a 100 bevallás is). Így elkerülhető, hogy valami régi verziószámmal kerüljön benyújtásra. Illetve nekem az is egy plusz kontroll arra, hogy nem marad ki senkinek semmi, hogy látom, mennyi bevallásunk határidős a mai napon, és az mind a küldendő mappában megtalálható.
A mai napon határidős bevallások (nem teljeskörűen):
- a havi és negyedéves ÁFA bevallások,
- akinél volt közösségi beszerzés vagy értékesítés (termék vagy szolgáltatás) ott az összesítő jelentés
- cégautó adó bevallások
- KIVA előleg bevallások
- termékdíj bevallás (és az EPR is).
Van pár cégem, ahol OSS bevallást is be kell adni. Bár ezek határideje 01.31, de én szeretem a 20-ai bevallásokkal együtt ezeket is beadni.
Ugyanígy a héten végignézem, hogy valamelyik ügyfelünknél kell-e K-s adatszolgáltatás benyújtani 01.31-ig.
Másik fontos teendő, hogy a számfejtés adatait felülvizsgáljuk: akik kedvezményre jogosultak, be kell gyűjteni a nyilatkozatokat, az esetleges változásokat átvezetni a programban. Pl. az idén valaki nem kéri a családi kedvezményt, vagy gyermeke után járó pótszabadság a nyilatkozat ellenére már nem jár, mert betöltötte a 16-ik életévét 2023-ban.
Amennyiben van olyan külföldi munkavállalónk, aki után szocho kedvezményre vagyunk jogosultak, ne felejtsük el, hogy 2024.01.01-től már csak a magyar, szerb és ukrán munkavállalók után érvényesíthetjük, hiába rendelkezünk olyan igazolással, ami alapján a kedvezmény lejárata 2023.12.31-e utáni! Ilyen esetben a bérprogramban írjuk be a kedvezmény végének a 2023.12.31-ét, így biztosan nem fog kedvezményt szémoli a program.
Egyre több helyen futok bele az eÁFA kérdéskörébe. A NAV honlapján erről tájékoztató is megjelent: https://nav.gov.hu/ado/eafa/informaciok/az-eafa-rendszere . Bár a NAV azt hangoztatja, hogy ez könnyebbség lesz a kisebb vállalkozások részére, én nem látom benne a könnyítést. Esetleg azoknak, akik eddig is feleslegesnek tartották a könyvelőt, és majd ÁFA-körbe átlépést követően is azt gondolják, hogy az ÁFA bevallást is beadják maguknak (pl. egy átalányadózó EV). Minden más esetben, amikor „normál” könyvelése van egy vállalkozásnak, akkor a könyvelőprogramban úgyis rögzítésre kerül minden adat, az eÁFA felület kezelése csak plusz feladatot jelentene.
Szerencsére az ÁNYK-s beadás lehetősége megmarad (remélhetőleg még jó sokáig). Persze kíváncsiságból biztos meg fogom nézni ezt az új felületet is, de csak annyira, amennyire szabadidőm engedi
Az eÁFA mellett megkezdődött az eSZJA szezon is a NAV-nál. Tavaly nagyon sok SZJA bevallást már ezen a felületen adtam be, hogy szokjam a logikáját, felépítését. A felület felépítésében az idén több változást is eszközöltek, úgyhogy ezzel is tervezek foglalkozni a jövőben.
A fentiek mellett ezen a héten minden ügyfelünknek lekérünk egy NAV törzsadatot és az ÁFA-k felkönyvelése után egy adófolyószámla kivonatot valamint az önkormányzati részletes adófolyószámla kivonatokat 2023-ra, melyeket elmentünk az adott vállalkozó zárás mappájába.
Így visszanézve már nem is olyan kevés dolgot terveztem be a hétre, így el is búcsúzok, és belevetem magam a munka sűrűjébe
Nem tudom te hogy vagy vele, de számomra hihetetlen, hogy már január felénél járunk. A könyvelők életében a január mindig nagyon eseménydús, szóval nem szoktunk unatkozni, ezért nem véletlen, hogy számunkra így repül az idő 🙂
Múlt héten nagyon sok visszajelzést kaptam a „Mi mennyi 2024” táblázatommal kapcsolatban, hihetetlenül jól esett. 2 apró helyesbítést kellett eszközölni benne, ezért az e heti levelemhez csatoltan a már javított verziót újra megküldöm nektek.
Múlt héten megjelent a 2353 SZJA bevallás is, így azon egyéni vállalkozók esetében, ahol pl. hitel miatt 2023-as jövedelemigazolásra van szükség, az SZJA bevallási nyomtatvány hiányára már nem lehet hivatkozni… én csak nagyon kivételes esetben készítek ilyen korán SZJA bevallást, mert tapasztalatom szerint még azok az ügyfelek is hajlamosak elfeledkezni 1-2 bevallandó dologról (és hogy nem érkezett meg hozzá még az igazolás), akik egyébként roppant tudatosak a pénzügyeik, és adózásuk terén. Ezért inkább megvárom akinél csak lehet 03.15-én a bevallási tervezetet…
Múlt hét pénteki járulékbevallási határidő után a héten a január 20-án (azaz 01.22-én) határidős bevallásoké a főszerep. Tipikusan készülnek:
- a havi és negyedéves ÁFA bevallások,
- akinél volt közösségi beszerzés vagy értékesítés (termék vagy szolgáltatás) ott az összesítő jelentés
- cégautó adó bevallások
- KIVA előleg bevallások
- termékdíj bevallás.
A termékdíj bevalláshoz kapcsolódóan nem mehetünk el szó nélkül az EPR mellett sem. Tudom, hogy ez nagyon megosztó, és a könyvelők többsége nem is vállalja fel. Ezzel teljes mértékben egyetértek, viszont azt gondolom, hogy nagy vonalakban tisztában kell lennünk az érintett körforgásos termékekkel, hogy célirányosan tudjuk az ügyfeleket szakemberhez küldeni, és tájékoztatni. Abban az esetben, ha 2023. július előtt az ügyfelek termékdíj bevallását intéztük, akkor nem lehet azt megszokásból ugyanúgy elkészíteni és beadni mint korábban, hiszen szoros összefüggésben van az EPR-rel. Meglátásom szerint az a legjobb megoldás, ha ez a 2 bevallás (termékdíj és EPR) egy kézben van. Amennyiben erre nincs lehetőség, akkor ragaszkodjunk ahhoz, hogy a termékdíj bevalláshoz az adatokat az EPR ügyintézőtől megkapjuk.
Az EPR témában próbáltam kicsit edukálni nem csak a saját ügyfeleimet, de a „fél országot” is. Nagyon általános tájékoztatóm készült gondolatébresztőként, melyet itt tudtok elolvasni: https://egykonyveloelete.hu/kiterjesztett-gyartoi-felelosseg-regisztracios-kotelezettseg/ Én ezt használom most is tájékoztatónak azoknál, akik érintetté válnak, pl. külföldi beszerzés csomagolása miatt.
Aki esetleg még nincs túl rajta, ma (tehát 01.15-én) még tudja törölni ügyfelei tevékenységi körei közül az agrárgazdasági tevékenységeket, amennyiben azokat a vállalkozás ténylegesen nem végzi. Sajnos a NAK tv. 2/A. § (1) bekezdése értelmében a bejegyzett tevékenység által létrejön a NAK tagság, amely tagdíjfizetési és egyéb kötelezettségekkel jár. Így igen drága mulatság lesz 2024-től, ha valaki ténylegesen gyakorolt tevékenység nélkül, csak azért szerepelteti ezen tevékenységeket, mert „hátha egyszer jó lesz valamire”.
Remélem a héten a kormányzati rendszerek (KAÜ és társai) tekintettel lesznek ránk, és a feladataink elvégzését nem fogják üzemszünetekkel, lassulásokkal és lefagyásokkal akadályozni.
Köszöntelek január első teljes hetének hétfő reggelén. Nem tudom te hogy vagy vele, de számomra az elmúlt hét 4 munkanapja sokkal hosszabbnak tűnt, mint egy átlagos hét. Ennek oka valószínűleg nem csak az, hogy december utolsó napjaiban szabadságon voltam, hanem az a rengeteg tennivaló is, ami a januári időszakot jellemzi.
Az elmúlt héten nálunk a bérszámfejtésen volt a fő hangsúly. Sok átalányadózót könyvelünk, így az ő negyedéves bevallásuk elkészítése miatt mindig jóval hosszabb idő mire minden elkészül. Szerencsére a zömén túl vagyok, de mint mindig, most is vannak olyan vállalkozók, akiktől várjuk még a bevételi adatokat…
A bérekkel együtt pedig már a 2024-re vonatkozó adóelőleg nyilatkozatokat és az M30-asokat is ki lehet küldeni, hiszen elérhetők a NAV honlapján (és a bérprogramban is).
Az adóelőleg nyilatkozatoknál 3 SZJA kedvezményre vonatkozóan új lehetőség van 2024-től: ez a folytatólagos adóelőleg-nyilatkozat, melyet a következő kedvezményeknél lehet jelölni:
- négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye (NÉTAK)
- személyi kedvezmény
- első házasok kedvezménye
Könyvelőként, bérszámfejtőként ez plusz odafigyelést igényel, hiszen így rögzíteni kell ezt a tényt is a nyilvántartásokban (bérprogramban), hogy 2025-ben külön új nyilatkozat hiányában továbbra is figyelembe vegyük a kedvezményt.
Sajnos a januárral eljött a táppénz (CSED / GYED) igénylések esetében, hogy muszáj használni az új SZÜF-ös felületen történő beadást. Az ÁNYK-n történő benyújtás jelenleg már nem lehetséges. Ez többszörös időráfordítást jelent a munkánk során, hiszen a bérprogramban rendelkezésre álló adatok importálására nincs lehetőség 🙁 Így minden személyes és céges adatot is kézzel (!) kell rögzíteni. Én ezt hatalmas visszalépésként élem meg, olyan, mintha 20 évet léptünk volna hátra az időben. Azért én reménykedem, hogy Ruszin Zsolt (az MKOE alelnöke) sikerrel jár, hiszen próbálja elérni az Államkincstárnál, hogy állítsák vissza az ÁNYK-s beadás lehetőségét. Akinek van rá pár szabad perce, email formájában írjon a MÁK-nak a tapasztalatairól, hátha minél többen fejezzük ki elégedetlenségünket, annál hamarabb történik valami pozitív fordulat az ügyben.
Múlt héten a fentiek mellett elkészítettem a Mi mennyi 2024 elnevezésű táblázatomat (amit mellékletben csatolok), valamint megírtam cikk formájában is, ami bár kevesebb információt tartalmaz, de így is jól használható.
A cikket itt tudjátok elolvasni: https://egykonyveloelete.hu/mi-mennyi-2024-ben/
A táblázatos formámat tavaly készítettem el először magamnak. Kétoldalas nyomtatásban mindig ott van a kezem ügyében, nekem praktikus, és sokat használom. Remélem ti is szeretni fogjátok Viszont lenne egy kérésem: ez az én saját „szellemi termékem”, és másoknak is szeretném a későbbiekben ajándékként odaadni. Kérlek, hogy ettől a lehetőségtől ne fossz meg! Így nem szeretném, ha ez a különböző szakmai csoportokba feltöltésre kerülne. Természetesen közvetlen kollégáiddal nyugodtan használd közösen.
Ha tetszik és hasznosnak találjátok, akkor buzdítsátok a kollégákat, vállalkozó társaitokat, ügyfeleiteket, hogy iratkozzanak fel a hírlevelemre, és akkor nekik is szívesen elküldöm Hálásan köszönöm, ha tiszteletben tartod a kérésem!
Köszönöm, hogy olvasóim között vagy!
Könyvelőként az elmúlt év tapasztalata alapján az én újévi kívánságaim a következők minden vállalkozónak és szakmabelinek:
- az összes munkánkhoz szükséges felület munkaidőben is működjön, és ne hátráltasson bennünket a munkavégzés során
- az üzemszüneteket ne határidő előtti napokra ütemezzék
- a jól működő rendszereket ne szüntessék meg azért, hogy olyant kapjunk cserébe, ami hatalmas visszalépés felhasználói oldalon (lásd. MÁK oldalon a táppénz / CSED / GYED igénylés)
- kapjunk széleskörű és részletes tájékoztatást az újdonságokról, és legyen megfelelő idő a felkészülésre
- az adójogszabályok ne változzanak szinte hetente
- ha meghalljuk azt, hogy „adminisztráció csökkentés”, akkor ez ne jelentse azt, hogy újra több munkánk lett…
Ha gondolod folytasd a listát, és írd meg nekem válasz emailben, szívesen elolvasom
Ígértem egy titkot is:
Minden évben nagyon várom a Tolna Vármegyei Kormányhivatal „Mi mennyi…” elnevezésű összefoglalóját. Tavaly türelmetlen voltam, és cikk formájában összeszedtem a legfontosabb tudnivalókat 2023-ra. Azóta összesűrítve 2 oldalra elkészítettem a saját táblázatos formátumomat, mely egyrészről bővebb (pl. MT szerint szabadságokat, végkielégítés összegét, felmondási időt is tartalmazza), másrészről kevesebb benne a szociális ellátásokra vonatkozó összegek felsorolása. Szerintem így praktikusabb.
A napokban elkészítem az aktualizációját 2024-es évre vonatkozóan, és a következő hírlevelemben megosztom veled Ez az én újévi ajándékom Neked!
Könyvelőként az elmúlt másfél hét munka szempontjából elég csendesen zajlott. Persze nem úsztam meg néhány probléma megoldását, 1-2 telefont, de alapvetően a pihenésé volt a főszerep
Ezt az „idilli” állapotot zavarta meg nálam tegnap este (2023.12.29-én 19:48 perckor) egy NAV állásfoglalásra érkezett emailes válasz. Elég lehetetlen időpontnak látszik, kíváncsi lennék, hogy tényleg valaki ült a másik oldalon, aki még 2023 utolsó munkanapján szerette volna közölni az álláspontját? Mindenesetre örültem neki, ők pedig így pontosan tartották a 30 napos határidőt.
A kérdésem az EFO-sok részére kifizetett decemberi bér esetében az volt, hogy mely összeg felett nem számolható el költségként a kifizetett összeg. A válasz pedig: „A 2023. decemberében történt kifizetés esetében tehát 24 540 forint/fő/nap összeg feletti részt kell úgy figyelembe venni, mint amely költségként nem számolható el a Tao. tv. 3. számú melléklet A. fejezetének 14. pontja értelmében.”
2024. január 1-jétől új típusú foglalkoztatói igazolást kell kiadni munkaviszony megszűnés esetén. Mindenki várja a nyomtatványt, de széles körben publikálva nem találkoztam vele…. egészen tegnapig, amikor is az NFSZ honlapján egy álláskeresési járadékról szóló tájékoztatóban megosztották az új nyomtatványt és annak kitöltési útmutatóját is. Ez utóbbit a Gazdaságfejlesztési Minisztérium 2023. december 21-én zárta le, így nem is nagyon találkozhattunk vele.
Az új foglalkoztatói igazolást, és kitöltési útmutatóját az alábbi oldal alján találjátok, a kapcsolódó tartalmaknál: https://nfsz.munka.hu/cikk/78/Ki_jogosult_allaskeresesi_jaradekra?
Ezen felül december 29-én megjelent a NAV honlapján a 23M30-as és az ADATLAP_2024 elnevezésű nyomtatvány is. Így jövő héten bérszámfejtés után kezdhetjük is az M30-asok kiadását is.
Köszönöm, hogy bizalmat szavaztál nekem, és hogy érdeklődve olvasod hírleveleimet.
Ezúton szeretnék Boldog Karácsonyt, és sikerekben gazdag új évet kívánni!
Igyekezni fogok jövőre is hasznos tartalmakat készíteni, hogy megkönnyítsem mindenki számára az eligazodást ebben a cseppet sem egyszerű és folyamatosan változó adózási világban.
Köszöntelek a második hírlevelem olvasásakor.
Múlt héten sem unatkoztunk 🙂
12.05-én egy FB csoportban szervezett kerekasztal beszélgetésen vettem részt, ahol én voltam az egyik előadó. Az egyszerűsített foglalkoztatásra vonatkozó témakört jártam körbe, illetve az átalányadózókat érintő változásokról beszéltem. Az ide készített anyagomat megosztom veletek is. Az EFO-val kapcsolatban számomra nem egyértelmű, hogy a maximálisan költségként elszámolható összeg esetében a 2023.01.01-jén vagy a 2023.12.01-jén érvényes napi minimálbérrel kell számolni. Erre kértem NAV állásfoglalást, ha megérkezik, következő hírlevelemben beszámolok róla.
Múlt héten számos előadást hallgattam, ahol általában újra elővették a nyári adócsomagot is. Ez szerintem nagyon jó, hiszen mindenki a most kihirdetett csomagban található információkat böngészi és próbálja értelmezni. Eközben pedig úgy érzem, sokan elfeledkeztek arról, ami szintén változás lesz 2024. január 1-től, nyár óta tudunk róla, és most mégis újra rácsodálkoznak az információkra.
Mire is gondolok? Nem lesz teljes körű a felsorolás, de érdemes újra foglalkozni vele (lehet én is írok majd róla még cikket).
Tehát már a nyári adócsomagban elfogadott, de 2024-től életbe lépő változások közül néhány:
- a napilapok (hetente min. 4x megjelenik) ÁFA kulcsa 0% lesz. Figyelni kell a folyamatos teljesítésű ügyletek számlázásánál!
- 2024. január 1-jét követő szünetelés esetén csak akkor lehet mentesülni a szocho fizetés alól, ha az egyéni vállalkozó teljes hónapban szünetel. Megszűnik a napokra történő arányosítás!
- ugyanez vonatkozik a társadalombiztosítási járulékra is.
- gépjárműadó tekintetében is vannak változások 2024.01.01-től: egyrészről bővül a mentességi kör, másrészről az éves adót 1 összegben tárgyév 04.15-ig kell megfizetni.
- Szintén gépjárműadóra vonatkozóan a NAV 2-5 havi pótlékmentes részletfizetést engedélyez majd a tárgyév 06.30-ig beadott kérelem esetén.
- megszűnik az illetékbélyeg fizikai valójában történő felhasználási lehetősége 2023.12.31-én, de visszatérítést 2029.12.31.ig elő lehet terjeszteni.
Év végéhez közeledve számos egyéb kérdés kerül napirendre:
- az ügyfelek részéről felkapott téma lett az adómentes borászati termékek juttatása. Érdemes átnézni újra a szabályokat, hiszen nem mindegy, hogy ugyanazt a bort közvetlenül a borászattól vásároljuk, vagy egy kereskedőtől.
- Nálunk folyamatosan zajlanak a tervezések, ahol vizsgáljuk az adónem váltás lehetőségét, és az abban rejlő adómegtakarítási lehetőségekkel is kalkulálunk.
- Ne felejtsük el, hogy ha valakinek kedvezőbb a KIVA helyett újra a társasági adó hatálya alá tartozni, akkor a KIVA-ból történő kilépés bejelentésére csak december 1 és 20-a között van lehetősége.
12.08-án pénteken elkezdtek érkezni a novemberi munkaviszony kezdetekre vonatkozó szocho-kedvezmény igazolások. Így én ma reggel az érintett vállalkozások 2308-as bevallásának átdolgozásával kezdem a napom… az ügyfeleim általában nem hagyják az utolsó pillanatra az utalásokat, viszont én a bevallást már a kedvezmény figyelembe vételével adom be. Így következő hónapban még azt is figyelhetem, hogy korrigáljam a ténylegesen utalandó szocho összegét a fizetési értesítőkben, hiszen a most esedékes bevallás felkönyvelésekor túlfizetés keletkezik a NAV folyószámlán…
Ennyi minden mellett azzal már nem is foglalkoztam, hogy már tesztelhető az eÁFA, melyről a NAV honlapján meg is jelent egy tájékoztató.
A héten kedden (12.12) esedékes a járulékbevallás, és mellette gőzerővel dolgozunk az ÁFA bevallásokon, és azon, hogy december 20-án megkezdhessük jól megérdemelt szabadságunkat.
Köszöntelek az első hírlevelem olvasásakor.
Nézd el nekem, ha még nem minden lesz benne tökéletes Azért hogy számodra is hasznos heti összefoglalókat, gondolat ébresztőket küldhessek a jövőben, köszönettel veszem a visszajelzéseket. Várom észrevételeidet, javaslataidat egy válasz emailben.
Az elmúlt hét elég mozgalmas volt, ahhoz képest főleg, hogy november utolsó hete volt.
Kaptunk váratlan híreket:
- Az egyik, hogy a nem TB kifizetőhelyek esetében 2023.12.15-től megszűnik az ÁNYK-n keresztül történő táppénz / CSED / GYED igénylés, és kizárólag a SZÜF felületén lehet ezeket az igényléseket beadni. Ráadásul a dolog pikantériája, hogy előzetesen nem is lesz elérhető felület, így például a bérprogramok fejlesztői sem tudnak arra felkészülni, hogy adatot adjanak át az elektronikus felületre. Én ezt jelenleg visszalépésként élem meg, nem a sokszor hangoztatott adminisztráció csökkentésnek.
- A másik ugyanilyen váratlan hír a sokak által kedvelt és használt Adriana banki adatfeldolgozó szoftver áremelésének híre volt, melynek közlését december 1-re időzítették. A csomagárak és az adott csomagokhoz tartozó feltételek is változnak, így sajnos sok esetben akár többszörösére is fog növekedni 2024-től a szoftver használatának ára. Érezhető az elégedetlenség ezzel kapcsolatban, ami véleményem szerint érthető is.
Voltak hírek, amire készültünk és „vártuk” is.
- 2023. december 1-től hatályos az új minimálbér. Az évközi emelés mindig számos kérdést vet fel, erről írtam egy összefoglalót a blogomon, csoportosítva, hogy mi változik, illetve mi nem változik ennek hatására decemberben. Ha szeretnéd elolvasni, akkor itt találod: https://egykonyveloelete.hu/a-minimalber-2023-december-1-jei-valtozasanak-hatasai/
- 11.30-án végre megjelent a 2023. évi LXXXIII. törvény az egyes adótörvények módosításáról, amit szakemberként már nagyon vártam.
2023.12.01-jén pedig megünnepelhettük az első Magyar Vállalkozások napját, mely ezentúl minden év decemberének első pénteki napja lesz.
A héten nálam a fókusz 3 dologra irányul: a bérszámfejtés, a könyvelési díj értesítők kiküldése és elkezdem megszerkeszteni az adótörvény módosításról szóló tájékoztatómat.
Ezen felül kedden 17:30-tól a Könyvelde-Szakmai műhely FB csoportban lesz egy kerekasztal beszélgetés a minimálbér emelés decemberre vonatkozó hatásairól, melyen én is részt veszek.
Azt gondolom, egy újabb mozgalmas hét vár mindenkire, aki könyveléssel, bérszámfejtéssel foglalkozik.
Hasznosnak találta? Támogassa heti rendszerességű hírlevelem, hogy továbbra is értékes tartalmakat készíthessek Önöknek!